Megan Fox újra visszatért Instagramra, miután olyan pletykák keltek szárnyra, hogy ő és vőlegénye, Machine Gun Kelly szakítottak, méghozzá a férfi állítólagos megcsalása miatt.
Köszönjük a magyar mentőcsapatok áldozatos munkáját. Egy ország büszke Önökre - mondta a miniszterelnök. Az évértékelőn sok olyan szakember részt vett, akik most érkeztek haza Törökországból.
Bár a magyarországi kötvényalapok jelentős veszteségeket szenvedtek el tavaly, úgy látszik, már kifelé mennek a gödörből. Az utóbbi három és hat hónap a legtöbbjük számára pozitív eredményt hozott, a legfrissebb hozamok pedig már egyenesen vonzóak. Devizában vagy forintban érdemes megtakarítani?
Nehéz objektív elemzést adni Orbán Viktor évértékelő beszédéről, amikor a fideszesek felállva tapsolják, az ellenzék pedig hazug, hiteltelen, áruló putyinistaként emlegeti az esemény kapcsán a miniszterelnököt. Az tény, hogy a magyar kormányfő már nem a régi.
Folytatódtak az orosz támadások Ukrajna keleti területein. Az orosz védelmi minisztérium Harkivnál egy újabb település elfoglalásáról számolt be. Ukrajna pedig továbbra is a fegyverek szállításának meggyorsítását sürgeti a nyugati partnereinél.
Mindig is érdekeltek a természetes megoldások és a füstölők terén is azt vettem észre, hogy viszonylag ritkán lehet kapni teljesen tiszta alapanyagból készültet. Nekiálltam hát házilag füstölőt készíteni, méghozzá gyógynövényekből!
A Samsung Electronics bemutatotty a One UI 5.1 szoftverfrissítést, amit számos korábbi készülékére is kiterjeszt, így a Galaxy S221, S212 és S203 széria, valamint a Galaxy Z Fold4 és Z Flip4 okostelefonok esetében is elérhetővé válik. A One UI 5.1 frissítés megújította a kezelőfelülettet és számos új funkciót tartalmaz. A
Csehország gazdasága 2023-ban Számos nehézség ellenére a cseh ipar 2022-ben viszonylag jól állta a sarat. A termelési volumen a január és szeptember közötti időszakban az ár- és a naptárhatás kiküszöbölésével 1,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét. A feldolgozóipar a negyedik negyedévben 80,5 százalékos kihasználtsággal
A menstruációs szegénység több embert érint itthon is, mint gondolnád. Íme, egy remek hazai kezdeményezés, amelyen keresztül bárki segíthet a rászoruló nőknek.
A világjárvány rávilágított arra, hogy milyen fontos az otthoni élettér kényelmessé tétele és hogy a megfelelő bútorokkal és kiegészítőkkel egy kerti pihenés is luxus nyaralásnak érződik. Hogy a legtöbbet kihozhasd a nyári kertedből, rendezd be külteredet modern, kényelmes és időjárásálló bútorokkal!
A Facebook anyacége, a Meta előfizetéses szolgáltatást indít. A profilt igazoló digitális jelvényt és extra láthatóságot kínál a Meta Verified névre keresztelt csomaggal.
Szép lassan évről évre lépked előre és közelít az európai topbajnokságokhoz a hazai NBI. Kijelentésünk azonban nem a színvonalra vonatkozik, sokkal inkább a játékosok fizetésére, amely alapján már Európa top 20 bajnokságában szerepelünk. Immár második éve, ám ezúttal egy hellyel előrébb.
Az alkotás tizennégy díjra volt esélyes az előzetes jelölés alapján, és hetet el is hozott a viszonylag megbízható Oscar-előrejelzőnek tekintett BAFTA-rendezvényen.
A szezon hetedik versenye, a június eleji detroit-i ingyenesen megtekinthető lesz bárki számára a pálya egyes részein. Ezzel kedveskedik a helyi közösségnek az új helyszínre költöző futam. Detroit eddig a város átszelő folyón lévő szigeten kialakított versenypályán fogadta a mezőnyt, az idei évtől viszont a belvárosban kialakított körön teszi ezt.
Tavaly húszéves mélypontra esett vissza a gépkocsieladások száma Szlovéniában az új autók hiánya miatt - közölte a Szlovén Autószövetség (Amzs) a Kereskedelmi Kamara adataira hivatkozva.
Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer egyik fő idei célja, hogy a csapata bebizonyítsa, hogy Oscar Piastri rossz döntést hozott, amikor a McLarent választotta. Az ausztrál Piastrit az Alpine a tavalyi nyári szünetben választotta ki a tőlük az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyére. A korábbi F2-es bajnok azonban tagadta, hogy szerződést k
A kínai horoszkóp több ezer éves ezoterikus hagyomány, amely a világ körforgását 12 állatjeggyel példázza, hasonlóan a nyugati asztrológiához. A kínai állatjegyek azonban nem havi, hanem éves váltásban követik egymást. Így 2023-ban a Nyúl Évét tartjuk, a tavalyi Tigris és a jövő évi Sárkány között. Mire számíthatunk a nyulaktól?
Az eredményeket bemutató publikáció a Journal of the American Chemical Society című kémiai folyóiratban jelent meg - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat...
Egy tekintélyes amerikai kutatócsoport szerint az orosz légierő jelentős erőket csoportosított össze az ukrán határnál, és már csak az a kérdés, hogy mely területek felett akar légi fölényt kivívni az orosz fél.
Hagyományosan évente több alkalommal rendezik meg az otthoni wellness legnagyobb országos ünnepét, a SpaTrend Expo Jakuzzi Kiállítás és Vásárt. A jakuzzik, kerti bútorok, napernyők és grillek kiállításának ötlete egészen egyedülálló újdonságként debütált a "2000-es évek elején, mely mérföldkőnek számított és számít ma is Magyarországon az otthoni w
Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy a háború és az infláció témája nemcsak a külpolitikai részeknél, hanem a belpolitikai elemzésnél is megjelent.
A rezsiköltségek emelkedése az ingatlaneladók és lakásvásárlók számára is fontossá tette az energetikai tanúsítványt. Összefoglaltuk, mit kell tudni róla, mit tartalmaz, mi a jelentősége, hogyan szerezhető be.
World Government Summit, vagyis Világkormányzási Csúcstalálkozó volt Dubaiban, ahol Davos után alig egy hónappal újra összeült a világelit, hogy meggyőzze a világot, itt az idő a világkormány létrehozására.