Az előző részben a házi barkácsolók által okozott károkról beszéltünk. Kevesen tudják, hogy még egy olajcserét is el lehet rontani. Például, ha lesarkalják az olajleeresztő csavart. Az még a kisebb baj, mert inkább a túlhúzással van baj. Elég azt, főleg olajszűrőnél csak kézzel meghúzni, különben besül a tömítés. Aztán ott vannak a műanyag házas s
Dániában a parlament csütörtökön jóváhagyta a fontos vallási tartalommal bíró szövegek - köztük az iszlám szent könyv, a Korán - meggyalázását tiltó törvényjavaslatot.
Ámokfutóvá változott a professzor. Három ember meghalt szerda reggel, amikor egy fegyveres tüzet nyitott a Nevadai Egyetemen. A rendőrséggel tűzharcot folytatott, amely során végeztek vele.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután telefonon megbeszélést folytatott Pedro Sanchez spanyol kormányfővel, az Európa Unió Tanácsának soros elnökével, úgy is, mint a jövő év második felében az EU-elnökséget adó ország vezetője - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Sok munkát ad a hóesés a tűzoltóknak: csütörtök fél 11-ig körülbelül háromszáz káresethez - elsősorban kidőlt fák és leszakadt faágak miatt - riasztották az egységeket -közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Átfogó biztonsági, gazdasági, humanitárius és oktatási együttműködési program indítását jelentette be Magyarország és Csád között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön N'Djamenában.
Svájc legnagyobb bankja, az UBS hivatalosan is megkezdte a Credit Suisse anyabankjának integrációját - közölte a társaság. Először fordul elő, hogy két globális rendszerszinten jelentősnek számító bank egyesül.
A 68 évesen elhunyt Andresz Katit amellett, hogy színésznőként is emlékezetes pályát hagyott maga mögött, azok is megismerhették, akik csak utánozhatatlan orgánumát hallhatták, hiszen, ahogy egy kollégája fogalmazott: ő volt a "szinkron királynője".
Februártól leköszön a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatói posztjáról Szigetvári József, hogy a továbbiakban stratégiai tanácsadóként támogassa a cégcsoportot. Helyét ideiglenesen a menedzsment kolozsvári tagja, Rigó Ferenc veszi át.
A havazás beálltával, főleg a hegyekben futó utak mellett egyre gyakoribb látvány a kisebb-nagyobb szarvascsordák jelenléte. Aki eddig nem tudta, miért ide vonulnak ezek a szarvasrudlik, azok meglepődhetnek a pofonegyszerű, de nem is sejtett megfejtésen.
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.
Békés Vármegye Önkormányzata egyedülálló módon 2020 decemberében – a koronavírus-járvány idején – első alkalommal hirdette meg online kézműves karácsonyi vásárát, amellyel a megyében munkálkodó kistermelőknek és kézműveseknek nyújtott segítő kezet, a nehéz időszakban. Zalai Mihály elnök kezdeményezésére második alkalommal nyitja meg digitális kap
Dezinformációra szakosodott orosz telefonbetyárok rászedték a német gazdasági minisztert, és egy álhívás során a többi között ukrajnai helyzetértékelésre késztették őt. A két trollnak Robert Habeck lelkiismeretesen "értékelt", ami hallható volt a Telegramon.
Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
Az Európai Bizottság csütörtökön közölte, hogy a magyar kormány elküldte arra a két kérdésre a választ, amelyeket még november 1-jén tett fel a brüsszeli testület az igazságügyi reformmal kapcsolatban.
Az osztrák BAWAG Group a vezető ajánlattevő a brit Barclays német fogyasztói pénzügyi üzletágára - közölte csütörtökön a Reuters hírügynökséggel három, az ügyhöz közel álló személy.
Míg 2010-ben minden lakóra átlagosan 1 szoba jutott a magyar otthonokban, 2022-ben már 1,6, ami éppen megfelel az uniós átlagnak – derül ki az Eurostat friss áttekintéséből. Szakértő szerint a növekedés ugyan valós, de annak mértéke néhány időközben bekövetkezett változtatás miatt eltúlzott.
Korábban is többször jelezték már, hogy szörnyűnek tartják az Övezet és út kezdeményezést, amelyben Magyarország is tevékenyen részt vesz. Most hivatalosan is jelezték, hogy nem akarnak hosszabbítani.
Új rekord született a magyarok megtakarításaiban, és ezúttal nem az állampapíroknál: a befektetési alapokban lévő lakossági megtakarítás átlépte a 8000 milliárd forintot. Az állampapír-állomány októberben is 12 ezermilliárd felett maradt, de a magyarok egyik kedvencének számító DKJ nagy pofont kapott.