Mintegy 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfóliójába tartozó Rába Futómű Kft. a Gyármentő programban energiahatékonyság javulást eredményező és megújuló energiatermelő beruházásokra - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A székelykáposztát vega verzióban is simán el lehet készíteni. Mindent beledobunk egy lábasba, lefedjük és 55 perc múlva kész is. :D Na jó, ennél egy fokkal bonyolultabb, de tényleg csak egy fokkal. ;)
Történelmi pillanathoz érkezett a kriptopiac, amire 2022 májusa óta vártak a kriptobefektetők. A Bitcoin túllépte az idei ATH-t (legmagasabb árfolyamát), ugyanis hétfőn 42 162 dollárig emelkedett, ami az elmúlt másfél év csúcsa.
Divatrajongók, figyelem! Gigi Hadid egy új Adidas Sambas-szal bővítette a kollekcióját – nem is akármilyen színűvel.Gigi Párizs utcáin mutatta be legújabb szerzeményét, amely a téli napfényes árnyalatok mellett érvel − és azt kell mondanunk, hogy minket is eléggé meggyőzött.Bár a múlt hónapban még a divatvilág szereplői még vörösért voltak oda, Gig
Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy Alapítvány kutatásából.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja, hogy Zuglóban mini Dubai épüljön. Egy arab befektető a rákosrendezői pályaudvar területén új városnegyedet építene: egy több mint 200-méteres felhőkarcolóval, luxus-lakóparkkal és irodaházakkal. Karácsony Gergely híradónknak azt mondta: ha megvalósulna a beruházás, teljes
Till Attila a Sztárban sztár leszek! elődöntőjének napján az egész országgal együtt ünnepelte 52. születésnapját. A TV2 energikus műsorvezetőjének nagyon zsúfoltak a napjai, hiszen amellett, hogy a tévé képernyőjén láthatjuk, többek között kutyavlogot készít, és most fejezte be immár harmadik nagyjátékfilmje, az És mi van Tomival? forgatását is, am
Környezetvédelmi hatósági szerződést kötött a Fejér Vármegyei Kormányhivatal és a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. - jelentették be kedden. A magyarázat így hangzik: a megállapodás a dunaújvárosi kohászat és az iparágban dolgozók munkahelyeinek megmentése érdekében született.
Tartós, többórás ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Veszprém vármegye területére az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délután. A meteorológiai szolgálat honlapján közzétett figyelmeztető előrejelzés szerint délnyugat felől csapadékzóna érkezik, kezdetben esővel, majd a Dunántúli-középhegység térségében, főleg a Bakon
Gréta elmondta, hogy neki a gyerek lelki egészsége a legfontosabb, ezért sem taglalta az eseményeket, a történéseket, amik egyébként számára is megdöbbentőek voltak, nemhogy egy 7-8 éves gyereknek.
Van fejlődési lehetőség a hazai dinnyeágazat előtt, az exportpiacokon egyre nagyobb a kereslet a magyar görögdinnye iránt. A lehetőségek kihasználásához azonban nagyobb termelői összefogásra van szükség – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara dinnye munkacsoportjának legutóbbi tanácskozásán, amelyen a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete, valamint
A jelenlegi kriptopiac jelentős fellendülés tanúja, amelyet elsősorban a bitcoin árfolyamának erőteljes rally-ja táplál. A napokban 42 ezer dollár fölé
A Forbes ranglistáján ismét a Samsung nyerte el a „A Világ Legjobb Munkaadója” címet. Az első helyezettnek járó elismerést immár negyedik éve kapja meg a vállalat – a kiemelkedő eredmény tükrözi azt a hatalmas lendületet, amelyet az elektronikai óriás az alkalmazottak támogatásából merített, arra biztatva őket, hogy bátran bontakozzanak ki és fedez
Nagy bejelentést tett az RTL Magyarország. Az RTL KETTŐ sitcom csatornává alakul át december közepétől. A közlemény szerint a csatornán elsősorban vígjátéksorozatok lesznek december 18-tól.
A magánszemélyek összevont adóalapja többféle kedvezménnyel csökkenthető. Ilyen a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, a 30 év alatti anyák kedvezménye, a személyi kedvezmény, az első házasok kedvezménye és a családi kedvezmény. Ebben az információs füzetben összefoglaltuk, hogy kinek járnak az egy
A Két pasi meg egy kicsi című nagy sikerű szitkom sztárjai újra összeálltak, hogy valamelyest felelevenítsék a sorozat egyik ikonikus jelenetét, méghozzá egy új sorozatban. Charlie Sheen mellett feltűnik a Jake-et játszó Angus T. Jones is, aki szinte felismerhetetlenül megváltozott az évek alatt.
Minden eddiginél szorosabb együttműködésre biztosít lehetőséget az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács megalakulása a szakmai érdekképviseleti szervezetek és a kormány között.
Meghalt Máté István a Mentés Másként Alapítvány elnöke. A férfi művésznevén Stu33, aki a REZSÓ Projekt társalapítója volt. A projekten keresztül 2022 októbere óta nagy munkát végeztek, csipszeszacskókat vasaltak össze hálózsákokká, hogy így segítsék a hajléktalanokat a nagy hidegben télen.
Jövőre várhatóan tovább gyorsulnak a vállalati digitalizációs törekvések, az előrejelzések szerint a transzformációra fordított források a következő 3 évben elérik a 3,4 billió dollárt. 2024-ben a vállalatok a mesterséges intelligencia „tudásának” gyakorlati kiaknázásába, a minden eddiginél valóságosabb virtuális megoldásokba, illetve az üzletfolyt
Legalábbis ez a szerződési feltétel jelent meg a vállalat hivatalos honlapján. A vállalat jogot formál arra, hogy feketelistára tegye az ilyen vásárlókat, és a továbbiakban megtagadja tőlük a márka autóinak megvásárlását. A cég kikötötte, hogy kizárólag abban az esetben adható el a Cybertruck, ha előre nem látható körülmények merülnek fel. Ebben
Nyakunkon a karácsony és szinte biztos, hogy a legtöbben már törjük a fejünket, mit s adhatnánk ajándékba a családtagoknak. Olyan nehéz mindenkinek a lehető legjobbat, az igazán neki valót megtalálni. Persze, nincs tökéletes ajándék, de olyan ajándékok azért léteznek, amelyek nem építik, hanem rombolják a kapcsolatokat.