2023. február 22. szerda

febr. 22
8:39
Jobb szezon jöhet a turizmusban (MMonline)
A belföldi turizmus a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború okozta sokk után visszaépült a járvány előtti szintre, az idei év teljesítménye megközelítheti a 2019-es évet - hangzott el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Jubileumok éve a turizmusban címmel rendezett konferenciáján kedden, Budapesten. Nagy Elek, a BKIK elnöke kösz
febr. 22
8:39
Magyar bravúr Mexikóban, nagyobb, mint elsőre gondolnánk (Magyar Nemzet)
Udvardy Panna egyesben szép győzelmet aratott, párosban Bondár Annáék ellen búcsúzott Méridában.
febr. 22
8:39
Cseh lap: Magyarországgal senki nem számol a Bukaresti Kilencek csoportban (Mandiner)
A Lidové Novinynek nyilatkozó cseh elemző szerint márpedig a B9-ek lesznek az elsők, akik beszállnak Ukrajna újjáépítésébe.
febr. 22
8:39
Dávid Ferenc: Kérdezem: van még lejjebb? (Nyugati Fény)
Vélemény.
febr. 22
8:45
Van ennél lejjebb? Egy férfi meglopta a mentősöket, miközben azok a barátját ápolták (Blikk)
Óbudán fogták el a férfit, aki – kihasználva azt, hogy a mentősök éppen a barátja ellátásán dolgoznak – a mentőautóból próbált elemelni egy nagyobb értékű tárgyat.
febr. 22
8:45
Lassult az OECD-országok GDP-növekedése a negyedik negyedévben (ProfitLine)
A tavalyi negyedik negyedévben 0,3 százalékra lassult a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (Oecd) szereplő országok GDP-növekedése a harmadik negyedévhez képest, amikor 0,4 százalékos emelkedést jegyeztek fel.
febr. 22
8:45
Szörnyűséges sok millió magyar helyzete: súlyos lemaradásban vagyunk, mikor lesz itt kilábalás? (Pénzcentrum)
Több magyar régió is a legszegényebbek között van az uniós átlagot tekintve. Budapest viszont az átlag felett van, és tör felfelé a régiós összevetésekben.
febr. 22
8:45
EUobserver: Magyarországon rágalomhadjáratokat folytatnak a bírák ellen (Mandiner)
A brüsszeli lap szerint hazánk az elképzelhető legrosszabb jogállamisági helyzetben van.
febr. 22
8:51
Az édesanya sikolya rázta fel a házat: holtan találta 6 éves kisfiát a fürdőszobában (BorsOnline)
A 6 éves kisfiú elkapta a Strep A-t, abba halhatott bele.
febr. 22
8:51
Bombamerényletben meghalt több ENSZ-békefenntartó Maliban (hirado.hu)
A bomba kedden, az ország középső részén fekvő Songobia nevű falu közelében robbant fel.
febr. 22
8:51
Saját autómosót vesz a közmédia (444.hu)
35 milliót fizetnek azért, hogy napi 15-20 autót lepucolhassanak.
febr. 22
8:51
Ráduplázott a sebességhatárra az Astra: mutatjuk, mennyit fizet (Autónavigátor)
Kirívóan magas volt a gyorshajtók száma a múlt héten Bács-Kiskun vármegyében: 1248 fő lépte át a megengedett sebességhatárokat. A fotókon
febr. 22
8:51
Össztűz zúdul Boris Beckerre: kiborította a bilit a felesége, tombolnak a hitelezői (Ripost)
Arról papol Becker, hogy jobb ember lett a börtönben, de...
febr. 22
8:51
Budapesten több, vidéken kevesebb lakás építését tervezik az idén (vg.hu)
Tavaly 20 és fél ezer új lakás épült Magyarországon
febr. 22
8:51
Új családi kampányban népszerűsíti a bútorok újrafelhasználását az IKEA (Márkamonitor)
Az elmúlt öt év legnagyobb integrált kampányával hívja fel a figyelmet a vállalat a körkörösségre és arra, hogy az Ikea bútorok velünk együtt változhatnak. A többek között a tévében és a mozikban is futó reklámban egy kamaszodó kislány alakítja át gyerekkori szobáját, bevált és szeretett Ikea bútorainak megtartásával.   „A boldog és kiegyensúlyozot
febr. 22
8:51
Mitől leszel igazán jó apa? (Igényesférfi.hu)
Próbálok rájönni mi lehet a helyes út és vajon mitől leszek igazán jó apa? Eddig nem sikerült.
febr. 22
8:51
A Titanicon túl – 5 kultikus film, ami idén ünnepli a 25. születésnapját (Hamu és Gyémánt)
Az 1998-as év kapcsán a legtöbben James Cameron Titanic című alkotásáról beszélnek, azonban számos nagysikerű mozi szintén most ünnepli a negyedszázados évfordulóját. Ennek apropóján az alábbi cikkben öt olyan kultikus filmet sorolunk fel, amit 25 éve mutattak be.
febr. 22
8:51
Kissé gyengült a forint (Magyar Hírlap)
Az eurót reggel hét órakor 383,34 forinton jegyezték az előző esti 383,00 forint után.
febr. 22
8:51
Meghatározó (Demokrata)
Neil Young: Harvest – Magneoton/Warner, 2022
febr. 22
8:51
Nyomasztó súlyok (Demokrata)
A bálna – amerikai filmdráma, 2022
febr. 22
8:51
Ficsak: Védjük meg az ünnepeinket, szokásainkat! (Magyar Nemzet)
Még a kevésbé vallásos emberekben is rossz érzést kelt, amikor farsangi mulatsággal szembesülnek a nagyböjti időszakban.
febr. 22
8:51
A növényorvosok munkája nélkülözhetetlen (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarország egyetért azzal, hogy csökkenteni kell a növényvédő szerek használatát, de olyan uniós megállapodásra van szükség, amely megtalálja a kényes egyensúlyt az egészségügyi, a környezet- és klímavédelmi, valamint a versenyképességi és gazdasági szempontok között – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a 69. Növényvédelmi Tudom
febr. 22
8:51
Az egész autóipart figyelmeztette a Volvo: ezért nem szabad várni (Villanyautósok)
A Volvo sem 2035-re tervez, két év múlva már 50%-nál járnak majd.
febr. 22
8:53
Felelősséggel az életért (Demokrata)
Áprily Zoltán: Bicsérdy Béla és a bicsérdyzmus – magánkiadás, 2023
febr. 22
8:57
Megtalálták a legnagyobb problémát: a fideszes alapítású családos egyesület betiltaná az óvodai-iskolai farsangot a nagyböjt idejére (Blikk)
A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) hamvazószerda alkalmából arra kéri a köznevelési intézmények vezetőit, hogy ne szervezzenek farsangi mulatságokat a nagyböjti időszakban.
febr. 22
8:57
Benézték a milliárdos új vonatokat Spanyolországban, nem férnek be alagútjaikba (Infostart)
Magas rangú tisztségviselők lemondásához vezetett a hiba.
febr. 22
8:57
Autósok, figyelem: már csak egy hét maradt a kötelező befizetésére (Portfolio)
Annak a közel százezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) közleménye.
febr. 22
8:57
Nagy István: a méz címkéjén szerepelni fog a származási ország jelölése (Agroinform)
A miniszter a méhészet kulcsszerepét is hangsúlyozta.
febr. 22
8:57
"Kimúltam" - megvadultak a rajongók Opitz Barbi legújabb fotójától (Life)
Opitz Barbi több dögös felvétetellel is elkápráztatta rajongóit: akadnak, akik szerelmet vallottak az énekesnő fotói alatt.
febr. 22
8:57
Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: eljött a tavaszi metszési munkák ideje (Agrofórum)
A február végi tavaszt idéző időjárás megszakította a növények kényszernyugalmi állapotát, és több növényen megkezdődött a rügyfakadás. Ez több dísznövényt (Forsithia, orgona, kikeleti bangita, stb.) érint, de a gazdasági növények közül a kajszi, a körte és a cseresznye rügyein is a fakadás jelei mutatkoznak.
febr. 22
8:57
Tömeges agyzsibbadást okozott az Aldi, a magyar vásárlók csak fogták a fejüket kínjukban (Promotions)
Az Aldi valószínűleg csak jót akart, de mégis rengetegen kiakadtak.
febr. 22
8:57
Ezért gyakori, hogy tél végén rosszabbul hallanak a gyerekek (Magyar Hírlap)
Náthás tünetek esetén nagyon lényeges az orr tisztítása, kisebbeknél orrszívóval, majd később önállóan.
febr. 22
8:57
Meghalt több Ensz-békefenntartó egy bombamerényletben Maliban (Magyar Nemzet)
A bomba kedden, az ország középső részén fekvő, Songobia nevű falu közelében robbant fel.
febr. 22
8:57
Nem hiszed el: A NER-közeli szervezet megtalálta az oktatás legégetőbb problémáját (Nyugati Fény)
És a megoldást is tudják.
febr. 22
9:03
Ezúttal is volt dolga rendőröknek az ukránokkal (Menedzsment Fórum)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4766-en léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4132-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
febr. 22
9:03
Nézze csak, mennyi most egy euró! (Privátbankár)
Még csak toporog a forint reggel.
febr. 22
9:03
Hiába nincs sok nyugati termék Oroszországban, mégis veszik őket az emberek (Portfolio)
Hiába vonult ki több nyugati cég is Oroszországból a háború miatt, mivel termékeik importjára nem vonatkoznak szankciók, tehetetlenül nézik, ahogy azok mégis eljutnak az orosz vásárlókhoz. A párhuzamos import virágzik az elszigetelt országban, de a hamisítók és az egykori bérgyártók is masszívan visszaélnek helyzetükkel.
febr. 22
9:03
Schadl György egészen szemérmetlen dolgot művelt (ATV)
Az rtl.hu birtokába jutott lehallgatási jegyzőkönyvből többek között az derült ki, Lukács Tamás, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar alelnöke bár semmit sem tudott, azért ,,kardoskodott" Schadl Györgyért, mert rajta volt a listáján.
febr. 22
9:03
„F1-es autónak érzem...” n Norris első útja a McLarennel (m4sport.hu)
Csak csütörtökön rajtol a Forma–1 bahreini tesztje, de a helyszínen már kedden több autó körözött. Három versenyző először ülhetett a 2023-as versenygépében – a McLaren most debütált a pályán.
febr. 22
9:03
A Starbucks olívaolajos kávéitalokat dob ​​piacra Olaszországban (vg.hu)
Többen a Starbucks bojkottjára szólítottak fel, amikor a cég bejelentette, hogy 2018-ban megnyitja első üzletét Olaszországban.
febr. 22
9:03
Nem szeret olvasni a gyereked? Ezzel az 5 könyvvel könnyedén ráveheted őt (Hamu és Gyémánt)
Ismerős az érzés, amikor valamelyik kötelező olvasmányhoz minden erőnkre szükségünk volt, hogy a végére érjünk? Esetleg a gyerekünknél fedezzük fel ugyanezt az erőfeszítést? Pedig az olvasásának nem küzdelemnek kellene lennie.
febr. 22
9:03
Egy hét alatt heten haltak bele a koronavírus-betegségbe hazánkban (Demokrata)
A magyarországi aktív fertőzöttek száma 3600 alá csökkent. Grafikon a cikkben.
febr. 22
9:05
Koronavírus Magyarországon: megjöttek a legfrissebb adatok (Portfolio)
Az előző héten 867 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 194 969-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Meghalt a múlt héten 7 beteg, így az elhunytak száma 48 745-re emelkedett.
febr. 22
9:07
Újabb szélhámosságban érintett a ChatGPT: rossz könyvek ezrei lepték el hirtelen az Amazont (Portfolio)
Az Amazon online könyvesboltját elkezdték elárasztani a mesterséges intelligencia alapú szöveggenerátorokkal írt könyvek. A könyvkiadók már kifejezték aggodalmukat a növekvő trend miatt, de az Amazon egyelőre nem jelentett be lépéseket – írja a Reuters.
febr. 22
9:09
A Nagy Ő nem aprózza el: „Először egy kisebb lakást néztem, az csak hatszázmillió volt” (Blikk)
Nem mindenkinek adatik meg olyan anyagi helyzet, hogy saját házat építsen. Jákob Zoltán azonban nem kispályás e téren, hiszen – milliárdosként – közel harminc ingatlannal büszkélkedhet, ráadásul a gyerekeinek is építtetett saját házat.
febr. 22
9:09
Bombamerényletben meghalt több ENSZ-békefenntartó Maliban (HírTV)
Meghalt három ENSZ-békefenntartó, öt másik megsebesült, amikor útszéli bomba robbant fel egy ellátmányt szállító ENSZ-gépkocsikonvoj mellett Maliban.
febr. 22
9:09
Megint gyengüléssel kezd a forint, de továbbra is nagyok a rángatások (Portfolio)
Szerda reggelre sem változott jelentősen a kép a forint piacán az utóbbi napok tendenciája után: a 380-as szint felett kicsivel úgy tűnik, hogy kifulladt a magyar deviza erősödése, viszont érdemi korrekció sem tud elindulni. Utóbbit láttuk tegnap is, amikor hiába járt a nap első felében 385 felett is az euró árfolyama, estére visszaerősödött a fori
febr. 22
9:09
Munkahelyi baleset: eltört a pénisze az ausztrál pornószínésznek (SzMo)
Liam Ellis hímtagját megműtötték, de a férfi aggódik amiatt, hogy az már soha többé nem lesz ugyanaz.
febr. 22
9:09
Koronavírus: 6,422 millió a beoltottak száma, a múlt héten elhunyt 7 beteg (Magyar Hírlap)
A Koronavírus Sajtóközpont közleményében azt írta, hogy az előző héten 867 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 194 969-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma.
febr. 22
9:09
Tovább nőtt a biotermékek piaca (MMonline)
2023. február 14-17. között zajlott Németországban a BIOFACH, a világ legnagyobb, ökológiai termékeket bemutató nemzetközi vására. A kiállítás négy napja alatt a bioélelmiszerek előállításával foglalkozó cégek és termékeik megismerésén túl nemzetközi szakmai konferencia is zajlott, ahol számos, az ágazat stratégiai kérdéseit megvitató szekciót tart

Keresés