Szilveszter és újév megünnepléséhez kapcsolódik a legtöbb babona és szokás, melyek közös célja a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni.
Daniel Waters, a Batman visszatér forgatókönyvírója arról beszélt, hogy milyen ellentétes elképzelései voltak neki és Tim Burtonnek egy lehetséges Macskanő spin-offról Michelle Pfeiffer főszereplésével.
Idén 38,42 százalékkal emelkedett a BUX. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe a tavalyi záráshoz képest 38,42 százalékkal, 16 826,25 ponttal emelkedett, az idei kereskedést 60 620,01 ponton fejezte be.
Szakértők szerint egy, a gazdagokra vadászó és szó szerint utazó bűnözői csapat állhat a Manchester City sztárja, Jack Grealish házának kirablása mögött. A banditák akkor csaptak le és kergették rettegésbe a családot, amikor Grealish csapata épp az Everton ellen játszott a héten. Közben Pep Guardiola, a City menedzsere arra intette a játékosait, ho
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz azt mondja, ő a maga részéről nyitott lenne arra, hogy tovább kísérletezgessenek a sprintfutamos hétvégék kapcsán, hogy megtalálják a lehető legjobb formátumot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe a tavalyi záráshoz képest 38,42 százalékkal, 16 826,25 ponttal emelkedett, az idei kereskedést 60 620,01 ponton fejezte be.
Szerda óta nyitva a Sió-zsilip, miközben a Balaton átlagos vízállása újabb egy centiméternyit emelkedett; a 2023-as év utolsó napján 123 centiméter, a siófoki vízmércéhez viszonyítva – írja a Hírbalaton.
A Las Vegas-i repülőtéren szilveszter napján megnyitottak egy ideiglenes házassági irodát, hogy az engedélykérők első rohamát kezeljék, és ezzel enyhítsék a városi hivatalra nehezedő nyomást.
Tóbiás és Balambér a felfedezéseik során gyakran találkoznak különféle közlekedési szabályokkal, amelyeket meg kell tanulni és be kell tartani, hogy ne történjen baleset. Most olyan szabályokat hoztunk a világ minden tájáról, amelyek felettébb furcsának tűnnek – viszont ha az adott országban közlekedünk, nem árt tudni róluk. Ne igyál vizet! Cipru
Míg mások a fogyókúrát vagy éppen a cigaretta elhagyását tervezgetik szilveszter napján, Gyurcsány Ferenc a DK jövő évi működésével kapcsolatban fogadkozott az óév utolsó napján.
Szerda óta nyitva a Sió-zsilip, miközben a Balaton átlagos vízállása újabb egy centiméternyit emelkedett; a 2023-as év utolsó napján 123 centiméter, a siófoki vízmércéhez viszonyítva.
Az év utolsó napja nem csak arra tökéletes, hogy célokat fogalmazzunk meg és tűzzünk ki a jövőre nézve, de arra is, hogy számot vessünk. Tóth Gabi mögött mozgalmas, nehéz és tanulságos év áll, amit egy hosszú és elgondolkodtató posztban osztott meg követőivel.
Az idelátogatóknak januártól nem lesz szükségük vízumra.Kenya elnöke, William Ruto bejelentette, hogy kormánya digitális platformot fejlesztett ki annak érdekében, hogy minden látogató előre megkapja az elektronikus utazási engedélyt, ahelyett, hogy vízumot kellene igényelnie.Többé nem lesz szükség arra, hogy a világ bármely pontjáról érkező személ
A nemzetközi újságíró-szervezet keddi közlése szerint a modern kori háborús konfliktusok történetében ebben a háborúban vesztette életét a legtöbb újságíró ilyen rövid idő alatt.
Piros Zsombor búcsúzott a 661 600 dollár (232 millió forint) összdíjazású, hongkongi keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének az első fordulójában.
Velence új szabályt jelentett be, amely egyelőre kérdéses, hogyan fog működni. A városvezetés azt találta ki, hogy a turistacsoportok létszámát 2024 júniusától 25 főre korlátozzák a turistacsoportok számát a város…