2023. december 28. csütörtök

dec. 28
6:24
Így maradj lendületben a két ünnep között is! (Igényesférfi.hu)
Bármit is tervezel december legnyugodtabb hetére, fontos, hogy legyen időd pihenni, feltöltődni és élvezni a téli szünetet. Nem csak azért, mert így nagyobb lendülettel kezdheted az új évet, hanem azért is, mert megérdemled.
dec. 28
6:24
2023 karácsonyán (Magyar Hírlap)
Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben áll a Bibliaház. Itt születik meg a kézzel írott Biblia a benne résztvevő közösség révén.
dec. 28
6:24
A Brazíliában élő magyar milliárdos, aki a Havanna lakótelepről jutott el a Harvardra (Forbes)
Külföldön él, önerőből gazdag, sikeres és vállaltan magyar. Ő Pencz Máté, a hazai médiában kevésbé ismert magyar milliárdos, aki vagyonát több sikeres startup alapítójaként és kockázati-tőke befektetőként alapozta meg.
dec. 28
6:24
A házi tehéntej fogyasztásának hatása az emberi szervezetre (Magyar Mezőgazdaság)
Sokan félnek a tejet háznál vagy piacon venni. Pedig a kistermelőkre ugyanazok az állat­egészségügyi és élelmiszerhigiéniai szabályok vonatkoznak, mint a nagyokra, vagyis nyugodtan vehetjük a tejet az Eti néniktől, vagy a sajtot mondjuk Szabináéktól.
dec. 28
6:24
Drágán venni, olcsón eladni? Törd meg az ördögi kört ezzel az altcoinnal! (BitcoinBázis)
A FOMO (Fear Of Missing Out) a befektetések között mindig is hatalmas szerepet töltött be, elég ha csak a 1995
dec. 28
6:24
Erdésztechnikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
Az erdésztechnikus szakma a mezőgazdaság, erdészet és vadgazdálkodás területén kínál szakképzést, amely érettségivel és technikusi szintű szakképzettséggel zárul. A szakma két választható szakmairánnyal rendelkezik: Erdőgazdálkodás és Vadgazdálkodás. Az erdésztechnikus, aki mindkét szakmairányban tevékenykedhet, középfokú végzettséget igénylő munka
dec. 28
6:24
Óriási kockázatot jelent, ha megtartod a fát az ünnepek után (in.hu)
Ne kövesd el ezt a hibát az élő fával az ünnepek után.Sokan nehezen szabadulnak meg az élő karácsonyfától, hiszen az olyan gyönyörű és mennyit bajlódtunk a feldíszítésével. Az ünnepek utáni megtartásával azonban komoly gondokat is okozhatunk. De mikor kell megszabadulni a fától, van-e erre tökéletes időpont?A szakértők szerint a válasz igen, van jó
dec. 28
6:27
Ezeket tanácsolja a katasztrófavédelem, hogy elkerüljük a tűzijátékok okozta baleseteket (Infostart)
Minden évben tucatjával történnek a figyelmetlen szilveszteri tűzijátékozás miatti tűzesetek, és megriadt állatokat is sokszor kell menteniük a tűzoltóknak.
dec. 28
6:30
Egészen más miatt lett híres a Mona Lisa, mint eddig hittük (Femcafe)
A Mona Lisa elrablásának körülményei pont olyan fordulatosak, mint egy Dan Brown regény.
dec. 28
6:30
Megtalálták a férfit, aki majdnem egy hétig rekedt összetört autójában (Magyar Hírlap)
A húszas éveiben járó férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
dec. 28
6:33
Időjárás: ezekben a megyékben már a figyelmeztetést is kiadták a sűrű köd miatt (Blikk)
Csütörtökön általában napos időre van kilátás, ám északon, északkeleten lehetnek felhősebb tájak, illetve délelőtt helyenként lassabban oszlanak fel az éjszaka képződött ködfoltok. Estétől egyre nagyobb területen képződik újra köd. Csapadék nem valószínű.
dec. 28
6:36
Hatalmas veszély leselkedik a magyarokra az utakon: kiadták a figyelmeztetést (ATV)
Az északkeleti tájakon akár egész nap ködös maradhat az idő.
dec. 28
6:36
Néhány év múlva érkezhetnek az autonóm járművek (autopro)
Legalábbis ebben reménykedik a brit kormány.
dec. 28
6:36
A szakértők elmondták, miért nem szabad fel-, és leszálláskor aludni a repülőn (Hamu és Gyémánt)
A repülőgépeken az utasok gyakran alszanak a fel-, és leszállás ideje alatt, a szakértők szerint ez azonban kifejezetten káros lehet.
dec. 28
6:36
Skandi: elvitték a főnyereményt! (Magyar Hírlap)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint december 27-én megtartották az 52. heti Skandináv lottó sorsolást.
dec. 28
6:36
Sztrájkba kezdtek az Eiffel-torony dolgozói (Mandiner)
A 130 éves műemlék karbantartási költségeit alábecsülték.
dec. 28
6:36
Vajna Timea férjhez ment. Elvesztette a negyedik babáját (AC News)
Mérhetetlen boldogságról és könyörtelen fájdalomról tanúskodik Andy Vajna özvegyének Instagram bejegyzése, amelyet már Palácsik-Ráthonyi Timea néven is posztolt.
dec. 28
6:38
Csányi Vilmos, a diktatúra-szakértő (Mandiner)
Így válik a Széchenyi-díjas etológusból pár mondat leforgása alatt mezei DK-s kommentelő. Tudósból asztalcsapkodó ösztönlény.
dec. 28
6:42
Hatalmas katonai segély érkezik az Usa-tól Ukrajnának (Blikk)
Az Egyesült Államok 250 millió dollárnyi (mintegy 90 milliárd forint) katonai segélyt küld Ukrajnának a 2023-as év utolsó, Kijevnek szánt szállítmányaként – közölte a washingtoni külügyminisztérium szerdán.
dec. 28
6:42
Cukorbetegek: egyes diabéteszgyógyszerek fogyást okozhatnak (WebBeteg)
A diabéteszes betegség kialakulásának sok esetben oka lehet az elhízás, de van, hogy ez a betegség következménye. A 2-es típusú cukorbetegség kezelésére alkalmazható szerek egy része nem segíti a testsúlycsökkentést, de vannak olyanok is, amelyek hatására a testsúly csökken.
dec. 28
6:42
Több mint 20 földügyi kérdés és válasz: osztatlan közös tulajdon, földszerzés, termőföldár, ranghelyek (Agroinform)
Dr. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára válaszolt a felmerült földügyi kérdésekre. Jogszabályi hivatkozások, magyarázatok.
dec. 28
6:42
Padokból tákoltunk színpadot, arra tettük fel a pianínót – a Quimby 30 éves sztorija (Forbes)
Sosem törtek világhírre, és meg sem gazdagodtak a Quimbyből, pedig egyedi, sokszínű zenéjükkel és a villámgyorsan megszerzett színpadi profizmusukkal akár már a 90-es években megtehették volna. Most szimfonikus zenekarral készülnek fellépni.
dec. 28
6:48
Egy ideig az utolsó nagyobb katonai segélyt kapta Ukrajna az Egyesült Államoktól (444.hu)
Nem hagytak jóvá újabb forrásokat azóta, hogy a republikánusok januárban átvették a képviselőház irányítását.
dec. 28
6:48
3 kipróbált módszer, amivel a legmerészebb céljaidat is elérheted (Igényesférfi.hu)
A szakember szerint hatalmas hiba, hogy gyakran egyetlen, mindent eldöntő lépéstől "várjuk a csodát", ha pozitív változást szeretnénk elérni az életünkben.
dec. 28
6:48
Nem volt jó idén pc-gyártónak lenni (Mínuszos)
Az International Data Corporation (IDC) friss előrejelzése szerint a személyi számítógépek (pc-k) globális eladásai éves szinten 13,8 százalékkal, mintegy 251,8 millió darabra csökken az idén. Az amerikai kutatócég augusztus végén minimálisan kisebb, 13,7 százalékos csökkenésre számított 252 millió pc kiszállításával. Tavaly nagyobb mértékben, 16,6
dec. 28
6:48
Kvíz: nagy francia földrajzi kvíz, a magyarokon azonnal kifog mind a 10 kérdés (Promotions)
10 kérdés francia földrajzból, vajon hányat találsz majd el?
dec. 28
6:48
Az Európában élő ukránok sorban állnak az útlevelekért (Magyar Hírlap)
Végeláthatatlan sorok kígyóznak minden országban.
dec. 28
6:48
Egy „új” Biztosítási Alkusz (newtechnology.hu)
A GrECo egy osztrák központú vállalati biztosításokra és kockázatokra specializálódott biztosítási alkusz, amely már több, mint 30 éve van jelen a Közép-kelet európai régió 18 országában. A kezdetektől fogva családi tulajdonú cég az elmúlt néhány évben a MAI CEE Insurance Brokers és Schunck Group megvásárlásával Magyarországon is a piacvezető bróke
dec. 28
6:48
Meghalt Gaston Glock, a Glock pisztolyok atyja (Telex)
Az osztrák mérnök 94 éves volt.
dec. 28
6:54
Vajna Tímea őszinte vallomása: "úgy érzem, feladtam, nem bírom tovább" (ATV)
Andy Vajna özvegye, Palácsik Tímea a közösségi oldalán tudatta, hogy újra férjhez ment, de 2023-ban emellett egy mérhetetlen fájdalommal is szembe kellett néznie: elveszítette a kisfiát.
dec. 28
6:54
Jeszenszky Géza szerint orosz érdekek is megbújnak a palesztinpárti tüntetések mögött (Mandiner)
A korábbi külügyminiszter nem érti, hogy az európai baloldal egy része miért támogatja a Hamászt.
dec. 28
6:54
Nyíregyháza – többlet járatok a szakképzési intézményekhez január 2-től 5-ig (Nyíregyháza)
.
dec. 28
7:00
Áradások miatti útlezárások (Magyar Hírlap)
Komárom-Esztergom vármegyében, a Duna áradása miatt lezárták a 11-es főút Esztergom külterülete és a 117-es főúti kereszteződés közötti szakaszát, a 67-es és a 72-es km között. Kerülni a 117-es, illetve a 111-es főutakon lehetséges.
dec. 28
7:06
Šipan, a dubrovniki arisztokrácia kedvence (AQUA)
Az Elafiti-szigetek egyik legbékésebb és legjobb állapotban megőrzött tagja, Šipan a valódi kikapcsolódás lehetőségét nyújtja az ott pihenőknek. Napnyugtakor megérkezni a Šipanska-öbölbe olyan különleges élmény, amely szinte minden látogatót arra késztet, hogy vegyen egy régi kőházat a környéken, és letelepedjen ezen az apró földi paradicsomon. Nem
dec. 28
7:06
25 éves lett a Lexus egyik slágermodellje (Autónavigátor)
Habár az RX 25 éves, valójában a típusról már 1993-ban ötleteltek. Miközben a Toyota egy világújdonság: az önhordó karosszériás szabadidő-járművek
dec. 28
7:06
Az USA stratégiát váltott, már folynak a tárgyalások a területek átadásáról (Magyar Hírlap)
Az elemzők szerint Ukrajnának kétségbeesetten szüksége van egy végjátékra.
dec. 28
7:06
Az egyik legnehezebb éven vagyunk túl 2010 óta: számvetés (Növekedés)
Hol tartunk 2023 végén? Elsősorban saját magunkhoz érdemes viszonyítani, de regionális és európai vonatkozásban is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen helyzetben lépünk át az új évbe. Erre teszek magam részéről egy rövid kísérletet.
dec. 28
7:06
Földrengés rázta meg Horvátországot (Mandiner)
Kisebb, 3,8-as erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Közép-Dalmáciát szerdán este – közölte a horvát szeizmológiai intézet.
dec. 28
7:12
Újabb drámai részletekre derült fény a tragikus romániai panziótűz ügyében: menesztették a katasztrófavédelem egyik vezetőjét (Blikk)
A Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) megelőzésért felelős osztályvezetőjének menesztését és egy bukaresti vizsgálóbizottság helyszíni szemléjét rendelte el szerdán a Tohaniban bekövetkezett panziótűz ügyében a román belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU).
dec. 28
7:12
Ezzel "kíván boldog új évet" Ukrajnának az Egyesült Államok (Infostart)
Az Egyesült Államok 250 millió dollárnyi (mintegy 90 milliárd forint) katonai segélyt küld Ukrajnának, a 2023-as év utolsó, Kijevnek szánt szállítmányaként - közölte a washingtoni külügyminisztérium szerdán.
dec. 28
7:12
Vegyes forintmozgás volt reggel a szerda estéhez képest (Adózóna)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
dec. 28
7:12
Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén (HR Portál)
Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint.
dec. 28
7:12
Tesztelik a liftet, amivel űrhajósok ereszkednek majd a Holdra (Rakéta)
.
dec. 28
7:12
Gyorsított háborús előkészületekre szólított fel Kim Dzsongun (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 28
7:12
Norris őszintén beszélt az idei szezonjáról (Racing)
Kifejezetten eredményes évet tudhat maga mögött Lando Norris. A Mclaren brit pilótája szerint a 2023-as volt az eddigi legjobb éve, miután a számos dobogós helyezése mellett egy olyan helyen is javítani tudott, ami a bemutatkozása óta az egyik gyenge pontjának számít. Norris még 2019-ben mutatkozhatott be a királykategóriában a wokingi istállóval,
dec. 28
7:12
Már pénteken durván megemelik a benzin árát (AC News)
Az év utolsó péntekén is alaposan a zsebünkbe kell nyúljunk, ha rokonlátogatásra adnábk a fejünket. Ismét drágulás lesz.
dec. 28
7:12
Külföldre készül? Ezekről a szabályokról mindenképpen tudni kell, ha nem akar fizetni (naphire.hu)
Durva szabályokat kell betartani a legtöbb európai országban.
dec. 28
7:12
Öt különleges forraltbor-recept a nagyvilágból (Roadster)
Így készül a kedvenc téli italunk északon és délen.
dec. 28
7:14
Itt van pár nagyon hasznos utazási trükk, amit bárcsak előbb ismertünk volna! (Roadster)
Van köztük ismert és kevésbé ismert tanács is.
dec. 28
7:16
Ez az öt villa lenyűgözött minket az idén (Roadster)
Már a látványuk is maga a feltöltődés.

Keresés