2023. december 5. kedd

dec. 5
11:54
Tom Holland ezt szereti a legjobban Zendayában (Sassy)
A színészek több mint két éve alkotnak egy párt.
dec. 5
11:57
Bezuhant a budapesti ingatlanpiac, 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el (Adózóna)
Az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el idén Budapesten. Ráadásul a vevők 29 százaléka befektetési célból vásárolt. Az új és a használt lakásokat egybevéve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult, ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek – kö
dec. 5
11:57
Vitézy Dávid megint durván beszólt Lázár Jánosnak: "Jó lenne, ha olyanok döntenének és beszélnének a legfontosabb stratégiai kérdésekről, akik ezt értik" (SzMo)
A BKK volt vezetője, volt közlekedési államtitkár ízekre szedte a Lázár Dubajinfo címmel megtartott sajtótájékoztatón elhangzottakat.
dec. 5
11:57
A Harvard álhírkutatója szerint félmilliárd dolláros Zuckerberg-adomány miatt szüntették meg a projektjét (Magyar Hírlap)
Joan Donovan kutatócsoportja 2021 végén a Facebook-aktákat tanulmányozta.
dec. 5
11:57
Őrsi Gergely Facebook-oldalán is szerepelt a csalással gyanúsított ügyvéd (Demokrata)
A II. kerületi MSZP-s polgármester közösen mutatott be egy járműflottát az Amnesty-vezér csalással gyanúsított testvérével.
dec. 5
11:57
Tényleg Budapesten kezdődhetnek meg az orosz-ukrán béketárgyalások? (Forbes)
Mindkét fél nyitottabbnak mutatkozik, miután korábban Szijjártó Péter külügyminiszter közvetítői szolgáltatásokat kínált Moszkvának és Kijevnek.
dec. 5
12:00
Izraeli atomfegyvereket is veszélyeztetett a Hamász rakétacsapása (Infostart)
Az október 7-i terrortámadás idején a Hamász rakétát lőtt ki arra az izraeli támaszpontra, ahova az atomtöltettel felszerelhető rakétákat telepítették.
dec. 5
12:00
Nicolas Cage hamarosan visszavonul: "Úgy érzem, hogy az eddigi filmjeimmel mindent elmondtam, amit mondanom kellett" (Blikk)
Nicolas Cage bejelentette, hogy már csak pár filmben fog szerepleni, utána végleg visszavonul.
dec. 5
12:03
Már Egyiptomban készül a világversenyre a Magyarok Világszépe (Blikk)
Hamarosan fény derül arra, ki lesz a világ legszebbje a közelgő Miss Intercontinental nemzetközi szépségversenyen.
dec. 5
12:03
Újabb hullmokat vet Elon Musk és Svédország elmérgesedett viszonya (Portfolio)
A Tesla szakszervezetellenes hozzáállása országos sztrájkot idézett elő Svédországban, ami már a dokkmunkásokra, a villanyszerelőkre és a Tesla Supercharger-állomásainál végzett elektromos munkákra is kiterjed. Most új állomáshoz ért a történet, ugyanis egy dán szakszervezet is úgy döntött, hogy megtagadja az amerikai autógyár által gyártott autók
dec. 5
12:03
Palvin Barbara meztelenruhában mutatta meg, milyen elképesztően bátor (Glamour)
A Self-Portrait ruházati márka kreatív igazgatója, Han Chong olyan híres nőket látott vendégül, mint Amelia Gray Hamlin, Davika Hoorne, He Cong, Julia Sarr-Jamois, Nora Attal és Palvin Barbara. A nagy találkozás apropója a 2023-as londoni The Fashion Awards volt, amely alkalomból Palvin Barbara egy csodálatos meztelenruhában tündökölt.
dec. 5
12:03
Talpig bilincsben vezették a tárgyalóterembe a Lecke utcai rendőrgyilkost – folytatódik a pere (SzMo)
Sz. Szilárd 2023. január 12-én három intézkedő rendőrt egy újbudai társasházban késsel megsebesített, majd kirohant az utcára. Ott az egyik őt üldöző járőr lábon lőtte, végül elfogták.
dec. 5
12:03
Julia Roberts is megszólalt Matthew Perry haláláról – ezt mondta volt párjáról (Magyar Hírlap)
Matthew Perry pont Julia Roberts születésnapján hunyt el.
dec. 5
12:03
Steiner Attila: A magyar klímapolitikának nincs szégyenkeznivalója (Demokrata)
Hazánk 1990-hez képest mostanáig 37 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást – ismertette az államtitkár.
dec. 5
12:03
Nahát! Még egy antiszemita! (Mandiner)
Valaki szóljon annak a Pressman nevű gazembernek, hogy akad itt még egy antiszemita.
dec. 5
12:03
Mi történt? Veszélyjelzést adtak ki Magyarország területére (Nyugati Fény)
Ez kemény!
dec. 5
12:05
Lengyel vélemény: akkor is meg kell nyitni a közös piacot Ukrajna előtt, ha nem EU-tag (Mandiner)
Egy másik szerző pedig azt állítja, Orbán Viktor lázadást indított az Európai Unióval szemben.
dec. 5
12:06
Könyörögtek az utcán kivágott fáért, ez lett a vesztük... (Nyíregyháza)
Lakástűzhöz riasztották hétfő hajnalban a tűzoltókat a Vécsey utcába.
dec. 5
12:06
Átlagosan 12%-os béremeléssel számolnak a hazai munkaadók (Digital Hungary)
Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott kompenzálni, de végül nem érte el annak szintjét. A 2024-re vonatkozó béremelési elképzelések az ideinél szerényebbek,
dec. 5
12:06
Kiderült, kik lépnek fel jövőre a Balaton Soundon (Roadster)
Az elektronikus zene rajongói örülhetnek, mert 2024-ben is zseniális fellépők érkeznek a magyar tenger legnagyobb zenei fesztiváljára.
dec. 5
12:09
A Déli pályaudvarnál ebédelt egy kis étteremben Angelina Jolie (Magyar Hírlap)
Angelina Jolie ismét Budapesten van, a Déli pályaudvarnál tűnt fel meglepő helyen.
dec. 5
12:12
Döbbenet! Senki nem gondolta volna, hogy ilyen lett Macaulay Culkin felnőtt hangja (Sassy)
A sztárt 10 éves kora óta nem hallottuk beszélni, volt is meglepetés!
dec. 5
12:15
Komoly akadály hárul a sikeres cégutódlás elé (Piac és Profit)
A hazai családi vállalatok több mint felénél jelenleg már zajlik a generációváltás. A folyamat során a legnagyobb kihívás, hogy a szenior vezető nehezen tud érzelmileg elszakadni a cégtől, amit tovább nehezít, hogy az utódlás inkább a megérzésekre, semmint egy előre meghatározott írásos tervre épül – ez derült ki a K&H családi vállalatok körébe
dec. 5
12:15
Drágulás, lélektani határ felett egy kiló bejgli (Infostart)
Átlag egy fél kilogrammos bejglirúd 2300-2500 forintba kerül - mondták egy televíziós riportban. Ez érzékelhető drágulás tavalyhoz képest. Sőt, van, ahol ennek a négyszeresét is elkérhetik.
dec. 5
12:15
Európában az autóipar jövője az elektromobilitás (Alternatív Energia)
A Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) Exkluzív Vezetői Találkozójára idén az Audi Hungaria Zrt. telephelyén került sor közel 60 tagvállalati vezető részvételével.
dec. 5
12:15
Több mint hatszázmillió forintos fejlesztéssorozat zajlik Körösladányban (ProfitLine)
Több mint hatszázhatvanmillió forintból öt fejlesztést indított a Békés vármegyei Körösladány önkormányzata - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
dec. 5
12:15
Jó sztorik vannak a magyar tőzsdén (Portfolio)
Több izgalmas sztorival is kecsegtetnek ma a magyar tőzsde vállalatai, többek között nemrég a Mol a Waberer’s 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal, de a Glosternél i bejelentettek egy jelentős projektet. Tegnap csúcsdöntést láthattunk a BUX indexnél, ma azonban elsősorban az OTP gyengélkedésének k
dec. 5
12:15
Kiderült a rettenetes igazság Apró Anna mesés vagyonáról: innen vannak a város királynőjének a milliárdjai (Pénzcentrum)
Édesapja tragikus halála után, fiatalon örökölt cégbirodalmat Apró Anna, aki most az RTL új reality-műsorában is feltűnik. A Cápák között korábbi befektetőjének rengeteg céges érdekeltsége van, ezek közül viszont többnek nem volt bevétele a tavalyi évben. Viszont fő családi vállalkozása szépen hozott az utóbbi években.
dec. 5
12:15
Fejlesztették a hulladékgazdálkodás rendszerét Hódmezővásárhelyen (Tiszta Jövő)
Uniós támogatással 1,09 milliárd forintos beruházással fejlesztették a hulladékgazdálkodás rendszerét Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
dec. 5
12:15
Hoppá! Katalin hercegné ellátogatott a Dancing with the Stars stúdiójába gyermekeivel (Glamour)
Katalin hercegné a hétvégén egy szigorúan titkos látogatást tett a Strictly Come Dancing című műsor forgatásán. A BBC műsorába két gyermeke, Sarolta hercegnő és Lajos herceg is elkísérte!
dec. 5
12:15
Szépen ketyeg a hordható eszközök piaca (Bitport)
Az idei harmadik negyedév szerény növekedéssel is rekordszállításokat hozott. Ráadásul a közeljövő kilátásai sem rosszak.
dec. 5
12:15
Egy kínai nő több mint 130 ezer eurót keresett "szexmunkával" Finnországban (Magyar Hírlap)
Mielőtt lebukott, két hónap alatt összesen 665 ügyfele volt.
dec. 5
12:15
Szijjártó Péter: Miközben a világgazdaság szenved, a magyar rekordokat dönthet (Demokrata)
Ez annak köszönhető, hogy a kormány kitartott eredményes gazdasági stratégiája mellett – közölte a külügyminiszter.
dec. 5
12:15
Megoszlik a munkaadók véleménye a béremelésről - Ennyien tervezik emelni a fizetéseket (Növekedés)
A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés: az érintett cégek átlagosan 12 százalékkal emelnék a fizetéseket - közölte a Profession.hu a HR Körkép felmérése alapján.
dec. 5
12:15
A munkáspárti városvezetés bezárja Anglia legrégebbi karácsonyi vásárát a "túl nagy népszerűség miatt" (Mandiner)
A lincolni karácsonyi vásárt tavaly rekordszámú, 320 ezer ember látogatta meg.
dec. 5
12:15
Nagy változásokat jelentett be a Honda (Autószektor)
A Honda közzétette 12. Éves Európai Környezetvédelmi Jelentését (European Environmental Report), amely dokumentálja azokat a lépéseket, amelyeket a Honda annak érdekében tesz, hogy 2050-re valamennyi termék, tevékenység és vállalati tevékenység tekintetében szén-dioxid-semlegességet érjen el. A 2022 áprilisa és 2023 márciusa között eltelt pénzügyi
dec. 5
12:15
Ha virgácsot érdemel a gyerek, adj neki az ördög piruláiból! (egy.hu)
Ma már legtöbbször csak a Mikulást várjuk, a krampuszt és az ördögöt elfelejtettük idehaza. A nevük viszont számos italban és ételben feltűnik, és kár volna kihagyni őket! Az ördög piruláival még a legmegátalkodottabb gyerekeket is meg lehet szelídíteni!
dec. 5
12:15
Elon Musk készül valamire, ezt találták a Tesla forráskódjában (BitcoinBázis)
A milliárdos Tesla vezérigazgató úgy tűnik, nem feledkezett meg teljesen egykor dédelgetett mémcoinjáról, a Dogecoinról. A szemfüles felhasználók kiszúrták, hogy
dec. 5
12:15
Tombol a szamárköhögés a déli szomszédunkban (AC News)
Riadót fújtak a magas szamárköhögéses megbetegedések száma miatt Horvátországban. Van-e okunk nekünk is félni?
dec. 5
12:15
Ha ebben a budapesti étteremben ebédel, összefuthat Angelina Jolie-val (naphire.hu)
Az Oscar-díjas színésznő a Maria Callas életéről szóló drámát forgatja hazánkban. Most már tudjuk, hogy az Operában vagy egy budapesti levesezőben lehet vele összefutni.
dec. 5
12:15
Nélkülözhetetlen a szervezetek aktív részvétele a természet és állatvédelemben (Öko-drive)
Kiemelt jelentőségű az erdészeti és természetvédő civil szervezetek támogatása, hiszen munkájukkal több területen kiegészítik és kibővítik az állami erdő- és természetvédelem tevékenységét, amire most plusz forrást is biztosítanak - közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint az agrárminiszter.
dec. 5
12:17
Újabb hullámokat vet Elon Musk és Svédország elmérgesedett viszonya (Portfolio)
A Tesla szakszervezetellenes hozzáállása országos sztrájkot idézett elő Svédországban, ami már a dokkmunkásokra, a villanyszerelőkre és a Tesla Supercharger-állomásainál végzett elektromos munkákra is kiterjed. Most új állomáshoz ért a történet, ugyanis egy dán szakszervezet is úgy döntött, hogy megtagadja az amerikai autógyár által gyártott autók
dec. 5
12:18
Utazó Planetárium érkezik Nyíregyházára! (Nyíregyháza)
A csillagos ég titkaiba enged bepillantást a lenyűgöző Utazó Planetárium egy hat méteres kupola segítségével. A látványt pedig előadások teszik érthetőbbé.
dec. 5
12:21
Világsztárokat jelentett be 2024-re a Balaton Sound: íme, a fellépők listája (Blikk)
Többek között Marshmello, Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype és Purple Disco Machine is szerepel a Heineken Balaton Sound első bejelentésének listáján. Európa legmenőbb beachfesztiválja a nyári szünidő legelején, 2024. július 3–6. között várja fergeteges parti hangulattal a látogatókat. Mostantól – a teljes bérlet mellett – napijegyekre és
dec. 5
12:21
14000 Forintott fizetett egy lángosért a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, külföldi oldalon osztotta meg felháborodott tapasztalatát és mindenki erről beszél… (Promotions)
Értetlenül állt a levont összeg előtt, külföldi oldalon kért tanácsot hogy mi történhetett.
dec. 5
12:21
A Die Welt szerint megkerülhetetlenné vált Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
Kijev bukásáról cikkezik a népszerű német lap, ami Orbán Viktornak is igazat ad.
dec. 5
12:21
Friss fotókon a karácsonyfaként tündökő budapesti híd (Növekedés)
Advent első vasárnapjától újra ünnepi díszvilágítást kap a Megyeri híd. A következő hetekben, egészen december 31-ig a pilonok zöld színben pompáznak, ezzel újra 100 méteres karácsonyfává alakul az ország egyik legnépszerűbb és legismertebb hídja. Sőt, december 17-27. között csúcsdíszt és újdonságként a két pilon középső, üveges részén speciális dí
dec. 5
12:21
Honnan tudjuk, mit szeretnek enni a kutyák? (Magyar Mezőgazdaság)
A kutyák agyában, pontosabban a jutalom feldolgozásáért felelős nucleus caudatusban is tetten érhető, hogy milyen ételt szeretnek, milyet kevésbé - derült ki az Elte Etológia Tanszékének és a francia Symrise Pet Food cégnek közös, friss kutatásból.
dec. 5
12:21
Havon tesztelték az új Rally2-es Yarist (Racing)
A hétvégi francia verseny előtt tesztelt a Toyota, havon terelgették az új Rally2-es Yarist.
dec. 5
12:21
Úszóoktatóval és kick-box világbajnokkal indul jövőre a Fideszből kiszorított csepeli polgármester (Telex)
Hivatalosan is bejelentette indulását a 2024-es önkormányzati választáson Borbély Lénárd csepeli polgármester. Egy helyi civil szervezet támogatja, és bemutatták azt a 12 egyéni jelöltet is, akik a Fideszből kizárt Borbélyt segítik majd.

Keresés