2023. december 6. szerda

dec. 6
7:39
Ukrajnában a rendőrség büntetlenül azt csinálnak amit akar (Magyar Hírlap)
Ukrajnát fel akarják venni az EU-ba, egy olyan országot, amelyben gyakoriak a titokzatos gyilkosságok, halálesetek, emberrablások.
dec. 6
7:39
Megbukhat a spanyol javaslat az ukrajnai háború finanszírozására (Magyar Nemzet)
Komoly kétségek merülnek fel a befagyasztott orosz pénzek felhasználásával kapcsolatban.
dec. 6
7:39
Orbán Viktor éjjel érkezett, és nagyobb hatalommal ruházta fel Nagy Mártont (Forbes)
Varga Mihály pénzügyminiszter helyett a gazdaságfejlesztési miniszter, vagyis Nagy Márton fogja vezetni csütörtöktől a kiszélesedett hatáskörű Gazdasági Kabinetet.
dec. 6
7:39
2028-tól elektromosra cseréli furgonjait a Volkswagen (Villanyautósok)
Nem csak a személyautók váltanak elektromos meghajtásra.
dec. 6
7:42
Rendkívül jó dolog történt a forinttal (Menedzsment Fórum)
Az euróval szemben több mint 5, a dollárral szemben 5,9, míg a svájci frankkal 0,5 százalékkal erősödött eddig az idén.
dec. 6
7:42
Elnémultak a német karácsonyi vásárok: a zenénél olcsóbb a csend (Infostart)
Meglepő csend fogadta a hét elején a német karácsonyi vásárok látogatóit. A rendezők ugyanis úgy döntöttek, hogy a szinte elmaradhatatlan karácsonyi zene magas ára miatt "a csend napját" választják, és ideiglenesen nem sugároznak zenét.
dec. 6
7:42
Öngyilkos lett a magyarok egyik kedvenc sorozatának színésze (Metropol)
Öngyilkosságnak minősítették a 43 éves színész halálát.
dec. 6
7:45
Éjszaka jött: Orbán átalakította a legfontosabb kabinetjét (ATV)
A kedd éjszaka megjelent Magyar Közlönyből kiderül: módosult a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelet és a kormány ügyrendjéről szóló kormányhatározat.
dec. 6
7:45
20-30 centi hó Mikulás napján? Itt vannak a térképek, mutatjuk, hol fog havazni (Portfolio)
A Télapó az ajándékok mellett havat is hozott, legalábbis az ország nyugati területén - írja időjárás-jelentésében az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely több megyére narancssárga riasztást adott ki Mutatjuk, hol havazott és hol fog havazni Magyarországon, mennyi hó várható.
dec. 6
7:45
"Nem fogok siránkozni" – Dárdai Pál feladta nagy álmát (Ripost)
Régen ez volt a legnagyobb vágya, de már nem ábrándozik.
dec. 6
7:45
Orosz rulettet játszik a Tesla, senki sincs biztonságban – véli egy korábbi alkalmazott (Igényesférfi.hu)
A lengyel származású Lukasz Krupski úgy véli, a technológia, mely a Tesla önvezető járműveit működteti, nem eléggé biztonságos ahhoz, hogy az autók részt vegyenek a közúti közlekedésben.
dec. 6
7:45
Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén (Márkamonitor)
Bár tavaly a cégek 58%-a tervezett 2023-ra bérfejlesztést, az év eddigi részében ez már ennél is több helyen, a vállalatok 72%-ánál megvalósult. Ennek mértéke is magasabb lett végül a tervezettnél: átlagosan 14%-os fizetésemelést eszközöltek, de sok esetben történt 15%-ot is meghaladó béremelés.   A gyorsan változó gazdasági helyzetben komoly kihív
dec. 6
7:45
Egy év alatt kilenc kisbaba életét mentette meg az újszülöttkori SMA-szűrés (WMN)
Az elmúlt években több SMA-ügyről lehetett hallani, amikor a javító vagy szinten tartó – sajnos nagyon drága – kezelést a szülők közösségi kampányból szerették volna finanszírozni. Szerencsére ma már szűréssel, még tünetmentes állapotban felismerhető a betegség, ami azt is jelenti, hogy az érintett gyerekek időben megkaphatják a sok esetben életmen
dec. 6
7:45
Tisztességtelen versennyel vádolják a Metát (Mínuszos)
Tisztességtelen verseny miatt indított pert a Meta technológiai nagyvállalat ellen a több mint nyolcvan spanyol sajtóorgánumot tömörítő AMI médiaszövetség. A szervezet weboldalán hétfőn megjelent közlemény szerint a Meta 2018. május 25. és 2023. július 31. között „szisztematikusan és tömegesen” megszegte az európai adatvédelmi törvény előírásait, a
dec. 6
7:45
Kemény ultimátumot küldtek Joe Bidennek a republikánusok: ettől függ Ukrajna támogatása (Mandiner)
A Képviselőház republikánus elnöke nem kertelt.
dec. 6
7:45
Elakadt egy csirkeszállító kamion (Magyar Nemzet)
Szerda reggeli forgalmi és közlekedési információk.
dec. 6
7:45
Évekig a periratokat sem vette át, most ellenkérelmet nyújtott be a hármas metrót felújító orosz cég (Telex)
Az eljárás befejezése így még távolabbra tolódik.
dec. 6
7:45
Varázslatos kreativitás az óvodában (Kölöknet)
A Nagykovácsi Kispatak Óvoda két csoportjának pedagógusai és szülői közössége bizalmat szavazott a Kreatív Partnerség (KP) programnak, ahol mindannyian nyitottsággal fogadták a KP kreatív oktatási szakembereit, és érdeklődve figyelték, hogy a 2023-ban a 100 leginnovatívabb oktatási program közé bekerült KP miként működik a gyakorlatban a nagykovács
dec. 6
7:47
Pressman: A szuverenitási törvényhez képest az orosz ügynöktörvény enyhe és szelíd (Telex)
Az amerikai nagykövet szerint Orbán Putyint öleli, kormánya bírákat mocskol be és a független médiát és a civil szervezeteket támadja.
dec. 6
7:48
Meghalt Denny Laine (Blikk)
Gyászol Paul McCartney és a zenészvilág: elhunyt Denny Laine.
dec. 6
7:48
Meg kell zabálni: így várta Young G. Béci és Norina kislánya a Mikulást (Metropol)
Rebeka tudja jól: nem elég kitenni a csizmákat az ablakba.
dec. 6
7:48
10 kaja decemberre, hogy tutira ünnepi hangulatba kerülj (Street Kitchen)
Téli minestrone leves, egészben sült sertésvagdalt, szaftos csirkepaprikás-pite és narancsos kacsa, meg még rengeteg elképesztően finom kaja sorakozik a listánkban, és mind csak arra vár, hogy elkészítsd!
dec. 6
7:51
Üzent a Máv: kisiklott egy vonat Balassagyarmat felé, megbénult a vasúti közlekedés (Blikk)
Kedden késő este kisiklott egy utasok nélküli vonat Drégelypalánk és Balassagyarmat között. A MÁV információ szerint szerda délelőttig pótlóbuszok járnak majd a térségben.
dec. 6
7:51
Megfontolt szándékkal elkövetett galambgyilkosság miatt vettek őrizetbe egy taxisofőrt Japánban (444.hu)
Egy kereszteződésben szándékosan a galambok közé hajtott, egyikük meghalt.
dec. 6
7:51
Bekeményít az időjárás, 20 centi hó is leeshet szerdán (Promotions)
A Mikulás meghozta az igazi telet.
dec. 6
7:51
Trump: Nem leszek én diktátor, kivéve az első napon (Mandiner)
Csak két konkrét kérdésben lenne "diktátor".
dec. 6
7:51
Sorban zárnak a bankok (Forbes)
Kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csak 1445 egység van az országban. Tíz éve bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma.
dec. 6
7:51
Jön az újabb óriási F1-es botrány? – súlyos szabálysértés gyanújával vizsgálják a Mercedes főnökét (Racing)
Az FIA összeférhetetlenség gyanújával vizsgálatot indított a Mercedes F1-es csapatát irányító Toto Wolff és felesége, Susie ellen.
dec. 6
7:51
Tényleg a fehérjefogyasztásban  rejlik az egészséges haj és köröm titka? (in.hu)
Az egészségügyi és étkezési trendek manapság tucatjával bukkannak fel, köszönhetően a TikTok-nak. A fehérjefogyasztást előtérbe helyező diéta azonban már jóval a TikTok előtt is létezett. Valóban több fehérjét kell fogyasztanunk a fogyás, az erőnlét és az általános egészség érdekében?A mai egészségtudatos világban a bőr, a haj és a köröm szépségéne
dec. 6
7:54
Zelenszkij váratlanul lemondta a találkozóját az Egyesült Államok szenátusával (Blikk)
Volodimir Zelenszkij az utolsó pillanatban lemondta az amerikai törvényhozókkal tartandó keddi online tájékoztatóját.
dec. 6
7:54
Megdöbbentek az uniós politikusok a migránsok erőszakosságától (HírTV)
Döbbent csend fogadta a belügyminiszterek találkozóján Brüsszelben, amikor a magyar delegáció levetítette azt a videót, amelyen látható, hogy a fegyverekkel, késekkel felfegyverzett migránsok, rendőrökre és határvadászokra támadnak a déli határon.
dec. 6
7:57
Félelmetes eszközökkel gyarapodott a honvédség (ATV)
A honvédelmi miniszter bejelentése szerint ez egy újabb mérföldkő a modernebb technikára történő áttérésben.
dec. 6
7:57
38 milliárd forint a tét - Az oroszok levegőnek nézik a BKV-t a metróperben (SzMo)
A Fővárosi Törvényszéken indított, 38 milliárd forintos BKV-követelésről döntő peres eljárás befejezése egyre távolabbra tolódik.
dec. 6
7:57
Táncra perdült a kislány, akinek levágta lábát egy fűnyíró (Magyar Hírlap)
Felemelő történet.
dec. 6
7:57
Túlterheltek a szerbiai migránsközpontok (Magyar Nemzet)
A magyar–szerb határ mentén jelenleg nem lehet migránsokkal találkozni.
dec. 6
7:57
Demcsák Zsuzsa 75 perc alatt férjhez megy, és el is válik (naphire.hu)
Ezt állítja magáról a műsorvezető.
dec. 6
8:00
A héten adják át a Nobel-díjakat (HírTV)
A héten adják át a tudományos élet legnagyobb elismerését, a Nobel-díjat Stockholmban, amely vasárnap a Nobel-díj átadásával, és az azt követő rendkívül elegáns gálavacsorával zárul.
dec. 6
8:03
Kissé erősödött a forint szerda reggelre (Adózóna)
Erősödött kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 6
8:03
Galambgyilkost tartóztattak le Japánban (vg.hu)
Ozava Acusi előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel végzett egy közönséges galambbal.
dec. 6
8:03
Ilyen lesz, amikor mozgásba jön a mélyhamisítás (Bitport)
Az Alibaba új technológiája azt mutatja, hogy tényleg közel az idő, amikor bárki különösebb digitális előképzettség nélkül készíthet élethű animációkat – akár valós személyekről is.
dec. 6
8:03
Valami történt: Az utolsó pillanatban mondta le Zelenszkij amerikai beszédét (Magyar Hírlap)
A képviselőház és a szenátus több republikánus képviselője a közelmúltban nyilvánosan kifejezte ellenérzését a Kijevnek nyújtott további pénzügyi támogatással szemben.
dec. 6
8:03
Az izraeli erők a Hamász zászlóalj-parancsnokainak felével már végeztek (Demokrata)
"Nem felejtünk és nem bocsátunk meg" – mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
dec. 6
8:03
A súlyos beteg anyukának nem, de az Mszp-s rokonnak és üzlettársnak jutott pécsi lakás (Magyar Nemzet)
Hencsei Zsolt, a Tiszta Kezek Frakció tagja szegezte a kérdést a pécsi polgármesternek: miért csak a baloldali ismerősöknek segít?
dec. 6
8:03
Kulcsfontosságú dolgot mondott Rónai Sándor az Orbán-kormány mesterkedéséről (Nyugati Fény)
Ezért blokkolhatja a kormányfő Ukrajna uniós csatlakozását.
dec. 6
8:06
Így készül Stanley Tucci pofonegyszerű olasz tésztaétele, amihez csak három összetevő kell (Roadster)
Stanley Tucci nemcsak színésznek zseniális, hanem a konyhában is megállja a helyét. Ez a három hozzávalós receptje pedig igazi életmentő tud lenni a mindennapokban.
dec. 6
8:09
ORFK: Közel nyolcezren érkeztek Ukrajnából kedden (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4256-an léptek be Magyarországra.
dec. 6
8:09
Leclerc: Keményen fogunk dolgozni a télen, de nehéz lesz elkapni a Red Bullt (F1világ)
Keményen fog dolgozni a Ferrari Forma-1-es csapata a tél folyamán, hogy 2024-ben a győzelmekért harcolhasson — mondja Charles Leclerc, aki ugyanakkor pontosan tisztában van azzal, a Red Bullt nagyon nehéz lesz befogni.
dec. 6
8:09
Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat - az állam mindent visz a biztosítóktól (ProfitLine)
Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni. Egyedül az utasbiztosítások szárnyalnak, amelyeknél minden eddigi rekord megdőlt a nyaralási szezon végére - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
dec. 6
8:09
Unokája vigasztalta 75. születésnapján a súlyosan beteg szupersztárt (ATV)
A hard-rock egykori kultikus ikonja, Ozzy Osbourne családi partival és az unokájával való játékkal ünnepelte 75. születésnapját. Az énekesnél nemrég diagnosztizáltak Parkinson-kórt és súlyos hátsérülés is érte.
dec. 6
8:09
"Elrontottam az életemet, mert megszültelek téged" – fájó emlékekről beszél Molnár Guszti (Ripost)
Nagyon nehéz életút áll mögötte.

Keresés