"Nagyon kevesen voltak, akik időben szálltak be és jól jártak a kriptovalutákkal" - mondta Régely Károly, a Concorde vezérigazgatója a Dorsum Klub elnevezésű eseményen novemberben. A beszélgetésen kiderült, hogy az Erste Befektetési Zrt. vezetője, Cselovszki Róbert sem rajong a kriptovalutákért, emellett a Revolut terveibe is betekintést nyerhettün
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Újpest a játékosaival együtt úgy döntött, ingyen biztosítja a belépőket a 2023-as esztendő utolsó bajnoki mérkőzésére, amire a Kisvárda otthonában kerül sor.
Amal Clooney nappal okleveles ügyvédnő, éjszaka pedig a káprázatos estélyi ruhák gyönyörű viselője. George Clooney felesége általában a feltűnőbb és csillogóbb darabokat részesíti előnyben, de legutóbbi megjelenése bebizonyította, hogy a szolidabb kreációk is zseniálisan állnak neki.
Hogyan készüljünk az ünnepre? Erről szól többek között a nemzeti kegyhely első podcastja, amelyben Palkó Julián ferences szerzetes elmondja, hogyan tudunk igazán örömet okozni egymásnak karácsonykor. A Mátraverebély-Szentkúton szolgáló ferences szerzetes szerint az ünnep arra tanít, hogy a csoda egyszerű dolog; itt van közöttünk, mi magunk vagyun
Az együttműködés során a Bridgestone külön hangsúlyt fektet a gumiabroncs-technológiák fenntartható fejlesztésére, innovatív megoldásokkal készül mind a gyártás, mind az újrahasznosítás során. A Bridgestone küldetésének része, hogy magas minőségű, fenntartható termékekkel járuljon hozzá a közlekedés jövőjéhez, amelyet a vállalat a motorsport-kezdem
Az alapszakok sajátosságairól és a hallgatói közösségi életről is tájékoztatást kaphattak az érdeklődők kedden, a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán. A nyílt napra elsősorban a középiskolás diákokat várták, de azok is csatlakozhattak, akik már a munka világában vannak, fogalmazott Párduczné Szöllősi Andrea. Őket jellemzően a képzési program érdekli
"A cég vélhetően nem nyújtott megfelelő tájékoztatást arról, hogy e kuponra csak akkor jogosultak a fogyasztók, ha a rendelésük végösszege meghaladja a 6000 forintot."
755 millió forintos projekt keretein belül fejlesztették az Élim Evangélikus Szeretetotthont Nyíregyházán. A program átfogó célja, magas minőségű ellátási formák kialakításával a fogyatékos személyek teljes társadalmi befogadásának elősegítése. A projektzáró rendezvényen részt vett Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, aki hangsú
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha 65 ezer kilométert megtett. Ez derül ki egy friss VDI (VDI-Gesellschaft Fahrzeug- und Verkehrstechnik) tanulmányból.
Civil szervezetek közös nyilatkozatban jelentették be, hogy "a parlament által elfogadott önkénytörvény végső változatát is elutasítják", a The Guardian és az Independent is írt róla.
Már mindenki karácsonyi lázban ég, ebben a szakadó esőben pedig felmerül a kérdés, hogy látunk-e havat karácsonykor? - írta a facebookon az Országos Meteorológiai Szolgálat. "A jelenlegi legfrissebb (2023.12.13. 00 UTC-s) ECMWF valószínűségi előrejelzések alapján a fehér karácsony esélye nem 0%, de csekély. A valószínűségi előrejelzések tanulsága s
Letette a hivatali esküt Andrzej Duda államfő előtt szerdán Donald Tusk miniszterelnök és kormányának 26 tagja, ezzel megtörtént az új lengyel kormány beiktatása.
Továbbra is várja vissza a medencébe az olimpiai bajnok Milák Kristófot Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Arról is beszélt az InfoRádióban, hogy egy héten belül összeállhat a magyar csapat a februári dohai világbajnokságra.
Német ügynöknek nevezte Donald Tusk új lengyel kormányfőt a szerdán véget ért lengyel kormányalakítási folyamat során Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke, volt lengyel kormányfő.
A miniszterelnök interjút adott, amiben többek között arról is beszélt, mikor találkozik a sztárfocistával, illetve mi a helyzet jelenelg az orosz elnökkel.
Tovább mérséklődhetnek a lakáshitelpiaci kamatok, a mostani 8,5 százalékkal szemben ugyanis 7,3 százalékra csökken a bankok által önkéntesen vállalt teljes hiteldíjmutató (thm) jövő januártól. Ez pedig azoknak is jó lehetőséget nyújt majd, akik nem teljesítenek meglévő gyermekre vagy gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket, vagyis nem jogosultak a
A Belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy Pintér Sándor, illetve az OKFŐ megbízott vezetője hány intézményvezetőt és kórházigazgatót mentett fel pozíciójából.
A Pátria Nyomda Zrt. összesen 3 millió eurót, mintegy 1,1 milliárd forintot költött idén fejlesztésekre, ebből több mint 2 millió eurót tett ki az a nyomógép, ami a napokban érkezett meg a vállalat Budapest XI. kerületében található üzemébe - közölte a cég az MTI-vel kedden.
Pintér Sándor belügyminiszter 2023. december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett, 2 országos intézet és 5 vármegyei kórház főigazgatójának magasabb vezetői kinevezését - beöltött 65 éves életkorukra figyelemmel - visszavonta - olvasható a tárca közleményében, amelyből az is kiderül: további 17 intézményvezető is érintett az ügyben. Nagyon
Szigorodnak a boltbezárás szabályai, jövőre már nem fogja feltétlenül egy figyelmeztetéssel megúszni az, akit számla- vagy nyugtaadási kötelezettség megsértésén kapnak. Tekintetbe véve, hogy akár egy pár hetes bezárás is nehezen helyrehozható károkat tud okozni egy cég életében, érdemes a vállalkozásoknak megszigorítaniuk a folyamataik és az alkalm