Idén is összegyűjtöttük a legizgalmasabb technológiai cikkek listáját és ezzel kedveskedünk olvasóinknak. Köszönjük, hogy idén is a GyártásTrendet olvasták! Boldog ünnepeket kívánunk!
A Magyar Közlönyben péntek éjjel jelent meg a kormányrendelet, a kormány tagjainak feladat- és hatáskörét érintő egyes rendelkezésekről. Kiderült az is, hogy a változtatások majd áttételesen a honvédelmi minisztériumot is érintik, valamint a jövőbeni nemzetgazdasági minisztérium sem marad ki.
Megjelent a Magyar Közlönyben a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény, amely lehetővé teszi, hogy 2026-ra az állampolgárok minden ügyüket digitálisan tudják elintézni - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel.
Pénteken jelentették be, hogy a kínai BYD elektromos autógyártó vállalat Szegedre hoz gyártókapacitást. Konkrét számokat nem közöltek egyelőre hivatalosan, ám érkeztek kiszivárgott adatok.
A Farm Vip híres artistája már túl van az ötvenen, de mégsem fél felvenni a versenyt a fiatalsággal. Rippel Feri legújabb célja, hogy megállítsa az öregedést.
A Mol csoport a minap arról tájékoztatta a kereskedelmi partnereit, hogy van elegendő üzemanyag ahhoz, hogy kiszolgálják az igényeket, azonban minél több megrendelést kapnak egyszerre, annál hosszabb logisztikai futamidővel kell számolni.
A barátnők Paulináék vendégszeretetét élvezték Szekszárdon, ahol még kolbászt is töltöttek. Zsuzsinak nem volt nehéz dolga, amikor jótékonykodásra buzdította a társaságot, barátnői egytől egyig lelkesedéssel fogadták az ötletet. Rászoruló családokat látogattak meg, ahol szétosztották a gondosan összeválogatott ajándékokat, és adományt vittek egy ál
A köztudatban úgy él a tőzsdei kereskedés, mint egy bonyolult, stresszes sport, ami közben a tréderek naphosszat a bámulják a grafikonokat. Ha valaki egy tuti befektetést ajánl, akkor egyből elkezdünk gyanakodni. Pedig idén volt egy ilyen, a Csodálatos Hetes néven ismert big tech részvénycsoport dominálta az amerikai részvénypiacot. A nagy kérdés p
Rendet kell vágni Brüsszelben, az EP-választások jó alkalmat adnak erre - mondta a Mediaworksnek adott karácsonyi interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.
Egy nemzetközi kutatás szerint a magyarok az európai átlagnál is jobban állnak a zöldenergiára való átállás folyamatához, ezen belül a naperőművekhez és a szélerőmű-parkokhoz is, és ez igaz arra az esetre is, ha a lakóhelyük/nyaralójuk közelében létesítendő megújulós erőműről van szó. Az arra a kérdésre adott válaszok ugyanakkor árnyalják az eredmé
Minden termelési ciklus végén érdemes felidéznünk a vegetációs időszak eseményeit, hiszen az esetlegesen elkövetett hibákból sokat tanulhatunk, másrészt még hatékonyan támogathatjuk a következő évi növényvédelmünket egy fizikai-kémiai beavatkozással.
A bejelentés azt jelenti, hogy a sunderlandi EV36Zero központ, a Nissan jövőbeli terve három elektromos járműből (EV), három gigagyárból és akár 3 milliárd font értékű beruházásból áll majd – ami nagyszerű hír a Nissan 7000 brit alkalmazottja és a brit ellátási láncban támogatott 30 000 munkahely számára. Az átalakító projekt nem csak a Nissan zász
Hogyan rabolj bankot advent idején? 1927. december 23-án egy texasi rablóbanda megtalálta az ideális álcát. Egyikük Télapónak öltözve lépett be a bankba, nem is keltett gyanút. Pár perc múlva Texas történelmének addigi legnagyobb zsákmányával távozott, hogy aztán korábban nem látott, véres hajszája végén kapják el.
Pozitív kutatási eredmények azok számára, akik meg akarják őrizni belső egyensúlyukat.2022 végén a Collins Dictionary a permakrízis szót választotta az év szavának. A kifejezés "tökéletesen megtestesíti azt a szédítő érzést, amikor egyik példátlan eseménytől a másikig tántorgunk, miközben komoran azon tűnődünk, milyen újabb borzalmak lehetnek a sar
Rendet kell vágni Brüsszelben, az EP-választások jó alkalmat adnak erre - mondta a Mediaworksnek adott karácsonyi interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.
Németország egyes térségeiben komoly esőre és havazásra kell számítani szombaton, miután karácsony előtt a Zoltán névre keresztelt vihar komoly pusztítást ozott Észak-Európa nagy részén.
Újabb műsorvezetővel bővül az RT-csapata, Majka mellett Pápai Joci is az RT-nél folytatja televíziós karrierjét. Az énekes-műsorvezető 2024 második felétől lesz látható az RT képernyőjén.