2023. december 19. kedd

dec. 19
6:45
Ebből mi lesz? Egész Magyarországra figyelmeztetést adtak ki: sűrű köd borítja be ma az országot (Blikk)
Napközben valamennyire javulnak a látási viszonyok kedden, de később ismét erős ködre figyelmeztetnek szinte az ország teljes területén. A hőmérséklet – a közelgő karácsony ellenére – továbbra is tavaszias lesz, néhol akár a 12 fokot is meghaladhatja.
dec. 19
6:45
Halálos gázolás kötött pályán a KöKinél (Infostart)
A Nyugatiba tartó vonat már nem tudott fékezni.
dec. 19
6:48
Nyílt napot tartanak a Budapesti Gazdasági Egyetemen (Márkamonitor)
December 20-án a Külkereskedelmi Karon (Kkk) tartja Magyarország legnagyobb üzleti közössége, a Budapesti Gazdasági Egyetem (Bge) első nyílt napját ebben a tanévben, amelyet 2024-ben további öt alkalom követ. Január 5-én a Pénzügyi és Számviteli Kar (Pszk), 8-án a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (Kvik) várja a továbbtanulni vágy
dec. 19
6:48
A Yellowstone újrahasznosítja A Keresztapa receptjét (Igényesférfi.hu)
Taylor Sheridan és alkotótársai intelligens és stílusos módon kölcsönöztek fontos motívumokat a 20. század egyik legfontosabb amerikai mozijából, a gengszterfilmek non plus ultrájából.
dec. 19
6:48
Zászlófelismerő kvíz: már az első képnél elbuksz azonnal (Promotions)
10 kép jön majd egymás után, és ki kell találnod, hogy mely nemzetek lobogói találhatók rajtuk.
dec. 19
6:48
Mint a kisgömböc nő a mobiltelefonos adatforgalom (Mínuszos)
A mobiltelefonos adatforgalom továbbra is dinamikusan emelkedik, évi átlagos 37 százalékos növekedést mutat, miközben a hívásforgalom korábban tapasztalt növekedése az elmúlt 1,5 évben megállt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A jelentés szerint míg a SIM-kártyák mennyisége csak lassú ütemben emelkedett 2019-től, addig a mobi
dec. 19
6:48
Gyorsabb mérés, intelligens illeszkedés (newtechnology.hu)
A DMG MORI bővíti technológiai termékpalettáját: A Measuring Pro a marógépek és esztergák gyorsabb és pontosabb mérésében segít, míg a gearSkiving AI a rövidebb beállítási időért és a pontosabb fogazás eléréséért felel. A folyamatintegráció és a Digital Transformation (DX) a DMG MORI Machining Transformation (MX) keretrendszerének alappillérei. Min
dec. 19
6:48
Így nem fogja zavarni az új mobilja vezetés közben (Digital Hungary)
Ahogy a mobiltelefonok egyre több dologra használhatók, úgy válik egyre nehezebbé, hogy ne fókuszáljunk a készülékről érkező ingerekre, ami különösen vezetés közben veszélyes. A Rejoy.hu az Egy futár élete vlogcsatorna naponta akár száz kilométert is tekerő biciklis futárával együttműködésben hívja fel a figyelmet arra, hogyan lehet megszabadulni a
dec. 19
6:54
Rekordbírságot kapott a tavaly karácsonykor járatainak ezreit törölni kényszerülő amerikai légitársaság (Magyar Hírlap)
A közlekedési minisztérium hétfőn megjelent közleménye szerint a nagy közlekedési vállalkozásnak összesen 140 millió dollárt (49,3 milliárd forintot) kell fizetnie, ami példa nélküli.
dec. 19
6:54
Újra nekifut a gázai tűzszünetnek az ENSZ (Telex)
Kedden szavazhat az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Hírfolyamunk a palesztin-izraeli konfliktusról.
dec. 19
6:54
Most érkezett: nagy bajban vannak a magyar idősek (naphire.hu)
A 65 év felettiek átlagon felül teljesítenek, ha a balesetek okozójáról van szó, legalábbis Németországban.
dec. 19
6:57
Téli sütőtök krémleves grillen (Spa Trend Online)
A sütőtök krémleves közkedvelt őszi-téli fogás, aki szereti, annak biztosan van egy jó receptje. Ebben a receptben a keleties fűszeres, egy kevés bor,kókusztej és a füstös aromákadnak igazán különleges és ellenállhatatlan zamatot a levesnek. Ha szereti a sütőtök krémlevest, akkor mindenképpen próbálja ki ezt a variációt!
dec. 19
6:59
Fiatalos bőr ajándékba a Qms karácsonyi szettekkel (Spa Trend Online)
Ha még mindig a tökéletes ajándékot keresed, akkor vess egy pillantást a díjnyertes anti-aging márka karácsonyi csomagjaira. Többféle szettből választhatsz, amelyek elegáns, kozmetikai táskában, díszcsomagolással érkezik, hogy egyből a fa alá tehesd! Férfiak és nők számára egyaránt segít, hogy fiatalos és egészséges bőrrel indítsák az új évet!
dec. 19
7:00
Ki nem találja, milyen munkáért járhat havi 700 ezres fizetés (Menedzsment Fórum)
A korábbi szinthez képest még emeltek is a bérajánlaton.
dec. 19
7:00
Vigyázat, január elsejétől új terhet kapnak a vállalkozások (Infostart)
Év végi meglepetés: kötelező lesz környezetvédelmi felelősségbiztosítás az új év első napjától.
dec. 19
7:00
Nagy veszélyt jelent a mesterséges intelligencia használata a vállalatoknak (ATV)
Miközben a mesterséges intelligenciát alkalmazó eszközök elősegítik az ötletek kidolgozását, szövegek és tartalmak összefoglalását, az üzleti stratégia alapjainak megalkotását, az AI használatakor figyelembe kell venni azt is, hogy minden alkalommal, amikor kapcsolatba lép a felhasználó a chatbottal és információt kér tőle, fennáll a veszélye, hogy
dec. 19
7:00
Ukrajna megszűnhet létezni (Magyar Hírlap)
Anthony Shaffer szerint a 2024-es év kulcsfontosságú lesz.
dec. 19
7:00
Háború: Egy újabb európai ország tart orosz támadástól (Növekedés)
.
dec. 19
7:06
Hét karácsonyi süteményt is készíthetsz egyetlen tésztából (Roadster)
Egy kis rafináltsággal, egyetlen tészta elkészítésével akár hétféle süteménnyel is megörvendeztethetjük vendégeinket.
dec. 19
7:06
Mvm: év végén indul a villamosenergia-iparági adatcsere (Gyártástrend)
A villamosenergia-piac dinamikus fejlődésének és a fogyasztói igények változásának hatására 2023 végétől megvalósul a villamosenergia szolgáltatók és kereskedők, valamint a hálózati elosztók közötti iparági adatcsere első üteme - közölte az Mvm az Mti-vel.
dec. 19
7:08
Ezekért a karácsonyi kuglófokért van oda a világ (Roadster)
A történelem során számos módosult változata vált közismertté.
dec. 19
7:12
Ha karácsonykor lesz beteg, gyorsan nézze meg a fenyőjét (Infostart)
A karácsonyfák gombákat és polleneket hordozhatnak, ami allergiát és asztmás tüneteket okozhat az ünnepi szezonban.
dec. 19
7:12
Megmondta az OTP, mennyiért adja az új kamatplafonos lakáshiteleit 2024-től (ProfitLine)
Már most közzétette az OTP, hogy milyen feltételekkel nyújt lakáshiteleket 2024. január 1-től. Az új kamatok alapján továbbra is a januártól 8,5 százalékról 7,3 százalékra csökkenő aktuális kamatplafon közelében lesznek a THM-jei, az elérhető kamatkedvezményeket azonban szűkíti - írja a Bank360.hu.
dec. 19
7:12
Hatalmas összegeket spórol a mesterséges intelligencia Magyarország egyik legnagyobb logisztikai cégénél (Portfolio)
A telematikai és ügyviteli adatoknak köszönhetően ma már mesterséges intelligencia által támogatott szoftverek percre pontosan megírják a sofőrök útvonalát, azon gépjárművezetők, akik pedig a vezetési stílusukat is ezekre az adatokra alapozzák, magasabb bérre számíthatnak. Tobak Tamás, a Waberer’s International Nyrt. IT igazgatója szerint ma már eg
dec. 19
7:12
Most van nagy bajban Ukrajna, lesújtó bejelentés érkezett (ATV)
Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
dec. 19
7:12
Komplett mondatokat is képes kiolvasni az emberek agyából a gondolatolvasó sapka (Rakéta)
.
dec. 19
7:12
Klopp: nem a rossz teljesítménye miatt kellett lejönnie Szoboszlainak (Magyar Hírlap)
Jól kezdett, ám kifejezetten rossz mérkőzést zárt Szoboszlai Dominik a Liverpoolban, a "vörösökre" ezen a héten két újabb csata vár.
dec. 19
7:12
Megszólalt a kétkerületnyi, Tiborcz-közeli beruházás fejlesztője: Nem lesz akkugyár, sem vegyi elosztó (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 19
7:12
Megjött a hír: ezek a budapesti piacok lesznek nyitva karácsonyig (Mandiner)
Speciális kínálattal és a nyitvatartással készülnek a piacok az ünnepekre.
dec. 19
7:12
Hogyan takarítsunk meg a nagy célokért? Néhány konkrét tipp (Forbes)
Takarékoskodni ma már igazából inkább megtakarítási hajlandóság kérdése, hiszen az okostelefonos megtakarítási lehetőségeknek se szeri, se száma.
dec. 19
7:12
Valós körülmények között ment el egy töltéssel 1044 km-t a NIO villanyautója (Villanyautósok)
A hatótávtesztet élőben közvetítették.
dec. 19
7:12
A város, ahol egy ideje másról szól a karácsony (Roadster)
Középpontban a közösség.
dec. 19
7:14
Ukránoknál harcoló magyar elmondja, mik okozzák a legnagyobb ukrán veszteségeket (Mandiner)
Robert Brovdi szerint óriási orosz fölény van több területen.
dec. 19
7:15
Mennyire örülhet, aki reggel akar eurót váltani? (Privátbankár)
Vegyesen mozgott a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest.
dec. 19
7:18
Ráncolhatja a homlokát, ha meglátja, mit csinál a forint (Menedzsment Fórum)
Elég bizonytalanul kezdi a napot a magyar fizetőeszköz.
dec. 19
7:18
Napi horoszkóp: Az Oroszlán pénzhez juthat, a Skorpió szenvedélyre számíthat- december 19. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
dec. 19
7:18
Ewan McGregor 166 ezer dollárért túladott ikonikus Porschéján (Igényesférfi.hu)
Ewan McGregor 2020-ban, egy aukción vásárolta meg azt az ikonikus fekete Porsche 911 modellt, amelytől egy tegnap lezárult online árverés keretében vált meg.
dec. 19
7:18
A stresszmentes ünnepért: egyszerű és pénztárcabarát karácsonyi receptek (Márkamonitor)
Az ünnepi időszak sokak számára okozhat fejtörést, de azoknak sem kell aggódniuk, akik csak az utolsó pillanatban tudnak a készülődéssel foglalkozni, mégis szeretnének házi finomságokat készíteni. A bonyolult, órákat igénylő recepteket is könnyen hatékonnyá tehetjük néhány apró trükkel, és még a pénztárcánkat is megkíméljük velük. Elő a keverőtálak
dec. 19
7:18
Ingyenes lesz a parkolás Budapesten 10 napig – mutatjuk a kivételeket (SzMo)
A Várban és a Margitsziget északi oldalán továbbra is pénzbe kerül a kocsi lerakása. Idén egy plusz ingyen napot is kapnak az autósok.
dec. 19
7:18
A külföldiek szerint ezek a legfurább magyar szavak, az is lehet, hogy közülük egyet még sosem ejtettél ki (Promotions)
Hihetetlen, hogy a külföldiek szerint melyik a legfurcsább magyar szavunk
dec. 19
7:18
Vegyes forintmozgás kedd reggel (Magyar Hírlap)
Az euró árfolyama 384,14 forintra gyengült fél hétkor a hétfő kora esti 384,33 forintról.
dec. 19
7:18
Sallert kapnak a huszik: nemzetközi erő készül a Vörös-tengerre (Növekedés)
Nem lehet hagyni, hogy terrorizálják a hajóforgalmat a huszik, akiket nem tud kordában tartani országuk, Jemen. A hajók támadása kalózkodás és terrorizmus, a nemzetközi közösség odacsap.
dec. 19
7:18
Közvélemény-kutatás: a francia muszlimok közel fele szimpatizál a Hamásszal (Mandiner)
A kutatás nem csak a francia társadalom megosztottságra mutat rá a kérdésben, hanem arra is, hogy a muszlim kisebbség véleménye jelentős mértékben eltér a többségi társadalom véleményétől.
dec. 19
7:18
Krakkót és Varsót is elfoglalta, mégis megbukott II. Rákóczi György (Helló Magyar)
II. Rákóczi György ambíciózus vállalkozásba fogott: svéd szövetségben meg akarta szerezni az erdélyi fejedelmek által oly' hőn áhított lengyel trónt. Ám az erőviszonyokat tévesen mérte fel. Hadjárata, a kezdeti sikerek után katasztrófába torkollott és végül a bukását okozta.
dec. 19
7:18
Kitört az izlandi vulkán, másodpercenként kétszáz köbméter láva ömlik a felszínre (Telex)
Grindavik lakosságát már hetekkel korábban kitelepítették.
dec. 19
7:18
Három óriáscégnek is súlyos vádakkal kell szembenéznie (Fintech)
Az Apple, a Visa és a Mastercard is komoly jogi kihívással néznek szembe. A vádak szerint a három óriáscég összejátszott annak érdekében, hogy korlátozzák a versenyt az értékesítési helyeken (POS) nyújtott kártyás fizetési szolgáltatások piacán.
dec. 19
7:21
Majdnem hétezer nógrádi fiatal kapott anyagi támogatást az Ifjúsági Garancia programban (HR Portál)
A programban résztvevő fiatalok majdnem fele fél év elteltével olyan munkahelyen dolgozott, ahol (ön)foglalkoztatásuk támogatás nélkül valósult meg.
dec. 19
7:24
Marics Peti arról mesélt, milyen nőre vágyik (Blikk)
Bár Marics Peti nagyon laza, a munkát és a szerelmet komolyan veszi.
dec. 19
7:24
Meghökkentő trükkel azonosítható a hamisított ketchup (Agrofórum)
A ketchup szerte a világon ismert és használt ételízesítő, éppen ezért elterjedt a hamisítása is. A Heinz talált ki ez ellen egy okos megoldást.
dec. 19
7:24
Az új Fiat 2024 elején debütál (Autószektor)
A Fiat 600 hibrid 2024 elején érkezik a márkakereskedésekbe. Ez egy olyan autó, amely egyesíti a 100 lóerős benzinmotort egy 48 voltos elektromos rendszerrel, amely képes csökkenteni a fogyasztást és a CO2-kibocsátást. Átlagos fogyasztása 4,8 liter/100 km. Maximális sebessége 185 km/óra. Autonómiája városi ciklusban több, mint 600 km. A 80%-os tölt

Keresés