Az Opten novemberi adatai alapján folytatódott az eddigi tendencia a cégtrendben, ahol a cégszámcsökkenés és az új felszámolási eljárások magas száma továbbra is meghatározók voltak. A cégtrend novemberben két fontos mérföldkövet rögzített, az új felszámolási eljárások száma a 20 ezret súrolta, és több mint 12 ezerrel kevesebb cég működött, mint az
Az őszi-téli időszaknak is megvannak a szépségei, de némi kellemetlenséggel is járhat. Szervezetünknek a hideg nagy megterhelést jelent, nemcsak a légzőszerveknek, hanem a keringési rendszernek is. Főleg a nőkre jellemző, hogy jéghidegre is le tud hűlni a lábuk.
A hét és fél éve sztrókon átesett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész úgy érzi, elfogytak mellőle a barátok, a kollégák, ezért üresen telnek a napjai.
Mivel a Balaton partján élek, én pontosan tudom, hogy a nyár elmúltával nem áll meg az élet a Balatonon. Csak a fürödni vágyóknak nem kedvez az időjárás.
Nemcsak magától a hétszeres világbajnok jelenlététől fosztotta meg az autósport közösségét az, hogy Michael Schumacher tíz évvel ezelőtt síbalesetet szenvedett, hanem attól is, hogy Mick Schumacherből jobb versenyző válhasson – véli pilóta korábbi csapattársa.
Révész János onkológus Miskolcon több konfliktus résztvevője is volt az elmúlt években. Nemrég 24 kórházigazgatót menesztettek, az adósságok elszálltak, mostantól ő fogja irányítani az állami kórházakat.
A villamosenergia-piac dinamikus fejlődésének és a fogyasztói igények változásának hatására 2023 végétől megvalósul a villamosenergia szolgáltatók és kereskedők, valamint a hálózati elosztók közötti iparági adatcsere első üteme - közölte az MVM hétfőn az MTI-vel.
Ahogy megszokhattuk, az év utolsó munkanapján sem tétlenkedtek a kormány jogászai, két közlöny is megjelent péntek késő este. A 380 oldalnyi jogszabály szerint például kibővül az online árfigyelő rendszerben elérhető élelmiszerek köre, de érinti a 2024. évi úthasználattal kapcsolatos díjkötelezettségeket is.
Imádjuk a humorát, a stílusát, és azt, ahogyan a tenyerén hordozza a feleségét. Dylan Sprouse és Palvin Barbara elsöprő évet tudhat maga mögött, amit egy stílusos bulival ünnepeltek meg, méghozzá úgy, hogy kicsit mindketten kibújtak a saját bőrükből.
Kvótát kell szereznünk hazai pályán!" jelentette ki a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) elnöke, Cseh Ottó abban az interjúban, amelyet szombaton, 117 nappal az áprilisi, szegedi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság előtt tett közzé honlapján a MESZ.
Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere az idén, vagyona 92 milliárd dollárral 229 milliárd dollárra gyarapodott a Bloomberg Billionaires Index szerint.
A magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A megújulók további térnyerése nemcsak energiaszuverenitási és ellátásbiztonsági szempontból fontos, hanem a hazai versenyképesség erősítését, a gazdasági növekedés helyreállítását is szolgálja. Számos intézkedés, többféle támogatási lehetőség mozdítja előre a tiszta energiahordozók fokozott hasznosítását 202
Sürgős cselekvésre szólította fel az amerikai Kongresszust Joe Biden elnök Kijev katonai támogatásának folytatása érdekében pénteken az Ukrajnát ért újabb átfogó orosz rakéta- és dróntámadásokra reagálva
Háború, szombati áttekintő: 675 napja tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború. Az ukrán katonai vezetés szombaton közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A konfliktus tavaly februári kirobbanása óta az orosz sereg több mint 358 ezer főt veszített el. A szombaton közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A déli határhoz közelít a Duna magyarországi árhullámának tetőzése, a fővárosban az előrejelzettnek megfelelően az éjjeli órákban leapadt a víz 645 cm alá, az alsó rakpartot elkezdhették takarítani. Folyóinkon az átmeneti apadás után a több helyen számottevő mennyiségű csapadék következtében újra vízszint-emelkedés várható.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az orosz t.A.T.u nevű popegyüttes két énekesnője egy csapásra vált ismertté, amikor 2002-ben megjelent az All the Things She Said nevű daluk, sikerüket pedig csak tetézte, hogy a tinilányok saját nemükhöz vonzódtak, legalábbis sokáig ezt állították, majd csúnyán lebuktak.