2023. február 9. csütörtök

febr. 9
6:03
Mostantól önálló államtitkárság felel a víziközmű-ágazat megerősítéséért (hirado.hu)
Az államtitkárságot 2023. február 8-ától V. Németh Zsolt vezeti – jelentette be a tárca az MTI-hez szerda este eljuttatott közleményében.
febr. 9
6:03
Menczer Tamás: A szlovák külügyminiszter mondatai elfogadhatatlan, nonszensz valótlanságok (hirado.hu)
Kácer miniszter alapvetően azért támadja Magyarországot, mert mi békepártiak és szankcióellenesek vagyunk – írta Menczer Tamás.
febr. 9
6:06
Évértékelők (Magyar Nemzet)
Márki-Zay is évértékelőt tartott, az első hírek szerint grafikonokkal, háromperces körmondatokkal, sűrű bocinézéssel, hogy mindenkinek jó legyen.
febr. 9
6:06
Andretti új pilótája elárulta, miért volt sok megingása (Racing)
Kyle Kirkwood idén mutatkozhat be az IndyCar-ban az Andretti Autosportnál, miután tavaly nem jutott neki ülés. Az utánpótlás sorozatokban a versenyeinek több mint felét megnyerte, így sokat lehet várni tőle. A mezőny sereghajtó istállói közé tartozó AJ Foyt Racing színeiben az első szezonjában viszont a legjobb rajtpozíciója egy 9., versenyeredmény
febr. 9
6:08
Botrányhősök a Gyurcsány Ferenc vezette DK elnökségének új tagjai (Magyar Nemzet)
Barkóczi Balázzsal, Gréczy Zsolttal és Rónai Sándorral erősít a DK új elnöksége.
febr. 9
6:09
Macron Zelenszkijnek: Ukrajna számíthat Európára (hirado.hu)
Macron a Párizsba látogató Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Olaf Scholz német kancellár oldalán biztosította Ukrajnát, hogy a győzelemig fognak segítséget nyújtani.
febr. 9
6:09
Ezt a hajszínt fogod most mindenhol látni: mutatjuk az év legnépszerűbb árnyalatát (Femcafe)
Van egy hajszín, amelyet a fodrászok csak „expenzív barnaként” emlegetnek, és azt jósolják, hogy ez lesz most a legtrendibb árnyalat.
febr. 9
6:11
A kínai hírszerzés léggömbjéről szerzett információkat megosztja a NATO-szövetségesekkel az Egyesült Államok (hirado.hu)
A Pentagon szóvivőjének állítása szerint a kínai hírszerző program a világ sok régióját érinti, köztük Latin- és Dél-Amerikát, Délkelet- és Kelet-Ázsiát, valamint Európát is.
febr. 9
6:12
Újbuda is kikéri Czeglédyék tanácsát (Magyar Nemzet)
Nem hagyja az út szélén a jogerősen elítélt volt ügyvédet a DK-s vezetésű önkormányzat.
febr. 9
6:12
Steiner gond nélkül tud majd Schumacher szemébe nézni (Racing)
Günther Steiner nem számít arra, hogy túl kínos lenne a helyzet, ha Mick Schumacherbe botlik a paddockban. Hónapokig tartó feszültség és belső kritika után a Haas csapata úgy döntött, hogy nem hosszabbít a fiatal Mick Schumacherrel, és inkább a veterán honfitárssal, Nico Hülkenberggel pótolja. „Megvan az oka, amiért Nicót választottuk. Nem azért, m
febr. 9
6:18
Váratlan fordulat a magyar utazási irodáknál (Infostart)
Úgy pörög az utazások előfoglalása a hazai irodáknál, mintha a Covid-járvány miatti elmaradást most akarnák behozni az emberek – mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke.
febr. 9
6:18
Választási erőfitogtatás Budapesten: Gyurcsányék egész jól állnak, a Momentumnak viszont bele kell húznia (Mandiner)
Van polgármester, akit a DK-elnök személyesen is felkeresett. És van városvezető, aki képes nemet mondani Gyurcsány ajánlatára. Karácsonynak nem várt helyről akadhat kihívója, V. Naszályi Márta és Gajda Péter meg kezdhet aggódni. Körképünk!
febr. 9
6:18
Kenje a hajára Brüsszel a pénzét – mondja Magyarország és elindul a bóvli felé (Forbes)
Egy éve azt gondolta a piac, hogy a kormány a választási osztogatás után beleáll a költségvetési szigorba és lehajol az uniós pénzekért. Szigor lett is (a maga rezsicsökkentés-csökkentős, illetve bárkire bármikor különadót kivetős módján), de a pénzekért nem tettek teljesen eleget a brüsszeli elvárásoknak.
febr. 9
6:18
Palira veszi az olvasót (Magyar Nemzet)
A Transparency International 2022-es korrupciós indexéről mereng Paul Lendvai a Der Standardon megjelent legfrissebb publicisztikájában.
febr. 9
6:18
Lajcsi már a saját halálát emlegeti, a börtön helyett kórházba menne (AC News)
A trombitásnak a trombitálás okozta a súlyos betegségét.
febr. 9
6:18
Gyermekáldás Győrben; kiesés a kupából Párizsban; vereség Veszprémben – reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb szerda délutáni és esti sporteseményekről, nálunk megnézheti és elolvashatja egy helyen.
febr. 9
6:20
Meg kell védenünk a sajtót a törvényhozás beavatkozási kísérleteitől – George Chiriţă a Mandinernek (Mandiner)
A román sajtóérdekképviselet vezetőjével a román médiaviszonyokról és a sajtófinanszírozásról beszélgettünk.
febr. 9
6:20
Büntetlenül folyik Magyarországon a szexuális propaganda a médiából (Magyar Nemzet)
Egy jogi kiskapuval játssza ki a törvényt sok médiaszolgáltató.
febr. 9
6:21
Megemelt összeggel támogatja a Szerencsejáték Zrt. a Magyar Olimpiai Bizottságot (ProfitLine)
A Magyar Olimpiai Bizottság új stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt.-vel, amelynek értelmében a társaság 2024 végéig megemelt összeggel, 80 millió forinttal támogatja a magyar versenyzők felkészülését
febr. 9
6:21
Korszerűsítik a városközpontot Kunszentmártonban (hirado.hu)
A beruházás nyomán megújul a főtér és környéke, és az önkormányzati tulajdonban lévő egykori Körös szálló homlokzatát is korszerűsítik – ismertette.
febr. 9
6:21
Brutális fagyok jönnek, –15 fokra zuhan a hőmérséklet (Metropol)
Mutatjuk a következő két nap időjárását.
febr. 9
6:21
Romlott az építőipar jövedelmezősége, csökken a rendelésállomány (vg.hu)
Az építőipar továbbra is 375 ezer embert tudott foglalkoztatni, de az ágazat jövedelmezősége romlott
febr. 9
6:21
Újságíró Akadémiát indít az Sztnh (Márkamonitor)
A szellemitulajdon-védelem az elmúlt évtizedekben nem kapott megfelelő figyelmet, így a sajtóban is kevesen foglalkoznak rendszeresen a témával. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) ezen kíván javítani egy olyan, újságíróknak és médiaszakos hallgatóknak szóló képzéssel, amelynek keretében megismerhetik, milyen gazdasági és társadalmi hatása
febr. 9
6:21
Bill Gates szerint benne van a pakliban, hogy elszabadul a pokol (Igényesférfi.hu)
A Web3 és a metaverzum önmagában nem forradalmi megoldás, a ChatGPT és a chatbotok viszont legalább olyan fontossá válhatnak, mint a PC és az internet - véli Bill Gates, akit az AI lenyűgöz, míg a WEB3 és a metaverzum untat.
febr. 9
6:21
Brutális faggyal indul a csütörtök, ez vár ránk a hétvégén (BorsOnline)
Érdemes rétegesen öltözni.
febr. 9
6:23
Minibölcsőde épül Vésztőn (hirado.hu)
Vésztőn éves szinten mintegy 140 gyermek bölcsődei ellátására lenne igény.
febr. 9
6:24
Hatalmas áremelés kezdődött a bankszámláknál (Bank360 blog)
Az OTP várhatóan már márciusban jelentősen megemeli a bankszámlái díjait, több pénzintézet pedig áprilisban követi a piacvezetőt. Az ügyfelek a tavalyi átlagos inflációval megegyező drágulásra számíthatnak.
febr. 9
6:24
Lassul az üzemanyagár csökkenésének üteme (Agrárágazat)
A nemzetközi trend lendülete eddig tartott? Kis mértékkel és csak a dízel ára esik.
febr. 9
6:24
Megújulhatnak a borászatok (Magyar Nemzet)
Még pár napig kérhető az uniós támogatás a géppark modernizálására.
febr. 9
6:24
Bayer Zsolt: Fontos a pontos fogalmazás! (Mandiner)
Brüsszel: az 1968-as Moszkva. EP: a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága.
febr. 9
6:24
Teafaolaj – az univerzális segítőnk (egy.hu)
A természet patikája tele van jobbnál jobb szerekkel! Nem írom, hogy csodaszerekkel, mert nem lenne igaz. Semmilyen anyag nem tud csodát tenni, de vannak olyan növények, amelyek elég sokoldalúan használhatóak: ilyen a teafaolaj, ez a furcsa illatú kis növény, ami sebre, fertőzésre és egy sor minden másra is jó.
febr. 9
6:26
Javulhat a gyógyíthatatlan betegek ellátása (Magyar Nemzet)
Nappali ellátóközpontra és az otthoni hospice-ellátást végző szolgálatok eszközparkjára is jut támogatás.
febr. 9
6:27
Az aknamezőtől a szabad átjárásig – Száz éve várt a térség egy olyan lehetőségre, mint amilyen Horvátország schengeni csatlakozása (hirado.hu)
A hirado.hu helyi vezetőket kérdezett a határ két oldalán.
febr. 9
6:27
Leleplezés: Az USA robbanthatta fel az Északi Áramlatot (hirado.hu)
A parancsot maga Joe Biden elnök adta ki.
febr. 9
6:29
Az illegális bevándorlás lesz a ma kezdődő uniós csúcs egyik fő témája (hirado.hu)
Az állam- és kormányfők találkozójának egyik fő témája ismét az illegális bevándorlás lesz, ugyanis tavaly, csaknem annyi migráns érkezett az unió területére, mint a rekordnak számító 2015-2016-ban.
febr. 9
6:30
Drágult a búza, a kukorica és a szójabab is (Agrofórum)
Amerikában és Európában is emelkedtek a terményárak a szerdai kereskedés során. Chicagóban a búza 2 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal lett drágább. A repce kivételt jelentett a maga minimális, 0,1 százalékos árcsökkenésével. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a tak
febr. 9
6:30
A török ellenzék politikai tőkét akar kovácsolni a tragédiából (Magyar Hírlap)
A magyar receptet alkalmazták, hogy a különböző színezetű ellenzéki pártokat közös akolba tereljék.
febr. 9
6:30
Rodrygo álomgólja: két sarkazás, ennél szebben nem lehet! (Magyar Nemzet)
A Real Madrid közösségei oldalain nem először süthették el a poént: ez RodryGol! – de ez mindenképpen különleges találat.
febr. 9
6:30
Lindholm: Idén magasabbak az elvárások (Racing)
Emil Lindholm tavaly némi meglepetésre szerezte meg a WRC2-es világbajnoki címet, emiatt azonban idén már sokkal többet várnak a finn versenyzőtől.
febr. 9
6:32
Jobboldali győzelem várható az olasz helyhatósági választásokon (Magyar Nemzet)
A felmérések azt mutatják, hogy Lombardiában és Lazióban is a jobboldali jelöltek a népszerűbbek.
febr. 9
6:33
Különleges nevet kap a McLaren 2023-as F1-ese (F1világ)
Hétfőn mutatja be 2023-as Forma-1-es versenyautóját a nagyközönségnek a száguldó cirkusz egyik legpatinásabb csapata, a McLaren. A wokingiak azt is elárulták, milyen néven fut majd az idei modell.
febr. 9
6:33
Az egyéni vállalkozók könyvelése: a pénztárkönyv és a naplófőkönyv titkai (4.) (Adózóna)
Az szja-törvény hatálya alatt előírt pénzforgalmi (egyszeres) könyvvitel szabályai sokban eltérnek a kettős könyvvitelből ismertektől. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyéni vállalkozók könyvvezetése egyszerű. Sokuk számára lehet hasznos segítség cikksorozatunk, melyben a leggyakrabban előforduló gazdasági események pénztárkönyvi, naplófőkönyvi
febr. 9
6:33
Bölcsőde épült a baranyai Keszün (hirado.hu)
A rendszerváltás óta a legnagyobb óvoda- és bölcsődefejlesztés történt az elmúlt években Baranyában.
febr. 9
6:33
Napi horoszkóp február 9.: a Bikáknak valaki önzetlen segítséget nyújt, az Ikrek a szokásosnál nagyobb volumenű feladatot kapnak (Joy)
A csillagok a hét második felére is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
febr. 9
6:33
Itt a fordulat? Magyarok százezrei figyelik lélegzet-visszafojtva a legújabb fejleményeket a lakáshiteleknél (Portfolio)
A referenciakamatok alakulása alapján bőven benne volt a pakliban, hogy 1-2 százalékpontot még emelnek az év első heteiben a bankok az újonnan felvehető lakáshiteleik kamatán. Érdekes módon egyelőre nem ezt látjuk: megállt a lakáshitelek drágulása az utóbbi két hónapban, és már nem ritkák a banki kamatcsökkentések sem. A legmagasabban árazó K&H, OT
febr. 9
6:33
Török–szíriai földrengés: Már 15 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma (Metropol)
Meghaladta csütörtök hajnalra a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma.
febr. 9
6:33
Kim Dzsongun is jelen volt az észak-koreai jubileumi katonai díszszemlén (hirado.hu)
A dél-koreai hadsereg vezérkarának szóvivője csütörtökön közölte, hogy szakértőik amerikai katonai illetékesekkel közösen elemzik a birtokukba jutott felvételeket.
febr. 9
6:33
Bekeményít a hideg, alig kúszik nulla fok fölé a hőmérő higanyszála (hirado.hu)
Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
febr. 9
6:33
Indiában is van piaca az elektromos autóknak (autopro)
Rohamosan nő az elektromos járművek értékesítése Indiában.
febr. 9
6:33
Lekéste az utolsó buszt, élet-halál közé került egy férfi a veszprémi állomáson (BorsOnline)
A veszprémi egyenruhások segítettek egy 34 éves férfinak.

Keresés