A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) novemberi adatai szerint idén a fürdővárosokban eltöltött vendégéjszakák száma majdnem 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az ünnepi időszak várhatóan tovább emeli a fürdővárosok forgalmát - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Ittas járművezetés gyanúja miatt állítottak elő a rendőrök egy férfit 2023. december 13-án este Gyulán, a Dombi Lajos utcából. Személygépkocsit vezetett és a szonda alkoholfogyasztást jelzett nála. Miután további két mérésnek ugyanez lett az eredménye, a rendőrök a férfi ellen büntetőfeljelentést tettek. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra 2023. d
A következő években rengeteg hazai vállalkozás életében válik aktuálissá a cég irányításának átadása, amely minden esetben megfelelő előkészítést és tudatos stratégiát igényel. A családi vállalkozások sikeres átörökítése mellett az adott cég akár a családon kívül is tovább élhet; ha időben elkezdenek foglalkozni az átadással, mindenki meg tudja tal
Megjelent a Magyar Közlönyben az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények, továbbá egyes felnőttképzési és kulturális tárgyú törvények módosítása, amelyet az Országgyűlés kedden fogadott el - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t.
Szilveszterig biztosan a záhonyi határnál maradnak azok a tiltakozó magyar kamionosok, akiket az ukrán fuvarozok alacsony árai a csőd szélére sodortak. A lengyelekhez és a szlovákokhoz hasonlóan december 11-től a magyar fuvarozók is tiltakoznak, azonban a magyar hatóságok nem engedték, hogy teljesen lezárják a határátkelőt.
Egy közbeszerzés dokumentumai alapján a Telex arról ír, hogy a korábbi hírekben megjelentnél jóval kevesebb vakcina érkezhet Magyarországra. Kiderült továbbá az is, mennyi vakcina van jelenleg Magyarországon, és az információk szerint a gyerekeknek szánt vakcinák már idén decemberben elfogynak.
A vasárnapi Sztárbox döntőt mindenki tátott szájjal nézte, akár a ring mellett állt, akár a Tv előtt ült. Rácz Jenő nem úszta meg következmények nélkül.
Nem véletlen egybeesés, hogy már az idei évben is több világsztárt lencsevégre kaptak ezzel a bevállalós hajszínnel, ugyanis az összes árnyalat közül ez lesz a legdivatosabb. Nem titkolózunk tovább, eláruljuk, hogy a jövő év legtrendibb színe nem más, mint a vörös haj és annak minden árnyalata.
Az előlegfizetést követően, az év utolsó hónapjában a tejágazat szereplőihez uniós és nemzeti forrásból további kifizetések érkeznek, jelezve a kormányzat elkötelezettségét az ágazat irányába.
A jen több mint 1%-kal emelkedett a dollárral szemben, mivel a kereskedők egyre biztosabbak a Federal Reserve 2024-es agresszívabb kamatcsökkentésében, és úgy vélik, a Bank of Japan kilép a negatív kamatlábak időszakából – írja a Bloomberg.
A MET Csoport első spanyolországi naperőműve, a ’Puerto Real 3’ projekt megkezdte a kereskedelmi működést. A beruházás 130 hektáron valósult meg, ahol több mint 88 ezer napelemet telepítettek.
Ha azok közé tartozol, aki egy jó fantasyvel, sci-fivel vonul el legszívesebb olvasni karácsonykor, vagy egy horrorral csavarod le a giccsmérőt, ez az ajánló neked szól. Találsz benne kétféle hazai antológiát, a képregényes legenda Alan Moore várva várt kötetét, klasszikus science fictiont és friss fantasyket is. További ajánlóink közt találsz gyer
Úgy tűnik, a villamosmérnöki diploma a jelen és a jövő sláger végzettsége, de szinte mindenféle mérnöki szakmára van kereslet és komoly hiány van belőlük. A specializáltabb pozíciókban még iparágra szakosodott fejvadásszal is néhány hónapba telhet a megfelelő jelölt megtalálása, ugyanis a mérnökök 99%-a dolgozik, nem nézeget hirdetéseket, nem keres
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a Veszprémi Petőfi Színház Örökös Tagja, a minden veszprémi néző által ismert és szeretett, Bakody József, Aase-díjas színművész életének 86. évében a mai napon az égi társulathoz költözött – közölte a színház a Facebookon.
A bootlogók feldolgozási folyamata (a firmware-ben, avagy alapszoftverben) a szakemberek szerint csurig van sebezhető pontokkal, noha a támadónak a sérülékenységek kihasználásához le kell cserélnie a logót egy speciálisan előkészített példányra - írja a hvg.hu.
Hiába hirdetik meg az állásokat, évek óta nem talál bőrgyógyászt, endokrinológust vagy szemészt több fővárosi szakrendelő, a II. kerületi rendelőből például 7 orvos hiányzik.
Elkezdődött az európai uniós miniszterelnökök csúcstalálkozója, amelyen a legfontosabb téma Ukrajna uniós csatlakozása – írta Orbán Viktor közösségi oldalán.
Példátlan erődemonstrációt akart rendezni Amerika a Holdon, válaszul arra, hogy a szovjetek sikeresen felbocsátották az első űrszondát, a Szputnyik 1-et.
Állok az Oktogonon, várom, hogy a lámpa zöldre váltson. Nem sok minden utal arra, hogy advent van: szokványos közép-európai téli délelőtt, szürkeség, locspocs, enyhén alattomos hideg.
Jürg Marquard időben biztosította a hosszútávú utódlás kérdését azzal, hogy 2017-ben Bijan Khezri vált a Marquard Media Group CEO-jává, majd 2018-ban - az 1964-ben alapított európai média konglomerátum történetében először - megnyitotta a vállalat tulajdonosi szerkezetét. A mostani többségi akvizícióról szóló megállapodás pillanatában a Bijan Khezr
A pénz egy részét megszerezte Orbán Viktor, de most már nagyon fogy a levegő körülötte. Már az uniós csúcs megkezdése előtt közös reggelin igyekeztek megpuhítani a kormányfőt az uniós vezetők.
Adásvétel, finanszírozás, bérlet? Mit értünk a lízing mint pénzügyi eszköz megjelenési formája alatt? Milyen fő szempontokat tartsunk szem előtt a lízingszerződések előkészítése során? Mik a fő különbségek az egyes lízingügyletek között áfalevonhatóság és számviteli elszámolás szempontjából? Miért érdemes a maradványértéket reális értéken meghatáro