Úgy tűnik, Novák Katalin családjához is megérkezett ma reggel a Mikulás. A köztársasági elnök bejegyzéséből az derül ki, hogy bár már nagyok a gyerekei, azért még mindig várják a piros kabátos jótevőt december 6-án.
Johnny Depp a sátán szerepébe bújhat: Terry Gilliam rendező új filmjében ő lesz az egyetlen, aki meg akarja menteni az emberiséget. A színész és rendező páros már harmadik közös produkciója lesz Carnival at the End of Days című film.
2023 októberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,3 millió vendég 3,1 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 6,9, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
A hollywoodi színészcéh, a SAG-AFTRA tagjai kedden szavazásukkal is elfogadták új hároméves szerződésüket a nagy hollywoodi stúdiókkal, ami véget vetett a filmes és televíziós produkciókat leállító hathónapos sztrájkjuknak.
A keddi negatív korrekcióban is fontos szint felett maradt a hazai részvényindex, szerdán mérsékelt emelkedés jöhet nyitásban az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Kedd este jelentette be a kormány, hogy december 7-től Nagy Márton veszi át Varga Mihály eddigi szerepét a gazdasági kabinetben. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságpolitikát meghatározó kérdésekben és döntésekben mostantól Nagy Mártoné lesz a főszerep.
A tajpeji kormány az USA-val és az Európai Unióval összhangban erősítette meg a biztonsága és versenyképessége szempontjából kritikus technológiák védelmét.
A nyíregyházi piacon 862 pár hamis márkájú lábbelit - köztük sportcipőket, papucsokat és bakancsokat - foglaltak le a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán a Facebook-oldalán.
A matematika felvételi minden évben nagy próbatétel a diákoknak és persze a szüleiknek is, ráadásul most jön az első NAT-2020 szerinti felvételi, így sok aggódó családnak lehet segítség az ingyenes felkészítő.
Ukrajna EU-csatlakozásáról nyújtott be éjszaka javaslatot a parlamentnek Kocsis Máté Fidesz- és Simicskó István KDNP-frakcióvezető. Orbán Viktor levelet írt Charles Michelnek, hogy EU-csúcson ne tűzzék napirendre a kérdést, holnap pedig Macronnal tárgyal erről Párizsban.
Az Európai Bizottság nem mérhet kettős mércével – többek között ez is szerepel abban a parlamenti javaslatban, amelynek benyújtásáról Kocsis Máté frakcióvezető Facebook-posztban számolt be.
A British Gymnastics által bejelentett új irányelvek értelmében csak a 10 évesnél idősebb tornászokat lehet mérlegre állítani. Őket is csak akkor, ha az illető beleegyezett.
Lassan Dunát lehetne rekeszteni olyan ötletekkel, hogy Magyarország középtávon milyen földgázforrásokra és -vezetékekre támaszkodjon. Ezúttal egy görög eredetű elképzelést mutatunk be, amelyben van egy olyan – elsőre talán meglepő – útvonal, hogy a gázmolekulák akár Ukrajnán és Moldován is keresztülhaladhatnának.
A piacok legalább 100 bázispontos kamatcsökkentést áraznak be jövőre az Egyesült Államokban, a második negyedévtől kezdődően. Az egyik stratéga szerint viszont ezek a fogadások túlzóak – számol be a Yahoo Finance.
David Pressman kedd este beszélt a guruló dollárokról és a NATO-ról is. Szerinte a szuverenitásvédelmi törvénytervezet mellett Moszkva külföldi ügynöktörvénye enyhének és szelídnek tűnik.
Az Alteo összességében 5,5 milliárd forintos önerős beruházásban bővíti szabályozási központját, ennek keretében Sopronban és Győrben egy 8 megawatt(MW)/15 megawattóra (MWh) kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót, valamint egy 3MW és egy 6MW villamos kapacitású gázmotort állítanak üzembe jövő év első felében a két helyszínen - közölte az
2023 októberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Folytatódik a kedvező tendencia a töltőállomásokon, ugyanis péntektől mindkét üzemanyagot olcsóbban lehet majd tankolni. A gázolaj literenkénti átlagára bruttó 5
A család nem oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak, a fenntartható jövőhöz fenntartható demográfiára van szükség - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök pénteken az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.
Több mint ötmilliárd forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetőivel szemben - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Mielőtt elfoglalná az oszmán haderő az 1566-os híres ostromban, azért előtte még lepattannak róla 1555-ben és 1556-ban is. A 120 évvel későbbi visszafoglalás pedig szintén rengeteg emberáldozatot követel.
50%-kal intenzívebbé és 50-szer valószínűbbé tette a klímaváltozás a szeptember eleji apokaliptikus esőzéseket Líbiában, mint ha az az ipari forradalom előtti időkben, 1,2 Celsius-fokkal alacsonyabb globális átlaghőmérséklet mellett történt volna.
Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban elmondta, a minimálbér és garantált bérminimum olyan feszültséget keltett a munkavállalók között, hogy egy most belépő fiatal a 20 éven pályán lévők fizetését kapja, ezt pedig sürgősen kezelni kell, mert ebben is késést látni a vasútnál.
Több mint egy hónapja nyeretlen a magyar labdarúgó-bajnokságban (NB I) a Ferencváros. Az új edző, Dejan Sztankovics először került hullámvölgybe, a szurkolókat pedig alaposan megosztja a szerb tréner.
Az idén 137. születésnapját ünneplő globális szépségmárka, az AVON évtizedek óta dolgozik azért, hogy egy jobb világot teremtsen a nők számára, amely így egy jobb világot eredményez mindenki számára. Nagy hatású társadalmi tevékenységét ezúttal Emberi Méltóságért díjjal jutalmazták, amelyet hatalmas büszkeséggel vettek át a márka képviselői.A 2010-