2023. december 5. kedd

dec. 5
12:45
Mégsem úgy kezdődhetett a háziasított farkasok élete, ahogy azt eddig gondoltuk (Hamu és Gyémánt)
Az egyik legnépszerűbb elmélet szerint a kutyafélék és az emberek sorsdöntő találkozására körülbelül 15 ezer évvel ezelőtt került sor a mai Németország területén. Ezt az elképzelést azonban egy friss tanulmány szerzői nemrég megkérdőjelezték. A kutatók még 2021-ben publikálták egy, a délnyugat-németországi Gnirshöhle-barlangban talált nagy
dec. 5
12:45
Szőcs Gábor: A német cégek továbbra is a legfontosabb partnereink (Demokrata)
A kormány továbbra is stratégiai partnerként tekint a Magyarországon működő német vállalatokra – hangsúlyozta a PM helyettes államtitkára.
dec. 5
12:45
Ilyen eredményeket ért el Magyarország a Pisa-vizsgálatokban (Magyar Nemzet)
Csökkent az alacsony képességszinten teljesítő tanulók aránya hazánkban, az Oecd-átlagnál is jobban teljesítettünk ebben.
dec. 5
12:45
"Ha jövőre nyomás alá kerül, akkor Verstappen is hibázni fog" (Racing)
Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke úgy véli, ha sikerül a Red Bull ellenfeleinek fogást találni a csapaton, akkor Max Verstappen is többet fog hibázni. A holland versenyző és az osztrák csapat rekordokban gazdag szezont zárt 2023-ban. A 26 éves pilóta 19 futamgyőzelmet szerzett az évben, amivel saját rekordját döntötte meg, emellett megszerez
dec. 5
12:45
Nem mindegy, hogy ki tanít! (Kölöknet)
2022-ben Raj Chetty, indiai-amerikai közgazdász, a Harvard közgazdasági professzora, nyerte el a Rajk Szakkollégium Neumann-díját. Chetty kutatási fókuszában az egyenlőtlenségek állnak, de sok más releváns kérdéssel is foglalkozik. A kutató idén tavasszal Budapestre látogatott, ahol a díjátadó előadást követően egy blokkszemináriumot tartott érdekl
dec. 5
12:48
Leminősítést helyezett kilátásba Kínának a Moody's (Infostart)
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátását a Moody's Investors Service.
dec. 5
12:48
Minden a vezetőn áll vagy bukik (Digital Hungary)
Sok magyar kkv vezető érzi úgy, hogy hiába tesz meg mindent a siker érdekében, nem pörög olyan hatásfokkal az értékesítése, mint ahogy szeretné. Hiába van gondosan összeválogatott szakértő csapata, valami miatt mégsem elég motiváltak az emberek, nem hozzák az elvárt eredményeket. A változás első lépése a felismerés, amikor tulajdonosok, cégvezetők
dec. 5
12:51
Adótörvénycsomag 2024: az USA-ból származó kamatjövedelem adózása egyezmény híján – példákkal (Adózóna)
Az amerikai-magyar kettős adózást kizáró egyezmény 2024. január 1-jei hatályú megszűnéséhez kapcsolódóan egyebek mellett a kamatjövedelmek adózását is érinti a jövő évre kihirdetett adótörvény-módosítási csomag.
dec. 5
12:51
5+1 alapelv a talaj egészséges működéséhez (Agroinform)
Ma ünnepeljük a Talaj világnapját.
dec. 5
12:51
Fontos, hogy minél több vajdasági magyar vegyen részt a szerbiai választásokon (hirado.hu)
A politikai paletta rendkívül színes Szerbiában.
dec. 5
12:51
20 millióval több nő él az EU-ban a szegénységi küszöb alatt, mint férfi (444.hu)
A megfizethető energiaforrásokhoz való hozzáférés hiánya miatt.
dec. 5
12:51
Hatalmas nézettséget produkált a Semmelweis (vg.hu)
Majdnem 30 ezer néző ült be a Semmelweis című filmre a hétvégén.
dec. 5
12:51
Angol karácsonyi puding recept (Képmás)
Angliában általában öt héttel karácsony előtt készítik. Kedves szokás, hogy minden családtag kavar egyet a tésztán, és közben kíván valamit.
dec. 5
12:51
"Egy nő annyit ér, amennyit költenek rá?!" – A Város Királynői erénye, hogy sikeres, saját jogukon meggazdagodott hölgyeket is bemutat (SzMo)
A Város Királynői más hasonló valóságshowkhoz hasonlóan azt sugallja, hogy a gazdagok mind sekélyesek, ami lehet, hogy szórakoztató, de egyáltalán nem veszélytelen.
dec. 5
12:51
Rovarokból készült trágya jelenthet megoldást a talajromlásra? (Agrofórum)
A klímaviszonyokon túl az intenzív mezőgazdasági termelés hatására is rohamos tempóban romlik a hazai termőföldek állapota.
dec. 5
12:51
Agrárcégek esélyei a nagy veszteség után a mezőgazdaságban (Agrárágazat)
A békeéveknek vége, túléli-e a hazai mezőgazdaság a veszteségeit, tud-e válaszokat az új kihívásokra? Bankári elemzés.
dec. 5
12:51
Nem feledjük Gyurcsány nemzetárulását! (Magyar Nemzet)
Az uszított a határon túli magyarság ellen, aki ma a baloldal vezetője.
dec. 5
12:51
Parászka Borókát felmondásra szólította fel főnöke a rádiónál, megtagadta, végül fegyelmi eljárás indul ellene (Mandiner)
Mint fogalmaz: a felszólítást nem áll módjában teljesíteni "a bántalmazott nők jogai miatt sem".
dec. 5
12:51
Egészen váratlanul feltűnt Angelina Jolie egy budapesti étteremben: Sokkot kaptak a tulajdonosok (Nyugati Fény)
A személyzet azóta sem tért magához.
dec. 5
12:51
Putyin kedvenc propagandistái már egy új, orosz katonákkal megerősített Osztrák-Magyar Monarchiáról álmodoznak (Telex)
Az orosz állami televízió műsorában engedte el a fantáziáját az orosz elnök leghangosabb megmondóembere és barátai.
dec. 5
12:51
Forradalmi módszerrel készült egy Stella McCartney-kabát (in.hu)
A brit divattervező a Protein Evolution amerikai biológiai újrahasznosító céggel közösen fejlesztett parka dzsekije mesterséges intelligenciával és biológiai újrahasznosítással segítségével készült.Az együttműködés a világ első biológiai újrahasznosítással készült ruhadarabja, amely áttörést jelent a divatipar számára, mivel a márkák a környezetre
dec. 5
12:53
Rengeteg szavazót veszíthet Joe Biden az izraeli háború alatt (Magyar Nemzet)
Rohamosan csökken a demokraták népszerűsége a választáshoz közeledve.
dec. 5
12:53
Elég Ukrajna pénzeléséből – követelik tömött sorokban a republikánusok (Mandiner)
Nem csak Donald Trumpnak van elege a háborúból.
dec. 5
12:54
Sütőtökös-mascarponés tészta csirkemellel (Street Kitchen)
Egy egyszerű csirkés tésztát is megfejelhettek egy kis sütőtökkel. Amilyen egyszerű, annyira baró lesz!
dec. 5
12:55
Akkora kokainmennyiségre csapott le a rendőrség Csepelen, hogy minden második fővárosi lakosra jutna egy adag (Magyar Nemzet)
Hatalmas csapást mért a rendőrség a kábítószerpiacra, több mint húszmilliárd forintnyi kokaint foglaltak le.
dec. 5
12:57
Tényleg a plug-in hibrid autókkal van a legtöbb gond? (Autónavigátor)
Örök kérdés, hogy melyik járműtípus számít a leginkább megbízhatónak, és melyik hajtáslánccal adódik a legkevesebb gond, hiszen nem mindegy, hogy
dec. 5
12:57
December 15-ig lehet nevezni az év honlapja pályázatra (KKV Magazin)
Szeretnél szintet lépni vállalkozásoddal? Fejlesztettél egy innovatív appot vagy megújult a weboldalad? Esetleg valami rendkívüli digitális megoldást hoztál létre? Mutasd meg fejlesztésed Magyarország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatán, ahol az elmúlt években egyre változatosabb tematikájú honlapok és applikációk kerültek a szakm
dec. 5
12:57
Schiffer egyenesen borzadálynak tarja Ukrajna EU-s csatlakozását (Mandiner)
"Ukrajna annyira alatta van az uniós átlagnak, hogy csatlakozása esetén Magyarország, Bulgária vagy Portugália egyből nettó befizető lenne" – fogalmazott.
dec. 5
12:57
Szentkirályi Alexandra: Megálljt kell parancsolni az árspekulációnak! (Magyar Nemzet)
Az online árfigyelő rendszerrel kapcsolatos új fejleményre mutatott rá a kormányszóvivő.
dec. 5
13:03
Zuhant a lakáseladás Budapesten, de már 5 millióért is tudott valaki lakást venni (Infostart)
Idén az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, ahol 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt tekintve az átlagos négyzetméterár 885 ezer forint körül alakult, ingatlanvásárlásra pedig az összes fővárosi eladás adatai alapján átlagosan 57 milliót költöttek az ügyfelek - közölte saját adatai alapján a Duna Hou
dec. 5
13:03
Katari emír: Az ENSZ BT-nek el kell érnie, hogy Izrael visszatérjen a tárgyalóasztalhoz (hirado.hu)
A Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen
dec. 5
13:03
Fontos szinten billeg a forint – vajon beleerősít vagy feladja? (vg.hu)
Egymásnak ellentmondó szignálok villannak, egyelőre nem egyértelmű az irány.
dec. 5
13:03
Horváth Gréta reagált Meggyes Dávid kiborulására: "Egyetlenegyszer sem kereste a kisfiamat" (SzMo)
Gréta elmondta, hogy neki a gyerek lelki egészsége a legfontosabb, ezért sem taglalta az eseményeket, a történéseket, amik egyébként számára is megdöbbentőek voltak, nemhogy egy 7-8 éves gyereknek.
dec. 5
13:03
Beírtam egy egyszerű magyar szót a Google keresőjébe, a találatoktól a szemem is kigúvadt (Promotions)
Erre aztán egyáltalán nem számítottam.
dec. 5
13:03
Mi lesz ebből? Egészen váratlan húzott a francia elnök Orbán fenyegetőzései után (Nyugati Fény)
Sürgősen találkozni akar a magyar kormányfővel.
dec. 5
13:03
Háborús bűnökkel vádolja Greta Thunberg Izraelt (Magyar Nemzet)
Az aktivista a megbocsáthatatlan erőszak megszüntetésére szólított fel.
dec. 5
13:03
Tiborcz mellé a Mol Csoport vásárolta be magát a Waberer’s-be (Forbes)
A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal.
dec. 5
13:05
Mostantól új pozíciója van Lázár Jánosnak: a fővárosnak a miniszterrel kell egyeztetnie (vg.hu)
Megtartotta első ülését az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács.
dec. 5
13:05
Wintermantel Zsolt: A fővárosi közvécék állapota jól szimbolizálja a jelenlegi baloldali városvezetést (Magyar Nemzet)
A Fidesz–Kdnp fővárosi képviselőcsoportjának vezetője elárulta, Budapest baloldali vezetésének köszönhető, hogy ma nincs használható közvécé a Blaha Lujza téren.
dec. 5
13:06
Tízmilliárdért épült közlekedési csomópont Bicskén (Menedzsment Fórum)
A különböző közlekedési eszközöket "köti" össze a most átadott beruházás.
dec. 5
13:09
Miskolcon épül meg az LG és a Magna első közös európai gyára (ProfitLine)
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
dec. 5
13:09
A Hamász kémek segítségével készíthette el a támadási tervét (hirado.hu)
A hadsereg a Gázai övezet déli részén is szárazföldi hadműveletet folytat, melynek középpontjában Hán-Junisz és Rafah városa áll.
dec. 5
13:09
Fico a tőkepiac megsarcolásával, adóemelésekkel nyit, és a nyugdíjasokkal lép szövetségre (vg.hu)
Megszorító csomaggal debütál az új szlovák kormány, amely valamennyit azért visszaoszt a beszedett összegekből.
dec. 5
13:09
Olasz panettone recept (Képmás)
Panettonét közel kétezer éve sütnek Itáliában, mai formájában 500 éve ismert. Eredetéről számtalan legenda kering, az egyik szerint a XV. században élt Ludovico Sforza udvarában egy véletlennek köszönheti születését. A herceg a pékinas keresztneve után nevezte el a süteményt, így lett az pan del Toni – Tóni kenyere. A süteményt speciális kemencékbe
dec. 5
13:09
"Ez a kislány csodát tett vele" – mindenkit meglepett Aurelio gyermekének édesanyja, egész más ember lett (BorsOnline)
Lassan 18 hónapja született meg Aurelio balkézről fogant kislánya.
dec. 5
13:09
Ezek a turisták számára 2024-ben nem javasolt úti célok (Spabook)
Amíg a National Geographic nem rég adta közre a jövő évre ajánlott úti célokat felvonultató Top30-as listáját, addig az amerikai Fodor’s útikönyvkiadó közzétette azt a listát, amin olyan úti célok…
dec. 5
13:09
Die Welt: Hiába tesz meg mindent Zelenszkij, Putyin terve kezd beigazolódni (Mandiner)
A német lap azt is elismerte, hogy a Ukrajna már belülről sem egységes.
dec. 5
13:09
Katari emír: Az Ensz BT-nek el kell érnie, hogy Izrael visszatérjen a tárgyalóasztalhoz (Magyar Nemzet)
Doha mindent elkövet annak érdekében, hogy újabb fegyvernyugvást érjen el.
dec. 5
13:09
Melltartó nélkül kell vizsgázniuk a cseh egyetemista lányoknak (AC News)
Az egyetem hallgatóinak, le kell venniük a melltartót, ha be akarnak lépni a vizsgaközpontba. Rengeteg tanulni vágyó lány megalázottnak érzi magát.
dec. 5
13:09
Szili Katalin tudathasadásos multiverzumba kavarodott (Telex)
Az emlékezet furcsa tünemény.

Keresés