Az elnökjelöltségre pályázó egykori tévés újságíró programjában egyebek között az ukrajnai háború befejezése és a politikai foglyok szabadon engedése szerepelt.
Drávucz Rita neve sokaknak ismerős, hiszen egy világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázóról és olimpikonról van szó, aki nem mellesleg egy 10 éves kislány, Flóra édesanyja is. Rita sosem titkolta, hogy lánya egy ritka genetikai rendellenességgel éli mindennapjait, erről pedig bővebben is beszélt a Femcafe.hu-nak adott interjújában.
A lőszerbeszerzéssel kapcsolatos milliárdos értékű csalás miatt őrizetbe vették az ukrán védelmi minisztérium egyik alkalmazottját - közölte az ukrán főügyészség helyi sajtójelentések szerint.
Egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa látványa egy varázslattal teli világba repít el bennünket. Ahhoz, hogy ez a mesebeli élmény megszülethessen érdemes megfogadni az alábbi tanácsokat, amelyek segítségével tökéletes összhangban lehetnek a fenyőn a díszek – írja a shoepping.at.
A Red Bull mindenfajta megerőltetés nélkül nyerte meg mindkét bajnoki címet 2023-ban. Christian Hornert meglepte, hogy az egyik nagy riválisuk, a Mercedes azzal a koncepcióval kezdte az évet, ami már kudarcot vallott 2022-ben. A brackley-i istálló mindösszesen egyetlen futamot tudott nyerni tavaly a W13-mal, aminek az oldaldobozai szinte a nullára
Számos dolgozó számára kevésbé szól az ünnepi készülődés szépségéről a december: bizonyos iparágban a lelassulás helyett éppen a felgyorsulás a jellemző, ami a munkavállalóknak gyakran jelentős többletterhelést okoz. Többen vannak kitéve a túlzott terhelés okozta kiégés veszélyének, mint azt sejtenénk: ez a jelenség ugyanis nem feltűnő, gyakran az
Adonyi-Walsh Gáspár nyerte el a legjobb férfi alakítás díját a franciaországi Les Arcs-i Filmfesztiválon Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjében nyújtott alakításáért, a legjobb rövidfilmnek járó díjat pedig Buda Flóra Anna 27 című alkotásának ítélte a zsűri.
Kicsivel több mint két éve startolt el a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag, mely idő alatt rengeteg izgalmas vagy épp tanulságos, de gazdasági és pénzügyi szempontból mindenképpen érdekes történettel álltunk elő. A következőkben ezek közül válogattuk ki a 2023-as év legjobb gazdasági tematikájú videóit.
EU-s támogatást szavaztak meg Magyarországnak, negyvenezer forintot kérnek Szoboszlai mezéért és dúlnak a harcok Ukrajnában. A Világgazdaság legolvasottabb júliusi cikkei.
A tizenkettedik országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítás a tervek szerint márciusban nyílik meg a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén.
A választási bizottság szerint a volt tévés újságíró több mint 100 hibát vétett jelentkezésében. Ukrajna szerint lelőttek három Szu-34-es orosz vadászbombázót Herszonnál.
A télen óránként közlekedő balatoni komp a téli szünet végéig, január 7-ig félóránként jár Szántód és Tihany között, karácsonykor és szilveszterkor módosul a menetrendje.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) tizenhatodik fordulója már szombat este folytatódik, ráadásként egy AFC-rangadóval, ahol a kezdő irányítóját és legjobb elkapóját is nélkülöző Bengals idegenben vágna vissza a Steelersnek a novemberi vereségért.
A Hamász palesztin terrorszervezet több tucat fegyverese vesztette életét, amikor Izrael légicsapást mért a Gázai övezetben egy épületre - közölte szombaton az izraeli hadsereg (IDF).
Ma ünnepli 76. születésnapját Piros Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, aki tehetsége mellett kivételes szépségével is belopta magát a közönség, valamint a szakma szívébe.
A PFC-k, vagyis a perfluorkarbonok egyszerű és praktikus módon teszik ellenállóvá a nedvességgel szemben a különböző ruhadarabokat, illetve csomagolóanyagokat, ugyanakkor hatásuk a környezetre és egészségünkre sokkolóan negatív, mivel gyakorlatilag sosem bomlanak le, mikrorészecskéik pedig képesek beépülni az élőlények szövetébe.
Az Emelem poharam legújabb részében Anger Zsolt kifejtette, szerinte akinek a főztje nem ízlik nekünk, azt nem is szeretjük igazán, illetve azt is elmesélte, mi lapult a hűtőjében Kaposváron a színészlakásban (spoiler: a három hozzávaló közül az egyik a körömlakk):
Rakonczay Gábor közösségi oldalain számolt be arról, hogy milyen extrém küldetés elé állította magát. A férfi ismét az Atlanti-óceán átevezésére indult, méghozzá ma hajnalban, és szokás szerint egyedül.
Fotó: Honvédelmi Minisztérium Facebook-oldala A Honvédelmi Minisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztettek csütörtöki tájékoztatásukra, amely szerint stratégiai partnerükkel, a Rheinmetallal kötött legújabb megállapodása szerint a Hiúzok (Lynx KF-41) alapjain fejlesztenek légvédelmi rendszert a Magyar Honvédségnek. Az alacsonya