A CCC Group, Magyarország egyik vezető cipőáruházlánca, elkötelezetten támogatta idén is a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akcióját, amely ebben az évben már 20. alkalommal vitte el a karácsony örömét azoknak a gyermekeknek, akiknek talán más módon nem jutott volna ajándék a karácsonyfa alá.
Az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta az Egyesült Államok több mint 110 milliárd dollár katonai, gazdasági és humanitárius támogatást nyújtott Ukrajnának.
"Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! A VII. kerületi Fidelitas látogatása a KIMBA-n. Hajrá, KIMBA! Hajrá, Fidelitas!" - posztolta a Facebook oldalán Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.
A VII. kerületi Fidelitas ellátogatott az épületbe, a csoportkép hátterében pedig a miniszterelnöktől származó idézetek tűnnek fel Németh Szilárd birkózóakadémiájának falait.
A feszített munkaerőpiac, a kormányzati megszorítások mind komoly kihívást jelentettek a 14000 főt foglalkoztató cégnek 2023-ban. Szijjné Kállai Ildikó, a Spar Magyarország Személyzetfejlesztési és HR vezetője szerint továbbra is kiemelt szerepet kap a munkavállalók képzése és a munka-hatékonyság növelése.
A 21. században a fiatalok szórakozási szokásai jelentős változásokon mentek keresztül, amelyeket a technológia fejlődése és a társadalmi trendek is alakítottak. A digitális forradalomnak köszönhetően a fiatal generációk életstílusa és szórakozási preferenciái meglehetősen eltérnek az előző nemzedékekétől. A technológia szerepe kiemelkedő ebben a k
Stephanie Pomboy közgazdász arra figyelmeztetett, hogy “az USA hegemóniájának végét már tényleg látjuk”. Szerinte a Biden-kormányzat és az amerikai döntéshozók
Megismétlik az előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választást 35 választóhelyen szombaton a december 17-i voksolás során tapasztalt szabálytalanságok miatt.
A tél általában csendes, álmos időszakot hoz a múzeumok számára. Az őszi kiállítások a hideg hónapok alatt is megtekinthetők maradnak, míg a kurátorok inkább nagyszabású retrospektív kiállításokat készítenek elő a tavaszra. Ennek ellenére a múzeumok idén is változatos programmal jelentkeznek szerte a világon. A műtárgy.com most összegyűjtött 10 ki
Alighanem a szilveszter az a nap, amikor a legtöbb fogadalom hangzik el világszerte az emberek szájából, éppen ezért nevezhetjük ezt a napot a fogadalmak világnapjának.
Az 1983-ban bemutatott, roppant megbízható és strapabíró Toyota Celica Twincam Turbo raliautó minden világbajnoki futamot megnyert a kontinensen, amin elindult. 1981-ben debütált a Toyota Celica harmadik generációja, az A60-as, amelynek sebességét és megbízhatóságát a gyár a rali-világbajnokságon szerette volna demonstrálni és kamatoztatn