Közzétette a legfrissebb, tavaly felvett PISA-felmérések eredményeit az OECD, amelyekből az derül ki, hogy a 15 éves magyar diákok még soha nem teljesítették olyan rosszul a matematikai tesztet, mint a tavalyi vizsgálatnál. A felmérés másik két tudásterülete közül a szövegértésnél is romlott a hazai tanulók teljesítménye, valójában e téren az eddig
Jakabos Zsuzsanna 400 méter vegyesen, valamint a férfi és a női 4x50 méteres gyorsváltó is érdekelt lesz az Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság keddi nyitónapjának döntőiben.
A Self-Portrait ruházati márka kreatív igazgatója, Han Chong olyan híres nőket látott vendégül, mint Amelia Gray Hamlin, Davika Hoorne, He Cong, Julia Sarr-Jamois, Nora Attal és Palvin Barbara. A nagy találkozás apropója a 2023-as londoni The Fashion Awards volt, amely alkalomból Palvin Barbara egy csodálatos meztelenruhában tündökölt.
Az ACG PRO nyerte a legjobb nonprofit kampánynak járó díjat az ICCO (International Communications Consultancy Organisation) 2023-as évi Global Awards nemzetközi kommunikációs versenyén. A november 29-én Londonban tartott díjátadón az ügynökség a Vodafone Magyarország Alapítványnak készített Bright Sky elnevezésű kampánnyal hozta el az egyik legrang
A BitcoinTalk bejelentette, hogy jövőre elkezdi betiltani a kriptomixerrel kapcsolatos témákat. A fórum adminisztrátora, Theymos azzal érvelt, hogy bár a
Bagladi Gábor decemberben csatlakozik az ügynökség Creative and Content Services divíziójához. A szakember a Mito Creative Lead pozíciójából érkezik a Wavemaker kreatív csapatának élére, Szládovics Orsi, Executive Creative Director mellé. A közös munkába azonban csak belekóstolni van idejük, hiszen Orsi év végétől a babavárás örömeire és feladatair
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet elleni háború hatvanadik napján tovább folynak a harcok a Gázai övezet északi, középső és déli részén.
Az Indamedia könyvkiadásban erősített, a Wizzair pedig növelte repülőflottáját – erről és még tucatnyi másik dologról beszélgettek a Business Lounge november 21-ei adásában Starcz Ákossal, az Indamedia csoport igazgatósági tagjával és Radó Andrással, a Wizz Air kommunikációs vezetőjével. „Könyvekkel korábban is foglalkoztunk” – mondta Starcz Ákos,
"Ahogyan a ma még kisebbségnek látszó nemzeti elképzeléseket elnyomják, az érinti nemzetünk sorsát, jövőjét is! Közös jövőnket tehát mindenképpen meg kell védeni!" – hangsúlyozta.
A Covid miatt otthon töltött magányos hónapok sokakban meghozták a kisállattartás iránti vágyat. Az irodába való visszatérés után azonban a munkavállalóknak azzal a kihívással kellett szembesülniük, hogy össze kell hangolniuk a munkába járást és kedvencük nevelését. A közösen eltöltött munkanapból nem csak a gazdi, hanem négylábú barátja egyaránt p
A Gloster a BÉT oldalán közölte a befektetőkkel, hogy a cég leányvállalata, a Gloster Networks jelentős raktárdigitalizációs projektet nyert el egy globális multinacionális gyártócég hazai képviseletétől.
Egy friss felmérés szerint a magyarországi német cégek meglehetősen pesszimisták a magyar gazdaság jövőjét illetően. Most a kormányzat részletesen reagált és bemutatta, miért ígéretes a 2024-es év.
A Szeged-Rendező pályaudvar és Röszke országhatár közötti vasútvonal fejlesztésénél több mint 13 kilométer hosszan újult meg a vasúti pálya, és környezete. A szakaszon tavaly augusztus óta a tehervonatok közlekednek, november 28-tól pedig a személyforgalom is elindulhatott. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészet
A teljesen pormentes otthon lehetetlen, mindegy, milyen gyakran takarítunk. Ennek ellenére van néhány intézkedés, amelyet megtehetünk a felesleges por eltüntetése érdekében. 1. Cipő le!Kerüljük el a felesleges por, pollenek, szennyeződések és baktériumok felhalmozódását azzal, hogy az előazobán túl nem megyünk be sehova sem az utcán viselt cipőben.
Hét ketegóriában ismerték el a cégvezetőket a hétvégén megrendezett Leader Of The Year Üzleti Díjátadón,. A rangos esemény mottója ezúttal a "Man in the mirror" volt, hiszen a Leader of The Year résztvevői a megmérettetésük során szimbolikusan a tükörbe néznek és egyfajta önreflexiós folyamaton mennek keresztül, ahol szembesültek saját teljesítmény
Az olvasás mindig nagyszerű időtöltés, a tél beköszöntével viszont semmihez sem fogható élményt nyújt egy jó könyv társaságában bekuckózni egy meleg takaróval és egy bögre forró csokoládéval. Ez csak egy a millió ok közül, amiért a könyv tökéletes ajándék lehet szeretteink számára.
A legendás Walt Disney, akinek meséin generációk nőttek már fel, és mind a mai napig nagy hatással vannak gyermekekre, felnőttekre, családokra és az egész társadalomra, a mai napon lenne 122 éves.