A gyöngybaglyok tekintetében az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. A templomtornyokba és padlásokra kihelyezett 161 költőládából idén 59 db-ot (36,6%) foglaltak el a madarak.
Tüzet nyitott egy brjanszki gimnáziumban egy iskoláslány, majd végzett önmagával - közölte csütörtökön a TASZSZ hírügynökséggel az orosz belügyminisztérium.
Kedden jelentette be a Moody’s, hogy stabilról negatívra rontja Kína adósbesorolásának kilátását. Az amerikai hitelminősítő pekingi és shanghaji irodáinak dolgozóinak azonban már múlt pénteken jelezték, hogy ezen a héten dolgozzanak inkább otthonról – írja a Financial Times. A lap szerint a vezetőség attól tartott, hogy a negatív vélemény megjelené
A szív- és érrendszeri betegségek ma már szinte népbetegségnek számítanak, ám sokan még mindig nem veszik komolyan a figyelmeztető jeleket, későn fordulnak orvoshoz és az életmódjukon sem hajlandók változtatni.
A jövő hétfőn indul az azonnal online nyitható kincstári értékpapírszámla. Ezért az informatikai rendszereket is át kell állítani, így a WebKincstár, MobilKincstár és TeleKincstár szolgáltatások holnap délután négytől december 11 reggeléig nem lesznek elérhetőek.
Többször utaztunk és sokkal több napot töltöttünk július-szeptemberben külföldi utazásokon, mint tavaly ilyenkor. Az idei kilenc havi, rekord összegű, 1200 milliárdos költés már jóval meghaladja a tavalyi egész évest.
Fontos, hogy a célokhoz vezető úton legyenek mérföldkövek, amelyek elérésekor ünnepeljük meg a sikereinket – mondta az Üzletemnek Kárpáti Zsolt, VECTRA-LINE Plus Kft. ügyvezető igazgatója.
A walesi hercegné nemrég a Buckingham-palota karácsonyi diplomáciai fogadásán vett részt, és szó szerint ragyogóan nézett ki.Károly király, Kamilla királyné és a walesi herceg kíséretében Katalin hercegné egy rózsaarany Jenny Packham "Georgia" nevű, körülbelül 5000 fontba (2 millió forintba) kerülő, flitterekkel díszített ruhában lépett a színpadra
Csütörtök este Párizsban egy munkavacsora keretében próbálja a francia elnök megpuhítani Orbán Viktort, hogy álljon be az uniós vezetők sorába Ukrajna támogatásában. A francia álláspont a magyar és az uniós között van, ő a megfelelő közvetítő – este kiderül, mire elég.
Közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt szerdán Érden elfogtak egy férfit, aki hamis okiratok benyújtásával igyekezett állítólagos halálát igazolni, és így próbálta megúszni börtönbüntetését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A Baross Gábor Tőkeprogram ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjai március 1-jén indultak, keretösszegük 164 milliárd forint. A forrásokra 10 hazai, jelentős tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkező piaci befektetési alapkezelő 13 alapja pályázott sikeresen. A források folyósítása szeptember közepéig lezárult - derül ki a Nem
Nagy érdeklődéssel fogadták a Neumann Társaság által kiadott IT biztonság közérthetően című könyv bővített verzióját, huszonnégy óra alatt több mint 1200-an töltötték le a hiánypótló tankönyvet. Az olvasó a tankönyvben átfogóan tájékozódhat az információbiztonság kérdéséről, különös figyelmet fordítva a gyermekek védelmére, a minket érő digitális f
Izrael a Gázai övezet számos pontján harcol a Hamász palesztin terrorszervezettel az ellenük folytatott háború hatvanegyedik napján - jelentette a helyi média csütörtökön.
A téli hónapokban sokan indulnak útra a szomszédos országokba, hogy kikapcsolódjanak vagy esetleg sportoljanak egy keveset. Azonban nagyon fontos, hogy tájékozódjunk arról, hogy melyik országban kötelező a téli gumi és a hólánc, ugyanis csúnya bírságot kaphatunk a nyakunkba.
Piliscsaba polgármestere a Facebookon kéri a település lakosságát, hogy facebookozás helyett csütörtökön gyönyörködjék a természet szépségében. Aki iskolába indult, már fordulhatott is vissza.
Mindent megpróbált megtenni, hogy kibújjon az adózás alól egy napenergiát hasznosító rendszerek eladásával foglalkozó társaság. Áfabevallásaiban nem szerepelt fizetendő adó, az ellenőrzéskor pedig visszatartotta a bekért dokumentumokat, és nem működött együtt a revizorokkal.
Nincs elég képzett katonájuk, van olyan tengerészgyalogosuk, aki úszni se tud és az oroszok még azt is tudják, hol fognak felbukkanni – a frontvonalról vallottak az ukrán katonák.
A híresség 1998 és 2021 között játszott a Barátok közt című szappanoperában, azóta pedig meglehetősen keveset szerepel a nyilvánosságban. Ha újabb tévésorozatban nem is láthatja a nagyérdemű, vonzó lánygyermekeit azért megcsodálhatjuk.
elgium és a belga atomerőműveket üzemeltető francia Engie energiaszolgáltató megállapodott a Doel 4 és a Tihange 3 atomreaktorok üzemidejének meghosszabbításáról - jelentette be Tinne Van der Straeten energiaügyi miniszter.