A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer's a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejles
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Amíg a National Geographic nem rég adta közre a jövő évre ajánlott úti célokat felvonultató Top30-as listáját, addig az amerikai Fodor’s útikönyvkiadó közzétette azt a listát, amin olyan úti célok…
A Spotify körülbelül 1500 alkalmazottat bocsát el a költségek csökkentése érdekében. Idén már harmadszorra "mészárolják le" a cég dolgozóit. Daniel Ek vezérigazgató egyúttal bejelentette azt is hétfőn, hogy a zenei streaming cég jelentős stratégiai változásokon megy majd keresztül a következő időszakban.
Érdekes tanulmány jelent meg az SSRN-en, a szerzők tőzsdei adatok elemzése alapján arra jutottak, hogy szokatlan mozgások zajlottak a Hamász október 7-i terrortámadását megelőzően, egyes kereskedők short pozíciókat nyitottak a támadás előtti napokban, amikkel akár dollármilliókat kereshettek a tőzsdei zuhanásban.
Havasi Bartalan, a miniszterelnök sajtófőnöke megerősítette a kérdésünkre, hogy a francia elnök meghívta Orbán Viktort Párizsba, “a tárgyalást csütörtökre tervezik". A Politico szerint Macron az EU-csúcs előtt szeretné meggyőzni a miniszterelnököt.
Borbély Alexandra ikerlányai ismét mindent elsöprő módon robbantották fel az internetet. A magyar színésznő egy olyan elképesztően bájos fotót osztott meg a kis Elzáról és a kis Franciskáról, hogy a szív egyszerűen elolvad értük!
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint 19 felhőipari projekt kapta meg az IPCEI-minősítést, köztük olyan óriáscégek, mint a német SAP, Deutsche Telekom és Siemens; a francia Orange; a spanyol Telefónica. Ehhez a felhőipari elit klubhoz csatlakozik most a két magyar cég: a 4iG Nyrt. és az E-Group ICT Sofware Zrt. - jelentette be keddi közleményé
Ahhoz, hogy maradjon elegendő idő a kiscsizmák kipucolásra, olyan Mikulásváró verseket válogattunk, amiket szinte az utolsó pillanatban is megtaníthatsz az óvodás, kisiskolás gyerekednek.
A Most vagy soha című dalukkal ismertté vált, Szakadáti Mátyás vezette MattSet Hazavágyó címmel megjelent harmadik nagylemeze két év küzdelmekkel és veszteségekkel teli történéseinek zenei lenyomata. Az album izgalmas zenei kalandozásra hívja a hallgatót: elmegy egészen a gyökerekig, a pop és rock dalokat népzenei elemekkel díszíti. „Hazavágyódtunk
A személyi hitelek piacán is visszaesést hozott az október szeptemberhez képest az újonnan kötött szerződések értéke és száma is csökkent. Ugyanakkor változatlanul elmondható, hogy a 2022-es eredményekhez képest nem teljesít rosszul a piac tavaly októberhez viszonyítva a szerződések értékében és darabszámában is emelkedés volt megfigyelhető. Ugyana
A tavalyi három és félszerese eddig a bankok nettó nyeresége. Az 1139 milliárdos szédítő szám mögött azonban sok a nagy összegű egyszeri tétel, például a korábban a háború miatt képzett tartalékok felszabadítása vagy a Sberbankból visszakapott pénz, és az osztalékok is javították a hitelintézetek eredményét - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Örömmel tudatjuk, hogy elkészültünk az elmúlt napokban két kényelmi jellegű újítással az egy hónap múlva immáron ötödik születésnapját ünneplő Media1 portálon. Az újításoknak köszönhetően még kényelmesebben értesülhetnek legújabb híreinkről.
Együttműködési megállapodást írt alá a Jósa András Múzeum – Sóstói Múzeumfalu és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Önkormányzata hétfőn, a megyeházán. Az intézmények közötti kapcsolat főként az értékgyűjtő és -őrző szerepet, a rendezvények szervezését, valamint pályázatokban való együttműködést foglalja magába. Az aláíró felek remélik, hogy a jelen
A bankokat sújtó mintegy 500 milliárdos speciális állami terhek ellenére új rekordnak számító, 1139 milliárd forint adózott nyereséggel zárta az év első három negyedévét a bankszektor. Tavaly ilyenkor ez még csak 328 milliárd volt. Megnéztük, miből származik ez a bődületes profitnövekedés, és kiderült: nem pusztán a jegybanktól kapott, példátlanul
Elgáncsolták azokat a terveket, amelyek szigorították volna az idősek jogosítványhosszabbítását. Az osztrák közlekedési miniszter szerint nem megvalósítható az ötlet.
A kezdeményezés célja, hogy a vállalat segítséget nyújtson olyan közhasznú alapítványoknak, egyesületeknek és nonprofit szervezeteknek, amelyek egy adott a közösség számára fontos, nélkülözhetetlen munkát végeznek. A vállalat 2023-ban mintegy 1500 új abroncsot adományozott, csaknem 150 szervezetnek, köztük az OMSZ és a Magyar Vöröskereszt Fejér Vár
A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer's a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejles
A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer's a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejles
A Miri-történetekben Fenyvesi Orsolya hétköznapi helyzetekről mesél, meghintve varázsporral. A szerző és Miri fantáziája határtalan. Ki hitte volna, hogy a karácsonyi angyalok ilyen huncutok, és hogy a telihold segít legyűrni a szomorúságot? A meséket Miklya Emese csodaszép rajzokkal illusztrálta. Fotó: Hartyányi Norbert
Noha a fenntarthatóság fontos szempont a befektetési döntések meghozatalakor, a befektetők 94 százaléka szerint a fenntarthatósági teljesítményről szóló vállalati jelentések megalapozatlan állításokat tartalmaznak - áll a PwC 2023-as globális befektetői felmérésében, amelynek összefoglalóját kedden juttatták el az MTI-nek.
Ma kerültek nyilvánosságra a PISA-felmérés adatai. Az eredmények lesújtó képet festettek a magyar diákok teljesítményéről: matematikából az eddigi legrosszabb eredményt produkálták a fiatalok, és a szövegértésük is romlott a 2018-as felmérés adataihoz képest. Utoljára 2015-ben születtek ennyire rossz eredmények. Az oktatásért is felelős Pintér Sánd
A kémkedésnek, valamint a besúgásnak iszonyú történelme van. A kommunizmus ideje alatt rendkívül gyakori volt, hogy idegeneket, szomszédokat, valamint kollégákat jelentettek fel a hatóságoknál.