Pár évnyi szunnyadás után ismét itt a Seiko Prospex felsőkategóriás búvárórája, a Marinemaster, nem is egy, hanem egyből három új változattal. Sok olyan legendás név van a Seiko kínálatában, mint…
Az RTL Magyarország hatalmas sikert aratott azzal, hogy műsorra tűzte az idei év végén Az árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsort, amely az RTL Nederland De Verraders liszenszén alapszik. A végjáték ma következik. Miről is szól Az árulók? 22 teljesen más területről érkező közszereplőt összezárnak a festői szépségű nádasdladányi Nádasdy-kastély
Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t. Nem a pénzügyi terület azonban az egyetlen, ahol a mesterséges intelligencia labdába sem rúghat a
Mindez hatványozottan igaz a változókorra. A krízis célja nem a szenvedés, az elfojtás, hanem az átalakulás. Minden egyes tagadásunk, ellenállásunk hátráltatja, és a kelleténél jóval nehezebbé teszi az átmenetet.
A bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) jóváhagyásának esélyei növekednek az Egyesült Államokban, az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) legutóbbi döntései alapján.
"Sohasem szeretnék olyan klubhoz tartozni, mely elfogadna tagjának" - az Annie Hall szállóigévé vált egysorosa akár Woody Allen ars poeticája is lehetne.
A Hilltop bormárka tulajdonosa, a Hilltop Neszmély Zrt. évtizedek óta a magyar borászat, borkereskedelem, borkultúra, borturizmus egyik zászlóshajója. A több mint 400 hektár szőlőbirtokon gazdálkodó, és évente több millió palack bort előállító Hilltop Zrt. története akár sablonos is lehetne, de hogy mégsem az, az annak is köszönhető, hogy már a cég
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendszeres ellenőrzései keretében – korlátozott terjedelmű, nem teljes körű – átfogó vizsgálatot végzett a K&H Biztosító Zrt.-nél. Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosítóra, többek között egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve
Egy nemzetközi felmérés szerint ez év első felében nem kevesebb, mint 8200 esetben szakadt meg a globális ellátási lánc. Végső soron az áruellátási nehézségeket is enyhítheti a magyar Aeriu megoldása, amelyet nemrég egy Miskolc melletti globális autóipari nagyvállalat is bevezetett raktárába. A Covid óta azt tapasztaljuk, hogy egyre több a hiányzó,
Az orrváladék színe mellett az állaga is különböző lehet. Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniátert, a Fül-orr-gége Központ orvosát arra kértük, hogy foglalja össze, milyen gyakori típusai vannak és mire következtethetünk az orrváladék állaga alapján.
Mi okozza a macskanáthát? Milyen korú macskákra veszélyes? Mik a tünetek? Hogyan gyógyítható? Hogyan előzhetjük meg? Cikkünk választ ad ezekre a kérdésekre.
Az Amerikai Űrügynökség űrszondája lenyűgöző panorámaképet készített a Földhöz legközelebb eső bolygó horizontjáról. Ezt a látványt remélhetőleg pár évtizeden belül egy Mars-expedícióban résztvevő űrhajósok saját szemeikkel is megcsodálhatják majd.
Sokan szeretnék az étrendjüket úgy alakítani, hogy egészség, illetve környezeti fenntarthatóság szempontjából is vállalható legyen. Egy kutatásból kiderült, hogy hajlamosak vagyunk ezt a két fogalmat összemosni, pedig nem feltétlenül esnek egybe.
Turisztikai évadzáró rendezvényt szervezett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik), amelyen a területi kereskedelmi és iparkamarák közel 90 százalékának vállalkozói képviselték az ország szinte valamennyi turisztikai régióját. Az eseményen a szakma képviselői – kamarai szakemberek és turisztikai vállalkozások, valamint szakmai szervezetek –
Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre nő - jelentette be Bernard Kaic, a horvát közegészségügyi intézet illetékese.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) közzétette idei Worldwide Cost of Living Indexét, mely a világ legdrágább városait leltározza. A felmérést az EIU kutatói évente két alkalommal is elkészítik. A mostani lista kuriózuma, hogy két különböző helyén is holtverseny alakult ki.
Kertünk alapját a talaj képezi, és ha nem ismerjük elég jól, növényeink csak sínylődni fognak, nem hozzák a kívánt termést, elmarad a sikerélmény, amitől aztán könnyen fel is hagyhatunk a kertészkedéssel.
A közlekedésautomatikai technikus feladata a kötöttpályás közlekedési rendszerek, például a vasút és a metró kialakítása, üzemeltetése, az esetleges hibák javítása. A közlekedésautomatikai technikus építi, fenntartja, javítja és ellenőrzi a kötöttpályás közlekedés biztonsági, vezérlő, ellenőrző és ellátó automatikáit, berendezéseit. Legfontosabb f
A szörnyű, 1999-es törökországi földrengés idején nem csak a magyarok, az egész világ megismerte a miskolci Spider mentőcsoport, annak vezetője, Lehoczki László, valamint a fantasztikus keresőkutya, Mancs nevét. De hol van már az egykori dicsőség? Lehoczki László idén májusban hagyta ott a mentőcsapatot, most azonban keserű vallomásában elmondta a
Az új épületenergetikai szabályok november elsejétől érvényesek, módosult az energetikai tanúsítvány rendszere is, kiemelve a napelemek, hőszivattyúk és okosotthonok fontosságát az ingatlanok értékelésében.
Néhány fűszer európai megjelenése nem csupán az ételek ízvilágát tette változatossá, de vélt vagy valós afrodiziákum volta miatt a szexuális életet is.
A most 45 esztendős cégvezető gyermekkorában árvaságra jutott, s a karrierje sem indult túl fényesen: kezdetben takarítóként helyezkedett el egy motelben
A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a Kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen — jelentette ki Fábián Gergely. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára egy konferencián kijelentette, hogy a MI GDP-
Yorgos Lanthimos az a rendező, akit senkinek sem kell bemutatni, aki legalább egy munkájával találkozott már. A görög rendező rendkívül markáns víziókkal dolgozik, művei gyakorlatilag az általa teremtett univerzumokban játszódnak. Azonban jelen alkotásával megmutatta, hogy nemcsak a komfortzónájában mozog rendkívül otthonosan, hanem akár 18. század
Az Európai Távközlési Szabványosítási Intézet (ETSI) felállított egy ipari specifikációs munkacsoportot, ami megkezdi a következő generációs 6G sebességű alkalmazások szenzortechnológiáinak vizsgálatát. Az ún. integrált érzékelési és kommunikációs részleg (ISG ISAC) az ipari és tudományos élet 87 résztvevőjével közösen teremti meg a fejlesztés és s
Véget ért a Binance és a Kripto Akadémia novemberi játéka. A kereskedési verseny feltételeit teljesítők közt tegnap egy LG 34″ Ultrawide monitort sorsoltunk ki. A győztes Binance-es azonosítója: 45464351 Az azonosítódat itt ellenőrizheted: Asztali böngészővel a tőzsde fejlécének jobb felső sarkában, a felhasználói fiókod email címére kattintva: Vag