A 2022-es népszámlálás sok izgalmas adatot tárt fel a társadalomról. Grafikonokon mutatjuk meg, hogyan változik a magyarok családi állapota, nyelvismerete, foglalkozási szerkezete, hol élnek a külföldiek, hogy fogynak a vallásosok, hova vándorolnak az emberek.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy továbbra is Európai Bizottságra várnak ahhoz, hogy 32,2 százalékkal emelkedjen a tanárok bére. Szavai szerint a Belügyminisztérium még csak a törvényben előírt társadalmi vitát indította el erről. A minisztérium pénteki közleménye ugyanakkor kormánydöntésről írt, a Magyar Közlö
Spanyolország után és Magyarország előtt Belgium következik január 1-jétől az Európai Unió elnökségi sorában, azaz elérkezünk az aktuális trió kétharmadához.
Szilveszterkor a FÖRI Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálat kiemelten figyel a kutyákra, akik néha hosszú kilométereket tesznek meg, hogy hazataláljanak, miután a petárdázás miatt megriadtak - írja Karácsony Gergely.
Az idei évet nagy elszántsággal kezdték Csomós Mixiék, azonban a jó kezdet után a Kanári-szigeteken megmutatta a rallysport a sötét arcát is, Mixiék azonban támogatóik és szurkolóik segítségével fel tudtak állni a padlóról.
Zuhanás, korrekció, áremelkedés és -csökkenés egyaránt előfordult ebben a rendkívül hektikus és szokatlan évben, amelyet hatalmas szélsőértékek kereteztek: a legdrágább budapesti luxusvilla 700 millióért kelt el, de a piacon lévő legöregebb, 223 éves soproni lakásban is látott egy vevő fantáziát.
2018 óta nincsenek már rajtrácslányok a Forma-1-ben, pedig a csinos hölgyek évtizedeken keresztül látványos showelemei voltak a száguldó cirkusznak. Így, az év vége felé ideje egy kicsit nosztalgiázni.
A világ legnyugatibb pontjain, Óceánia egyes szigetein és alig néhány perce Új-Zéland is átlépett már a jövőbe, náluk már 2024-et írnak a naptárak. A szigetország legnagyobb városában, Auckland-ben tűzijátékkal köszöntötték…
A napokban nyilvánosságra hozott technikai megállapodás értelmében 2024. január elsejétől továbbra is a megszokott gyakorlat szerint használhatók a Budapest-bérletek az agglomerációs Volánbusz-járatokon és a MÁV-HÉV járatokon, ugyanakkor a tulajdonosi jogokat gyakorló, Építési és Közlekedési Minisztérium döntésének megfelelően az átmeneti megoldás
Az ember mindig is vágyott arra, hogy egy nehezebb időszak után baráti körben kiereszthesse a fáradt gőzt, és ezzel a történelem nagyjai is így voltak. Elképesztő kiadások, meglepő vendéglista, hatalmas tivornyázás, és némi versengés volt az a négyes faktor, amely egyetlen jelentős ünnepségről sem hiányozhatott.