Nem szabad hinni azoknak a károgóknak, akik szerint nincsenek mostanában jó filmek. Vannak bőven, méghozzá annyi, hogy írni sem tudunk mindegyikről. Év végére összegyűjtöttük, miket lenne még érdemes megnézni azok közül, amikről eddig nem volt szó nálunk.
A zabtej sokak által használt tejalternatíva a kávéban, de van egy fontos tulajdonsága, amely felett nem szabad szemet hunyni.A zabtejet olyanok is előszeretettel használják, akik egyébként intoleránsak a hagyományos tejre, és nem vegánok, csak szeretik az ízét. A szupermarketek polca el vannak látva alternatívákkal: szója-, kókusz-, mandula- és mo
A jelenleg a Haas színeiben versenyző Nico Hülkenberg nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Audihoz szerződik majd — egyelőre azonban azon van, hogy fejlődéshez segítse jelenlegi csapatát.
A BlackRock a világ legnagyobb vagyonkezelője (9,42 billió dolláros kezelt vagyonnal rendelkezik) növekvő érdeklődést mutat a kriptovaluták, különösen a bitcoin iránt. Mint ismeretes, több vagyonkezelővel karöltve, több hónapja dolgoznak, igaz külön-külön, spot Bitcoin ETF-ek bevezetésén. Azonban a BlackRock még többet szeretne, a bitcoinbányászrés
A Mol az Ural Oil and Gas LLP. nevű nemzetközi közös vállalat részeként megkezdte a gáztermelést Kazahsztánban, a Rozskovszkij-mezőn található U-21 elnevezésű kútból - közölte a Mol pénteken hajnalban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Silver Lake tudja, hogyan kell a kákán egy nagy csomót keresni. A Software AG-t lig fél éve vette meg 2,6 milliárd euróért, most pedig annak a felét adta el közel ugyanannyiért.
A Carlsberg sörmárka és a Liverpool labdarúgócsapat újabb 10 évvel meghosszabbította a már 30 évre visszanyúló, mára ikonikussá vált támogatói megállapodását. Az 1992-ben aláírt partnerség megújításával a Premier League történetének leghosszabb, 42 évet felölelő együttműködése jött létre.
Mécseseket helyeztek el ismerősök és ismeretlenek Prágában, a Károly Egyetem épületénél, ahol a gyilkos lövöldözött. Az intézmény diákjai megdöbbentek, azt mondták, sosem gondolták volna, hogy ez ebben az épületben megtörténhet.
A fenntarthatóság egyre jobban felértékelődik a beruházások és befektetések terén is, ezt bizonyítja, hogy a K&H felelős befektetések csoportjába tartozó alapok vagyona egy év alatt 44 százalékkal 156 milliárd forintra gyarapodott - olvasható a bank közleményében.
A szántóföldi növénytermesztők jártak jobban, ők kapták idén az agrártámogatások negyedét. A legkevésbé a kertészek részesültek a forrásokból. A hitelállomány pedig tovább nőtt.
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be,
Újabb sikeres akvizícióval zárja az évet a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amely leányvállalatával a Talentis International Construction Investments Kft.-vel sikeresen teljesítette az októberben aláírt adásvételi szerződésben foglalt zárási feltételeket. Ennek megfelelően 2023. december 21-én véglegesítette és zárta az o
Jól szerepelt a 4iG a Scope Ratings hitelminősítő éves felülvizsgálatán, a magyarországi és az albán távközlési piacon megszerzett erős piaci pozíciók, valamint a csoporton belül megkezdett integrációs folyamatok javítják a társaság hitelmutatóit – közölte a 4iG pénteken. A közleményben kiemelték, Scope Ratings stabilról pozitív kilátásúra változta