2023. december 27. szerda

dec. 27
11:50
Baljós döntés Putyintól – az EU határára telepíti Oroszország a legújabb önjáró lövegeit (Magyar Nemzet)
Befejeződött a 2Sz35 Koalicija–SzV új önjáró tüzérségi egységek tesztelése, és már megkezdődött a sorozatgyártásuk.
dec. 27
11:54
Hihetetlen, hogy mennyit költhetett idén a kormány a nemzeti konzultációs kampányra (Menedzsment Fórum)
Sokba kerül a plakátolás.
dec. 27
11:54
Nagy esély van rá, hogy Magyarországon lesz a 2028-as WorldSkills verseny (HR Portál)
Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte, a kamara számítása szerint 2024-ben a magyar gazdaság 4-5 százalékkal növekedhet, az infláció 5-6 százalék körül alakulhat a 2023. évi 17,7 százalék után. Évértékelőjében kitért a kamara szakképzés területén vállalt jelentős szerepére, ezt seg
dec. 27
11:54
20 milliárd eurós B tervvel segítené Ukrajnát és kerülné meg Orbánt az EU (444.hu)
A hitelezési struktúrát használó 20 milliárdos támogatást Orbán már nem tudná megfúrni, mert nem szükséges hozzá a tagállami vezetők egyhangú egyetértése.
dec. 27
11:54
Napóleon: Napóleon, mint kétélű hadvezér" (Mafab)
Persze, persze történelmileg teljesen hamis, Ridley Scott becsap mindenkit, hogy Napóleonról egy olyan filmet rendez, ami nem a valóságnak megfelelő, de mindenképpen nem leírandó alkotása a rendezőnek. Ha azt nézzük én azt mondanám, hogy a szexuális életéből nyilván olyan részleteket emel ki Napóleonnak(Joaquin Phoenix) a film, amiket senki nem tud
dec. 27
11:54
Az orosz kormány 2025 végéig meghosszabbította egyes áruk és berendezések kiviteli tilalmát (Magyar Hírlap)
A kiviteli tilalmat – Abházia és Dél-Oszétia kivételével – az egész világra szólóan hirdették ki.
dec. 27
11:54
BBC: Csalódtak az amerikai fiatalok Biden politikájában (Mandiner)
"A béke szerelmeseként, muszlimként és feketeként szörnyű látni a palesztinok elnyomását" – mondta a lapnak a 22 éves Abdul Osmanu.
dec. 27
11:54
A rekordkifizetések éve volt az idei az agráriumban (Magyar Nemzet)
A Vidékfejlesztési program kifizetési mértéke megduplázódott.
dec. 27
11:56
Lomnici Zoltán: Az Európai Unió és Amerika viszonya olyan, mint a gyámolt és a gondnok kapcsolata (Magyar Hírlap)
.
dec. 27
12:00
Több mint 400-szor volt szükség a tűzoltókra karácsonykor (Blikk)
Szenteste 196, december 25-én 137, 26-án pedig 128 esetben avatkoztak be a tűzoltók. A három nap alatt 104-szer kellett tüzet oltani, ebből 58 helyszínen épület égett, 358 esetben pedig műszaki mentést végeztek.
dec. 27
12:00
Miért veszünk műtárgyakat? Mutatjuk a legfontosabb mozgatórugókat (Portfolio)
A Deloitte november végén tette közzé nyolcadik Art&Finance jelentését, amelyet az ArtTactic adatelemző céggel közösen készített. A kétévente publikálásra kerülő kutatás 2023-as kiadásának célja továbbra is, hogy rávilágítson a művészet pénzügyi vonatkozásaira és ezek alakulására. Foglalkozik többek között a gyűjtők következő generációjával, a művé
dec. 27
12:00
Előre megjósolta, mikor fog meghalni – hét éve hunyt el a híres színésznő (hirado.hu)
Hét éve, 2016. december 27-én hunyt el Carrie Fisher Grammy-díjas amerikai színésznő.
dec. 27
12:00
Navracsics Tibor: Ukrajna még nem érett meg a csatlakozásra (vg.hu)
A területfejlesztési miniszter beszélt Ukrajna csatlakozási tárgyalásairól és a még blokkolt uniós forrásokról is.
dec. 27
12:00
Az idei volt a második legmelegebb karácsony Hollandiában (Magyar Hírlap)
Az Utrechthez tartozó De Bilt városrészben karácsony első napján 12,5 Celsius-fokra, karácsony másnapján pedig 11,3 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet.
dec. 27
12:00
Brutális fordulat Magyarországon (naphire.hu)
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint december 22-én pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
dec. 27
12:03
Tavasz a télben: kedden közel 10 fokkal volt melegebb az átlagosnál (Blikk)
Karácsony második napján átlagosan 9,6 Celsius-fokkal volt melegebb az ilyenkor szokásosnál - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai Facebook-bejegyzéséből.
dec. 27
12:06
Egyre méretesebb válság felé sodródik a kínai gazdaság (Portfolio)
Bár javultak a kínai ipari vállalatok profitszintjei a tavalyi bázishoz képest, még mindig visszaesés látszik a járvány sújtotta 2022-höz képest is. Egyelőre a már legyártott készletek értékesítése javít az összképen, de az egyre erősebb deflációs hatások, valamint a még mindig alacsony belföldi kereslet egyre baljósabb képet vetítenek előre.
dec. 27
12:06
Megdöbbentő, Túl fiatal Max Verstappen, hogy egy Mercedes AMG GT-t vezethessen (ATV)
A 2021-es, 2022-es és 2023-as Formula–1 világbajnokság győztesét elutasították, amikor egy nagyteljesítményű autót akart kibérelni a nyaralásán - mivel még "túl fiatal volt hozzá".
dec. 27
12:06
Eldőlt! Ezek a szálláshelyek kerültek AZ ÉV Hotele döntőjébe (SzMo)
Mutatjuk melyik az a 10 szálláshely, amelyiknek esélye van megszerezni a megtisztelő címet!
dec. 27
12:06
A Duna elárasztotta Budapestet (Magyar Hírlap)
Csaknem 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon, a Duna Budapestnél csütörtökön tetőzik.
dec. 27
12:06
Újabb európai ország hozná vissza a sorkatonaságot – kiket érintene? (Magyar Nemzet)
Az európai háború és az akut létszámhiány idején több ország is a katonai erőkre koncentrál.
dec. 27
12:06
Minden sajátos élethelyzetben élő testvérünket kísérjük szeretettel és tisztelettel (Mandiner)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleménye az áldásokról.
dec. 27
12:06
Itt a súlyos figyelmeztetés szilveszter előtt: Egy pillanat alatt átvághatnak a boltokban, ha nem vagy résen (Nyugati Fény)
A szakértők szerint ezeket a tényezőket érdemes figyelembe venni.
dec. 27
12:06
Parragh: Nehéz elhinni, de minden okunk megvan az optimizmusra (Telex)
4-5 százalékos gazdasági növekedést és 5-6 százalék körüli inflációt vár a jövő évre az iparkamara elnöke.
dec. 27
12:12
Tíz részvény, amivel sokat kereshetsz jövőre (Portfolio)
Erősre sikerült 2023 az amerikai részvénypiacokon, közel vagyunk hozzá, hogy az irányadó részvényindexek, a Dow és az S&P 500 történelmi csúcson zárjanak. Mi lesz jövőre, mely szektorok és részvények lehetnek izgalmasak a befektetőknek? Az elemzői vélemények alapján próbál tippeket adni a Marketwatch friss listája.
dec. 27
12:12
Brutális számok érkeztek: több mint 10 ezer hívást kaptak a mentők karácsonykor (vg.hu)
Rengeteg rosszullét mellett számos szén-monoxid-mérgezés történt az ünnepek alatt.
dec. 27
12:12
Mindenkit őrületbe kerget a következő feladvány: most akkor mi a megfejtés? (BorsOnline)
Ne kapkodj a válasszal!
dec. 27
12:12
Több mint tízezer hívást kaptak a mentők karácsonykor (Magyar Hírlap)
A rengeteg rosszullét mellett számos szén-monoxid-mérgezés, tűzeset és közlekedési baleset helyszínére is riasztást kaptak.
dec. 27
12:12
Szenteste és karácsony másnapján is holttestet találtak a tűzoltók – mozgalmas ünnepet tudhatnak maguk mögött a lánglovagok (Magyar Nemzet)
Sajnos nem volt tragédiáktól mentes a karácsonyi időszak.
dec. 27
12:12
Öt dolog, amit megtudtunk idén a baloldal dollárbotrányáról (Mandiner)
Továbbra sincs válasz arra, hogy honnan gyűlt össze a Karácsony Gergelyéknél landoló több mint ötszáz milliós külföldi támogatás. Az ÁSZ mindenesetre már büntetett
dec. 27
12:12
Egy 34 éves nő levágta a hűtlen férje hímtagját (AC News)
Aztán lehúzta a wc-n és bement a rendőrségre: feladta magát.
dec. 27
12:12
Szülővárosa szobrot avatott Shakira tiszteletére, ami mintha csak Piqué bosszúja lenne (Telex)
A hatalmas szobor beleillene abba a prank-sorozatba, amit az énekesnő a volt férjével művelt.
dec. 27
12:14
Időkapszulával küldött könyvet a jövőbe a Petőfi Kulturális Ügynökség (Magyar Nemzet)
Száz év múlva derül ki, hogy mi van a kötetben.
dec. 27
12:14
Dübörög a lengyel médiaháború: két vezetője is lett a köztévének (Mandiner)
A lengyel kormányváltást követően a közmédia vezetőinek leváltása újabb bohózatot produkált kedden: a köztévé két, egymást el nem ismerő felügyelőbizottsága két elnököt választott a média élére.
dec. 27
12:15
Biztonságos-e az Apple Pay? (Piac és Profit)
Mivel általánosan elérhetővé vált idehaza az Apple Pay, méghozzá minden ismert banknál, ezért már csak az várat magára, hogy a telefontulajdonosok is ráérezzenek a mobilfizetés ízére. De vajon ugyanolyan biztonságban vannak a mobillal is, mintha a bankkártyájukkal fizetnének?
dec. 27
12:15
Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék (Privátbankár)
Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,43 százalék, a frankfurti DAX index 0,03 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalék növekedéssel indított.
dec. 27
12:18
Egyre durvul az árvíz Budapesten: már a Parlamentet mossa a Duna (Pénzcentrum)
Friss videók kerültek ki az árvízről, már a Parlament lábánál áll a víz. A közlekedésre is hatással van a nagy áradás.
dec. 27
12:18
Erősek a tőzsdék, menetelnek felfelé az európai indexek (Portfolio)
Megérkeztünk az év utolsó kereskedési hetébe, amit jó hangulatban indítanak a vezető európai tőzsdék. A magyar piacon péntek óta szünetelt a kereskedés a karácsonyi ünnepek miatt, de az amerikai tőzsdék tegnap kinyitottak, és az irányadó indexek minden idők második legmagasabb zárócsúcsával fejezték be a kereskedést, mindössze fél százaléknyira ker
dec. 27
12:18
Kiszivárgott fotókon az új Lancia Ypsilon! (Autónavigátor)
Ezúttal az Instagramon osztottak meg képeket az új Ypsilonról, igaz nem a teljes autó látható rajtuk. Csupán egy-egy részlet a
dec. 27
12:18
Karácsony másnapján derült ki, hogy Mariah Carey megint szingli lett (vg.hu)
Bryan Tanaka és Mariah Carey hét év után szakított egymással. A rajongók azonban már korábban kiszúrták, hogy a táncos nem kísérte el az énekesnőt a karácsonyi turnéjára.
dec. 27
12:18
NMHH: A felnőttek intim képeivel való visszaélés 2023-ban is súlyos probléma (Magyar Hírlap)
Világszerte elterjedt és nagy kihívást jelentő online visszaélésről van szó, amely ellen mind jogi, mind technikai lépésekkel igyekeznek fellépni a különböző szervezetek.
dec. 27
12:18
Továbbra is kedvelt célpont Európa az orosz turisták körében (Magyar Nemzet)
És azt is eláruljuk, hogy Oroszországba honnan érkeznek a legtöbben.
dec. 27
12:20
Jön az árvíz: mire fizetnek a biztosítók? (Portfolio)
Csak a teljeskörű casco segíthet azokon, akik árterületen hagyják az autójukat, s az áradó víz súlyos kárt tesz benne – közölte a CLB biztosítási alkuszcég, miután az ünnepek alatt az ország egyre több területén rendeltek el árvízkészültséget. Az elöntött ingatlanokban keletkező kárt a lakásbiztosítás alapján megtérítik a biztosítók, de belvíz elle
dec. 27
12:24
Ferrari: Nem 11. csapat, hanem amerikai versenyző kell az F1-nek! (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Fred Vasseur szerint nem egy újabb amerikai istállóra, sokkal inkább sikeres amerikai versenyzőkre lenne szükség ahhoz, hogy a száguldó cirkusz még népszerűbbé váljon az Egyesült Államokban.
dec. 27
12:24
"Senki sem veheti el tőlünk!" – édes fotót tett közzé a válást követően Tóth Gabi (BorsOnline)
A számára legfontosabb dolgokról vallott az énekesnő.
dec. 27
12:24
Maszkos férfiak támadtak rá a postásra, a rendőrök is meglepődtek az akciófilmbe illő jeleneten (Promotions)
Maszkos férfiak raboltak ki egy postást, jócskán feladták a leckét a rendőrség számára.
dec. 27
12:24
Gyilkosság miatt vettek őrizetbe egy férfit Pécsen (Magyar Hírlap)
A gyanúsított olyan súlyosan bántalmazott egy idős embert, hogy az a helyszínen életét vesztette.
dec. 27
12:24
A karácsonyi időszak alatt 461-szer riasztották a tűzoltókat (Demokrata)
A három nap alatt nyolc otthon vált tűz miatt lakhatatlanná.
dec. 27
12:24
Ezzel a B-tervvel játszaná ki a magyar kormányt Brüsszel, hogy 20 milliárd eurót adhasson Kijevnek (Mandiner)
Nem adják fel, alternatívákat keresnek Ukrajna finanszírozására.
dec. 27
12:24
Rekordszámú autót gyártott az év első 11 hónapjában a Toyota (Autószektor)
A Toyota rekordszámú járművet gyártott a november végéig tartó idei első 11 hónapban globálisan - áll a cég szerdai közleményében. Összesen 9,23 millió Toyota és Lexus márkájú jármű készült világszerte a vizsgált időszakban, ami felülmúlta az eddigi rekordnak számító, 2019-ben beállított 9,05 milliót. A cég egy másik rekordról is jelentett: novembe

Keresés