2023. december 27. szerda

dec. 27
16:12
Tévedésből olyan magas vízszámlát kapott egy olasz nő, hogy rosszul lett és meghalt (444.hu)
55 euró helyett 15 ezer eurót számláztak ki neki.
dec. 27
16:12
Nagy lehetett a baj: Kórházba került Molnár Gusztáv? (BorsOnline)
Az alkoholbetegséggel kezelt színészről aggasztó hírek jutottak el szerkesztősünkbe.
dec. 27
16:12
Két új vezetője is lett a lengyel köztévének (Magyar Hírlap)
Maga a lengyel elnök, Andrzej Duda is elítélte, illetve "anarchikusnak" nevezte az új kormány médiaügyi intézkedéseit.
dec. 27
16:12
Kövér László részvétét fejezte ki Wolfgang Schauble halála miatt (Demokrata)
"Schauble mindvégig Magyarország őszinte barátja maradt."
dec. 27
16:12
Két ünnep között is várnak minket a múzeumok (Magyar Nemzet)
Érdemes kiállításokra menni, ha már unjuk a bezártságot.
dec. 27
16:12
Meggajdult az időjárás: Brutális dolog történt az elmúlt napokban (Nyugati Fény)
Ilyen sem volt még.
dec. 27
16:12
Kiss Norbi is részt vesz az egri Borszalonon (Autószektor)
- Valóban elfogadtam a megtisztelő meghívást a megújuló egri Borszalonba, így december 29-én pénteken,  este hattól, kedvesemmel, Mártival mi is ott leszünk a Brodway Monkey-ban, amit étteremként, koncért helyszínként  már eddig is nagyon kedveltünk - fogalmazott a hétszeres magyar bajnok, szimulátor világbajnok, aki nemrégiben Max Verstappennel
dec. 27
16:12
Spar 2024. 01.02-01.10 (Akciós Újság)
A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
dec. 27
16:12
Ralf Schumacher megtörte a csendet, a bátyjáról vallott (AC News)
Ralf Schumacher megtörte a csendet. Testvéréről hosszú ideje nem szivárogtak ki hírek, ő most mégis beszélt róla.
dec. 27
16:12
Öt nagykállói épület tetejére kerülhet napelem (SzabolcsiHír)
Modernizálnának.
dec. 27
16:12
Interspar Fehér hetek 2024. 01.02-01.17 (Akciós Újság)
Az Interspar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Interspar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
dec. 27
16:14
Gyászol Orbán Viktor: Megrendülten búcsúzik barátjától (Nyugati Fény)
Wolfgang Schäuble 81 éves volt.
dec. 27
16:14
Interspar 2024. 01.02-01.10 (Akciós Újság)
Az Interspar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Interspar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
dec. 27
16:18
Folytatódik az emelkedés az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Jó hangulatban indul a kereskedés az amerikai tőzsdéken, egyre közelebb kerül a történelmi csúcs, a Dow és az S&P 500 0,1 százalékot, míg a Nasdaq 0,2 százalékot emelkedett.
dec. 27
16:18
Egész falvak lakosságát kellett kimenekíteni az árvíz elől Németországban (hirado.hu)
Alsó-Szászországban és az ország középső részén fekvő Türingiában több települést részlegesen evakuálni kellett a rohamosan emelkedő vízszint miatt.
dec. 27
16:18
Megtaláltuk Alekosz randipartnerét: beszámolt a titkos találkozóról (Ripost)
Egy hölgy olvasói levélben számolt be a tapasztalatairól.
dec. 27
16:18
Erre nagyon figyelj a virsli vásárlásakor, elindult a visszaszámlálás Magyarországon (Femcafe)
Szilveszterkor szinte mindenhol fog virsli kerülni az asztalra, de a SZÉP-kártyára is érdemes figyelni közben.
dec. 27
16:18
Özönlik az oroszokhoz az észak-koreai fegyverutánpótlás (vg.hu)
Szakértők gyanúsnak találják a nagy áruforgalmat egy korábban korábban kihalt határ menti kikötőben.
dec. 27
16:18
Karácsonyi csoda: Rúzsa Magdi ikreinek maga Matthew McConaughey üzent (Glamour)
Hihetetlen, de igaz: Rúzsa Magdi ikreinek maga Matthew McConaughey üzent, és ezt fotó is bizonyítja, mutatjuk!
dec. 27
16:18
18 év után ugyanazon a thaiföldi helyszínen fotózkodott Rubint Réka és Schobert Norbi (SzMo)
Phiphi szigetén karácsonyozott a celebpár. Jóban-rosszban együtt - írta Réka a kép mellé.
dec. 27
16:18
Ha túl sokat adsz magadból, a végén neked nem jut semmi (WMN)
Te is olyan ember vagy, akire azt mondják a családtagjai, barátai, hogy "lehet rá számítani"? Ez úgy hangzik, mint egy pozitív tulajdonság, de tényleg az?
dec. 27
16:18
Vonattal ütközött egy személygépkocsi Debrecennél (Magyar Hírlap)
Azt írták, hogy a baleset idején a fénysorompó jól működött, és az autónak tilosat jelzett.
dec. 27
16:18
A baloldal szerint Joe Biden bevándorlási politikája szítja az antiszemitizmust (Magyar Nemzet)
A Washington Post is észrevette a nyilvánvalót.
dec. 27
16:18
Szilvás süteménytől fulladt meg a nagypapa, a mentők is csodának tartották, hogy mégis sikerült megmenteni (Telex)
Két rendkívüli karácsonyi megmenekülésről számolt be az Országos Mentőszolgálat.
dec. 27
16:18
Azt hitték kincset rejt a pavilon? (Nyíregyháza)
A faszerkezet sérült meg, a kár jelentős.
dec. 27
16:20
Orván Viktor Wolfgang Schäubléra emlékezett (Magyar Hírlap)
"Egy nagy európai államférfit és Magyarország igaz barátját gyászoljuk" – írta a kormányfő.
dec. 27
16:20
Karambol történt az M1-esen, óriási a torlódás (Magyar Nemzet)
Megállították a forgalmat.
dec. 27
16:20
Elütötte a robogóst (Nyíregyháza)
A kocsi vezetője egy hotel udvaráról akart a főútra fordulni, de a robogóst későn észlelte.
dec. 27
16:22
Javítják a távhővezetéket a Tas utcán (Nyíregyháza)
A munkálatok miatt több parkolót lezártak.
dec. 27
16:24
Több mint 70 csapást mért kurd célpontokra a török hadsereg (HírTV)
Ankara katonai műveletet indított a hét végén a szíriai és iraki határ menti területeken.
dec. 27
16:24
Tavaszias hőmérséklet uralkodik, melegfront súrolja a Kárpát-medencét (hirado.hu)
A legtöbb napsütés az ország délnyugati, déli részein várható.
dec. 27
16:24
Tűzijáték: a háziállatoknak és a vadon élő állatoknak egyáltalán nem játék! (Agroinform)
A szilveszteri ünneplés legyen állatbarát!
dec. 27
16:24
Vezető amerikai lap ment neki a mesterséges intelligenciának (Magyar Hírlap)
A The New York Times szerdán beperelte az OpenAI-t, miután a lap szerint jogosulatlanul használták fel a Times cikkeit a mesterséges intelligencia betanítására.
dec. 27
16:24
Folytatódik a török megtorlás Szíriában (Magyar Nemzet)
Recep Tayyip Erdogan török elnök megígérte, hogy megbosszulják mártírjaikat.
dec. 27
16:24
Erdogan: Benjamin Netanjahu semmiben sem különbözik Adolf Hitlertől (Mandiner)
A török elnök szerint Izrael pont ugyanazt csinálja most, mint anno a náci Németország.
dec. 27
16:24
Szilvás süteménytől fulladt meg a nagypapa, a mentők is csodának tartották, hogy mégis sikerült megmenteni (Telex)
Két rendkívüli karácsonyi megmenekülésről számolt be az Országos Mentőszolgálat.
dec. 27
16:24
Van egy város, ahol teljesen ingyenessé vált a tömegközlekedés (Roadster)
Ingyenessé tették a helyi lakosok számára a tömegközlekedést, a turistáknak azonban továbbra is fizetniük kell, ha buszra akarnak szállni.
dec. 27
16:24
Nem tudják még kinek ártott a tükör (Nyíregyháza)
Megrongáltak egy 90 cm átmérőjű forgalmi tükröt a Négyes huszárok útján.
dec. 27
16:30
Modellként kezdte, ma már a leggazdagabb magyarok között találjuk (ATV)
Vajna Tímea is bekerült az 50 leggazdagabb magyar közé.
dec. 27
16:30
Nem követett el törvénysértést a Datadat, amikor SMS-eket küldött ki az előválasztások előtt (444.hu)
Bírságot sem kaptak.
dec. 27
16:30
A 74 éves Vera Wang 30 évet is letagadhatna a korából: a divattervező épp annyi idősnek néz ki, mint két lánya (Femcafe)
Az amerikai divattervező két fogadott lányával posztolt karácsonyi képeket a minap, az emberek pedig nem győztek csodálkozni azon, hogy a 74 éves Verát szinte lehetetlen a fotók alapján megkülönböztetni 33 és 30 éves gyerekeitől.
dec. 27
16:30
Egy idős nő tévedésből olyan magas vízszámlát kapott, hogy az összeg hallatán rosszul lett és meghalt (vg.hu)
A 88 éves nő számláján majdnem 300-szor magasabb összeg szerepelt, mint amit valójában be kellett volna fizetnie.
dec. 27
16:30
Időjárás előrejelzés: Brutális hőfokok érkeznek hamarosan, nyakunkon a nyár? (Promotions)
Szomorkodhatnak a fagy szerelmesei, valóban közeleg a globális felmelegedés?
dec. 27
16:30
Lázár János üzent, újabb cégre csapott le Mészáros Lőrinc (Forbes)
Cementgyárat vásárolt Mészáros Lőrinc. Lázár János épp egy hónapja beszélt arról, hogy "elképesztő mennyiségű" cementre lesz szükségünk Paks miatt.
dec. 27
16:30
Vonattal ütközött egy személyautó Debrecennél (Autószektor)
A tájékoztatás szerint a Debrecenből Egerbe tartó InterRégió vonaton senki nem sérült meg. A Mávinform arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyszínelés ideje alatt Debrecen és Macs között pótlóbusz közlekedik. A Debrecen-Füzesabony vonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani. További autós tartalmakért kövess min
dec. 27
16:30
Kulka János szívszorító vallomása: "Tényleg majdnem meghaltam" (naphire.hu)
Kulka János 2016-ban kapott sztrókot, ami teljesen megváltoztatta az életét.
dec. 27
16:30
Újra előkerülnek a pengesapkák – Peaky Blinders-spinoff-sorozattal robbant a Netflix (bronson.men)
Méghozzá rögtön kettővel! A tavaly véget ért Birmingham bandái (Peaky Blinders) gengsztersorozat nagyot ment az elmúlt években – egy időben
dec. 27
16:36
Jó tanács: menjen tankolni! (Menedzsment Fórum)
A Brent típusú olaj árának emelkedése miatt a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is emelkedik péntektől.
dec. 27
16:36
Így van most a székelyudvarhelyi kollégiumomlásban megsérült Orsi (Ripost)
Alig van remény a 15 éves Orsi felépülésére.
dec. 27
16:36
A régi vágányra áll át a lengyel televízió (Magyar Nemzet)
Politikai tisztogatás zajlik Lengyelországban.

Keresés