2023. december 22. péntek

dec. 22
4:48
Miféle rovarok terjednek a fóliában nevelt paradicsomon? (Agrofórum)
A képen látható apró rovarok terjednek fóliában nevelt paradicsomokon. Saját célra termesztek, és ez az első próbálkozásom mini fóliaházamban. Mik ezek, és mivel tudok ellenük védekezni, elsősorban vegyszermentes módszerekre gondoltam?
dec. 22
4:48
Tóth Gabiból hülyét csinált az RTL, lejáratták az egész ország előtt, ennek biztos lesz következménye (Promotions)
Tóth Gabiból főműsoridőben csinált viccet az RTL.
dec. 22
4:48
8 film 2024-ből, amire már most megvennénk a mozijegyünket (Hamu és Gyémánt)
A filmrajongók feltehetően – természetesen a sikerek és a boldogság mellett – a jó filmeket várják leginkább az újévtől. Tehetik ezt ráadásul joggal, hiszen 2024 bővelkedni fog a jobbnál jobb mozikban. Ilyenből gyűjtöttünk össze most nyolcat. Dűne: Második rész (Várható premier: 2024. március 14.) DűneMásodikRész 2024 tavaszán a mozikb
dec. 22
4:48
Emberi bőrből készítettek tegezt az ókori szkíták (Magyar Hírlap)
A kegyetlen szkíták félelmetes és vérszomjas népség voltak.
dec. 22
4:48
Az egész népet kellene, legalább középiskolás fokon taní-tani! (Mínuszos)
Oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia (MI) visszaéléseiről, veszélyeiről – véli Kiss-György Máté. Az Asura Group Holding Zrt.** leányvállalata, az Asura Technologies Zrt. (egyik) vezetője egy televíziós műsorban a MI-t gyűjtőfogalomként definiálta, amelyen belül több ág létezik, ahol algoritmusok adathalmazokat elemeznek, majd ered
dec. 22
4:48
"Carbonara-botrány": közutálat tárgyává vált az olasz szakács (Magyar Mezőgazdaság)
Az olaszok nem viccelnek, ha gasztronómiáról van szó. Azt, hogy az étkezés mennyire részét képezi hazafiasságuknak, jól érzékelteti a legutóbbi, már-már országos konfliktus, mely a carbonara kapcsán tört ki.
dec. 22
4:48
6 egyszerű trükk, amivel energetizálhatod magad a téli hónapokban (in.hu)
Kimerülten ébredsz, majd később alig tudod legyőzni a délutáni szundíthatnékot? Ezek annak a jelei lehetnek, hogy különböző életmódbeli tényezők megviselik az energiaszintedet, ami kimerültséghez vezet.Dr. Alfred Tallia orvosprofesszor elmagyarázta, hogy az alacsony energiaszint legtöbbször orvosolható a napi rutin egyszerű megváltoztatásával. Szer
dec. 22
4:48
Napelemes tetőcserepet gyárt egy hazai cég (Öko-drive)
A Terrán által gyártott Generon nemcsak megbízható, hanem igen elegáns is.
dec. 22
4:54
Tölts el egy éjszakát Európa káprázatos jéghotelében! (Femcafe)
Idén 34.alkalommal épült meg a lélegzetelállító svéd jéghotel a lappföldi Jukkasjärviben. A szálloda különlegessége, hogy teljes egészében a Torne folyó jegéből készült, és tavaszra mindig elolvad.
dec. 22
4:54
Mindszenty legyőzetve győzött (Magyar Nemzet)
A mindhalálig hű bíboros, hercegprímás eszménye a Szent Magyarország volt.
dec. 22
5:00
Forradalmi felfedezés az inzulinról, remény a cukorbetegek számára (Infostart)
Rájöttek az amerikai Case Western Reserve University kutatói, hogy a diabéteszesek esetében miért nem működik megfelelően a stabil vércukorszintet fenntartó hormon, az inzulin.
dec. 22
5:00
Január a Disney+-on: 7 kihagyhatatlan premier, köztük az idei év sci-fijével és a legkeményebb, új Marvel-sorozattal (Mafab)
Az új év beköszöntével nincs is jobb alkalom arra, hogy felfedezd a Disney+ újdongásait, a 2024 januártól elérhető tartalmakat.
dec. 22
5:00
Egy alvilági nehézfiúval verethette össze ellenségét a százmilliós számlagyárba belebukó jogász (Magyar Nemzet)
Az Amnesty-vezér testvére által – a gyanú szerint – megbízott verőember egy hírhedt rablóbanda tagja volt.
dec. 22
5:02
Önjelölt főtájépítész kertészkedik Budapesten a főváros támogatásával (Magyar Nemzet)
Bardóczi Sándor nevéhez fűződnek a méhlegelők és a rovarhotelek is.
dec. 22
5:06
A Kreml közelébe vinné az összecsapásokat Kijev (Magyar Nemzet)
Újabb szabotázsakciók és a titkosszolgálati műveletek fokozása szerepel az ukránok 2024-es tervei között.
dec. 22
5:08
Dárdai Pál reményt adott, és visszautasítja a Hertha befektetőjének kritikáját (Magyar Nemzet)
Fél év alatt kisebbfajta csodát tett a kilátástalanságba süllyedt berlini csapattal, jöhet a disznóvágás.
dec. 22
5:12
Egy szál bodyban pózol a fa előtt Tolvai Reni: lehetetlen nem a combját nézni (BorsOnline)
Dögös, fekete bodyban mutogatja fenekét Tolvai Reni.
dec. 22
5:12
Küzdelmek és nagy tervek (Magyar Nemzet)
Az ellentmondásosnak tűnő viszonyok között vágott világos rendet Orbán Viktor, amikor közérthetően foglalta össze a mögöttünk hagyott esztendő kihívásait és fenyegetéseit.
dec. 22
5:12
Ez a férfi lehet a prágai tömeggyilkos: előre bejelentette, mire készül (naphire.hu)
A vérengés során legalább 15 ember vesztette életét, több tucatnyian pedig megsérültek.
dec. 22
5:14
Egy temesvári "apróság" (Magyar Nemzet)
Romániában ilyentájt, december 21-én és 22-én szoktak megemlékezni az 1989-es forradalom kitörésére.
dec. 22
5:15
Legálisan megszüntethető a rezsiszámla, napelemre ad pénzt az állam! (Alternatív Energia)
Január 15-én indul a legőjabb napelemes pályázat.
dec. 22
5:15
Soha nem ölelhette meg a kislányát az éber kómában fekvő ralis (Blikk)
Ötven perc nagyon sok idő tud lenni, főleg akkor, ha valakinek az életéről van szó. Ennyi időn át próbálták újraéleszteni Szilágyi Richárd raliversenyzőt, miután egyik pillanatról a másikra minden előjel nélkül megállt a szíve. Ricsi, ahogy felesége és barátai hívják, egy pályabejáráson vett részt, amikor megtörtént a baj... aminek immár másfél éve
dec. 22
5:16
Borzalmas szemtanúi beszámolók a prágai tömeggyilkosság után (Magyar Nemzet)
Voltak, akik az egyetem tetőterében, másik az épületen kívül, a tetőn bújtak el.
dec. 22
5:18
Időjárás: kiderült, milyen idő lesz karácsonykor (Agroinform)
Sorra adják a kilincset egymásnak a frontok, szeles idő várható.
dec. 22
5:18
Gyönyörű plugin hibridet dobott piacra a Toyota (Igényesférfi.hu)
A Toyota Crown Sport PHEV 90 kilométert is képes megtenni elektromos módban, teljes hatótávja pedig az 1200 kilométert is eléri.
dec. 22
5:18
Súlyos betegséget is jelezhet a többnyire ártalmatlan gyomorégés (Life)
A gyomorégés gyakori tünet, szinte nincs olyan ember, aki ne találkozott volna vele. Általában túlevés vagy bizonyos ételek fogyasztása után jelentkezik és ahogy a gyomor kiürül, el is múlik. Azonban az is előfordul, hogy súlyos betegséget jelez, amivel orvoshoz kell fordulni.
dec. 22
5:18
Képet találtak, így nézett ki valójában Szent István király, nagyon eltér a 10 ezresen való ábrázolástól (Promotions)
Egyetlen képünk maradt fent első királyunkról.
dec. 22
5:18
Abraziv Kft: a gépgyártás úri szabói (KKV Magazin)
A kecskeméti, közel 40 éves múlttal büszkélkedő vállalat piacvezető a szemcseszóró és takarmányipari technológiák területén. Mindkét üzletágukban teljesen vevőorientált megoldásokat alkalmaznak, és az egyedi tervezésű gépek vevői között megtalálható a Mercedes Benz, a Tesla, vagy a másik oldalon a Bonafarm csoport és az Ubm. A legfontosabb céljuk m
dec. 22
5:18
Azonnal frissítse a Chrome-ot a gépén, súlyos hibát fedeztek fel (Magyar Hírlap)
A frissítés automatikusan letöltődik, de az aktiválásához újra kell indítani a böngészőt.
dec. 22
5:18
102 éve született Dr. Bakonyi Károly (Magyar Mezőgazdaság)
Bakonyi Károly kertészmérnök, szőlőnemesítő, Csopakon született 1921. dec. 22-én a Ranolder (a mai Jásdi Pince) vincellérlakásában. Bakonyi Károly nem csak itthon, de nemzetközi körökben is ismert és elismert.
dec. 22
5:18
“Ha nem kapom meg azt a megjegyzést, hogy majd, ha a bankszektorban bizonyítok, most nem tartanék itt, ahol” (Digital Hungary)
Nem az a típus, aki megijedne a kihívásoktól: 29 évesen már marketingvezető volt a Netpincérnél, és amikor tavaly az Erste Bankhoz került, sokan rácsodálkoztak, hogy egy jóval szabályozottabbnak, merevebbnek gondolt szektorban, még mindig nagyon fiatalon bíztak rá vezetői feladatokat. Az eredmények azt igazolják, hogy abszolút a helyén van. A fris
dec. 22
5:18
Újabb befektetési körre készül a ChatGPT rivális Anthropic (Fintech)
A hírek szerint újabb nagy volumenű befektetési körre készül a ChatGPT riválisnak tartott, AI fejlesztő Anthropic.
dec. 22
5:18
Vedd észre a kiégés figyelmeztető jeleit! (Igényesnő.hu)
A stressznek van egy optimális szintje, viszont ha valakit tartósan ezen optimális szinttől eltérően ér feszültség, lehet a következménye tartós túlingerlés esetén „burnout”, míg a tartós ingerhiány esetén „boreout” szindróma.
dec. 22
5:20
Ártatlan fotó buktatta le a TV2 sztárját, már biztos, hogy egy párt alkot műsorbeli partnerével (Promotions)
Le sem tagadhatnák, hogy egy párt alkotnak.
dec. 22
5:24
Így változik meg az arc 30-40 kiló fogyás után: előtte-utána képeket mutatunk (Joy)
Ha volt már súlyproblémád, ha próbáltál már diétázni, akkor pontosan tudod, mennyi energia, akarat, odafigyelés kell ahhoz, hogy végigcsináld. Ha úgy érzed, hogy elfáradtál, ha elfogyott a motivációd, akkor nézd meg ezeket a lányokat, és meríts belőlük erőt!
dec. 22
5:24
Karácsonykor az állatkert lakói is kapnak ajándékot (Magyar Nemzet)
A trópusi állatoknak újdonság a hó, a téli időjárás az egészségükre is jó hatással van.
dec. 22
5:30
Többet árt, mint használ, ha így issza a mézes teát (Infostart)
A meleg zöd teát mézzel ízesíteni jó ötletnek tűnik. A gond, hogy mégsem egészen az.
dec. 22
5:30
Az örök vitakérdés: Mit illik viselni karácsonykor? (Femcafe)
A karácsonyi öltözködés mindig is vita tárgya volt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez a legjobb alkalom arra, hogy felvegyék a legszebb, legcsillogóbb és legelegánsabb ruháikat és ékszereiket. Aztán vannak, akiknek a karácsony tökéletes ürügy arra, hogy egész nap pizsamában lustálkodjanak. Szóval kinek van igaza? Mit illik viselni karácsonykor?
dec. 22
5:30
Megindulhat a politikai tisztogatás Lengyelországban (Magyar Nemzet)
Ifj. Lomnici Zoltán szerint könnyen anarchiába torkollhat a jogállamiság semmibe vétele Lengyelországban.
dec. 22
5:30
Szíven szúrta az idős bácsit az asszony Becefán (AC News)
A tragédia a becefai szőlőhegyen történt egy présház bejárati ajtajánál, a gyilkos nőt letartóztatták, az ítélet nem jogerős.
dec. 22
5:30
Magyarország védett természeti értékei – környezetvédelmi technikus szakma (Szakmát Szerzek)
A környezetvédelmi technikusok egyik fontos feladata, hogy számon tartják a védett természeti értékeket, de ezen kívül még sok fontos feladatot látnak el a környezetvédelemben. Azt, hogy pontosan mik ezek a feladatotok, és mik az ország természeti értékei, itt megtudhatod. Természetünk gazdagságának megőrzése „Magyarország védett természeti értékei
dec. 22
5:33
Ezeken a területeken a legnagyobb a munkaerőhiány (HR Portál)
Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80 ezer üres álláshely volt Magyarországon. 18 ezer betöltetlen pozícióval toronymagasan vezet a feldolgozóipar, de nagy szükség van termék- és villamosberendezés-összeszerelőkre, takarítókra és kiseg
dec. 22
5:36
Hatalmas bajba került Trump legfőbb szövetségese, ez tönkreteheti az életét (ATV)
Rudy Giulianinak, a volt amerikai elnök egyik szövetségesének komoly döntést kellett meghoznia, miután bajba került.
dec. 22
5:36
Ítéletidő jön, ránk szakad az ég - kiadták a risztást (naphire.hu)
Ma rengeteg esőt kapunk a nyakunkba, ráadásul brutális szél is lesz.
dec. 22
5:42
Talán megsem olyan jó ötlet a 4 napos munkahét (Infostart)
A rövidített munkahét kétélű fegyver lehet - legalábbis ez derül ki egy amerikai kutatásból.
dec. 22
5:42
Újabb öt Sztárbox-epizód vizsgálata után indított eljárást a Médiatanács (ProfitLine)
Káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RTL „Sztárbox” című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás, a Médiatanács ezért több epizód miatt is eljárást indít. A testület továbbá két, külföldi joghatóság alá tartozó műsorral kapcsolatban is intézkedett.
dec. 22
5:42
Baljós hónapok várnak a magyar autópiacra: ezzel számoljon, aki 2024-ben új kocsit venne (Pénzcentrum)
Hiába csökkenek a kamatok, nyugodott meg a forintárfolyam, 2024-ben inkább áremelkedés várható az autópiacon, mintsem csökkenés vagy stagnálás - mondta a Pénzcentrumnak Gablini Gábor. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke kifejtette, ennek oka, hogy jövőre újabb közlekedésbiztonsági és egyéb technológiai fejlesztéseket követel me
dec. 22
5:42
Világelső nevet kapott egy kisfiú, akit a bátyjai neveztek el (Ripost)
A csecsemőnek testvérei olyan nevet adtak, ami mindenkit meglep első hallásra.
dec. 22
5:42
Kim Dzsong Un autót váltott, fittyet hányva a szankciókra (Magyar Hírlap)
Az effajta luxusjárművek észak-koreai importját tiltja az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
dec. 22
5:42
Miért felejtünk el dolgokat azonnal, míg másokat egy életre megjegyzünk? Hogyan működik a memória? Tippek, trükkök a memorizáláshoz (Kölöknet)
Tudomány – A hétköznapi feledékenységünk jó része abból fakad, hogy naponta hatalmas mennyiségű információt kellene feldolgoznunk. A memóriahibáink tulajdonképpen a memóriánkkal szemben támasztott elvárásainkból erednek, mert elvárjuk, hogy az agyunk tökéletesen emlékezzen mindenre, amit valaha is átéltünk, illetve amit meg kell tennünk. Számos elm

Keresés