A leggyorsabb inflációcsökkentő eszköz az orosz-ukrán háború miatt kivetett szankciók eltörlése lenne - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában
Sokat olvashatjuk, hogy Magyarországon a legmagasabb az áremelkedés üteme az egész Európai Unióban. A legfrissebb, februári, havi szintű számok most egészen más képet mutatnak.
Az elmúlt két évben egyre több gyógyszertár zárt be, főleg a vidéki kistelepüléseken működő fiókgyógyszertárak tűnnek el. A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének elnöke olyan intézkedéseket sürget, amelyek legalább megállítják a bezárási hullámot.
Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte a legfrissebb híreket, majd Horváth Józsefet, az Alapjogokért Központ nemzetbiztonsági tanácsadóját és Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértőt kérdezték műsorvezetőink. Adásunk második felében pedig Dunda György kárpátaljai tudósítót.
Az XBB.1.5, mely rohamosan terjed Ausztriában, arról ismert, hogy képes az immunrendszer "kijátszására". virológus szerint jelenleg ez a vírusváltozat okozza a legtöbb fertőzést, miközben a többi variáns terjedése lassulóban van.
Töretlen az üzleti képzések népszerűsége. A tavalyi évhez képest 23 százalékkal nőtt hazánk első számú, 18 000 hallgatót képző üzleti egyetemére, a Budapesti Gazdasági Egyetemre (Bge) jelentkezők száma az Oktatási Hivatal által kiadott adatok alapján. Ezzel a Bge 2023-ban a jelentkezői összlétszámot tekintve az országos lista negyedik helyén végzet
A világ legnagyobb exportáló országaiban a kukoricát és a szójababot szinte mindenhol bevethetik génmódosított fajtákkal, de ez nem igaz a búzára, amelyet elsősorban emberi táplálékként termesztenek.
Több száz képet kitöröltettek azzal a 22 éves magyar egyetemistával, akit az ukrán katonák kémnek néztek, s aki tavaly nyáron teljesen egyedül, szinte egyetlen turistaként indult el Kijevbe, hogy felvegye a háború borzalmait. Végh Benjámin a Blikknek mesélt élete talán legveszélyesebb, ám felejthetetlen kalandjáról.
A horvát kormány csütörtöki ülésén az áfatörvény módosítására tett javaslatot, amely továbbra is kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alá sorolja a földgázt és a távhőszolgáltatást Horvátországban, beleértve a szállításhoz kapcsolódó díjakat, továbbá a faforgács, a pellet, a brikett és a tűzifa általános forgalmi adóját is öt százalékon tartja - jel
2023. januárban az export euróban számított értéke 15, az importé 14 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 78 millió euróval javult. A termék-külkereskedelmi hiány 165 millió euró (74 milliárd forint) volt - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ukrán-magyar határszakaszon 4994-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4404-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.
Szinte teljes egészében a Red Bull Milton Keynes-i központjában készülnek majd az osztrák istálló Forma-1-es motorjai 2026-tól, a Ford legfeljebb az akkumulátortechnológiában szerzett tapasztalatával nyújt segítséget a csapatnak.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci- és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Az Európai Központi Bank nagyobb tempóra kapcsol a kamatemelésekkel, és még négy alkalommal fogja emelni az irányadó kamatot a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok szerint. Az elemzők határozott mennyiségi szigorításra számítanak.
Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Szabó Dalma Curvy soul inclusive, kisszériás ruhamárka alapítójának ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.
Egy XIV. kerületi társasház földszinti lakásából az elmúlt időszakban marihuána szag áramlott ki, illetve gyakran ismeretlen személyek jöttek-mentek, így a zuglói rendőrökben felmerült a gyanú, hogy ott feltehetően kábítószerrel kereskednek.
Máris kimerültek a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramjai, ezért a kormány 1000 milliárd forintra emeli a keretösszeget - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből.
Romantikus vadembernek vallotta magát Bódi László „Cipő” – árulta el a Republic együttes tíz évvel ezelőtt elhunyt énekeséről, barátjáról, zenésztársáról Boros Csaba. A Republic basszusgitárosa, aki Bódi László halála után a zenekar énekese és frontembere lett, a Duna Önök kérték műsorában azt is elmondta, miért nem írtak soha búcsúdalt Cipőnek.