2023. december 7. csütörtök

dec. 7
10:30
"Kijev orosz város lesz", ha nem segítünk – meglepő nyilatkozatot tett egy amerikai szenátor (Mandiner)
Chris Murphy demokrata szenátor szerint harcolni kell Putyinnal.
dec. 7
10:30
Megtörtént a baj: Agyonvágta a közlekedést az évek óta nem látott méretű hó (Nyugati Fény)
Fehérbe borult az ország.
dec. 7
10:30
"A család nem oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak" (Mandiner)
Novák Katalin köztársasági elnök beszéde a Klímacsúcson.
dec. 7
10:30
A Pr digitalizációja csak most kezdődik! (Digital Hungary)
A marketing egyre szervesebb része a vállalati PR, aminek fontos szerepe van az értékteremtésben és a kockázatok kezelésében.
dec. 7
10:30
A gyulai gyermekosztályra is ellátogatott a Mikulás (Gyulatelevízió)
Feldíszített fogaton érkezett szerda délután a Mikulás a kórház gyermekosztályához, ahol Abdul doktor fogadta az ajándékokkal érkező polgármestert. A főorvos elmondta, próbálják minden alkalommal otthonossá tenni az osztályt. A Mikulás sorra kereste fel az osztályon gyógyuló gyermekeket, és meg is ajándékozta őket azzal a csomaggal, melyet Görgén
dec. 7
10:32
Henry Kissinger (Mandiner)
.
dec. 7
10:34
Adventi erőgyűjtés egy élhetőbb világért (Mandiner)
.
dec. 7
10:36
Kemény figyelmeztetést kapott Magyarország: hamar megbüntethet a piac, ha a KSH trükközik az adatokkal (Portfolio)
Egyre komolyabb kétségek merülnek fel a magyar statisztikai adatok megbízhatóságával kapcsolatban, ha pedig kiderül, hogy ennek felülről érkező nyomás az oka, akkor az már a piaci szereplőkre is hatással lehet – írja csütörtök reggeli kommentárjában a Commerzbank. A bank szakemberei szerint eddig jellemzően a hitelminősítők által befektetésre nem a
dec. 7
10:36
Ki örökölheti meg a földet végrendelettel? (Agroinform)
A termőföldek végrendeleti öröklésénél a kormányhivatal is vizsgálja, hogy az örökös földművesnek minősül-e és nem lépi-e túl a 300 hektárt. Érdekes jogi helyzetet mutatunk.
dec. 7
10:36
Orbán Viktor fontos döntést hozott, már a Magyar Közlönyben is megjelent a rendelet (ATV)
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a 2024. évi igazgatási szünetről.
dec. 7
10:36
Fontos fenntarthatósági vállalást tett a cargo-partner (autopro)
A nemzetközi szállítmányozó elkötelezett az ENSZ Globális Megállapodásának alapelvei iránt.
dec. 7
10:36
Betett a BKK-nak a fővárosi havazás (Infostart)
Elakadt járművek, dugók, kimaradt járatok nehezítik a közlekedést. De nem csak Budapesten.
dec. 7
10:36
Havazás: rengeteg az áramszünet, bezárták a közintézményeket – Solymár, Pilisvörösvár, Piliscsaba elesett (SzMo)
A hó miatt a buszközlekedés is akadozik, de a legnagyobb gondot a folyamatos áramszünetek jelentik. A szolgáltató estére ígéri a folyamatos ellátás helyreállítását.
dec. 7
10:36
Folyamatos a szakképzés digitális fejlesztése (Magyar Hírlap)
Pölöskei Gáborné szerint az egyik legfontosabb pont az oktatók továbbképzése.
dec. 7
10:36
Új megoldással segíti ügyfeleit a Yettel (MMonline)
Számos előnye miatt máig növekvő népszerűségnek örvend a mobilszámlára történő "vedd meg most, fizesd később" típusú kisértékű vásárlás, mint a mobilparkolás, az autópályamatrica, a lottó vagy a közösségi közlekedési jegy vásárlása. A Yettel alkalmazásban megjelent új fejlesztés most a mobilparkolás területén hoz el egy sokak számára jelentős kénye
dec. 7
10:36
Tessék a zenekari árok mindkét oldalán ellazulni! – Bősze Ádám a Mandinernek (Mandiner)
Bősze Ádám zenetörténész, antikvárius, műsorvezető hosszú ideje azon dolgozik, hogy oldja a komolyzene világára oly jellemző merevséget.
dec. 7
10:36
PISA-mérés: itt vannak a tények és a tanulságok (Növekedés)
Magyarországon az egy főre eső GDP mértéke alacsonyabb az OECD-átlagnál, viszont a tanulók teljesítménye megegyezik annak átlagával. Ez azt jelenti, hogy jobb eredményt produkált, mint amilyen csupán a gazdasági helyzet e mutatója alapján elvárható lenne – derül ki az új PISA-felmérésből. Hazánknál sokkal gazdagabb országok, mint például Norvégia,
dec. 7
10:36
Erre nem lesz elég a nyugdíj-kiegészítés (Forbes)
Havi szinten elég stabilan negatív értéket mutat a nyugdíjas árkosár-index, és akár tovább is csökkenhet. De éves szinten nézve, két év alatt tovább csökkent a nyugdíjak vásárlóereje.
dec. 7
10:36
Rémisztő a helyzet a Dunántúlon: megbénult a közlekedés a havazás miatt (naphire.hu)
Dunántúl több térségében a havazás miatt nehezen járhatók az utak; kidőlt fákhoz, árokba csúszott autókhoz, elakadt kamionokhoz riasztották a tűzoltókat a csütörtök reggeli órákban.
dec. 7
10:36
Taylor Swift az Év Embere 2023-ban! (Sassy)
Egy cseppet sem vagyunk meglepve!
dec. 7
10:38
Többrendbeli csalással is vádolják az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét (Magyar Hírlap)
Vig Dávid, a szervezet igazgatója korábban hathatós intézkedéseket követelt a korrupcióellenes harccal összefüggésben.
dec. 7
10:38
Jelentős béremeléssel számolnak a hazai munkaadók (MMonline)
Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott kompenzálni, de végül nem érte el annak szintjét. A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek,
dec. 7
10:38
Jelzőlámpa helyett vészvillogó? – Mérlegen a Scholz-kormány teljesítménye (Mandiner)
Két éve állt fel az Olaf Scholz kancellár vezette hárompárti, szociáldemokrata–zöld–liberális koalíció, de egyre inkább fogy körülötte a levegő, s a vergődésből a jobboldal profitál.
dec. 7
10:39
Mindent vett a kamera, adás közben omlott össze Kasza Tibi: "Úristen, ezt hogy mondom el a gyereknek?!" (Blikk)
Kiborult a kamerák előtt.
dec. 7
10:39
Ön szerint elfogadható, ha pár centi hótól megbénul az élet? (Blikk)
Balesetek, kidőlt fák, áramkimaradás, közlekedési káosz. Esett egy kis hó reggelre és máris megbénul az ország. Nincs ebben nagy meglepetés, minden évben ez van. 2023-at írunk, de úgy tűnik, lehetetlen felkészülni egy kis havazásra, pedig napok óta tudjuk, hogy jön a hó, a meteorológusok megénekelték.
dec. 7
10:39
KSH: 6,5 százalékkal nőtt a mezőgazdasági kibocsátási érték (Adózóna)
2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, ez 6,5 százalékkal Az ágazat teljes kibocsátási árszínvonala 15 százalékkal csökkent. A növénytermesztés volumene 44 százalékkal nagyobb, az állattenyésztésé 0,5 százalékkal kisebb volt. Az egyes szántóföldi növények rekordmagas volumennövekedése az előző év
dec. 7
10:40
Holtan találtak egy férfi az állatkertben, egy vadállat szájában találták meg a cipőjét (Magyar Hírlap)
Valószínű, hogy a férfinak mentális problémái lehettek.
dec. 7
10:40
Már Nyugaton is van pozitív sajtónk – Orbán Balázs a Mandinernek (Mandiner)
j könyvéről, civilizációs összecsapásról, sajátos magyar útról valamint a Mathias Corvinus Collegium hazai és nemzetközi jelentőségéről is beszélgettünk a miniszterelnök politikai igazgatójával.
dec. 7
10:42
A gazdiknak az a legfontosabb, hogy mit szeret a cica... de az se hátrány, ha a kedvenc étele nem szennyezi a környezetet (Blikk)
Bár a legfontosabb, hogy a kis kedvenc mit szeret, a magyar gazdik igyekeznek odafigyelni a környezetvédelemre is.
dec. 7
10:42
Elindult a társadalmi egyeztetés a magyar villamosenergia-rendszer hálózatfejlesztési tervéről (Portfolio)
Elindult a rendszerhasználókkal a nyilvános egyeztetés a magyar villamosenergia-rendszer 10, illetve 15 éves hálózatfejlesztési tervéről, amelyhez az érdekeltek idén év végéig küldhetik meg szakmai észrevételeiket – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
dec. 7
10:42
Kifakadt Nagy Márton: ez már gazdaságpolitikai thriller! (Pénzcentrum)
A német gazdaságpolitikai thriller címmel közölte legújabb véleménycikkét a gazdaságfejlesztési miniszter. Nagy Márton ebben többek között arról értekezik, hogy a német vezetés trükkök százaival adtak hamis képet az állam pénzügyi folyamatairól, amivel a saját jövőjüket sodorták veszélybe. Emellett azt is kifejti, hogy amíg az Európai Unió vezető á
dec. 7
10:42
Ezért békült ki a két színészlegenda, Bodrogi Gyula és Szilágyi Tibor (Glamour)
Sok év után újból együtt dolgozott a két színészlegenda, Bodrogi Gyula és Szilágyi Tibor. A Vodafone reklámfilmjében ugyan rivalizáló játékboltosokat alakítanak, a valóságban már 60 éve töretlen a barátságuk.
dec. 7
10:42
Eva Longoria közel 50 évesen is brutálisan szexi: bikiniben kapták lencsevégre a színésznőt (Promotions)
Eva Longoria majdnem 50 évesen is hatalmas bombázó.
dec. 7
10:42
Élőben közvetítette a Hamász egy kétgyermekes magyar-izraeli férfi elrablása előtti pillanatokat +VIDEÓ (Magyar Hírlap)
Hátborzongató történetet meséltek el a rablásról.
dec. 7
10:42
A főváros elesett, Pest vármegyében több helyen áramszünet van – eszkalálódik a hókáosz? (Mandiner)
Eközben van, ahol már 30 centi hó is esett hazánkban.
dec. 7
10:42
Rétvári Bence bejelentette: Jönnek a csődbiztosok, kegyetlenül lesújtanak a tartozókra (Nyugati Fény)
Bekeményít a Fidesz.
dec. 7
10:42
Bedőlt az orosz telefonbetyároknak a német Zöldek minisztere (Mandiner)
Robert Habecket is utolérték az orosz telefonos csalók.
dec. 7
10:42
Tankönyvbe illő tanácsot adott Dárdai a győztes tizenegyespárbaj előtt (Telex)
A Hertha bejutott a nyolc közé a kupában, 30 éve jártak a kupadöntőben, az álmuk tovább él.
dec. 7
10:44
Újabb elbocsátások jöhetnek a kínai Tesla-riválisnál (Portfolio)
További elbocsátások jöhetnek a Nio-nál azt követően, hogy novemberben már bejelentették, hogy a munkaerő mintegy 10 százalékától válnának meg.
dec. 7
10:45
Shane Tusup hatalmas bejelentésre készül, a babáról van szó. Ragyognak az örömtől, mert ami kiderült... (Blikk)
Óriási az öröm, mert...
dec. 7
10:45
Novák Katalin nem a túlnépesedésben látja a problémát (Alternatív Energia)
A család nem oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak, a fenntartható jövőhöz fenntartható demográfiára van szükség - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök pénteken az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.
dec. 7
10:45
Százmilliós büntetéssel számolhatnak az ellenzéki pártok – a Momentum szerint ez megfélemlítés (Infostart)
December 5-én a 2022-es ellenzéki összefogás szereplői megkapták az Állami Számvevőszék részjelentés-tervezetét, ami alapján büntetéssel számolhatnak a pártok a kampányfinanszírozási ügyben. A Momentum parlamenti képviselője szerint a döntés célja az ellenzék teljes ellehetetlenítése.
dec. 7
10:48
Durva fotók: egymást érik a balesetek a havas utakon, rengeteg kamion is elakadt (SzMo)
Több száz helyszínre riasztották tegnap este óta a katasztrófavédelmet a havazás miatt. A legtöbb gondot a kidőlt fák okozták.
dec. 7
10:48
Új utakon az Ikarus (Magyar Hírlap)
A napelemes tartószerkezet-gyártásban is az élre tör a cég.
dec. 7
10:48
Jövőre emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege (Demokrata)
A fiatalok akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek – közölte a helyettes államtitkár.
dec. 7
10:48
10-ből 6 elektromos autó céges (Növekedés)
Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban – a Belügyminisztérium legfrissebb statisztikái alapján 82 277gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal a magyar utakon. Az e-autók számával párhuzamosan a rájuk szabott biztosításokra is nő a kereslet. Az Allianz egy éve vezette be elektromos gépjárművekre szabott biztosítási fede
dec. 7
10:48
Lázár János: Itt az ideje a rendszerváltásnak a jegyek és bérletek terén is (Telex)
Decemberben tárgyalja a kormány a 14 év alatti gyerekek ingyenes utazását.
dec. 7
10:48
Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központot alakította ki az SZTE-n (Öko-drive)
Uniós támogatással, több mint 5,4 milliárd forintból Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központot alakította ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
dec. 7
10:50
Évtizedek után került elő a magyar katona titkos naplója (Magyar Hírlap)
Egy perce volt dönteni a harmincszoros túlerővel szemben.
dec. 7
10:51
Meglepő adat, a kínaiak gazdagabbak már mint a magyarok (Piac és Profit)
Az egykor gyarmati sorban szenvedő oly elmaradott ázsiai országok igazán szépen felzárkóztak Európához a személyes vagyonokat tekintve.

Keresés