Tudtad, hogy az Egészségügyi Világszervezet, vagyis a WHO becslései szerint a világ teljes lakosságának nagyjából 60-85%-a él mozgásszegény életmódot? A szervezet egészségügyi szakértői szerint ez korunk egyik legsúlyosabb, de még mindig nem kellően kezelt egészségügyi problémája. Ha belegondolunk, mennyi negatív következménnyel járhat a rendszeres
Berki Krisztián halála óta özvegye, Mazsi rengeteg bántást kap. Az édesanya sokszor szó nélkül tűri a kritikát, most azonban úgy tűnik, betelt nála a pohár, és egy posztban szólt vissza azoknak, akik állandóan őt fikázzák.
A webshopok tényleg mindent bevetnek, hogy ha már a célkeresztjükbe kerültünk, onnan minél nagyobb kosárral távozzunk. Pszichológiai stiklik és marketinges trükkök, amire vásárlóként érdemes figyelnünk.
A garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsított volt válogatott futballista ténybeli beismerő vallomást tett, azt mondta, hogy csak az öccsét féltette.
Nagyon kevesen vannak azok, akik semmit sem tesznek a bőrük egészségéért, mégis csodásan festenek. A többség vagy a kiszáradással, vagy a zsírosodással küzd, és krémek garmadáját állítja szolgálatba, hogy szép legyen a megjelenése.
Egy nappal elhalasztotta az amerikai űrkutatási hivatal a Falcon 9 vasárnapra tervezett indítását, amivel négy űrhajós utazna a Nemzetközi Űrállomásra.
Valós fundamentális okok álltak az elmúlt év élelmiszerdrágulásának hátterében, ám éppen ezen tényezők enyhülése miatt némileg mérséklődhet ez a nyomás a következő hónapokban – véli Hollósi Dávid. Az MKB Bank és a TakarékBank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója szerint az árak várhatóan március környékén tetőzhetnek, az ársto
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Csontváry Kosztka Tivadar egyik jelentős művét állítja ki és kínálja eladásra az Art and Antique vásáron a galéria. A művészeti seregszemlét március 2. és 5. között rendezik meg a Bálnában, a Csontváry mű kiléte azonban a megnyitóig teljes titokban marad a nagyközönség előtt. 2022-ben a magyar festőóriás Pirosruhás gyermek című képét állították k
A cyberbullying globális méretű problémává nőtte ki magát: a statisztikák szerint minden harmadik fiatalt ért már ilyen típusú zaklatás, de a közszereplők kapják a legtöbbet.
A felvételt a külügyminiszterek hétfői találkozóján vették fel, ezen azonban Szijjártó nem volt jelen. Viszont előre rögzíthette volna az üzenetét, ahogy ezt osztrák kollégája is tette.
Az OTP Bank bejelentést tett az applikációjáról: androidos készülék esetén a hardvernek el kell érnie egy minimum-képernyőfelbontást és egy minimum-RAM-teljesítményt.
Az ELTE TTK kutatói a súlyos Covid-19 betegséggel kapcsolatos több mint ezer tanulmányt dolgoztak fel, amelyekből kiderül, hogy melyek a rizikófaktorok, illetve milyen okai lehetnek a betegség eltérő erejű lefolyásának.
Ma itthon a KSH a lakásépítések negyedik negyedéves statisztikáját publikálja, míg a Pénzügyminisztérium az államháztartás januári részletes beszámolóját teszi közzé. Közben érkezik egy német inflációs adat is, illetve az IFO index friss statisztikája. Ami a tőzsdei hangulatot illeti, tegnap több kedvezőtlen makrogazdasági hír hatására lefordultak
A középső szalagkorlátot átszakítva, a szembejövő sávban az oldalára borult, majd kigyulladt egy kamion az M3-as autópálya 229-es kilométerénél, Nyíregyháza térségében, a főváros felé vezető oldalon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel szerdán reggel. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a teljes
Ismét a magyar kormány akasztotta meg az Európai Unió új szankciós csomagjának elfogadását: péntekig akarják elfogadni az új büntetőintézkedéseket, de Magyarország levenné négy orosz magánszemély nevét a büntetendő személyek listájáról, mellette pedig azt sem támogatja, hogy a családtagokra is kiterjesszék a szankciókat. Az sem tetszik az Orbán Vik
A bpiautosok.hu egyik olvasója által elküldött felvételen az látható, ahogy egy villamossofőr kiszáll a szerelvényből, és odamegy két dulakodó illetőhöz a Hungária körúton.
Bár még bő egy hét hátra van a februárból, azért már érdemes a következő hónap felé is kacsintgatni. Már csak azért is, mert márciusban is bőven lesznek érdekes és ígéretes újdonságok mind a filmek, mind a sorozatok terén. Mi most kifejezetten a legnagyobb streaming szolgáltató, a Netflix háza táján néztünk szét, hogy ők mi mindennel készülnek a kö
A Magyar Közlönyben tegnap este megjelent rendeletmódosítás értelmében több ponton is változik az egészség- és önsegélyező pénztárak szabályozása, de leginkább technikai jellegű módosításokról van szó.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a 18 éves fiatal férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-vel.