Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az 1994-es Magyar Rally Bajnokság második futama az Esztergom Rally volt, ahol ifj. Tóth János és Ranga László komoly csatát vívott, végül pedig csupán 11 másodperc döntött a toyotás versenyző javára.
A Kecskeméti Járási Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, költségvetési csalás és termőföld jogellenes megszerzése miatt emelt vádat azzal a földhivatali szakügyintézővel szemben, aki hivatali hatáskörével visszaélve, szabálytalan eljárásával ismerősei számára termőföldeket segített telephellyé átminősíteni.
A munkavállalók 57 százaléka azon gondolkozik, hogy beadja a felmondását - ez derült ki a Deloitte Magyarország felméréséből. Szakértők szerint ennek az a fő oka, hogy óriási a különbség a dolgozók által elvárt és a cégek által megadni tervezett fizetésemelések között. A felmérés arra is rámutat, hogy az otthoni munkavégzés lehetősége a fizetés utá
Súlyos károkat okozna az európai uniós - így a magyar - csirke- és étkezésitojás-termelőknek, ha megvalósulna az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Efsa) legújabb tanulmányában rögzített állatjóléti javaslatcsomag.
Az amerikai külügyminiszter megismételte a Biden-kormányzat aggodalmát amiatt, hogy Kína segítséget kíván nyújtani Oroszországnak az ukrajnai háborúhoz.
Csaknem minden harmadik üzletben jogsértést tártak fel a pénzügyőrök az ország egész területén; az ellenőrök kocsmákban, presszókban, éttermekben, és vegyeskereskedésekben is vizsgálták a jövedéki szabályok betartását - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) egységes szabályokat javasol az elektromos rollerekre, egyebek közt gyárilag beépített 20 kilométer/órás sebességkorlátozást és nagyobb, legalább 30,5 centiméter átmerőjű kerekeket, a rollerek használóinak pedig bukósisak kötelező viselését írná elő - írta a brüsszeli testület kedden közzétett jelentés
Hét egészséges szokással csökkenthető a demencia kockázata egy két évtizedet felölelő kutatás szerint - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.
A nemzetközi autósport terén páratlan tapasztalatú szakemberekkel erősödött a Motorsport Talent Management csapata: Kiss Pál Tamás tavaly tanácsadóként csatlakozott és a továbbiakban a MOTAM operatív vezetőjeként dolgozik, Borsos Vanda pedig projektmenedzserként erősíti a csapatot. Kibővült versenyzői felállással és megerősített csapattal kezdte az
Magyarország és Egyiptom kormánya megállapodást írt alá a szuezi különleges gazdasági övezet közös hasznosításáról, amelynek nyomán magyar vállalatok kedvezményes körülmények mellett indíthatnak ott beruházásokat - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kairóban.
Hasra esni mindig zavarba ejtő, különösen ha több száz, vagy több ezer szempár figyeli minden lépésünket az adott pillanatban. A legnagyobb hírességek számtalanszor vannak kitéve az ilyen jellegű kínos szituációknak, de legtöbbször sikerül emlékezetesen kezelniük a dolgot – lássuk, hogyan igazítják meg a koronájukat.
A sportújságírás messze túlmutat a statisztikák bebiflázásán, és helye lehet a világ szociális és politikai folyamatainak jobbító előremozdításában – ezt üzenik a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) által alapított Sportmédiadíj idei pályaművei. Helyszíni beszámoló a szervezet spanyolországi végrehajtó bizottsági üléséről.
Hiába estünk át mindannyian hasonló szexuális nevelésen (gyakorlatilag semmilyenen), és hiába botlottunk hasonló pornófilmekbe, korántsem magától értetődő, kinek mi tartozik az „alapszexbe”.
Magyarországon még mindig próbatétel elé állítja az ipari vállalatokat a mérnök pozícióik feltöltése. Minél magasabb szintű, specializált tudásra lenne szükségük, annál tovább tart a megfelelő személy megtalálása. Nem ritka az 1,2 millió forintot elérő havi bér egy senior mérnöknek.
Kistelek polgármestere az ATV Híradójának elismerte, hogy tárgyalt befektetőkkel, de szerinte az akkumulátorgyár üzemeltetéséhez a városban nincs elég elektromos kapacitás, és csak hosszabb idő alatt lehetne kiépíteni.
„Közben elmondta, hogy bármit is hallunk elmaradó fellépésekről, ne higgyük el, mert ő mindenhol ott lesz. Például nagyon készül a március 11-i tatabányai koncertjére” – nyilatkozta egy bulvárlapnak az esküvő egyik résztvevője.