2023. február 20. hétfő

febr. 20
6:21
Egy régi motoros (Magyar Nemzet)
Immár Nyakó István is csatlakozott Ujhelyi István nemrég alapított Esély Közösségéhez.
febr. 20
6:21
Azonnal indulnánk, gondolkodás nélkül visszamennénk – a Hunor tagjai a Mandinernek (Mandiner)
A Hunor mentőcsapat tagjai oroszlánrészt vállaltak a törökországi földrengés utáni mentési munkálatok során. A tragédia estéjén már úton voltak a helyszínre. A csoport alegység-parancsnokával és logisztikai vezetőjével beszélgettünk Békéscsabán. A megyéből Baráth János tűzoltó alezredesen, a Hunor “Bravo” alegység parancsnokán és Patai Sándor tűzol
febr. 20
6:21
Értelmetlenül dolgozunk ennyit? És a jövőben csak napi pár órát fogunk? (egy.hu)
Egyre népszerűbb a munka utáni társadalom filozófiája. Követői úgy vélik, hamarosan be is fog következni az a kor, amikor már csak alig fogunk dolgozni. Igazuk lenne?
febr. 20
6:23
Új busz- és vonatbérletek – két gombóc fagyi árából utazhatnak majd a diákok a vármegyékben (hirado.hu)
Korszakalkotó változás a vármegyebérlet és az országbérlet – közölte a MÁV-Volánbusz csoport.
febr. 20
6:23
Románia lett Ukrajna fő üzemanyag-ellátója (Magyar Nemzet)
Romániából érkezett tavaly a legtöbb üzemanyag a háborús Ukrajnába.
febr. 20
6:27
A kormány addig tartja meg a kamat- és az élelmiszerárstopot, ameddig szükséges (hirado.hu)
Hiába követeli a baloldal, hogy töröljék el a kamatstopot és az élelmiszerárstopot, a kormány addig tartja meg ezeket a védőintézkedéseket, ameddig szükséges – szögezte le Orbán Viktor a szombati évértékelőn.
febr. 20
6:27
Magyarország recesszióban - Megremeghet a munkaerőpiac? (Portfolio)
Jelentősen javultak az európai gazdaság kilátásai, miután a korábban csillagászati magasságba emelkedő energiaárak óriásit zuhantak. Ennek hatására az energiaválság kezelhető mederben maradhat, az európai gyáripart pedig nem veszélyezteti a leállás (egy potenciális gázhiány miatt). Mindez Magyarország szempontjából is jó hírnek mondható, hiszen exp
febr. 20
6:27
Kényszersorozás: Egyre durvább, egyre erőszakosabb embervadászat folyik Kárpátalján (hirado.hu)
Az emberek a közösségi oldalakon arra panaszkodnak, hogy az utcákat ellepő katonák szinte mindent megengednek maguknak.
febr. 20
6:27
Tömegesen égnek ki a munkavállalók (vg.hu)
A helyzet most rosszabb, mint a koronavírus-járvány csúcsán volt.
febr. 20
6:27
Óriás szélerőművek lephetik el Magyarországot is (Tiszta Jövő)
280 méter magas a világ legnagyobb szélturbinája, amely Dániában üzemel.
febr. 20
6:27
Fricz Tamás: Az ötödik hadoszlop offenzívája (Mandiner)
A jelenlegi helyzet az, hogy a legtöbb nemzetközi média a globalista-liberális elit kezében van.
febr. 20
6:27
Mitikus autók: Toyota Celica Turbo 4WD (Racing)
A Toyota bár az ST165-ös Toyota Celica GT-4-ral is sikeresen tudott szerepelni a világbajnokságon, azonban 1992-ben már az ST185-ös modellel folytatták, mely még nagyobb sikereket ért el.
febr. 20
6:27
Íme a projekt, ami új korszakot hozhat el (BitcoinBázis)
A blokklánc-technológia térnyerése megállíthatatlan. Legyen szó szerencsejátékról, elektromos járművek töltéséről vagy játékokról, a hétköznapok egyre több területén bukkanunk kriptopénzekre. Ezek
febr. 20
6:29
A német értelmiség kigúnyolja azokat, akik önálló véleményt fogalmaznak meg (hirado.hu)
Németországban nincs könnyű helyzetben az, aki a bevándorlás, a Covid, vagy éppen az ukrajnai háború kérdéseiben eltér a fősodortól és saját álláspontot képvisel.
febr. 20
6:29
Gréczy Zsolt: Orbán Soros zsebéből indulva, demokráciában csinált egy nagy „jobboldali” pártot (Mandiner)
Horn Gyula kétharmaddal sem irt magának alaptörvényt.
febr. 20
6:33
Hatalmas tűz Mohácson (Infostart)
Minden nemzetnek és nemzetiségnek az a küldetése, hogy saját örökségét megőrizze, kimunkálja és felmutassa - hangoztatta Semjén Zsolt Mohácson, a busójárás vasárnapi fő programján.
febr. 20
6:33
Töltsünk kolbászt otthon! – Ilyen egyszerű, nézd a videón! (Metropol)
Nem is olyan ördöngösség a tuti jó házikolbász!
febr. 20
6:33
Újabb tévhit a nyugellátással kapcsolatban: a nyugdíj előtti évek keresete döntő jelentőségű? (Adózóna)
A köztudatban elterjedt, így mindenképpen átgondolandó vélekedés, hogy ha valakit a nyugdíjazását megelőző 1–2 évben alacsony munkabérrel jelentenek be, vagy alacsony összegű nyugdíjjárulék-alapot képező ellátást vesz igénybe, akkor ez jelentősen csökkenti a megállapításra kerülő nyugdíj összegét. Természetesen találkozhatunk mindennek az „ellentet
febr. 20
6:33
Antony Blinken: Kína nem kért bocsánatot (ATV)
Kína nem kért bocsánatot az Egyesült Államok felett lelőtt kínai megfigyelőléggömbbel kapcsolatban kialakult vitában – mondta az amerikai külügyminiszter egy vasárnapi interjújában.
febr. 20
6:33
Újabb népszerű VW válik elektromossá (autopro)
Hamarosan egy újabb SUV-t lát el elektromos hajtással a Volkswagen.
febr. 20
6:33
Rejtély az ókori romok között (Magyar Hírlap)
A fejjel lefelé növő fügefa.
febr. 20
6:33
Ebből korszerűsíthetünk a lakásfelújítási támogatás megszűnése után (Bank360 blog)
A megszűnt lakásfelújítási támogatás nagy űrt hagyott maga után, de azért maradtak még erre használható támogatások. Ilyen a falusi csokra és babaváró hitel. A piaci hiteleknél is vannak lakásfelújítási kedvezmények.
febr. 20
6:33
Két gól volt a magyar légió teljes termése a múlt héten (Magyar Nemzet)
Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik is eredményes volt, utóbbi még a kapufát is megdöngette.
febr. 20
6:39
Mennyi volt a magyar államadósság az év végén? Mennyit kerestek tavaly a magyarok? – A héten ezekre is jönnek a válaszok (Portfolio)
Ez a hét inkább a másodközlésekről szól majd az adatokat tekintve, igazán kiemelkedő statisztika nem érkezik a következő napokban, illetve jegybanki kamatdöntés sem lesz. A legfontosabbak talán az előzetes beszerzési menedzserindexek lehetnek, melyek a piaci hangulatra is hatással lehetnek.
febr. 20
6:39
Kora tavaszias idővel indul a hét (hirado.hu)
Az időjárásunkat alakító hullámzó frontrendszer egyelőre még térségünkben marad.
febr. 20
6:39
Pastrana: Ha bárki is azt mondja, hogy a Nascar unalmas, akkor baromságot beszél (USAracing)
Eddigi pályfutása során Travis Pastrana már bajnoki címeket szerzett motocrossban, rallyban és rallycrossban, nyaktörő mutatványokat...
febr. 20
6:39
Pastrana: Ha bárki is azt mondja, hogy a Nascar unalmas, akkor baromságot beszél (Racing)
Eddigi pályfutása során Travis Pastrana már bajnoki címeket szerzett motocrossban, rallyban és rallycrossban, nyaktörő mutatványokat...
febr. 20
6:45
Orbán Viktor Kína legmagasabb rangú diplomáciai vezetőjével tárgyalt (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap magánvacsora keretében fogadta Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját - tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
febr. 20
6:45
Váratlan fordulat: kiderült, milyen időre számíthatunk a jövő héten (BorsOnline)
A jövő héten kora tavaszias idővel fog kecsegtetni az időjárás.
febr. 20
6:45
Bafta: Tarolt a Nyugaton a helyzet változatlan, Austin Butler és Cate Blanchett is díjat kapott (SzMo)
A sziget szellemei is az este egyik nagy nyertese, összesen négy kategóriában díjazták.
febr. 20
6:45
Veszprém-Balaton 2023: körön belüli pénzosztás (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
febr. 20
6:45
Éleződő ellentétek az ellenzéki oldalon (Magyar Hírlap)
A rendszerváltoztatás utáni időszak legveszélyesebb éve előtt állunk – Hétértékelő.
febr. 20
6:45
Országgyűlés: az akkumulátorgyárak ügyében jön a hétfői rendkívüli ülés (Mandiner)
A tanácskozás délután négy órakor kezdődik.
febr. 20
6:45
Ittasan karambolozó fradista, klubtársára emlékező Ajax-csatár, izgalmas topliga-meccsek – hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt a vasárnap délután legfontosabb híreiről, most csokorba gyűjtöttük, volt köztük bőven érdekesség is. Kellemes böngészést kívánunk!
febr. 20
6:51
Szerdán jelent a Magyar Telekom - Mire számítsunk? (Portfolio)
Folytatódik a héten a hazai jelentési szezon, szerdán teszi közzé negyedik negyedéves számait a Magyar Telekom, bemutatjuk, hogy mit várnak az elemzők a gyorsjelentéstől.
febr. 20
6:51
Orbán Viktor Kína legmagasabb rangú diplomatájával vacsorázott (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap magánvacsora keretében fogadta Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
febr. 20
6:51
Amerikai befektetés jelent meg a brit Princess Yachtsnál (AQUA)
A Princess Yachts február 14-én bejelentette, hogy a Kps Partners tőkebefektető megállapodást kötött a vállalat többségi részesedésének megszerzéséről. A meglévő részvényesek a tranzakciót követően is megtartják tulajdonrészüket a Princessben, az ügylet a szokásos feltételek és jóváhagyások függvényében várhatóan április előtt lezárul. Minderre azt
febr. 20
6:51
Kiderült, hol fogy leginkább a magyar (Azenpenzem)
A mostani népszámlálás előzetes adatai szerint közel félmillióval kevesebb magyar él az országban, mint az előző összeírás idején. A képet némiképp árnyalja a bevándorlási többlet. A lakosságszám alakulása azonban – mint ez jól látszik a térképen is – területenként igen eltérő.
febr. 20
6:51
Kellemes meglepetés a Toyota villany-hétülésese! (Autónavigátor)
Szerencsére a Toyota nem szedte le palettájáról a Stellantis-tesók belsőégésű motoros változatát, persze azért a japánok is kínálják villanymotorral a
febr. 20
6:51
A Nyugaton a helyzet változatlan tarolt az Oscar előszobájában (Igényesférfi.hu)
Edward Berger Nyugaton a helyzet változatlan című első világháborús drámája kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.
febr. 20
6:51
Váratlan fordulat: kiderült, milyen időre számíthatunk a jövő héten (BorsOnline)
A jövő héten kora tavaszias idővel fog kecsegtetni az időjárás.
febr. 20
6:51
Könyörtelenül becsapós kvíz: 5 helyes válasszal a csúcson ülsz, és sokakra lenézel (Promotions)
10 helyes válasz a cél? Nagyon bele kell húznod!
febr. 20
6:51
Packeta Hungary: Eddig nem sikerült létrehozni Magyarország legnagyobb csomagautomata-hálózatát (Mínuszos)
Eredményes évet zárt 2022-ban Magyarország egyik vezető logisztikai szolgáltatója, a Packeta Hungary Kft. A vállalat csomagpontjainak, vagyis üzlethelyiségekben kialakított átvevőhelyeinek száma az év folyamán 800-ról 1200-ra nőtt, míg a Z-BOX csomagautomaták száma ugyanebben az időszakban 29-ről több mint 27-szeresére, 800-ra emelkedett. A Packeta
febr. 20
6:51
Az akkumulátorgyárak ügyében rendkívüli ülést tart az Országgyűlés (Magyar Hírlap)
Ellenzéki kezdeményezésre hívták össze a rendkívüli ülést hétfőre.
febr. 20
6:51
6G kutatási létesítmény nyílik az Egyesült Királyságban (newtechnology.hu)
A világ még az 5G sebességgel is éppen hogy ismerkedik, de az angolok már a következő generációs adatforgalomban rejlő lehetőségeket vizsgálják, a Sheffieldi Egyetem kampuszán rövidesen megnyíló UKRI National 6G Radio Systems Facility-ben. A The Engineer szerint az új kutatóközpont célja az, hogy az Egyesült Királyság világelső legyen a 6G technoló
febr. 20
6:51
Linda és a Kalapács banda (Magyar Nemzet)
Aligha véletlenek a durva rágalmak és provokációk Magyarország ellen.
febr. 20
6:57
Időjárás: nyakunkon a tavasz, van, ahol 16 fokot is mérhetünk ma (Blikk)
Kellemes, tavaszias időnk lesz ma, 10-16 fok közötti maximumokkal.
febr. 20
6:57
Gyorsan zsírosodik a hajad? Ezekkel a szuperegyszerű trükkökkel könnyedén orvosolhatod a problémát (Femcafe)
Az egyik leggyakoribb hajprobléma, amikor valaki zsíros fejbőrrel küzd. Most mutatunk néhány tippet, amelyet egyszerű betartani, és látványos eredményt érhetsz el velük.
febr. 20
6:57
Rutte: Következő lépésként F-16-os repülőgépeket kell az EU-nak küldenie Ukrajnának (Mandiner)
A holland kormány mindent megad az ukránok számára, amire szükségük van – jelentette ki a miniszterelnök.
febr. 20
6:57
Díszkertészet: a nagy változások éve (Magyar Mezőgazdaság)
Nem a nagy tervek időszakát éljük, kezdte lapunknak adott szokásos évkezdő interjúját Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke. Azt is hozzátette azonban, hogy nem kell borúsan látni a jövőt, hisz hasonlóan nehéz időszakok voltak és valószínűleg még lesznek is.

Keresés