Sosem volt még ennyi bankszámla Magyarországon, mint az idén szeptemberben, a devizaszámlák, a bankkártyák száma is történelmi csúcson van, és egyre többen fizetnek a telefonjukkal a kártyjuk helyett - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023 első negyedévében közel 30 százalékkal többször utaztak külföldre a magyarok az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A téli szezonban az utazók többsége Európába és főként téli sportolás miatt utazik. A legtöbben januárban utaznak a téli hónapok közül. Az Allianz előrejelzése szerint a 2023-2024-es téli szezonban tovább növekszik majd a külföl
Novák Katalin államfő azt írta a ma a Facebook oldalán, hogy “a NATO-bővítés nehézségeiről is tárgyaltak" a török elnökkel, aki ma érkezett Budapestre.
Szíriából beszivárgó Irán-barát milíciákhoz köthető több tucat fegyveres összeesküvését sikerült elhárítania a jordániai hadseregnek - jelentette hétfőn a Mamlaka helyi televízió.
Közöségi térként, a kultúra szentélyeként működhet tovább az egykori várpalotai zsinagóga - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a felújított épület hétfői ünnepélyes átadásán.
Rishi Sunak hétfői skóciai látogatásán újságíróknak nyilatkozva, a gázai hadműveletekre utalva kijelentette: máris túl sok civil halt meg, és senki nem szeretné, hogy ez a konfliktus a szükségesnél akár csupán egyetlen nappal is tovább tartson.
A sikerig hosszú út vezetett, amely számos buktatóval volt tűzdelve, összefogásra volt szükség és a városlakók támogatása, amely lehetővé tette, hogy a világban zajló nehézségek ellenére sikerre vigyék a programot.
Vonat gázolt el egy embert Budapest X. kerületében, a Vaspálya utcánál, Kőbánya-Kispest vasútállomás közelében. Műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére. Az egység a szerelvényen tartózkodó utasokat átkísérte a vasútállomásra. A mai másik vonatgázolásról ITT számoltunk be.
Sem Budapesten, sem Pest megyében nem lehet Covid-oltásra időpontot foglalni 18 éven felülieknek – állítja az RTL. A csatorna híradója szerint egész Budapesten csak egy aktív oltópont van, de az is csak 18 év alattiakat fogad.
Választási csalásra hivatkozva a belgrádi önkormányzati választások megismétlését követelik a baloldali összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listájának politikusai, akik hétfő estére tiltakozást szerveztek a választási bizottság épülete elé.
Krausz Gábor egy szebb, napsütésben gazdag 2024-et remél a nehezebb, viharverte 2023 után - derül a Dancing with the Stars nyertesének legújabb Instagram posztjából.
Az energetikai szektor idei történéseit nehéz lenne egyetlen cikkben összefoglalni. Az NRGreport.com, Magyarország egyetlen energetikai szakportálja az iparág megkerülhetetlen vállalatainak vezetőit kérdezte 2023 eredményeiről, sikereiről, nehézségeiről, illetve 2024 kihívásairól. Cikksorozatunk nyolcadik részében az FGSZ Földgázszállító Zrt. elnök
A Magyarország és Törökország diplomáciai kapcsolatfelvételének 100. évfordulója alkalmából indult kulturális évadot megnyitó beszédében Hoppál Péter kormánybiztos hangsúlyozta: barátságunk a honfoglalásaink előtti időkben gyökerezik.
Közzétette az OTP, hogy milyen feltételekkel nyújt lakáshiteleket 2024. január 1-től. Az új kamatok alapján továbbra is a januártól 8,5 százalékról 7,3 százalékra csökkenő aktuális kamatplafon közelében lesznek a THM-jei.
A Kanget játszó Jonathan Majors akár egy év börtönbüntetést is kaphat exbarátnője bántalmazása miatt. Azt nem tudni, hogy Kang szerepét újraosztják-e vagy kiírják a filmes univerzumból.
A szerkesztőség tagjai megnézték, mik lapulnak a kamrapolcaik tetején, és elmondják, melyek azok a konyhai kütyük, amelyek évek óta használatlanul porosodnak. Válogatás mindenki szerint értelmetlen, megosztó és extrém szinten felesleges eszközökből.
“Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Abia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták.”
Úgy tartott sajtótájékoztatót Orbán és Erdoğan, hogy arra a független sajtót meg sem hívták. Igaz, kérdezni sem lehetett. A török elnök a magyar kormányfő mellett állva bírálta Izraelt.
Háromhetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot hirdet lakossági ügyfeleinek az MVM 2023. december 15. és 2024. január 8. között - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.