2023. december 10. vasárnap

dec. 10
14:42
A karácsony nem versenyfeladat (Demokrata)
Könnyebb lesz örömünket lelni a karácsonyban, ha az ünnep kellékeinek előteremtését nem tévesztjük össze az ünnep lényegével.
dec. 10
14:42
Túlteljesítette az ígéretét a kormány (Mandiner)
Egyes elemzők már azt sem tartják kizártnak, hogy decemberre 6% környékére mérséklődik a mutató.
dec. 10
14:48
Elhúzott Donald Trump, simán megnyerné a választást, Bidennek van oka az aggodalomra (Blikk)
Joe Biden elnök megítélése új mélypontot ért el, most először Donald Trump vezet. Biden 4 százalékponttal marad el a volt elnök mögött, a felmérés alapján a választók 43 százaléka szavazna rá, míg Trumpra 47 százalék.
dec. 10
14:48
Vészjósló változás a brit kormánypártban (Infostart)
A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint rekordra emelkedett a kormányzó brit Konzervatív Párt tagságán belül azoknak az aránya, akik a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt egyértelmű győzelmét valószínűsítik a jövőre esedékes nagy-britanniai parlamenti választásokon.
dec. 10
14:48
Tűpontos csapást hajtottak végre a Magyar Madarak Herszonban (HírTV)
A Magyar Madarak ukrán drónos felderítő és csapásmérő alakulat megsemmisített egy BTR–82A (8×8 kerékképletű páncélozott, személyszállító) orosz járművet.
dec. 10
14:48
Gnabry megsérült, kedden nem játszhat a Manchester United ellen (Magyar Hírlap)
Izomsérülés miatt nem léphet pályára a Bayern München labdarúgócsapatának soron következő mérkőzésein a 28 éves játékos.
dec. 10
14:48
Folyamatos hálózati kihívásokkal szembesülnek az elektromos járművek Európában (BitcoinBázis)
Az elektromos járművek (EV) töltőállomásainak telepítési folyamatait Európában jelentős mértékben lassítják a nehézkes engedélyezési folyamatok, a szükséges plusz hálózati kapcsolatok
dec. 10
14:54
Bármelyik pillanatban véres forradalom törhet ki Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Ukrajna elnöki hivatalának volt tanácsadója, Olekszij Arestovics három forgatókönyvet vázolt fel arra nézve, mi várhat Ukrajnára 2024-ben.
dec. 10
15:00
Házi szaloncukrot készített Szentkirályi Alexandra (Magyar Hírlap)
Saját kezűleg készítette a karácsonyi édességet a kormányszóvivő.
dec. 10
15:06
Zsigmond Barna Pál: Európát egyre jobban sújtja a migráció és a vele járó terrorveszély (Magyar Hírlap)
Brüsszel továbbra is a migránsok kötelező betelepítését és migránsgettók létrehozását akarja Magyarországra erőltetni.
dec. 10
15:06
Tapsvihar és óriási ováció fogadta Orbán Viktort és Jair Bolsonarót Buenos Airesben! (Mandiner)
A megbeszélés fő témája a jobboldali pártok nemzetközi együttműködése volt.
dec. 10
15:06
Klausz Kristóf nagy csatában, harmadszor nyert a Mikulás Rallyn (Racing)
Hatalmas hajrával nagy hátrányt ledolgozva szerezte meg a győzelmet Klausz Kristóf és Papp Tamás a Mikulás Rallyn, így a skodás pilóta karrierje során harmadszor tudta a buliversenyt megnyerni. A második helyen Erik Cais, míg a harmadikon Német Gábor zárt, a korábban vezető ifj. Fekete László a negyedik helyen ért célba.
dec. 10
15:06
Ezt te is ki akarod majd próbálni az esküvődön: Így biztos, hogy minden fontos pillanat meg lesz örökítve (Sassy)
Különleges ötlet, amivel a vendégek szemszögéből is visszanézheted a nagy napot. Ennek az új applikációnak köszönhetően azonban keveredik a régimódi és az új megoldás.
dec. 10
15:09
A sínek közé esett egy ember a 3-as metró vonalán (Infostart)
A két sín közé esett egy ember a XIII. kerületében, az Újpest-Városkapu metróállomáson.
dec. 10
15:09
Torlódás Normafa felé: csak a buszok hajthatnak tovább a svábhegyi víztoronytól (Blikk)
Torlódás alakult ki Budapesten, a XII. kerültben. Az Eötvös úton a Normafa felé csak a BKK autóbuszai hajthatnak tovább a svábhegyi víztoronytól.
dec. 10
15:12
Vonatra szállt Szijjártó Péter (Blikk)
Szijjártó Péter az elsők között tesztelhette a frissen átadott, felújított győri vasútvonalat. A vasárnapi pályabejárásról a külügyminiszter a közösségi média oldalára is posztolt.
dec. 10
15:12
Emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom (ProfitLine)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén bejelentette, hogy megemelik az olimpiai és paralimpiai jutalmakat a jövő évi párizsi játékokra.
dec. 10
15:12
Még a franciák is elismerték: ez a magyar pezsgő az egyik legjobb most a világon (Pénzcentrum)
Hatalmas bravúrt ért el a Hungaria Rosé Extra Dry Franciaországban. Egymást követő ötödik évben is aranyérmet nyert a világ egyik legjelentősebb pezsgőversenyén, az Effervescents du Monde-on. A történet azonban itt nem ért véget, miután a megmérettetés legjobb tételeit felsorakoztató  TOP 10-es listára is újra felkerült a magyar különlegesség -írja
dec. 10
15:12
Ezt nem láttuk jönni: Szijjártó Péter mindenkit meglepett (ATV)
Szijjártó Péter, akit többnyire autóban vagy repülőn láthattunk eddig, most pályabejárásra indult.
dec. 10
15:12
Az 1995-ös Diana hercegné-interjút készítő riporter levelezésének kiadására utasították a BBC-t (444.hu)
Egy bírónak nem tetszett, amiért több e-mailt visszatartottak a botránnyal kapcsolatban, ami Martin Bashir Diana hercegnével készített interjúja miatt alakult ki.
dec. 10
15:12
Bemutatták a 2024-es Škoda Enyaq szoftveres újításait (Autónavigátor)
Folyamatosan csepegteti a Škoda, hogy a jelenleg kapható egyetlen villanymodelljük, az Enyaq milyen felszereltséggel lesz elérhető 2024-től. Lassan fél éve,
dec. 10
15:12
Hornung Ágnes: Új alap segíti a családokat (Magyar Hírlap)
A kisgyermekes családokkal foglalkozó Ringató Alapítvány komoly segítséget jelent a családügyi államtitkárság számára.
dec. 10
15:12
Akkora dugó van a Normafánál, hogy visszafordítják az autósokat (Telex)
.
dec. 10
15:12
Forradalmi újítás? 3D nyomtató mentette meg Virág életét (naphire.hu)
Végtagfejlődési rendellenességgel született, Érd utcáin találtak rá, míg egy család be nem fogadta. Virág életét egy magyar innováció menthette meg, ami forradalmasíthatja a gyógyászatot.
dec. 10
15:18
Hogyan alakul ki a sclerosis multiplex? (WebBeteg)
Az orvosok és a kutatók jelenleg nem tudják pontosan, mi váltja ki a sclerosis multiplexet előidéző autoimmun folyamatot, ám úgy tűnik, hogy az arra érzékeny betegekben egy kiváltó tényező indítja el a folyamatot.
dec. 10
15:18
Berki Mazsi: "Szerettem volna megmutatni, hogy én is le tudok tenni valamit az asztalra" (Glamour)
Berki Mazsi is versenyben van a töretlen népszerűségnek örvendő Sztárboxban.
dec. 10
15:24
Kiderült, mitől zöldült be a velencei Canal Grande vize - képek, videó (Infostart)
A világhírű útvonal vize szombaton változott méregzöldre, több órára. Számos más folyón is hasonló változást lehetett tapasztalni.
dec. 10
15:24
Tovább szárnyal a magyarországi pickup-piac (Agrofórum)
Novemberben 3,7 százalékkal csökkent a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma éves alapon. Itthon összesen 10 303 jármű kapott rendszámot novemberben.
dec. 10
15:24
Prost 32 év után visszatért a kirúgását eredményező V12-es Ferrariba (Racing)
Alain Prost a Gulf Historic Dubai GP Revival keretében beült az 1991-es Ferrarijába, más F1-es autók pedig versenyeztek is.
dec. 10
15:24
Csillagokból és kártyákból olvasta ki a migrációt jóslatában a Fidesz-közeli Borsban megszólaló főboszorkány (Telex)
Európában nagy problémák várhatók, jövendölte a főboszorkány.
dec. 10
15:30
Az megvan, hogy egy titkos gomb van a mosógépen? És most eláruljuk, mire jó! (SzMo)
A segítségével megelőzheted, hogy a ruháid egy idő után büdösek legyenek.
dec. 10
15:30
Mikes Anna rejtélyes eljegyzési gyűrűt villantott, Tóth Gabi visszasírta Krausz Gábort, miközben lebukott az "Egy nő annyit ér, amennyit költenek rá" szellemi… (Promotions)
Mozgalmas hét áll mögöttünk, magyar válogatottal, 20 milliót érő okostelefonnal, és persze rengeteg celebhírrel. Listáztuk a legnépszerűbbeket.
dec. 10
15:30
Benjámin Netanjahu telefonon beszélt Putyinnal (Demokrata)
Netanjahu bírálta Oroszország és Irán "veszélyes együttműködését".
dec. 10
15:30
A Mikulásnak arab női nevet adnak Belgiumban, betiltott karácsonyfák Franciaországban és más őrületek (Magyar Hírlap)
Az elmúlt években egyre fokozódik a karácsonyellenes őrület több, nyugat-európai városban, ahol a polgármester szélsőbaloldali politikus.
dec. 10
15:30
Újabb nagyvárosban csökkentik 30 km/h-ra a legnagyobb megengedett sebességet (Autószektor)
A sebességkorlátozás minden mellékutat és egyes főutakat is érint, a város útjainak mintegy 80 százalékára terjed ki. A tájékoztatás szerint a sebességkorlátozás minden járműre vonatkozik úgy az autóutakon, mint a kerékpárutakon, és vonatkozik a robogókra, az elektromos kerékpárokra, a helyi tömegközlekedést ellátó buszokra és a taxikra is. Egyes k
dec. 10
15:30
Győzelemmel zárta az évet a Szpari (Nyíregyháza)
Siófokon is győzött a Spartacus, és az első helyről várhatja a tavaszt.
dec. 10
15:36
Lelőttek két jemeni drónt a Vörös-tenger felett (Blikk)
A Vörös-tengeren járőröző egyik francia fregatt lelőtt két drónt, amelyeket Észak-Jemenből, a húszi lázadók ellenőrizte területről indítottak el, és amelyek a stratégiai fontosságú tengeri útvonalon az izraeli kikötőkbe tartó hajókat fenyegetik – közölte vasárnap a francia vezérkar.
dec. 10
15:36
Guardian: Orbán emberei az Ukrajnának szánt katonai segélyek leállításáról győzködik a republikánusokat (SzMo)
Egy hétfőn kezdődő kétnapos rendezvény során találkozhat a magyar küldöttség a republikánus politikusokkal.
dec. 10
15:36
Kilenc ok a jobb oldali mellkasi fájdalom hátterében (Magyar Hírlap)
Nem csak szívprobléma állhat mögötte.
dec. 10
15:36
Spanyolországig utaztunk, hogy megnézzük, hogy terem a kaki (Street Kitchen)
A kaki, vagy marketingkompatibilisebb nevén datolyaszilva már régóta népszerű gyümölcs Európában, olyannyira, hogy termesztése itt is nagy mennyiségben folyik. Fő európai termőterülete, Valencia mellett tudtunk meg mindent erről a gyümölcsről, sőt részt vettünk egy kakiszüreten is.
dec. 10
15:42
Tarr Béla tiszteletbeli díjat kapott az Európai Filmdíjak gálán: Borbély Alexandra, Dobó Kata és Gryllus Dorka is a vörös szőnyegen (Blikk)
Hatalmas megtiszteltetés érte Tarr Bélát: az Európai Filmakadémia elnökének és igazgatótanácsának Tiszteletbeli díját (Honorary Award) vehette át szombat este.
dec. 10
15:42
Kapkodják a palackokat, egyre jobban beüt a befektetői bormámor (Portfolio)
A befektetők egyre inkább érdeklődnek a portfóliójuk diverzifikálása tekintetében a minőségi borok iránt, amelyek ára közel 150 százalékkal emelkedett az elmúlt évtizedben. Nagyon más világról van szó, mint a hagyományos tőzsdei befektetéseknél, jelentősen eltérő döntéshozatali procedúrával. Mégis, az érdeklődés nőttön nő a befektetési jellegű, min
dec. 10
15:42
Tóth Gabi boldogan öleli új szerelmét a legújabb közös fotójukon (SzMo)
Egy elegáns budapesti étteremben jártak Papp Máté Bencével.
dec. 10
15:42
Nyolc hónapon át tartotta lázban a Nemzetközi Űrállomás legénységét egy eltűnt paradicsom (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
dec. 10
15:42
Nincsenek szavak: ritka galambbetegségben halt meg egy kétéves kislány (naphire.hu)
Nagyon ritka, galambokat érintő betegségben hunyt el egy kétéves kislány. A New York Post cikke szerint ő az ötödik ismert eset, aki belehalt ebbe a betegségbe.
dec. 10
15:48
Itt a parlament javaslata: másképp számolnák a nyugdíjakat, újfajta emelés jöhet (Pénzcentrum)
Az Országos Nyugdíjas Parlament idén is elkészítette javaslatát, hogy milyen változásokat szeretnének a nyugdíjasok- írta meg a 24.hu. Az elnökkel, Karácsony Mihállyal való megbeszélésünk során áttekintettük, hogyan indokolják a nyugdíj összegét érintő változtatásokat. Az új számítási mód szerint tervezik a nyugdíjak kiszámítását, és más alapokon s
dec. 10
15:48
Időjárás: melegedés a láthatáron (Agroinform)
Ködös és párás reggelre ébredhetünk.
dec. 10
15:48
Esély egy állat, egy rovar vagy egy növény életben maradására (Tiszta Jövő)
A K&H állatbarát ligetek program indulását támogatják a pénzintézet ügyfelei.
dec. 10
15:48
Korallból építettek a középkori civilizációk Kelet-Afrikában (Helló Magyar)
Kilwa Kisiwani, Tanzánia kereskedelmi gyöngyszeme, ahol az iszlám kultúra, gazdagság és kultúra kavalkádja találkozik.
dec. 10
15:48
A fogyasztók inkább javíttassák készülékeiket (Öko-drive)
Az európai fogyasztók zöme inkább megjavíttatná, semmint újra cserélné a meghibásodott cikkeket.

Keresés