2023. december 23. szombat

dec. 23
12:12
"A kommunisták is sokkal tisztességesebben viselkedtek velünk" - sokkoló élményeiről számolt be egy lengyel újságíró (HírTV)
Soha nem láttam még ilyen erőszakoskodást – jelentette ki a Remix News nemzetközi hírportálnak adott interjúban Jan Pospieszalski lengyel újságíró arra reagálva, hogy többségi parlamenti koalíciót vezető Polgári Platform tisztviselői betörtek a közszolgálati televízió, a közszolgálati rádió és a PAP hírügynökség székházaiba.
dec. 23
12:12
Döbbenetes szám: Eddig bírná kihúzni három millió magyar (ATV)
A magyarok harmadának egy hónapra elegendő tartalékuk sincs, a 22 százalék pedig akár fél évig is kihúzná.
dec. 23
12:12
Ünnepel a Renault, négymillió darabnál jár a Kangoo (Autónavigátor)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Renault, ezúttal az 1997 óta készülő Kangoo típust ünneplik. Az ízig-vérig francia autó a kezdetek óta
dec. 23
12:12
Kiakadtak a franciák a Depardieut-t támogató Macronon (vg.hu)
A francia filmsztárt szexuális zaklatással vádolják.
dec. 23
12:12
Durván kigyúrta magát Jake Gyllenhaal Patrick Swayze filmjének remake-jére, már 2024 márciusában streamelheted" (Mafab)
Megjelent az első kép Jake Gyllenhaal közelgő filmjéből, az Országúti diszkóból, mely az 1989-es, Patrick Swayze főszereplésével készült film remake-je lesz.
dec. 23
12:12
Régi korok karácsonyfái a Lenck-villában (Magyar Nemzet)
A fenyőfa állításának szokása előtt Európa-szerte a termőág jelentette a karácsonyi díszítést.
dec. 23
12:12
Belga történész: Lengyelország nagy változás előtt áll (Mandiner)
"A lengyel parlament elnöke ma illegális bevándorlókkal találkozott. Mennyire imádom ezeket a spontán, egyáltalán nem gondosan megtervezett fotókat, amelyek egyáltalán nem küldenek politikai üzenetet" – fogalmazott David Engels.
dec. 23
12:12
Az M5-öst is le kellett zárni (Autószektor)
Reggel az M3-ast kellett lezárni, később pedig az M5-ösön állították le a forgalmat. A torlódás több kilométeres – írták. Tájékoztatásuk szerint a 111-es kilométernél is baleset történt a sztrádán, szintén a határ felé. Ott csak a leállósáv járható. Azt javasolták, hogy aki teheti, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között az 5-ös főutat válassza. MTI
dec. 23
12:12
Újabb egyedi autócsodával bővült Leclerc gyűjteménye (Racing)
Nem a mostani az első alkalom, amikor Charles Leclerc egy illusztris autót kap ajándékba a Ferraritól. Az olasz istálló fiatal sztárja egy igencsak nagy bónusszal zárta az évet, miután Monacóban egy limitált kiadású Ferrari 812 Competizione Aperta mögött kapták lencsevégre. Az ötszörös futamgyőztes garázsában már helyet foglal egy egyéni stílusjegy
dec. 23
12:12
Itt a lista: ezek az alkalmazások gyűjtik a legtöbb adatot rólad (naphire.hu)
Döbbenetes, de rengeteg olyan alkalmazás van, amely adatokat gyűjt rólunk. A legrosszabb hír pedig az, hogy a magyarok kedvenc appjai is szerepelnek a listán.
dec. 23
12:14
Az izraeli háború 78. napja – Közel a Hamász-vezérhez az izraeli hadsereg (vg.hu)
A Hamász fegyveres szárnyát vezető Mohammed Deif iratait már megtalálta az IDF.
dec. 23
12:14
Jimmy P. karácsonya (Magyar Nemzet)
Úgy kerültem ebbe az egészbe, mint Pilátus a krédóba.
dec. 23
12:15
Keserédes karácsony - nemzeti gyásznapot tartanak Csehországban (Privátbankár)
Így emlékeznek a csütörtöki merénylet áldozataira.
dec. 23
12:15
Kulcsélmények mint a környezettudatosság mozgatórugói (Alternatív Energia)
Nagy Bence, az ELTE PPK doktorandusza a középiskolások környezetvédelemmel kapcsolatos élményeit vizsgáló kutatásával első helyet szerzett a VIII. Ipszilon Konferencia Értékteremtés a pszichológia és a neveléstudomány határterületein szekciójában.
dec. 23
12:16
Jótékony hólepel (Magyar Nemzet)
Amit a pápa felhívása nem tudott elérni, elérte a karácsony igéje: ha csak néhány órára is, béke lepte be a hosszú frontvonalat.
dec. 23
12:18
Indul az argentin sokkterápia: minden állami vállalatot eladna az elnök (Portfolio)
Argentínai elnök, Javier Milei a napokban írta alá a gazdasági reformokat tartalmazó rendelkezését, mely többek között megszünteti az exportkorlátozásokat és egy sor deregulációs intézkedést tartalmaz.
dec. 23
12:18
Íme Selena Gomez listája arról, amit a párjától elvár (Glamour)
Alig múlt harmincéves, de több mindent átélt, mint mások egy élet alatt. Már gyerekként megismerte a nagyvilág, azóta pedig az élete az össze nehézséggel, és sikerrel együtt nyitott könyv az emberek számára. Ha pedig így alakult, akkor igyekszik őszinteséggel elébe menni a róla szóló pletykáknak.
dec. 23
12:18
Így köszöntötte fel születésnapján G.w.M Kulcsár Edinát (BorsOnline)
A rapper elmondta, hogy neki Edina a legtökéletesebb.
dec. 23
12:18
Az EU megegyezett az energiavészhelyzeti intézkedések érvényességének meghosszabbításáról (Tiszta Jövő)
Az Európai Unió energiaügyekért felelős minisztereinek tanácsa az energiaárak megfékezése és az ellátásbiztonság szavatolása érdekében politikai megállapodásra jutott a vészhelyzetekre tervezett szükséghelyzeti rendeletek alkalmazási időszakának egy éves meghosszabbításáról - tájékoztatott az uniós tanács kedden.
dec. 23
12:18
Nyúl Bélától Dumbledore professzorig - 7 tanár a moziból, akit sosem feledünk (Life)
December 21-én került a hazai mozikba A tanári szoba című német film, melynek főhőse egy lopás ügy miatt kerül társadalmi feszültségek kereszttüzébe a munkahelyéül szolgáló iskolában. Az utóbbi hónapokban ráadásul több másik emlékezetes tanárfigurával is találkozhattunk a filmvásznon, így ideje volt listára gyűjtenünk őket a nagy elődökkel együtt.
dec. 23
12:18
Ukrajna lőszerhiánnyal küzd, míg Oroszországnak nincs ilyen gondja (Magyar Hírlap)
A kijevi tisztviselők régóta panaszkodnak a lőszerhiányra, azt állítva, hogy az késleltette a sokat hangoztatott nyári ellentámadásuk kezdetét.
dec. 23
12:18
Az intellektus globalizálása (Magyar Nemzet)
A hit minden emberi lény hajtóereje.
dec. 23
12:18
Eszkaláció: Libanon területén támadta a Hezbollahot Izrael (Mandiner)
A célpontok között "terrorista infrastruktúrák és egy katonai tábor is volt".
dec. 23
12:18
Az első karácsonyunk nélkületek – levél Papának és Mamának (egy.hu)
Karácsonykor mindig eszünkbe jutnak azok, akikkel már nem ünnepelhetünk együtt, legalábbis nem úgy, ahogy eddig tettük. Ezt a levelet most anyai nagyszüleimnek írom, mert mindkettőjüktől idén kellett búcsút vennünk.
dec. 23
12:18
A zöldenergia tárolása mellett tette le Magyarország a voksát (Öko-drive)
Magyarország a zöldenergia termelése mellett a világ élvonalába tör az energiatárolási rendszerek gyártásában is: az S&P és a Bloomberg számításai szerint Magyarország 2030-ra a világ negyedik legnagyobb energiatárolóberendezés-gyártójává válhat Kína, az Egyesült Államok és Németország után - írta elemzésében a Makronóm Intézet.
dec. 23
12:24
Elképesztő összegeket költöttünk a neten karácsonyi ajándékra (Menedzsment Fórum)
Teret vesztett a bolti forgalommal szemben az idei évben az online kereskedelem a bankkártyás fizetések adatai szerint. Ugyanakkor a BiztosDöntés.hu szakértőinek várakozása szerint a IV. negyedévben az online bankkártyás költés átlépte az 1000 milliárd forintos álomhatárt.
dec. 23
12:24
Nemzeti gyásznapot tartanak Csehországban a merénylet áldozataiért (Infostart)
Nemzeti gyásznapot tartanak szombaton, egy nappal karácsony előtt Csehországban a prágai Károly Egyetemen csütörtökön történt lőfegyveres támadás halottairól és sebesültjeiről megemlékezve.
dec. 23
12:24
Ledobta a mémbombát a Nav: a Reszkessetek, betőrök! Kevinjével kívánnak boldog karácsonyt (SzMo)
Most megtudhatjuk, kiktől fél a tökkelütött bűnözőknél is jobban Kevin McCallister.
dec. 23
12:24
Hamarosan kiderül, milyen eVTOL-t és hozzátartozó leszállóhelyet épít a Hyundai (Rakéta)
.
dec. 23
12:24
Hibás minden 2000 forintos az országban, nálad is van belőle, itt keresd a bibit a bankjegyen, sosem fogják kijavítani (Promotions)
Te tudtad, hogy hatalmas hiba van a 2000 forintos hátulján?
dec. 23
12:24
Kimondta a brit legfelsőbb bíróság, amit a legtöbben maguktól is így gondoltak (Bitport)
Az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága szerint a gépek nem rendelkezhetnek az emberekével azonos státusszal a szabadalmi bejegyzések viszonylatában.
dec. 23
12:24
Kincses Kolos az év U16-os játékosa az Európai Tenisz Szövetségnél (Magyar Hírlap)
Magyar játékost 2014 óta először díjazott a kontinentális szervezet.
dec. 23
12:24
Kiakadtak Macronra, amiért szépeket mondott Depardieu-ről (Mandiner)
Már régóta tart a vita Franciaországban a filmsztárral kapcsolatosan, akit az évek során több nő is szexuális zaklatással vádolt meg.
dec. 23
12:24
Megjelentek a gumibeszállítók Európa-bajnokságának szabályai (Racing)
2024-ben új bajnokság indul az ERC-ben, ami során a hivatalos gumibeszállítók küzdenek majd meg az Eb címért. A bajnokságnak most jelentek meg a szabályai.
dec. 23
12:24
Sakkfeladvány: a rettenetes túlerő ellenére is kell egy jó ötlet a matthoz (Telex)
A feladvány több mint százéves, de kiállta az idő próbáját.
dec. 23
12:26
Apokaliptikus állapotok: víz alá került Hamburg a Zoltán nevű vihar miatt (Mandiner)
A német meteorológiai szolgálat szerint a folyamatos eső hatására 48-72 óra alatt sokfelé 60-90 milliméter csapadék várható, de egyes térségekben elérheti a 90-120 millimétert is.
dec. 23
12:26
Luis Suárez is az Inter Miamihoz igazolt, lassan összeáll a nagy Barcelona (Telex)
David Beckham amerikai futballklubja a negyedik exbarcást szerződtette.
dec. 23
12:30
Munkát keres, de nem szeretne párizsit szeletelni az RTL egykori kedvence (ATV)
Örömkönnyekben és haszontalan ajándékokban az ATV #Bochkor című műsor karácsonyi adásában sem lesz hiány. De kiderült többek között az is, hová tűnt el az RTL Klub egykori műsorvezetője – írja a Nap Híre.
dec. 23
12:30
Két magyar filmet is díjaztak a 15. Les Arcs-i Filmfesztiválon (hirado.hu)
A kétezer méter magasan fekvő Les Arcs a világ egyik legkülönlegesebb és legnagyobb, komoly infrastruktúrával, hét, vetítésre alkalmas helyszínnel ellátott síterepe.
dec. 23
12:30
Fél óra alatt elfogyott az összes Land Cruiser (autopro)
Hamar elkapkodták a német piacra szánt darabokat.
dec. 23
12:30
Ennyi volt: Az egyik legnagyobb budapesti kórházban nem tudják ellátni a betegek egy részét (Nyugati Fény)
Pedig ez alapvető feladata lenne.
dec. 23
12:30
Orbán Viktor brutálisan átrendezte a kormányt az éjjel (naphire.hu)
Péntek éjjel megjelent a Magyar Közlöny, amelyből kiderült, hogy Orbán Viktor ismét átalakította a kormányt.
dec. 23
12:30
Ezt nem hajlandóak az orvosok megtenni az ünnepek alatt (in.hu)
Az ünnepi időszak sokak számára rendkívül zsúfolt. Kevesebbet alszunk, mint általában szoktunk, többet utazunk és több társasági eseményen veszünk részt esetleg. Így nem meglepő, hogy kimerülten és stresszesen vágunk neki az új évnek.A fent felsoroltak jelentősen megzavarhatják a cirkadián ritmusunkat, a testünk működését minden nap fenntartó bioló
dec. 23
12:33
Hollik István: Magyarország megőrizte békéjét és stabilitását az elmúlt nehéz esztendőben is (hirado.hu)
Egekbe szökő energiaárak, azt követő infláció és gazdasági visszaesés jellemezte Brüsszel szankciós politikáját – emelte ki.
dec. 23
12:35
Kormányszóvivő: Ezután is mindent meg fogunk tenni, hogy Magyarországon megmaradjon a béke és a biztonság (hirado.hu)
Emlékeztetett arra, hogy a háború és az azzal járó energia- és gazdasági válság sok feladatot adott az országnak, a családoknak és a vállalkozásoknak is.
dec. 23
12:36
Sztrájkolnak a Lufthansa leánycégénél (Infostart)
Szombaton, közvetlenül karácsony előtt, ötórás figyelmeztető sztrájk kezdődött reggel 8 órától a Lufthansa leányvállalatánál, a Discover Airlines-nál - jelentette be a munkabeszüntetést szervező Vereinigung Cockpit (VC), a pilóták szakszervezete.
dec. 23
12:36
Máris korrupciós botrányba keveredett az új francia egészségügyi miniszter (HírTV)
Agnès Firmin Le Bodo, Franciaország újonnan kinevezett egészségügyi minisztere ellen vizsgálat folyik, mert 20 ezer euró értékben be nem jelentett luxusajándékokat fogadott el, miközben gyógyszerészként dolgozott - írja a Mandiner a Politico hírportálra hivatkozva.
dec. 23
12:36
Kiadták a riasztást: brutál viharos szél, havazás tarolja le az országot (Pénzcentrum)
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kivételével széllökés miatt adták ki a figyelmeztetést az ország nagy részére. A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.
dec. 23
12:36
A Bundeswehr ezredese eladta Ukrajna hadititkait Oroszországnak (Ripost)
Közel 1 millió eurót fizettek a kémeknek az oroszok.
dec. 23
12:36
Nincs megállás, tovább ömlik a pénz az OpenAI-hoz (vg.hu)
A ChatGPT mögött álló vállalkozás a második legértékesebb startup lehet a finanszírozási kör után.

Keresés