Szerda este érkeztek meg azok a műtárgyak a gyulai Almásy-kastélyhoz, melyek az összesen másfélmilliárd forint biztosítási értékű kiállítás legfontosabb elemeinek számítanak. Az első dobozban az Ecce homo színvázlata rejtőzött. A nagyméretű alkotást a kápolnában rakták le, utána vitték fel az ideiglenes kiállítótérbe. A Munkácsy: a sikersztori cí
A magyar női kézilabda-válogatott Szenegál ellen kezdi el a középdöntőt a világbajnokságon. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy az afrikai csapat lehet a legkönnyebb ellenfél, azonban a magyaroknak nem szabad lebecsülniük őket, ugyanis több veszélyes játékossal is rendelkeznek. Köztük van például Doungou Camara, akit a svéd válogatott szövetségi kapitánya
500 grammos súly, 10 centiméteres testhossz – az Elefántcsontpart környékén élő, tekintélyes megjelenésű és kedvelt csemegének számító óriáscsigák a növényvédő szerek és az erdőirtások újabb áldozataivá válhatnak.
Csak nem visszatérnek a szereplők?Húsz éve mutatták be a sokak kedvencének számító Igazából szerelem című filmet, melyről mi is sokat írtunk mostanában az évforduló kapcsán, hol Richard Curtis rendező elavult, testszégyenítő vicce, hol egy másik, ma már vitatható jelenet miatt.Úgy tűnik, hogy a film stábja újra összeállhat, amit maguk a szereplők e
December 11-én indul a mainál jóval egyszerűbb és gyorsabb azonnali online értékpapírszámla-nyitás – jelentette be Varga Mihály a Magyar Államkincstár (MÁK) Pénztártermében tartott sajtótájékoztatón.
A legértékesebb amerikai startup, a SpaceX tárgyalásokat kezdeményezett a bennfentes részvények olyan áron történő eladásáról, amely a vállalatot 175 milliárd dollárra vagy annál is többre értékeli - írja a Bloomberg.
Magyar-szerb-szlovén együttműködésben közös regionális villamos energia tőzsde kezdi meg működését 2024-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A vegánoknak sem kell attól tartaniuk, hogy kimaradnak a tiramisu-élményből, ugyanis összedobtam egy olyan verziót, amit nehéz lenne megkülönböztetni az eredetitől. Kicsit időigényesebb, hiszen a babapiskótát is házilag készítjük el hozzá, viszont totál megéri a sok befektetett munka!
Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
Egy olyan korszakban, amikor a decentralizált pénzügyek (DeFi) formálják a globális pénzügyeket, a Retik Finance előértékesítésének elindítása jelentős mérföldkövet jelent.
Nincs közös nevező az olasz jobboldali pártok között a jövő évi európai parlamenti választásokat illetően. Míg Matteo Salvini szerint kivétel nélkül minden jobboldali erőre szükség van, addig a Forza Italia kizárja, hogy szélsőjobboldali pártokkal kössön szövetséget.
Pippa Middleton most bebizonyította: egyáltalán nem riad vissza a merészebb szettektől. Katalin hercegné húgának ugyanis egy szinte teljesen átlátszó, zöld csipkeruhára esett a választása, amit bátran viselt a vörös szőnyegen.
E heti programajánlónkban lengyel regényadaptáció, rendhagyó fotókiállítás, a 100 éve született Kormos István életútját és életművét bemutató kiállítás, illetve A város mint könyvtár című beszélgetéssorozat záró része is szerepel. Nyitókép: Valuska Gábor
"Jelenleg az elektromobilitásra való átállást alkalmazzuk, hogy hatékonyabbá tegyük a gyártóüzemeinket" – mondta Wolfram Kirchert, a pozsonyi Volkswagen vezetője a gyártás hivatalos megkezdésekor, és kijelentette, hogy a projekt egy fedél alá vonása 600 millió eurót takaríthat meg a konszernnek. Fotó: VW Slovakia A pozsonyi Volkswagen jelenlegi fo
Litecoin (LTC): A stabil szereplő új kihívásokkal szembesül A hatékony tranzakció-feldolgozásáról és széles körű elterjedtségéről ismert Litecoin a közelmúltban a
Az autóban mindössze 69 ezer kilométer volt, amikor gyorsításkor zörögni kezdett. A gyári előírás szerint a teljes hajtásrészt ki kellene cserélni, a villanyos Golfot eladó kereskedés pedig megtagadta a méltányosságot. Pedig valószínű, hogy csak egy szem csapágyat kéne cserélni benne.
Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
A kereskedési idő felénél a nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsde is mínuszban van. Az elmúlt napok emelkedése után idehaza is elindult egy kisebb korrekció, a blue chipek is mínuszban vannak.
Továbbra is sok munkát ad a hóesés a tűzoltóknak: csütörtök fél 11-ig körülbelül háromszáz káresethez – elsősorban kidőlt fák és leszakadt faágak miatt – riasztották az egységeket – közölte a katasztrófavédelem.