2023. december 7. csütörtök

dec. 7
9:30
Rendkívüli döntést hozott Orbán Viktor: Leáll a közigazgatás (Nyugati Fény)
Intézkedett a kormányfő.
dec. 7
9:30
Cékla gratin (Street Kitchen)
A franciák körete, a burgonya gartin egy zseniális cucc szerintem. A külseje ropogósra sül, a belseje pedig krémes lesz… Viszont ha feltuningoljuk egy kis céklával, csak jól járhatunk látványban és ízben is.
dec. 7
9:33
Emberek, tél van, tessék vigyázni - erre vannak most balesetek, fadőlések (Infostart)
M1, M7, 3-as, 53-as főút. Mindenki legyen nagyon óvatos!
dec. 7
9:36
Eséssel indul a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Eséssel telt a mai reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában is kisebb mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek. A magyar tőzsde stagnál a nyitást követően, a legnagyobb sztori idehaza a Nyomda részvényeiben van: már 5 százalékos pluszban is volt reggel a jegyzés, miután tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ghánában al
dec. 7
9:36
Elsőként vezet be négynapos munkahetet a Lamborghini (autopro)
Az európai autógyárak között elsőként rövidített munkahetet vezet be az olasz vállalat.
dec. 7
9:36
Március 17-én lesz az orosz elnökválasztás (Magyar Hírlap)
Határozatot fogadott el az orosz elnökválasztás 2024. március 17-re történő kitűzéséről csütörtöki plenáris ülésén a Szövetségi Tanács (a parlament felsőháza).
dec. 7
9:36
Dollármilliárdos fegyver-kívánságlistát küldött Bidenéknek Ukrajna (Demokrata)
Az ukrán védelmi minisztérium munkatársai szerdán kiosztottak egy “az ukrán védelmi erők igényeinek megfelelő fegyverzetlistát".
dec. 7
9:36
Március 17-re tűzte ki az orosz elnökválasztást a moszkvai felsőház (Demokrata)
A vonatkozó orosz jogszabály szerint a választások időpontjáról a Szövetségi Tanács dönt.
dec. 7
9:36
Csúnyán kiosztotta Jürgen Klopp az angol riportert Szoboszlai gólja után (Mandiner)
A magyar válogatott megszerezte második gólját a Premier League-ben.
dec. 7
9:36
Orbán-Zelenszkij-találkozót javasol az ukrán elnöki hivatal vezetője, Szijjártó szerint ennek csak akkor van értelme, ha pozitív eredménnyel zárul (Telex)
A magyar külügy szerint alapos előkészítésre és előzetes megbeszélésekre van szükség.
dec. 7
9:36
Nagy könyvelő kutatás: mindig elérhetőek, több magánéletre vágynak a magyar könyvelők (Digital Hungary)
A magyar könyvelők 72%-a nem elégedett a munkája anyagi ellentételezésével, holott háromnegyedük arra is hajlandó, hogy munkaidőn túl is az ügyfelek rendelkezésére álljon - derül ki a Számlázz.hu friss, online felméréséből. A kutatás szerint a május a könyvelők legnehezebb időszaka és többségében hisznek a digitalizáció pozitív hatásaiban.
dec. 7
9:38
Március 17-re tűzték ki az orosz elnökválasztást (Telex)
Putyin még hivatalosan nem jelentette be az indulását.
dec. 7
9:39
Az Adózóna válaszol: a kivaalanyiság választásának feltételei (Adózóna)
Ki és milyen feltételekkel választhatja a kivaalanyiságot? Milyen jogszabályi előírásokat, részletszabályokat érdemes figyelembe venni? Visszavonható-e a kivaalanyiság iránti kérelem? Szipszer Tamás adószakértőt hallhatják.
dec. 7
9:40
A föld alatt rejtőzködik a Hamász vezetője Hán Júniszban az izraeli hadsereg szerint (Telex)
Hírfolyamunk az izraeli-gázai háborúról.
dec. 7
9:42
Itt a válasz: ez jöhet az egyszámjegyű infláció után Magyarországon, nem fog mindenki örülni (Pénzcentrum)
Októberben némileg váratlanul 10 százalék alá süllyedt a magyar infláció, a csökkenés pedig várhatóan kitart novemberben és decemberben is. Viszont elemzők szerint 2024-ben már nehéz lehet további csökkenést felmutatni írja a Portfolio.
dec. 7
9:42
Téli wellness itthon - 6 hely a tökéletes kikapcsolódáshoz (SzMo)
Egy kis kényeztetés különösen jól esik a hidegebb napokon. Ajánlunk ehhez pár helyet!
dec. 7
9:45
Kína most sérülékeny – az EU ma jó pozícióból tárgyal Pekingben (Privátbankár)
A kereskedelmi deficit és az orosz szankciók kijátszása lesz ma a napirenden Pekingben. Kína gazdasága most több sebből vérzik, ezért az EU-s vezetők keményebben léphetnek föl. Káncz Csaba jegyzete.
dec. 7
9:45
Sokkal többe fáj egy családi nagybevásárlás, mint két éve (Piac és Profit)
Mit mért az Árkosár?
dec. 7
9:45
Itt a téli szünet pontos időpontja (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a 2024. évi igazgatási szünetről.
dec. 7
9:48
Meghalt az embereket evő szörnyeteg, Jeffrey Dahmer apja: évekig védte sorozatgyilkos fiát (Blikk)
Jeffrey Dahmer édesapja, Lionel Dahmer 87 éves korában elhunyt egy hospice házban.
dec. 7
9:48
Partnerséget köt a Roszatom egy dubaji céggel (Portfolio)
A Rosatom és a dubaji központú DP World logisztikai cég közös logisztikai vállalatot hoz létre - írja a Reuters.
dec. 7
9:48
Figyelem! Hófúvás miatt adott ki riasztást az Omsz (Agroinform)
Mutatjuk, melyik járásokban van érvényben riasztás.
dec. 7
9:48
Fütyülnek a pénzre: sztárok, akik alig költenek magukra (Femcafe)
A túlköltekezés korában néhány híresség azzal igyekszik példát mutatni, hogy bebizonyítja: akkor is élhetünk teljes értékű, boldog életet, ha nem szórjuk két kézzel a pénzt.
dec. 7
9:48
Balhé a pályán, Szoboszlai összetűzésbe került, videó is készült róla, majd jött a varázslat a nagy varázslótól (Promotions)
Szoboszlai belőtte a második gólját a Premiere Leagueben, füstölgős találat volt.
dec. 7
9:48
Sokakat meglep, milyen szinten áll a magyarok angol nyelvtudása (Hamu és Gyémánt)
Talán senkit nem lep meg, ha azt mondjuk, hogy a világ legnépszerűbb – de nem a legtöbbek által beszélt! – nyelvének ismerete mára már szinte elengedhetetlen a munkaerőpiacon való érvényesüléshez. Mi, magyarok azonban ezzel sokáig nem foglalkoztunk, kontinensünkön is az a pletyka terjedt rólunk, hogy hadilábon állunk az angollal. De ez vajon még mi
dec. 7
9:48
Izrael a Gázai övezet számos pontján harcol a Hamásszal (Magyar Hírlap)
Az izraeli csapatok negyedik napja ostromolják a Gázaváros melletti Sadzsija negyedet.
dec. 7
9:48
Megkezdődött az EU-Kína-csúcstalálkozó Pekingben (Demokrata)
Az EU vezető tisztségviselőivel találkozott Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben
dec. 7
9:48
Prémium hibridek hazai viszonyokra nemesítve (Agrárágazat)
A Danubia hibridek nemesítése, tesztelése a Duna menti országokban zajlik, célzottan a közép-kelet-európai piacokra.
dec. 7
9:48
Mindent mérlegelve a Petkus bizonyult a legjobb döntésnek (Mezőhír)
A dadi Kovács család választása is a precizitásáról jól ismert német technológiára, a Petkus-ra esett.
dec. 7
9:48
Nem figyelt a pirosra, telibe kapta a villamos (Mandiner)
Jelentős kárt okozott a figyelmetlenségével.
dec. 7
9:48
Ezek a figyelmeztető jelek, hogy a párod uralkodni próbál rajtad (in.hu)
A legjobb módja annak, hogy kiszabadulj egy irányító vagy bántalmazó kapcsolatból, ha még azelőtt kiszállsz, mielőtt érzelmileg függő helyzetbe kerülnél. De honnan tudod, hogy mikortól problémás egy partner?Hogy segítsünk, összegyűjtöttünk egy listát olyan viselkedésformákról, amelyek gyanúsak lehetnek. De alapvetően bízz a megérzéseidben, és aszer
dec. 7
9:50
Itt a sorsdöntő pillanat abban az EU-s büdzsévitában, ahol nem Magyarország a rosszfiú (Portfolio)
Az Európai Unió pénzügyminiszterei döntő fontosságú megbeszélésre készülnek csütörtökön a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) reformjáról, amelynek célja az unión belüli közkiadásokat szabályozó rendszer átalakítása. A jelenlegi állás szerint a diplomaták még nem jutottak konszenzusra a tagállami költségvetéseket meghatározó reformot illetőn, és
dec. 7
9:50
Súlyosan megsérült Szoboszlai csapattársa (Magyar Hírlap)
A 32 éves játékos a Fulham elleni hétvégi mérkőzés második félidejében sérült meg.
dec. 7
9:50
Izrael a Gázai övezet számos pontján harcol a Hamásszal (Demokrata)
Az izraeli csapatok negyedik napja ostromolják a Gázaváros melletti Sadzsija negyedet.
dec. 7
9:52
A francia elemző már tudja, mi lesz a vége Macron és Orbán találkozójának (Magyar Hírlap)
A francia politikus és elemző szerint Emmanuel Macron nem fogja győzködni Orbán Viktort.
dec. 7
9:54
Vérfürdő az iskolában: lövöldözni kezdett egy iskoláslány, majd végzett magával (ATV)
Tüzet nyitott egy brjanszki gimnáziumban egy iskoláslány, majd végzett önmagával - közölte csütörtökön a TASZSZ hírügynökséggel az orosz belügyminisztérium területileg felelős sajtószolgálata.
dec. 7
9:54
"A k*rva anyád" - Alföldi Róbertet megalázta az oktatója, mire ő elküldte melegebb éghajlatra, ezért nincs jogosítványa (SzMo)
A KRESZ, a műszaki és az elsősegély még simán ment a színésznek. A gondok a vezetésnél kezdődtek.
dec. 7
9:54
Októberben meglódult a turizmus, közel 600 ezer külföldi turista választotta Magyarországot (Spabook)
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint októberben tavalyhoz képest 7 százalékkal több, 1,3 millió turista kapcsolódott ki a hazai szálláshelyeken. A külföldi vendégéjszakák száma 9 százalékkal haladta meg…
dec. 7
9:54
Több ezer ember Otp Simple fiókját törték fel (Digital Hungary)
December 5-én több, mint 4000 OTP Simple felhasználó fiókjához fértek hozzá a kibercsalók.
dec. 7
9:57
"A fák utakra dőlnek, elektromos vezetékeket szakítanak le" - helyzetjelentés a katasztrófavédelemtől (Infostart)
Szép számban kell beavatkozni árokba csúszott vagy elakadt járművek miatt is - tájékoztatta az InfoRádiót Mukics Dániel szóvivő.
dec. 7
9:57
Ezektől a kockázatoktól tartanak leginkább az üzleti vezetők (HR Portál)
Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folya
dec. 7
10:00
381 felett jár a forint (Portfolio)
Hetek óta alig van érdemi esemény az euró-dollár árfolyamban, folyamatosan a 380-as szintet kerülgeti a jegyzés. Csütörtök reggel is ennek a szintnek a környékén indul a nap, a holnapi inflációs adat és az S&P felülvizsgálata kavarhatja esetleg fel az állóvizet.
dec. 7
10:00
Mindannyian kísérleti alanyok vagyunk a teslás szivárogtató szerint (Bitport)
A BBC-nek is nyilatkozott a Tesla lengyel származású, korábban Norvégiában dolgozó exalkalmazottja, aki azt próbálja igazolni, hogy a gyártó önvezető technológiája még nem való a közutakra.
dec. 7
10:00
Financial Times: "Sajnálom Amerika, Kínának nagyobb gazdasága van, mint neked" (Magyar Hírlap)
Az világgazdasági súlypontok átrendeződévilse már legalább egy évtizede látványosan felgyorsult.
dec. 7
10:00
Életszínvonalának csökkenésétől tart az európaiak túlnyomó része (Demokrata)
Bill Durodié professzor szerint az Európai Bizottság kutatása tele van megerősítési torzításokkal.
dec. 7
10:00
Kínai-EU csúcs: A kínai elnök együttműködésre szólította fel az EU-t (Növekedés)
Az Európai Unió vezető tisztségviselőivel találkozott Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön Pekingben, ahol négy éve először személyesen tárgyaltak számos, korábban a két fél között konfliktust előidéző problémákról a diplomáciai kapcsolatok helyreállításának reményében.
dec. 7
10:00
Böjte Csaba szentmisét tart a sepsiszentgyörgyi stadionban (Mandiner)
A Déli Harangszó Békemisszió keretében több program is várja a résztvevőket advent második vasárnapján.
dec. 7
10:00
Robbanás miatt szükségállapotot hirdettek ki a Seychelle-szigeteken (Telex)
A robbanás Mahé szigetén egy ipari övezetben történt.
dec. 7
10:00
Drámai bejelentés élő adásban: Kósa Lajos elfogadta Karsai Dániel meghívását, kedden találkoznak (naphire.hu)
Karsai Dániel korábban vitára hívta ki Kósa Lajost. A fideszes képviselő reagált és elfogadta a meghívást.
dec. 7
10:00
Vírusként terjed az a videó, amiből kiderül, hogy a norvégok szerint teljesen oké a téli hidegben az utcán hagyni a babakocsit a benne alvó gyerekkel (Sassy)
Elsőre furcsának tűnhet, de a babák jól be vannak öltöztetve, a szülők pedig figyelnek rájuk. Csak épp bentről, a melegből.

Keresés