Jude Bellingham, a Real Madrid angol sztárja kapta a Tuttosport immár hagyományosnak mondható Golden Boy-díját, amellyel minden évben a legjobb utánpótláskorú futballistát jutalmazzák.
Közel 15 millió forint bírságot szabott ki az MNB az Extreme Digital-eMAG Kft-re a pénzpiaci többes ügynöki tevékenységéhez kötődő jogsértések miatt. A társaság ügyféltájékoztatási tevékenysége számos ponton jogsértő volt, egyes nyilvántartásai is hiányosak voltak és nem igazolta megfelelő mennyiségű versengő hiteltermék elemzését.
Kedd reggel a 380-as lélektani határ felett kezdte a napot a forint az euróval szemben. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat határozza meg az irányt, a dollár ismételt erősödése nem tesz most jót a forintnak.
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Ötmilliárd év múlva a Nap vörös óriássá duzzad és egyszerűen "elnyeli" a Földet. A folyamat a tudósok szerint visszafordíthatatlannak tűnik. Vagy mégsem?
A november 22-26. között, ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készített felmérés szerint a válaszadók óriási többsége, 86 százaléka aggasztónak tartja a bevándorlók által elkövetett lőfegyveres támadásokat.
Napi 5468 eurót kellene kifizetnie Magyarországnak 2020 decemberéig visszamenőleg, mert nem hajt végre egy uniós bírósági ítéletet. Ha nem fizet a kormány, levonhatják az országnak járó támogatásokból.
A svéd nemzeti bank elnöke, Erik Thedéen arra figyelmeztetett, hogy negatív kihatással lehet az ország gazdasági növekedésére az egyre inkább elharapódzó szervezett bűnözés – írja a Financial Times.
Az elvágott nyakú, majd elhunyt jégkorongozó balesete nyomán döntött az IIHF. Magyarországon is volt több olyan baleset, a legemlékezetesebb 2015-ben, de szerencsére egyik sem végződött tragédiával.
Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása, a kormány a zöld energia fokozott hasznosítása érdekében a magyar családokat is segíti a modern napelemes rendszerek telepítésében – jelentette be Lantos Csaba az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalán.
Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály az Ensz Éghajlatváltozási Konferenciáján tartott pénzügyminiszteri kerekasztal beszélgetésen, Dubajban.
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője ismét elmondta, hogy szerinte a jelenlegi piaci környezetben mi lehet a jó befektetés: a megmondóember szerint a cukorbetegség és az elhízás kezelésére használt, úgynevezett GLP-1 gyógyszerek növekvő népszerűsége új befektetési lehetőségeket teremtett.
Tény, hogy szűkebb értelmiségi réteg él vidéken, mint abban a néhány budapesti kerületben, ahol olyan bántóan finnyásan tudják mondani: "Valahol Hajdú miacsudában laknak a kollégám férjének a rokonai. Ah, nem tudom, valahol ott Debrecennél…" Pedig igazából vidéken kezdődik az élet. Budapesten egy kis magaskultúrával nemesedik, de biztos vagyok abba
Csák János az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti éves meghallgatásán azt mondta, az ország jövője szempontjából egzisztenciális kérdés, hogy gyerekek szülessenek. Hozzátette: ugyan az általa vezetett minisztérium különböző szakterületeket felügyel, de mind mögött egységes a társadalomfilozófia. Beszélt az osztálytermi mobulhasználatról is.
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott tehetsége a 19. helyen végzett a 2023-as a Golden Boy-listán, amelyet minden évben a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgó kap.
Kiírták a 75 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett Napenergia Plusz Programot, amelyből magánszemélyek igényelhetnek maximum ötmillió forintos támogatást új napelemes rendszerek és -tárolók kiépítésére.
Az idei év egyértelműen arról szólt, hogy ismét felbukkant a látható melltartó a divat palettáján. Nem hiszel nekünk, vagy túl merésznek tartod? Csak egy pillantást kell vetned a közelmúlt vörös szőnyeges megjelenéseire, és azonnal láthatod, hogy a legnagyobb hollywoodi A-listás sztárok közül többen is megmutatták, hogyan is kell ezt stílusosan csi
Krausz Gábor és Mikes Anna elmondták, mi lesz a következő lépés a Dancing with the Stars után. A páros szerint semmi sincs kizárva a jövőt illetően, de egy biztos, szeretnék folytatni a közös munkát.
A Real Madrid angol ásza klubváltása óta még csodálatosabban futballozik, toronymagas esélyesként már át is vehette a Tuttosport díját, amelynek Kerkez Milos is jelöltje volt.
Üvegtörmeléket szállító teherautó imbolygott 2023. december 1-jén este Békés vármegyében, a Nagyszénás és Orosháza közötti úton. Kiderült, hogy a sofőr azért nem tudta egyenesben tartani a járművet, mert a pótkocsi műszaki hibás volt. Az egyik tengelyen befogott és füstölt a fék, ezért a férfi leszerelt egy kereket és úgy akarta célba juttatni a 17