Egy lépéssel minden bizonnyal közelebb került a sorkatonaság "visszavezetése" Németországban, amelyet 2011-ben törölték el. Az elmúlt hónapokban felerősödtek a hadkötelezettség újbóli bevezetését sürgető követelések, amit most közvetve az illetékes miniszter is felkarolt.
A Piramis együttes Ajándék című dala az utóbbi évek első számú hazai karácsonyi slágere. Az Artisjus először készítette el a legnépszerűbb hazai karácsonyi dalok toplistáját. A listán az első helyen álló rocksláger mellett számos popdal, és egy gyerekdalként számon tartott szerzemény, Weöres Sándor egy versének feldolgozása is helyt kapott - közölt
A civilek komolyabb védelmére szólította fel az amerikai külügyminiszter csütörtökön Izraelt a Gázai övezet déli részében ellen indított offenzívájával kapcsolatban, kiemelve, hogy még mindig "rés tátong" Izrael civilek védelmére tett ígéretei és a szárazföldi harc során történtek között.
A végítélet óráját tudósok és mérnökök alkották meg, akik 1947-ben segítettek a hírhedt Manhattan Projektben. Az Egyesült Államok első nukleáris bombáinak megépítése után ugyanis elkezdték nyomon követni, mennyire közeledik a világ a végítélethez. Az év végéhez közeledve a végítélet órája már a következő év katasztrófájára figyelmeztet: komoly vesz
Könyves adventi kalendáriummal várja az ünnepeket idén a Libri. A 20 perc könyvklub kezdeményezés keretében 24 napon keresztül napi 20 perc olvasnivalót biztosítanak a közönségnek: minden nap egy érdekes cikket, valamint izgalmas könyvrészletet nyújtanak át az olvasóknak. Az akció a Libri nagysikerű, tavaszi-nyári kampányának folytatása, amelyben k
Elgázolt egy embert egy Székesfehérvárra tartó személyvonat Dinnyés vasútállomás után, a nyílt vasúti pályán csütörtökön este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
A szlovén parlament csütörtöki rendkívüli ülésén megszavazta, hogy Franc Props legyen az új közigazgatási, Joze Novak pedig a természeti erőforrásokért és területrendezésért felelős miniszter - közölte a szlovén közszolgálati televízió.
Több mint 10 millióan regisztráltak decemberben az X közösségi médiaplatformra, annak ellenére, hogy egyes nagy hirdetőnek számító ügyfeleik szüneteltették a reklámkampányaikat - számolt be a Reuters.
Az omikron variánsra frissített oltóanyag a közbeszerzési eljárás befejeződésével válik elérhetővé a lakosság számára – tudtuk meg a szakállamtitkártól, írja a nepszava.hu.
Az ázsiai piackon vegyes mozgások láttunk a pénteki kereskedésben, míg Európában kisebb emelkedéssel indulhat majd a nap. Gazdasági adatok szempontjából nem unatkozunk ma, reggel megjött a friss inflációs statisztika, mely szerint novemberben 7,9 százalékra esett az infláció Magyarországon, ami egy hajszállal kisebb az előzetes várakozásnál. Emelle
Hollywood sokáig a lába előtt hevert, majd egyszer csak hátat fordítottak neki a nagy filmstúdiók és a menő producerek: Meg Ryan a nyolcvanas-kilencvenes években az egyik legfelkapottabb amerikai színésznőnek számított, s gyakorlatilag nem készülhetett nélküle emlékezetes romkom. A 61 éves világsztár most a visszatérését készíti elő, de a külseje d
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
1910. december 8-án született Karády Katalin. A filmsztár emlékét egykori pesti és New York-i lakóházának falán márványtábla őrzi, a Madame Tussauds Budapest épületében pedig élethű figura jeleníti meg felejthetetlen alakját. A viaszmás kialakításán hazai és külföldi szakemberek dolgoztak hónapokon keresztül, hogy tökéletesen visszaadják a legenda
Az amerikai versenyhatóság azt követően sem hagyja annyiban az ügyet, hogy már mindenki más leokézta a játékipar gigatranzakcióját, a Microsoft pedig megkezdte a közel 70 milliárd dolláros kiadó beolvasztását.
A COP28 jelenleg is zajlik, a helyszín pedig az Egyesült Arab Emirátusok, mely ország éppen a fosszilis energiahordozók miatt lett gazdag és befolyásos. A helyszínválasztást is igen sok környezetvédelmi szervezet bírálta, ám mikor kiderült a rendezvény elnökének személye, sorra a kardjukba dőltek. Azt ugyanis idén az állami olajvállalat vezetője tö
Az októberi infláció a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számítása szerint 9,9 százalék volt - a novemberi adatok ma várhatóak. A kormány által ígért év végi egyszázalékos infláció ígérete tehát teljesült 0,1 százalékponttal. Emiatt több vád is érte a KSH-t, hogy trükköztek a számítással. Ezt cáfolta most a statisztikai hivatal. Ugyanakkor az Eur