Ha szív alakú az arcod, érdemes lehet először kicsit utánajárni, hogy milyen frizura állhat jól, mielőtt belevágnál az aktuális hajtrendekbe. Segítünk!Általánosságban elmondható, hogy ez a forma azt jelenti, hogy az arc felső fele szélesebb, mint az alsó, gyakran éles az áll és keskenyebb az állkapocs. A legjobban működő frizurák kiegyensúlyozzák e
Újabb körözést adtak ki Kovács Béla egykori jobbikos EP-képviselő ellen, aki több mint egy éve szökésben van, de Tóth Norbert szerint az Oroszországgal kötött egyezmény ellenére sem várható, hogy az orosz állam kiadja a magyar hatóságoknak a sajtóhírek szerint ott élő expolitikust, aki nemzetközi körözés alatt is áll.
Chuck Norris 83 évesen is bevállalt egy akciófilmet: jövőre egy újabb nagy filmszerepben láthatjuk majd az mozikban. Még különlegesebb, hogy a fia, Dakota Aaron Norris rendezte az akciójelenetet.
A román liga honlapja szerint a sepsiszentgyörgyi csapat hétfőn házigazdaként 2-1-re nyert a Dinamo Bucuresti ellen. Varga Roland és Kecskés Ákos is kezdő volt a hazaiaknál, előbbit a 63. percben lecserélték, utóbbi végigjátszotta a meccset.
Megint levélben kéri Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét a magyar miniszterelnök az uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozója előtt, hogy a napirendi pontok közé se vegyék fel Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak kérdését.
Újabb 18 termékkörben lehet árcsökkenés - kibővülhet és 2024-ben is folytatódik az online árfigyelő rendszer - ismerteti a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Reggel hét órakor az eurót 380,03 forinton jegyezték az előző este hat órai 379,92 forintos jegyzés után. A dollár jegyzése 350,30 forintra csökkent 350,92 forintról, a svájci franké pedig 401,70 forintra 402,02-ről.
A magyar és európai baloldal migrációpárti álláspontja az adatok tükrében nemcsak érthetetlen, de szöges ellentétben is áll a nemzeti és európai érdekkel.
Tegnap új történelmi csúcson tudott zárni a magyar tőzsde, ami többek között a Magyar Telekom remek teljesítményének volt köszönhető. Közben nagyot ralizott a bitcoin és az arany is, utóbbi jegyzése szintén soha nem látott szintre emelkedett a nap közben, később azonban hozamrealizálás indult és beesett az árfolyam. Ami pedig a mai napot illeti, ga
Az egykor ügyvédként dolgozó energikus hölgy még a férjével vágott bele a nagyszabású családi vállalkozásba, amelyet a családfő halála óta a fiai segítségével visz tovább.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Művészeti szenzációkkal és erős Zsolnay felhozatallal készül téli aukciójára a Virág Judit Galéria. December 16-án, a Kongresszusi Központban elárvereznek húsz Zsolnay darabot, amelyek egytől egyig a pécsi gyár kivételes remekművei. A leglátványosabb mind közül az a római stílusú óriásváza, amely elsőre úgy tűnik, mintha bronzból készült volna, p
Saját, a mesterséges intelligencia segítségével működtetett chatbotjuk elsősorban afféle üzleti asszisztensként funkcionál - feladatkörébe tartozik a problémaelemzés- és megoldás is -, de a fejlesztés révén a techcég arra is rájött, hogyan lehet kiküszöbölni az AI egyik legbosszantóbb hibáját.
Mit kínálhat neked egy munkahely - már azon túl, hogy jó fizetést ad? Hoztunk néhány példát Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójától, a Tescótól, hogy ők hogyan bánnak a munkatársaikkal. A te munkahelyeden is léteznek ezek a dolgok?
Képünk illusztráció. Forrás: police.hu Mint írták, a nap első felében főként az északi országrészben, másutt kisebb területen lehet hószállingózás, gyenge havazás. A déli, kora délutáni órákig a főváros tágabb környékén, az Északi-középhegység területén és az Észak-Alföldön jellemzően lepel-1 cm, néhol 2-3 cm friss, tapadó hó hullhat. Napközben dé
Több milliárd forinttal nő az idei önkéntes pénztári befizetések után visszajáró személyijövedelemadó-összeg, mivel nőtt az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések nagysága is; az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pedig egyszerűen használható, a szükséges lépéseket közérthető módon felsoroló kisokost állított össze az
Van, akinek a mozi csupán egy kellemes, szabadidős program, de némelyeknek a filmnézés szent hobbi, sőt egyet jelent az élettel. Többnyire belőlük lesznek a filmteoretikusok, kritikusok, és nem utolsó sorban a filmrendezők. A hivatás választja az embert? Quentin Tarantino esetében igen, és erről a maga közvetlen stílusában be is számol.
Amerikában vegyes összkép rajzolódott ki a hétfői terménypiaci kereskedésben, míg Európában határozottan felülkerekedtek a vevők. Chicagóban a búza 2,7 százalékkal, a kukorica pedig 0,2 százalékkal drágult, miközben a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 2,8 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kuk
A kriptovalutához kapcsolódó vízfelhasználás egy friss tanulmány szerint 166 százalékkal emelkedett 2020 és 2021 között, az átmeneti visszaesést követően pedig 2023-ban is új rekordot dönt majd.
Nagyjából négy évre volt szüksége a Teslának, hogy a különös formavilágú Cybertruck eljusson a bemutatótól az első darabok átadásáig. Legalább egymillióan, egyes források szerint azonban kétmillióan tettek le egy jelképes összeget, hogy lefoglaljanak maguknak egyet - ha ennek a tizedéből tényleges megrendelés lesz, már az is hatalmas fegyvertény le