2023. március 10. péntek

márc. 10
9:27
Ez már a fordulat - enyhe javulás a magyar külkereskedelmi mérlegben (Portfolio)
Januárban a KSH előzetes adatai szerint 165 millió eurós hiány alakult ki a magyar külkereskedelmi mérlegben, jóval kevesebb, mint a tavalyi extrém hónapokban, sőt, a mai adat kissé alacsonyabb az egy évvel ezelőttinél is.
márc. 10
9:27
Itt a magyar válasz a műtrágyák őrületes drágulására (Agroinform)
Új tőzeghumát-üzemet adtak át Mezőkövesden.
márc. 10
9:27
Karácsony és Soproni szerint igenis le kéne bontani a Nyugati-felüljárót (444.hu)
Legnagyobb sajnálatukra a kormány lehúzta a projektlistáról a tér rendezését, de attól ők még nekifognak a környék akadálymentesítésének, még az idén felfestenek három zebrát.
márc. 10
9:27
Putyin gratulált a "kedves barátjának", Hszi Csin-pingnek (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, a kínai parlament egyhangúlag megszavazta, hogy harmadszorra is Hszi Csin-ping legyen Kína elnöke. Vlagyimir Putyin pénteken gratulált a kínai elnöknek az újraválasztásához.
márc. 10
9:27
A férfi, aki egyszer ütött mellé, azóta kék az ég – Chuck Norris 83 éves (hirado.hu)
Nem kopik a Chuck Norris-kultusz, a róla szóló viccek pedig csak tovább öregbítik a legendáját.
márc. 10
9:27
Nélkülözésről vallott a ValóVilág új győztese: több ruhája a lomiból van, csak olcsó ételre futotta (Pénzcentrum)
Nagyon nehezen jött ki a fizetéséből a ValóVilág győztese VV Kriszti. Mint elmesélte, korábban jó ideig vadászta az akciókat, de a lépcsőházban is talált már konzervet, aminek nagyon örült. Ruháit, cipőit pedig a lomtalanításból szedte.
márc. 10
9:27
Lefordult az OTP a gyorsjelentés után (vg.hu)
Az erősen rajtoló Richternek köszönhetően minimális emelkedéssel indult a pénteki kereskedés a pesti börzén.
márc. 10
9:27
Hailey Bieber körme új trendet teremtett, és még a mázas fánknál is menőbb (Glamour)
Nem először, és valószínűleg nem is utoljára születik egy egészen új irányzat a körömtrendekben Justin Bieber feleségének köszönhetően. Hailey Bieber körme egy egészen meglepő tavaszi színben pompázik, és ez az árnyalat minden vágyunk a következő manikűrhöz.
márc. 10
9:27
48 ezer éves zombivírus raboskodott a permafrosztban, a tudósoknak most sikerült feléleszteniük (Promotions)
Aggasztó projektbe vágott egy tudós, ebből még komoly gond is lehet.
márc. 10
9:27
Ma van a székely szabadság napja (Magyar Hírlap)
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Bakk Miklós egyetemi tanár veheti át az SZNT Gábor Áron-díját.
márc. 10
9:27
Harmadszor is Kína elnökévé választották Hszi Csin-pinget (Demokrata)
A kínai parlament 2952 tagja egyhangúlag szavazott bizalmat a 69 éves Hszinek.
márc. 10
9:27
Leszámolás a benzinkúton: csuklyás alakok végeztek a drogcsempésszel (Magyar Nemzet)
A drogügyekkel kapcsolatba hozott áldozatot Ranko Eskobar becenéven ismerik a hatóságok.
márc. 10
9:27
Tilos és milliós bírság járhat a genetikailag módosított díszhalak értékesítéséért (Magyar Mezőgazdaság)
Országszerte több kisállat-kereskedésben is genetikailag módosított (GMO) díszhalak értékesítését igazolta a Nébih. Az érintett vállalkozásokkal szemben eljárás indult, összességében milliós nagyságrendű bírságra számíthatnak. A hatóság kiemelten felhívja a kereskedők figyelmét, hogy a génmódosított állatok forgalomba hozatala az Európai Unióban sz
márc. 10
9:27
Ecclestone megdöbbentő kijelentése: halála után így kell búcsút venni a testétől (Racing)
Bernie Ecclestone kijelentette, feleségének elmondta, hogyan keressen pénzt a halálából, mert szerinte ezt így kell csinálni.
márc. 10
9:27
120 milliárdos támogatást adnak hazai akkus energiatárolókhoz (Villanyautósok)
Ez megoldhatja a napelem problémát.
márc. 10
9:27
Egy hétig kekszen és croissant-on élt a hó alatt rekedt 81 éves amerikai nyugdíjas (Telex)
A kocsija elakadt a kaliforniai hóviharban.
márc. 10
9:29
Az EU a szerb–koszovói konfliktus megoldását várja a felektől (vg.hu)
Szerbia és Koszovó között nem mérséklődik a vita.
márc. 10
9:29
Ennyire hülyének nem nézhetik Európát! (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államoknak nincs köze a robbantáshoz, jelentette ki a New York Times Scholz kancellárnak a Fehér Házban tett múlt pénteki látogatása után, és mára ezt szajkózza a teljes médiavilág.
márc. 10
9:33
EU-s pénzek: a kormány megszegte az ígéretét? (Menedzsment Fórum)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szétverésére született törvénymódosítással ismét megszegte a kormány az Európai Uniónak tett ígéretét, hiszen az érintettekkel való egyeztetés nélkül erőből, „büntetésből” fosztotta meg jogaitól, hatásköreitől a szakmai érdekképviseletet – reagált a MOK elleni intézkedésekre a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
márc. 10
9:33
Kapkodtak a régi Ikarusokért a Bkv licitversenyén: ezért az ikonikus buszért adták a legtöbb pénzt (Blikk)
Nemrég harmincöt autóbuszt bocsátott árverésre a BKV Zrt. A licitversenyen a legnagyobb érdeklődést azon busz iránt mutatták, amelyre több mint harminc árajánlat érkezett.
márc. 10
9:33
23 évesen fogadott örökbe két kamasz lányt: a netezők szétszedték miatta (Joy)
A 23 éves tanító néni tavaly decemberben fogadott örökbe férjével két kamasz lányt, azóta sok támadás éri.
márc. 10
9:33
Masszívan növekedik a debreceni akkumulátorgyár mögötti cég (Portfolio)
A debreceni akkumulátorgyár mögött is álló kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) a várakozásokat felülmúló éves profitról számolt be, köszönhetően az elektromos autók iránti egyre erősebb keresletnek - írja a Bloomberg. Mind a cég bevételei, mind az eredmények gyors ütemben nőttek tavaly, a cég részvényeinek árfolyama pedig felpattant a jele
márc. 10
9:33
Súlyos betegségéről vallott Reviczky Gábor: hallani sem akar a kemoterápiáról (Pénzcentrum)
Prosztatarákkal küzd Reviczky Gábor, aminek egy agresszív fajtája támadta meg a szervezetét. A műtéten már túl van, úgy tűnik, sikerült időben elcsípni a betegséget. A színész viszont a kemoterápiát nem vállalja, maximum a sugárkezelést.
márc. 10
9:33
Energiatárolók telepítését támogatja a kormány (autopro)
Az Energiaügyi Minisztérium iparági konzultáción mutatta be a korszerű hálózati energiatárolók létesítését ösztönző pályázatot közel száz érdeklődőnek Budapesten.
márc. 10
9:33
Xabi Alonso: Nem volt látványos a teljesítményünk, de komolyan és hatékonyan játszottunk, Európában ez a legfontosabb (m4sport.hu)
„Természetesen tudunk jobban is játszani, de néha jobb az, ha nem kapunk gólt, és kihasználjuk a kevés adódó lehetőségünket.”
márc. 10
9:33
"Ilyen nem fordult elő!" - Teljesen kiakadt Hajdú Péter műsorában Galambos Lajos (Life)
Galambos Lajosnak február 15-én kellett volna megkezdenie a börtönbüntetését, de ez nem történt meg. Később kiderült, hogy Lajcsi halasztást kért, majd az is, hogy komoly egészségi gondjai vannak. Legutóbb a Frizbi című műsorban Hajdú Péterrel beszélgetett, akire egy ponton önmagából kikelve akadt ki.
márc. 10
9:33
Tragikus hirtelenséggel meghalt a bollywoodi színész és rendező, Satish Kaushik (Mafab)
Satish Kaushik bollywoodi színész és rendező 66 évesen meghalt.
márc. 10
9:33
Ámokfutásként tartják számon a hamburgi lövöldözést (Demokrata)
A nyomozás első adatai szerint a vérengzés elkövetője saját magával is végzett.
márc. 10
9:33
A Gate.io is Visa kriptokártyával fog előrukkolni (BitcoinBázis)
A Gate.io anyavállalata mások nyomdokaiba lépve kriptobetéti kártyát indít az Európai Gazdasági Térségben élő felhasználók számára. A Gate Group, a
márc. 10
9:35
Bemutatta Biden, mire készül a gazdaságban, de nagy baj lehet belőle (Portfolio)
Bemutatta a Fehér Ház költségvetési javaslatait, hogy az Egyesült Államok túllépjen az adósságplafon okozta problémákat. Az egészségügyi és egyéb szociális kiadásokból nem enged Joe Biden elnök, de kérdés, hogy a republikánusok kezén lévő képviselőháznak ez mennyire felel meg.
márc. 10
9:37
Bencsik László: Extraprofitot nem látunk, extra veszteséget viszont igen (Portfolio)
Ma hajnalban tette közzé az OTP a tavalyi negyedik negyedéves beszámolóját, amiben a várakozásoknál mérsékelten magasabb eredményszámokat közölt a bank. A gyorsjelentést követően Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese ismertette a banknál látható legfontosabb folyamatokat.
márc. 10
9:39
Vigyázat, egy filléres trükkel dolgoznak már autótolvajok (Infostart)
Olcsó nyomkövetőkkel derítik ki, hol és mikor érdemes ellopni egy-egy nagy értékű autót.
márc. 10
9:39
Egyre csúnyább, ami a tőzsdéken történik (Portfolio)
Ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, Európában komolyabb mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek, Amerikában pedig szintén folytatódhat az esés a tőzsdéken. Gazdasági események szempontjából elérkeztünk a hét legfontosabb napjához, ugyanis magyar idő szerint délután 14 óra 30 perckor fontos munkaerőpiaci adatok
márc. 10
9:39
Potápi Árpád János: A székely szabadság ügye a magyarság közös ügye határon innen és túl (hirado.hu)
Potápi Árpád János hangsúlyozta: a székelység önrendelkezésének igénye nem precedens nélküli vágyakozás.
márc. 10
9:39
Kettőt kapott a Sportingtól is, Arteta szerint az Arsenalnak javítania kell a védekezésén (m4sport.hu)
Mikel Arteta, a Premier League-ben listavezető Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének javítani kell a védekezésén, mert túl sok egyszerű helyzetből kap gólt. A Premier League legutóbbi fordulójában szintén kétszer kapitulált az észak-londoni együttes védelme a Bournemouth elleni bajnokin, melyet ugyan 3-2-re megnyert a gárda,
márc. 10
9:39
Reviczky Gábor rákos: megműtötték, de a kemót visszautasítja (Igényesférfi.hu)
Reviczky Gábor hónapok óta küzd prosztatarákkal. A 73 éves színművészt megműtötték, a kemoterápiát viszont visszautasítja.
márc. 10
9:39
Gratulált a kínai elnöknek az újraválasztásához Vlagyimir Putyin (Magyar Hírlap)
Kifejezte meggyőződését, hogy közös fellépésük gyümölcsöző kétoldalú együttműködést fog kialakítani a legkülönbözőbb területeken.
márc. 10
9:39
Virágzanak a gyümölcsfák, de hiányzik a vetésre egy kiadós eső (Agrárágazat)
Marad a változékony tavasz, beindult a vegetáció, egyre több a munka, így az agrárgép is a mezőgazdasági területeken.
márc. 10
9:39
Hadházy Ákos: Őrület és szintlépés (Mandiner)
Az állami rádió már a szentmiséket is cenzúrázza!!!
márc. 10
9:39
Tóth Andi megpróbálja befejezni az éneklést, de más fontos dolgokról is beszélt (Telex)
Például arról, hogyan hitte el az X-Faktor győzteseként, hogy az ő élete innen már csak jó irányt vehet. Aztán nem így lett.
márc. 10
9:41
Nagyon leszúrt a forint (Portfolio)
Csütörtök késő este intenzíven gyengült a forint, a 378,5 alatti szintekről a 383 feletti tartományokkal ütötték az euróval szemben. A pénteki nyitásban is megmaradt még a negatív hangulat, megközelítette az árfolyam a 385-ös szintet.
márc. 10
9:41
Red Bull-motoros McLaren? Horner szerint természetes, hogy szóba jött (m4sport.hu)
Megerősítette a Red Bull csapatfőnöke, hogy a McLaren ügyvezetője nemrég náluk tett látogatást egy esetleges 2026-os motorpartneri szerződés ügyében.
márc. 10
9:43
Nem találja az irányt a magyar tőzsde (Portfolio)
A nyitást követően egyedül a Mol részvényei vannak pluszban a hazai blue chipek közül.
márc. 10
9:45
Elképesztő videó! Így lazít a Tankcsapdával Bodrogi Gyula (Metropol)
A Tankcsapda tagjai évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Kossuth-díjas színművésszel. Most a rockbanda dobosa osztott meg egy videót, ahol Bodrogi Gyulával együtt mulatnak, aki még egy pikáns versikével is megajándékozta őket.
márc. 10
9:45
Felháborító, amit néhány autós művel: ezek a sofőrök fittyet hánytak a piros lámpára, most fizethetnek érte (ATV)
A Budapesti Autósok Közössége újabb sokkoló videót töltött fel a YouTube-csatornájára. A felvételeken olyan autósok láthatók, akit figgyet hányva minden szabályra, áthajtanak a piros lámpán. Azonban a fedélzeti kamerák lebuktatták őket, így most komoly bírságra számíthatnak a szabálytalankodók.
márc. 10
9:45
Mélyrepülésben az amerikai bankrészvények, rendszerszintű problémákról suttognak (Portfolio)
Az elmúlt időszakban két amerikai banknál is jelentős, a működésre kockázatot jelentő problémák ütötték fel a fejüket. A Silvergate Capital, a kriptoipar legismertebb szereplőinek banki partnere, tőkésítési problémákkal küzd, az SVB Financial pedig betétkivonási hullámmal. A két bank problémái a teljes bankszektorra kihatnak, a bankrészvények árfol
márc. 10
9:45
Megkönnyezték a rajongók a Michael Schumacherről készült képet (hirado.hu)
A négyszeres Forma–1-es világbajnok 17 éves barátságukat ünnepelte a sokakat megríkató képekkel.
márc. 10
9:45
GFM: 1000 milliárd forintra emelkedik a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram kerete (hirado.hu)
A hitelprogramban 16 kereskedelmi bank vesz részt közvetítőként az Exim mellett.
márc. 10
9:45
2024 decemberében nyitják meg újra a Notre Dame-ot (444.hu)
A párizsi katedrális teteje 2019 áprilisában semmisült meg egy tűzben.
márc. 10
9:45
Orosz–ukrán háború 380. nap – friss hírek (vg.hu)
Folyamatosan küldi Kijev Bahmutba az újabb harcoló egységeket, ellencsapásra készülhetnek. Kiderült, az oroszok végleg elveszik Zelenszkij és felesége villáját.

Keresés