2023. december 23. szombat

dec. 23
15:00
"Játszik a Nyugat a gondolattal, hogy átengedi Putyinnak Ukrajnát" – öt pontba szedte a Financial Times, mi lenne, ha veszítenének az ukránok (Mandiner)
A Putyint már "nem zavaró" miniállamtól a világ búzaexportjának negyedéig – megdöbbentő forgatókönyvet mutat be a brit lap.
dec. 23
15:00
Két külön napon szülte meg a gyerekeit a két méhvel rendelkező nő (Telex)
Az alabamai kislányoknak így két külön születésnapja lesz.
dec. 23
15:06
Furcsa fotót tett közzé a családjával egyenszettben karácsonyozó Paris Hilton (Blikk)
Paris Hilton is karácsonyi hangulatba került. A luxushotelek királynője néhány héttel ezelőtt osztotta meg az örömhírt, hogy már kétgyermekes édesanya, ugyanis világra jött a kislánya, aki a London nevet kapta. Most pedig egy karácsonyi családi fotót mutatott.
dec. 23
15:06
Kunetz Zsombor: A Szent János Centrumkórház egy centrumkórház, mégsem tudja ellátni a feladatát (SzMo)
A kardiológiai osztály eredetileg 48 ággyal működött, ebből mára mindössze 18 maradt. A második kerületieket már nem tudja ellátni a kórház.
dec. 23
15:06
Ezt nézd, ha unod a Reszkessetek betörőket és az Igazából szerelmet: 7 rendhagyó karácsonyi film (Life)
A karácsony a szeretet, az ajándékok és a bejgli ünnepén túl a közös filmnézéseké is. De mit nézzünk, ha nincs kedvünk az ezerszer látott ünnepi klasszikusokhoz, mégis valami karácsonyit választanánk? Íme, a tippjeink.
dec. 23
15:06
Elnézést kért a kanadai újság, amiért antiszemita karikatúrát közölt Zelenszkijről (Mandiner)
Az eltávolított rajz az ukrán elnököt ábrázolta, amint Joe Biden amerikai elnök zsebében turkál.
dec. 23
15:06
Négyen szorultak be két kocsiba frontális karambol után – teljes útzárat rendeltek el (Autószektor)
Frontálisan ütközött össze két gépkocsi a 86-os főút 54-es kilométerszelvényénél, Körmend térségében. A járművekben összesen négyen utaztak, mindannyian beszorultak, a körmendi hivatásos tűzoltók feszítővágóval kezdték meg kiszabadításukat. A szentgotthárdi hivatásos tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is elindult a helyszínre,
dec. 23
15:06
Fotók az első magyar gyártású Hiúzról (Hungarianpress)
Elkészült az első magyar gyártású Lynx – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton. A Honvédelmi Minisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztettek csütörtöki tájékoztatásukra, amely szerint stratégiai partnerükkel, a Rheinmetallal kötött legújabb megállapodása szerint a Hiúzok (Lynx KF-41) alapjain
dec. 23
15:08
2,6 millió forintos gázszámla-túlfizetése lett az özvegy nőnek, és csak hosszas huzavona után kapta vissza a pénzét (SzMo)
Egy megözvegyült asszony több mint másfél év után tudta az elhunyt férje nevén lévő gázórát a sajátjára íratni, közben pedig brutális túlfizetésbe sodródott.
dec. 23
15:12
Ezermilliárd forintot fizethettünk bankkártyával év végén az online boltokban (ProfitLine)
Teret vesztett a bolti forgalommal szemben az idei évben az online kereskedelem a bankkártyás fizetések adatai szerint. Ugyanakkor a BiztosDöntés.hu szakértőinek várakozása szerint a IV. negyedévben az online bankkártyás költés átlépte az 1000 milliárd forintos álomhatárt.
dec. 23
15:12
"Mostanában gyakran gondolok a halálra" – A 81 éves Fodor Zsóka érzi az idő múlását, ennek ellenére tele van energiával és tervekkel (Blikk)
Az idén 81 éves Fodor Zsóka tele van energiával és feladatokkal, mégis gyakran gondol a halálra. Erről is mesélt a színésznő a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című műsorában.
dec. 23
15:12
Karácsonyi illatok, karácsonyi fűszerek régen és ma (WebBeteg)
A fűszerként is használt gyógynövényeket nemcsak főzéskor használjuk gyakran, hanem a karácsonyi készülődésben is fontos szerepet játszanak. Sokan készítenek mézeskalácsot. Érdemes egy kicsit többet is tudnunk a mézeskalács-fűszerkeveréket alkotó fűszerekről.
dec. 23
15:12
Novemberben is nőtt az újautó-piac az Európai Unióban (Autónavigátor)
Közzétette a novemberi jelentését az ACEA, amelyből kiderül, hogy immár zsinórban 16. hónapja nő az európai újautó-piac. A múlt hónapban
dec. 23
15:12
Durvul a hóhelyzet: vonatmentés a Bakonyban - fotókkal (Infostart)
Sínre dőlt fa feküdt a vonat előtt a sínen a Bakonyban, tűzoltók segítettek.
dec. 23
15:12
Csak a zseniknek sikerül, rajtad is kifog ez a rejtvény? (BorsOnline)
Egy perced van a helyes megfejtésre, előre szólunk, nem lesz könnyű.
dec. 23
15:12
Ferenc pápa személyesen vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban (Magyar Hírlap)
Szenteste csaknem ötezren lesznek a Szent Péter-bazilikában.
dec. 23
15:12
Ha karácsony, akkor bejgli, de hol vegyük meg a legjobbat? (Mandiner)
Mákos vagy diós? Netalántán egy különleges verzió? Hallott már a káposztás bejgliről?
dec. 23
15:12
Kétszázharminc éve született a hazai színjátszás úttörője (Magyar Nemzet)
Próbajátékán A varázsfuvola egyik áriáját énekelte olyan szépen, hogy a német karmester szája tátva maradt.
dec. 23
15:12
Az MLSZ nem befogadó az NB I-es csapatok véleményére véli a Kisvárda sportigazgatója (Sportal)
Révész Attila többször jelezte a szövetség felé, hogy néhány szabályrendszert változtassanak meg, de nem történt előrelépés.
dec. 23
15:12
Ha nem akar karácsonykor százezreket bírságra költeni, erre figyeljen oda (naphire.hu)
Lehet, hogy nem mindenki tudja, de tilos a kazánban és a kályhában elégetni a karácsonyi hulladékokat, mint például a csomagolóanyagok, zacskók, ajándékszatyrok.
dec. 23
15:12
Így néz ki a világ legmagasabban lévő "csatornahídja" (Roadster)
Aprócska, de annál különlegesebb lett a holland street art művész által létrehozott csatornahíd, ami kategóriájában még világrekordernek is számít.
dec. 23
15:14
Fogadási ajánlat: legalább két góllal nyer az Inter a Lecce ellen? (Sportal)
Az éllovas Inter a Leccét fogadja az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában szombat este.
dec. 23
15:14
Ezért nem szabad levenni a cipőt a repülőgépen (Roadster)
Több okból sem ajánlott.
dec. 23
15:18
Hiába a rekordmennyiségű gáz, nem tudunk szabadulni a méregdrága áraktól (Agroinform)
A tárolók tele, mégsem csökken a gázár. Mondjuk nem is fog.
dec. 23
15:18
"Véresen fekszenek a színészeid" Durva kritikát kapott Vidnyánszky (ATV)
Nagy Ervin szerint a politika deformálta a rendező lelkét.
dec. 23
15:18
Brutálisan jó sorozatok érkeznek 2024-ben, mutatjuk, hol tudod őket megnézni (Glamour)
Valószínűleg a Bridgerton 3. évada az egyik legjobban várt sorozat, de van mellette számos egyéb folytatás és vadiúj produkció, ami miatt szeretni fogod az új évet - sorozat-fronton legalábbis mindenképpen!
dec. 23
15:18
Nemzeti gyásznapot tartanak Csehországban a merénylet áldozataiért (Magyar Hírlap)
Az egyetemi épület előtt, ahol a merénylet történt, sokan virágokat helyeznek el, és mécsest gyújtanak.
dec. 23
15:18
Madárbarát mintakert tanösvény átadó az „Év madárbarát településének” (Öko-drive)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén hirdette meg először az „Év madárbarát települése” elnevezésű pályázatot.
dec. 23
15:20
Forradalmi megoldások a gravitáció elleni küzdelemben (Magyar Hírlap)
A helikopterek repülési magasságának határai és rekordjai.
dec. 23
15:21
Bevethető az első magyar harci drón (Piac és Profit)
A Honvédelmi Minisztérium emlékeztett: stratégiai partnerükkel, a Rheinmetallal kötött legújabb megállapodás szerint a Hiúzok (Lynx KF-41) alapjain fejlesztenek légvédelmi rendszert a Magyar Honvédségnek.
dec. 23
15:24
Zöld-fehér MTZ traktor született, de nem a karácsony miatt (Agrofórum)
Nincs megállás az Mtz/Belarus traktorgyárban, a minszki vállalat az év végére is előrukkolt egy erőgép-újdonsággal. De miért zöld-fehér színű?
dec. 23
15:24
Köllő Babett vadító ruhája durván szétnyílt: mindenki a műsorvezető mellein csodálkozik most (Promotions)
Köllő Babett olyan sokat mutató ruhát vett fel, hogy a melleit alig takarta el valami
dec. 23
15:24
Idén mindenkinek tavaszt hoz a Jézuska! (Nyugati Fény)
Mutatjuk, milyen időjárásra lehet számítani!
dec. 23
15:24
Újra napirendre tűzte a török parlament a svéd Nato-tagságot (Magyar Nemzet)
Szakértők szerint amerikai F–16-osokat kérhet cserébe Ankara a skandináv ország csatlakozásának jóváhagyásáért.
dec. 23
15:24
A Tron már évek óta küszködik, itt az ideje váltani a Solana és Retik Finance tokenjeire? (BitcoinBázis)
A Tron (TRX), a kriptoszektor egykori jelentős szereplője, már évek óta súlyos kihívásokkal küzd. Eljött az ideje az olyan ígéretesebb
dec. 23
15:24
Megkezdődött az árvízi védekezés Budapesten, a Tiszán is árhullámokra számítanak (Telex)
2013 óta először a Duna vízállása elérheti az alsó rakpartot.
dec. 23
15:27
Már csak ez hiányzott: árvízre készülnek Budapesten is, megkezdődött a védekezés (Blikk)
A Kárpát-medencében mostanában jelentősen megnövekedett csapadékmennyiség miatt megkezdte működését az Országos Műszaki Irányító Törzs, és a fővárosban is elindult az árvízvédelmi készültség, egyelőre még csak az alacsonyabban fekvő területeken.
dec. 23
15:30
Télen más törődést igényelnek a kutyáink – itt vannak a tudnivalók (Infostart)
Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet, kis odafigyeléssel azonban elkerülhető a háziállatok szenvedése, fagyási sérülése – figyelmeztet az Orpheus Állatvédő Egyesület. Az állatvédők szerint ügyelni kell arra is, hogy a kedvencek mozgásigénye a hideg idő hatására sem cs
dec. 23
15:30
Tudjad már, hány kiló vagy! – Az utcasarkokon várta a mérleg, hogy húsz fillérért megmázsálja az embert (Blikk)
A nyolcvanas évekre teljesen eltűnt, mostanra se hozta volna vissza az árát.
dec. 23
15:30
Milliárdokat csaltak el a lőszerbeszerzésen az ukrán védelmi minisztériumban (Demokrata)
A gyanúsított előnytelen szerződést kötött egy lőszerbeszerzésre, melyet egy exportcég bonyolított le 30 százalékkal magasabb áron.
dec. 23
15:30
Árvízre készülődnek (Mandiner)
Eddig a vízszint emelkedésének megfelelően már kilenc helyen zártak azért, hogy megvédjék Budapestet az elöntésektől.
dec. 23
15:33
Mégis fehér karácsony lesz idén? A Bakonyban már majdnem 20 centiméter a hótakaró vastagsága (Blikk)
Már mindent ellepett a fehér hótakaró. Lehetséges, hogy idén mégis fehér karácsonyra ébredhetünk majd?
dec. 23
15:33
"Ha nem értesz egyet vele, hogy rákos kisgyerekekkel viccelek, ne nézd meg a műsort" – Ricky Gervais helyre tette a letiltását követelőket (bronson.men)
A komikus szerint a legtöbb ellenzője csak hallatni akarja a hangját. December 25-én érkezik a Netflixre az Emmy- és BAFTA-díjas
dec. 23
15:36
Felejthetetlen karácsonyi céges vacsora: több mint 700 alkalmazott betegedett meg a buli után (Blikk)
Az Airbus Atlantic több mint 700 alkalmazottja betegedett meg a vállalat karácsonyi vacsorája után.
dec. 23
15:36
Kuznyecov Szergej: Ha olyan ajánlat érkezik, ami a labdarúgónak és a DVTK-nak is kedvező, akár alapjátékos is távozhat (m4sport.hu)
Kuznyecov Szergej, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőr vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának értékelte az együttes 2023-as évét.
dec. 23
15:36
Netflix: A 10 legjobban várt film és sorozat 2024 januárjában (Mafab)
Jól indul a január 2024-ben.
dec. 23
15:36
Kijev meglepő újévi ajándékot adott Putyinnak (Magyar Hírlap)
Ukrajna rendkívül nehéz helyzetben van.
dec. 23
15:36
Milliárdokat csaltak el a lőszerbeszerzésen az ukrán védelmi minisztériumban (Demokrata)
A gyanúsított előnytelen szerződést kötött egy lőszerbeszerzésre, melyet egy exportcég bonyolított le 30 százalékkal magasabb áron.
dec. 23
15:36
Történelmi nap a mai a magyar haderőfejlesztésben (Magyar Nemzet)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közölte, hogy elkészült az első magyar gyártású Lynx gyalogsági harcjármű.
dec. 23
15:36
Nagy a veszély a fővárosban, megkezdte működését az árvízvédelmi irányító törzs (naphire.hu)
Az érkező árhullámok miatt szombaton megkezdte működését az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Országos Műszaki Irányító Törzse - tájékoztatta az OVF az MTI-t.

Keresés