2023. december 29. péntek

dec. 29
12:36
Nagyon nagy a baj a magyar határon, durvul a helyzet (ATV)
Csaknem tizenháromezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön.
dec. 29
12:36
Kínának nagyon kell a kazah urán, viszi is (vg.hu)
Oroszország is több uránt vásárolt Kazahsztántól, Kanada viszont kevesebbet.
dec. 29
12:36
Zacher Gábor: Lesznek, akiknek személyesen kívánok majd boldog új évet (Mandiner)
A toxikológus a fiataloknak is üzent: "Nyugodtan menjenek el bulizni (...), de ne feküdjenek már este 11-kor a sarokban beszarva, behugyozva, összeokádva."
dec. 29
12:36
Dráma: ömlött a vér az utasból a Budapestről induló WizzAir-járaton (naphire.hu)
Rosszul lett egy nő a repülőgépen, kitört a pánik.
dec. 29
12:36
Előzzük meg a pirotechnikai baleseteket - erre hívja fel a figyelmet a Orpheus Állatvédő Egyesület (Nyíregyháza)
Az egyesület szerint, nem csak az emberre, az állatokra is veszélyesek a szilveszteri tűzijátékok
dec. 29
12:36
Paul Walker lánya három év házasság után válik (Sassy)
Közös megegyezés alapján döntöttek így férjével, továbbra is támogatják majd egymást.
dec. 29
12:38
Élet a Tl-ben, önállóan az Élimben! (Nyíregyháza)
Az Élim Evangélikus Szeretetotthon sikeresen megvalósította 755.477.330 Ft Európai Uniós támogatással az Efop-2.2.25-22 "Közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – támogatott lakhatás kialakítása, szociális alapszolgáltatás fejlesztése" program keretében az
dec. 29
12:42
Felszállt a köd: végre kiderült, mi lesz a falusi CSOK-kal 2024-ben (Menedzsment Fórum)
Csütörtökön éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben a falusi CSOK-ról szóló rendelet, amely a 2024-re vonatkozó szabályokat véglegesíti. A legfontosabb módosítással a meglévő ingatlanjukat korszerűsítő, bővítő igénylők nyernek több millió forintot - derül ki a Bank360 új szabályokat ismertető összefoglalójából.
dec. 29
12:42
A venezuelai elnök hadgyakorlatot hirdetett, miután a britek hadihajót küldtek Guayana védelmére (444.hu)
Nicolas Maduro félti Latin-Amerika szuverenitását.
dec. 29
12:42
Nem várt fordulat az ukrán-magyar fronton: a közeljövőben találkozhat Zelenszkij és Orbán (Pénzcentrum)
Eddig még sose találkozott kettesben Zelenszkij és Orbán Viktor, de a friss hírek szerint nemsokára megtörhet a jég, és sor kerülhet a régóta várt találkozóra.
dec. 29
12:42
Por van a Sajó mentén (Magyar Hírlap)
Veszélyessé vált a szint.
dec. 29
12:42
Újabb luxusszálloda-lánc érkezik Budapestre (Mandiner)
Új fejezet kezdődik a Gellért Szálló történetében.
dec. 29
12:42
Fel, vigyázz! Ő lett az új országos kórházi főigazgató (AC News)
A főigazgatói feladatokat eddig Szondy Zita főigazgató-helyettes megbízott vezetőként látta el, miután Jenei Zoltánt menesztették.
dec. 29
12:48
Biztonságpolitikai szakértő: a német rendőrség jól felkészült a lehetséges terrorcselekményekre (Infostart)
A német rendőrség országszerte fokozott készültségben van a karácsonyi és szilveszteri rendezvényeken a terrorfenyegetettség miatt. Kis-Benedek József összegezte, mit kell tudni az óvintézkedésekről.
dec. 29
12:48
Módosulnak a részvénykönyv vezetésére vonatkozó szabályok (Adózóna)
Cikkünkben a részvénytársaságok részvénykönyv vezetésére vonatkozó legfontosabb jelenlegi és módosuló rendelkezéseket foglaljuk össze.
dec. 29
12:48
VIG: a befektetők biztosra vehetik, hogy vége a kamatemelési ciklusnak (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
dec. 29
12:48
Hányan koccintanak magyar pezsgővel szilveszterkor? (Agroinform)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) piaci körképe.
dec. 29
12:48
Havi hatszázezer forint szükséges a gondtalan élethez – sokan negyedmilliót sem keresnek (vg.hu)
A legutóbbi felmérés szerint több háztartás számol bevételnövekedéssel, mint szeptemberben.
dec. 29
12:48
Azok érvényesülnek majd az MI-korszakban, akik jól értenek az emberekhez (Bitport)
Az OpenAI egyik munkatársa szerint a nyelvi modellek hatékony kezelése nem igazán különbözik az emberekkel való kommunikációtól, így a mesterséges intelligencia korszakában újra azok lesznek sikeresek, aki jól tudnak olvasni, írni és beszélni.
dec. 29
12:48
A román szenátus is elutasította az erdélyi magyar autonómiatervezeteket (Demokrata)
A kétkamarás román parlament felsőháza sürgősségi eljárással tárgyalta a három autonómiatervezetet.
dec. 29
12:48
Ezeken a helyeken szilvesztereznek előszeretettel a magyarok (Hamu és Gyémánt)
Az év utolsó hétvégéjére eddig már 11 százalékkal több előfoglalás érkezett, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) adatai szerint a több mint 365 ezer vendégéjszakából 207 ezret vidéken, míg 158 ezret Budapesten terveznek eltölteni az utazók.
dec. 29
12:48
Az alufólia szállítások tovább csökkennek (Transpack)
Nehéz biztosan felmérni az alufólia kereslet jövőbeli irányát.
dec. 29
12:48
Kitört a pánik: Végképp taccsra vághatja Orbánék döntése a magyar vállalkozásokat (Nyugati Fény)
Ez fájni fog.
dec. 29
12:48
Az orosz győzelemre készül Európa? (Mandiner)
A megváltozott, egyre pesszimistább narratívánál sokkal ékesszólóbb az EU keleti határának katonai megerősítése. Minden jel arra mutat, hogy a Nyugat elengedte az ukrán győzelembe vetett hitet, és egy másik háborúra kezd készülni.
dec. 29
12:48
Ebben az évben is mozgalmas szezont zárt a Nyíregyházi Állatpark (Nyíregyháza)
A harmincöt hektáros tölgyerdőben működő, ötezer állatot bemutató állatkert Magyarország egyik leglátogatottabb vidéki turisztikai attrakciója,  ahova nem csak hazánkból de a szomszédos országokból is szép számmal érkeznek vendégek, idén a legtöbben Romániából és Szlovákiából érkezte
dec. 29
12:54
Diófa: egyre esélyesebb a "soft landing" (Portfolio)
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Diófa Alapkezelő írását olvashatják:
dec. 29
12:54
Nagy veszélyben vannak a házi kedvenceink: kiadták a figyelmeztetést (ATV)
Nem csak emberre, állatra is veszélyesek a szilveszteri tűzijátékok - figyelmeztet az Orpheus Állatvédő Egyesület.
dec. 29
12:54
A háború legnagyobb légicsapását hajtotta végre Oroszország (vg.hu)
A 18 óráig tartó bombázás során számos polgári célpontot ért találat, és legalább 13-an meghaltak.
dec. 29
12:54
Ne feledje, 3 évente kötelező a permetezőgépek felülvizsgálata! (Agrofórum)
A felülvizsgálatok bevezetésekor csak az ötévesnél idősebb gépek ellenőrzése volt kötelező, viszont most már minden permetezőgépet 3 évente el kell vinni felülvizsgálatra.
dec. 29
12:54
A román szenátus is elutasította az erdélyi magyar autonómiatervezeteket (Demokrata)
A kétkamarás román parlament felsőháza sürgősségi eljárással tárgyalta a három autonómiatervezetet.
dec. 29
12:54
Moldova kevesli az ukrán tranzitárut, kedvezménnyel csalogat (Mezőhír)
Moldova sokkal több ukrán tranzitárut szeretne látni a síneken.
dec. 29
12:54
A mesterséges intelligencia lesz 2024 slágerbefektetése (Mandiner)
A technológiai szektorban öt nagy terület fog hasítani az idén. A mesterséges intelligencia még favorit lesz, de a kibervédelem is durván visszarobbant a mezőnybe.
dec. 29
12:54
Elutasította a román szenátus az erdélyi magyar autonómiatervezeteket (Magyar Nemzet)
Valamennyi román párt az elutasítás mellett voksolt, csupán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatta a tervezeteket.
dec. 29
12:54
Egy Párizsba tartó repülő futóművébe rejtőzött el egy férfi, súlyos hipotermiával került kórházba (Telex)
Az ismeretlen férfira akkor találtak rá, amikor műszaki ellenőrzéseket végeztek az Air Algerie légitársaság gépén, ami az algériai Oránból indult.
dec. 29
12:54
5 film, ami csúnyán megbukott a mozikban idén (in.hu)
Az alábbi filmek akkorát buktak, hogy legtöbbször még a saját költségeiket sem termelték ki.Ezen a listán az év első felében megjelent nagyjátékfilmeket vesszük szemügyre, amelyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket a mozikban. Mivel néhány filmet még játszanak közölük, azoknál az alkotásoknál a végleges számok becsült értékek.1. Renfield
dec. 29
12:54
Csak az olvasók állnak mögöttünk – interjú Stumpf Andrással, az 5 éves Válasz Online és a most indult Válasz Offline újságírójával (Media1)
A Media1 december 11-én rögzített podcast- és rádióműsorának vendége volt Stumpf András újságíró, a Válasz Online és a Válasz Offline munkatársa. Stumpf Andrást abból az alkalomból hívtuk fel, hogy decemberben 5 éves lett a Válasz Online és nemrég elindult a nyomtatott Válasz Offline, de sok minden más aktualitás, például a szuverenitásvédelmi törv
dec. 29
12:54
Ennyit dob a lakás értékén a légkondi (Digital Hungary)
A klíma beszerelése ugyan aránylag nagyobb pénzügyi beruházást igényel, de biztosak lehetünk abban, hogy az relatív hamar megtérül. A klíma ugyanis nem csak a rezsiszámlánkat csökkenti, hanem az ingatlan árát is. Az elmúlt évek tendenciái alapján ráadásul már nem kizárólag nyáron ugrik meg a kereslet a légkondival szerelt lakások iránt, hanem télen
dec. 29
12:56
Egy évtizede nem látott ekkora tőzsderalit a szigetország (vg.hu)
A japán részvénypiac bőven a kontinens legjobbja lett idén.
dec. 29
12:58
Négymilliárd forintos Mol-részvényügyletéről tett bejelentést Hernádi Zsolt (vg.hu)
Gazdát cserélt közel másfél millió darab Mol-részvény.
dec. 29
13:00
A Hezbollah vezére megfenyegette Olaszországot (HírTV)
A terrorszervezet vezére szerint Olaszország is a gonoszok koalíciójának tagja, Palesztina ellensége, ezért vesznie kell.
dec. 29
13:00
LMP: növelni kell a közszolgálati béreket és a szociális támogatásokat (HR Portál)
2024-ben nagyarányú közszolgálati béremelésre, valamint a szociális támogatások növelésére lenne szükség - ismertette az LMP álláspontját pénteki online sajtótájékoztatóján a párt országgyűlési frakciójának vezető-helyettese.
dec. 29
13:00
Leszavazta a román szenátus a székelyföldi autonómiaterveket (444.hu)
Az Rmdsz kivételével minden párt ellenezte.
dec. 29
13:00
Hoppá! Az esküvő után máris bővült az Exatlon sztárjának családja (BorsOnline)
Tündérmesébe illő Kocsis Lilkó magánélete.
dec. 29
13:00
Bőven van mit a tejbe aprítania (Magyar Hírlap)
Örökösnő százmilliárd dollár fölött.
dec. 29
13:00
Látványos csillaghullással toppan be 2024 (Rakéta)
.
dec. 29
13:00
Valamit sejthet Lavrov: szerinte egyesek a Nyugaton azt sugallják, hogy Moszkvának tárgyalnia kellene a békéről Ukrajnában (Mandiner)
Az orosz külügyminiszter egyáltalán nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Nyugat lassan megváltoztatja taktikáját és stratégiáját Ukrajnával kapcsolatban.
dec. 29
13:00
Így fogja bebikázni a kormány jövőre a gazdaságot (Magyar Nemzet)
Nagy Márton elárulta, hogy a gazdasági növekedéshez milyen három alapvető célt kell teljesíteni.
dec. 29
13:00
Hatalmas baj történt a magyar határon (naphire.hu)
Egyre súlyosabb a helyzet, csaknem 13 ezren érkeztek Ukrajnából.
dec. 29
13:00
A legtutibb sós sütik, mártogatósok szilveszterre, amikkel csak jól kezdődhet 2024! (Street Kitchen)
A karácsonyi sütimaraton után szilveszterkor kifejezetten jólesnek a sós sütik. Olyan recepteket gyűjtöttünk most össze, amiket nagy társaságban pont olyan jó falni, mint otthon, nyugiban.
dec. 29
13:02
Brutális karambol történt Szentesnél, teljes zárás az útszakaszon (Magyar Nemzet)
A két balesetet szenvedett sofőrt feszítő-vágóval kellett kiszabadítani a járműveikből.

Keresés