Bár a koronavírus alatt a magyar e-kereskedelem a maga 30 százalékos növekedésével behozott 5-10 év lemaradást, a szomszédos országokhoz képest még mindig leghátul kullogunk, ami az online piac forgalmát illeti. Amíg a magyar KKV-k rettegnek a külföldi piacra lépéstől és a digitalizációtól, addig a cseh, szlovák és lengyel webshop óriások szépen la
Kiderült a német Szövetségi Statisztikai Hivatal múlt év végi németországi gazdasági fejlődésére vonatkozó előzetes számításainak felülvizsgálata során, hogy 2022 utolsó három hónapjában Európa vezető gazdasági hatalmának GDP-je nem 0,2, hanem 0,4 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest. Az okok a vállalatok beruházási tevékenységének vi
A Gryphon hexacopter alapú, hidrogénhajtású drón az egyik első üzemanyagcellás repülő eszköz hazánkban. A tesztrepülésről Vanek Bálint, a SZTAKI igazgatóhelyettese, illetve a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának vezető-helyettese osztott meg
Magyarországon egyelőre elhanyagolható azok aránya, akik euróban kapják a jövedelmüket, de így is egyre többen érdeklődnek az euróalapú megtakarítások iránt –derült ki az NN Biztosító friss, reprezentatív kutatásából.
Több mint 6 milliárd forintból finanszírozták az Alföldön a belvízelvezetés, valamint a vízvisszatartás és -tározás közötti egyensúly megteremtését célzó műszaki beavatkozásokat a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban (Kehop) - jelentette be a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal főispánja kedden Szolnokon.
Átlagosan 50 százalékkal magasabb lehet a fejlődési zavarok kialakulásának kockázata azoknál a magzatoknál, akiknél az édesanya a várandósság első három hónapjában influenzafertőzésen esik át állapították meg a Semmelweis Egyetem kutatói. A szakemberek szerint ezért különösen fontos az influenza elleni védőoltás beadatása már a terhesség tervezések
A védőoltások az emberiség egyik igazi csodáinak számítanak, amelyek több életet mentettek meg, mint bármely más egészségügyi felfedezés. Továbbá népességszintű védelmet biztosítanak olyan betegségek ellen, amelyek egykor nagyon sok áldozatot szedtek. Mégis, gyakran nem értékeljük kellően azt, hogy milyen alapvető szinten tették jobbá az emberek él
A hazai vállalatok menedzsmentje óvatosabb várakozásokkal néz 2023 elé – derül ki a Randstad legfrissebb „Hr Trends 2023” kutatásából, melynek célja, hogy betekintést nyújtson a Magyarországon működő cégek jelenlegi gazdasági helyzethez történő alkalmazkodásába, illetve az előttük álló Hr-kihívásokba.
A többek között a szövetségi tanúvédelmi programért is felelős U.S. Marshals Service egyik különálló rendszeréből érzékeny bírósági információkhoz fértek hozzá illetéktelenek.
A B-kategóriás jogosítvány megszerzésének költségeivel kapcsolatban egyre vadabb számok látnak napvilágot, de sem ez, sem az immár ársapka nélküli benzinár nem szegi a kedvét az autózni vágyó fiataloknak, hiszen a jogosítvány megszerzése mindenki életében mérföldkő. A legtöbben ilyenkor még nem rendelkeznek saját autóval, de a szabadság ígérete, az
A kínai kereslet kiszámíthatatlan megugrása miatt rekordmagasra nőhet a földgáz ára - figyelmeztetett a földgázpiacról szóló, kedden közzétett jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).
Az atomenergia terén folytatott együttműködés mélyítéséről állapodott meg Franciaország vezetésével tizenegy európai uniós tagország kedden Stockholmban, az európai energetikai miniszterek találkozójának margóján.
Ma még nem vált valóra a gazdaságfejlesztési miniszter egy mai interjúban kifejezett reménye, miszerint "az MNB mihamarabb elkezdi a kamatok csökkentését", a Monetáris Tanács ugyanis nem változtatott a 13 százalékos jegybanki alapkamaton. Az okokat Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért felelős alelnöke ismertette.
Az Európai Beruházási Bank új alapot hozhat létre az amerikai inflációcsökkentő törvény által kínált támogatások ellensúlyozására. Mindez erősítheti az Európai Unió válaszlépését, amely új támogatási modellekkel vágna vissza az Egyesült Államoknak, hogy megelőzze a cégek kivonulását.
Tom Sizemore agyi aneurizma miatt vesztette eszméletét az otthonában, majd kórházba szállították. A hollywoodi filmsztár kómába esett, és bár az orvosok lelkiismeretesen küzdöttek az életéért, mostanra kiderült: nincs remény arra, hogy valaha is felépüljön.