2023. december 2. szombat

dec. 2
17:09
Ezen a napon lehet még utoljára 2023-as feltételekkel leszerződni a babaváró hitelre (ProfitLine)
Azoknak a pároknak, akik még a jelenlegi feltételekkel szeretnének babaváró hitelt felvenni, legkésőbb december 16-ig be kell nyújtaniuk az igénylésüket, máskülönben kicsúszhatnak a határidőből. Ez azokat érintheti hátrányosan, ahol a feleség már elmúlt 29 éves, ám még nem töltötte be a 41. életévét, hiszen ők 2024-től már nem lesznek jogosultak a
dec. 2
17:09
Kamala Harris: Az USA nem engedi a palesztinok kitelepítését (Demokrata)
Az Egyesült Államok nem fogja engedni, hogy palesztinokat kényszerrel telepítsenek ki a Gázai övezetből vagy Ciszjordániából – mondta az alelnök.
dec. 2
17:09
Közlekedési fennakadásokat okozott az erős havazás Ausztriában (Autószektor)
Az erős havazás szombaton Ausztria nagy részén jelentős fennakadásokat okozott a közlekedésben, nemcsak a legnyugatibb Vorarlberg és Tirol tartományokban, hanem Felső- és Alsó-Ausztriában is. Tirolban a vasúti közlekedésben és az áramellátásban is fennakadások voltak. Az ÖAMTC autóklub jelentése szerint számos főútvonal volt nehezen járható szombat
dec. 2
17:09
Sokkoló fordulat: G.w.M volt élettársának unokaöccsét gyilkolták meg bestiálisan Budapesten (naphire.hu)
Mint arról beszámoltunk, meggyilkolták a csütörtökön eltűnt budapesti férfit. Kiderült: a férfi nem más, mint G.w.M volt élettársának, Nagy Melanie-nak az unokaöccse.
dec. 2
17:15
Brüsszel ott nyerhet, ahol az Egyesült Államok is elbukott, hiába a geopolitikai darázsfészek (Portfolio)
A Dél-kínai-tenger térségében az Európai Unió egy sokrétű stratégiai hálóba gabalyodott, miközben Kína és az Egyesült Államok közötti rivalizálás egyre fokozódik. Mégis nevető harmadikként jöhet ki a helyzetből: a délkelet-ázsiai országokkal való kapcsolatépítése segíthet abban, hogy az unió ellátási láncait diverzifikálja és távolodjon Kínától. Mi
dec. 2
17:15
Legyőzte a botox és a ráncfeltöltés a színésznőt: teljesen eltorzult az arca (Femcafe)
Helen Hunt a kilencvenes évek egyik legfelkapottabb hollywoodi színésznője volt, s noha még mindig forgat, manapság jóval kevesebbet hallani róla. Ráadásul látványosan meg is változott a külseje, szinte alig lehet már felismerni…
dec. 2
17:15
Vasárnap is lesz még hó, hozzá viharos szél, de a nap is előbújik (SzMo)
Fagyos éjszaka után didergősen hideg nappalra készülhetünk. A folytatás sem túl bíztató.
dec. 2
17:15
Wilson Luca: Felnőtt pillanatok, amikor legszívesebben visszabújnék anyám méhébe (WMN)
Szép csendben feláll a történetünk, amelyben nincs mesés gazdagság, fényes hírnév, és úgy általánosságban, semmi, de semmi rendkívüli vagy grandiózus, mint gyerekként hittük. Csak színtiszta, felnőtt élet.
dec. 2
17:21
MÁV: december 10-től érvényes az új menetrend (Alternatív Energia)
December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, amelynek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
dec. 2
17:21
Három éven belül fenntartható működésre tér át a Market csoport (Tiszta Jövő)
Három éven belül, az építőiparban Magyarországon elsőként, fenntartható vállalati működésre tér át a Market csoport, amely a tervek szerint két éven belül 30 százalékkal csökkenti 2019-hez képest a közvetlen és közvetett módon előálló üvegházhatásúgáz-kibocsátását - derül ki a 11 tagvállalatból álló, közel 1400 munkavállalót foglalkoztató építőipar
dec. 2
17:21
Méltó élet, méltó halál (Demokrata)
Nehéz és megoldhatatlan kérdés. Pontosan olyan nehéz, mint a művi vetélés, vagyis az abortusz joga.
dec. 2
17:21
Brutális megjelenésű páncélozott járműveket kap a német rendőrség (Autószektor)
Hamarosan mind a 16 németországi tartomány fővárosában bevethető lesz a 6,5 méter hosszú, 2,9 m magas és ugyanilyen széles páncélozott jármű, de a regionális központok rendőrségeinek különleges egységeihez is érkezik egy-egy Survivor R, amelyekkel az 1964 óta használt TM-170-eseket váltják le. A korábban vásárolt hat darabon felül tavaly 55-öt ren
dec. 2
17:21
238 évvel rövidült a diósgyőri stadion megtérülési ideje, így már csak 262 év (Telex)
Újabb öt évre a Diósgyőr FC viszi a stadiont, amelyért hiába fizet keveset a részben állami tulajdonosnak, így sem annyira jó üzlet a stadion kezelése.
dec. 2
17:21
Dakota Johnson elárulta, hogy segítette ki a depresszióból a pasija, Chris Martin (Sassy)
Figyeljen mindenki a macskás lányokra és macskás pólókra!
dec. 2
17:27
Megduplázta a bérleti díját az állam, 262 év múlva megtérülhet a diósgyőri stadion (444.hu)
Valójában persze sosem fog.
dec. 2
17:27
Utcai vizelésen kapták az állami vezetőknek tanácsokat adó idős zsenit, és ennél durvább vádak is érték (Promotions)
A punkok szellemi atyjuknak tekintették volna, ha tudják, ki az.
dec. 2
17:27
„Ő csak egy idióta, aki rossz döntést hozott” – brutális sebhelyeiről beszélt a Mercedes főnöke (Racing)
Toto Wolff szerint ezek a sebhelyek soha nem gyógyulnak be teljesen, amit Lewis Hamilton nyilatkozata is alátámaszt.
dec. 2
17:29
Óriási technikai malőr az RTL-en, Nádai Anikó az élő műsorban akadt ki (Promotions)
A technika megviccelte a műsorvezetőt, ezt azonban a TV nézők is láthatták.
dec. 2
17:30
A karácsonyi prémiumból csípnek le a cégek a december 1-jei béremeléshez? A hét videója (Menedzsment Fórum)
Szokatlan a minimálbér és a garantált bérminimum december 1-jei emelése. Honnan teremtik elő a cégek az ehhez szükséges forrást? Hogyan hat ez az e fölött keresők fizetésére? Meglöki-e a belső fogyasztást, hozzájárul-e a bruttó hazai termék bővüléséhez? Erről beszélgetett A hét videójában Dobos Zoltán és Rácz Gergő.
dec. 2
17:30
Idén is világkupagyőztes lett az olimpiai számban Rasovszky Kristóf (Infostart)
A magyar sportági szövetség közösségi oldalának tájékoztatása szerint az olimpiai ezüstérmes sportoló sorozatban negyedszer nyerte meg az összetettet, erre korábban még senki nem volt képes.
dec. 2
17:33
Hihetetlen, de igaz: megdőlt ma a melegrekord – Ebben a magyar városban 18 fokot mértek (Blikk)
Megdőlt a melegrekord: 18 fokot mértek Békéscsabán a mai napon.
dec. 2
17:33
Németország megpályázná a 2036-os, vagy a 2040-es olimpiát (Portfolio)
Támogatja a német olimpiai bizottság és a német belügyminiszter azt, hogy Németország a 2036-os vagy 2040-es nyári olimpiai játékok megrendezését megpályázza - közölte a két illetékes szombaton. Számos német nagyváros gondolkodik pályázatban, olyanok is, ahol korábban a lakossági tiltakozás végül ezt megakadályozta, és nagy kérdés a német kormány f
dec. 2
17:33
Ez a törvénytelenség törvénye az LMP szerint (ATV)
Népszavazást sürget a párt.
dec. 2
17:33
A horvátországi magyarság a legnehezebb helyzetből emelkedett fel (Demokrata)
Ha van összefogás, akkor minden szinten sikereket lehet elérni, mondta Potápi Árpád János a drávaszögi Pélmonostoron.
dec. 2
17:33
Kiskutyák a kifutón: Nemes ügy mellé álltak a sztárok (Digital Hungary)
Gazdátlan állatok és a legújabb hazai kollekciók: nem mindennapi eseménnyel támogatják az örökbefogadható kutyusokat a hazai sztárok.
dec. 2
17:39
Indul a Nobel-hét – kulisszatitkok Kertész Imrétől Zlatan Ibrahimovicig (Privátbankár)
Az átadási ünnepség részleteire idén Magyarország különösen odafigyel, hiszen most igazán érdekes belekukkantani e páratlan esemény kulisszatitkaiba. A világ legrangosabb elismerésének átadása ugyanis szigorú protokoll szerint zajlik. Az eseményekben gazdag Nobel-hét idén már december 2-án, szombaton elkezdődött.
dec. 2
17:45
Javaslatot tett az EU az energiaválság meghosszabbítását illetően (Öko-drive)
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett az Európai Unió Tanácsa elé, amelyben az energiaválság kezelése céljából a múlt évben bevezetett egyes uniós energiavészhelyzeti intézkedések időbeli hatályának meghosszabbítását indítványozta - tájékoztatott a brüsszeli testület kedden.
dec. 2
17:45
Felfüggesztették a tömegközlekedést és törölték a légi járatokat a forgalmas német városban (Roadster)
Teljesen leállt az élet.
dec. 2
17:47
A Tisza vizével töltöttek meg pár üvegpalackot Debrecenben (Öko-drive)
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester történelminek nevezte a pillanatot, a Tisza vize ugyanis a város "hatalmas zöldfelületeinek hosszú távú fenntartása, megóvása szempontjából óriási jelentőségű".
dec. 2
17:48
Ilyen jó a helyzet? Kinyithat a kijevi reptér és a focistadionok (Menedzsment Fórum)
Íme a főbb szombati történések.
dec. 2
17:49
Drágább lesz a dohány és kevesebb helyen lehet majd cigizni Franciaországban (Öko-drive)
A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.
dec. 2
17:51
Rézgolyóba zárt levelet találtak egy viharsarki templom kupolájában (Infostart)
Időkapszulát és az egykori esperes-plébános 122 éve írt levelét találták meg a Sarlós Boldogasszony-templom kupolájában a Békés vármegyei Eleken.
dec. 2
17:51
Eredetileg nem a McLarennel akarták indítani Larsont az Indy 500-on (USAracing)
Érdekes részlet látott napvilágot Kyle Larson jövő májusi Indy 500-as debütálásáról. A Hendrick Motorsports 2022-ben...
dec. 2
17:51
Utcai vizelésen kapták az állami vezetőknek tanácsokat adó idős zsenit, mindenkit megdöbbentett az eset (Promotions)
A punkok szellemi atyjuknak tekintették volna, ha tudják, ki az.
dec. 2
17:51
Halálra gázoltak egy férfit, miközben a tuningolt Subaruját akarták elvinni (Autószektor)
A vádirat szerint az elkövetők alkalmi ismerősök voltak. 2022. október 2-án éjszaka, egy váci dohánybolt előtt ugyanabban a társaságban fogyasztottak alkoholt. Hajnali háromnegyed öt körüli időben érkezett a sértett gépkocsijával a dohánybolthoz, majd bement vásárolni, miközben a kék sportautót járó motorral, a két vádlottól pár méterre hátrahagyta
dec. 2
17:51
Eredetileg nem a McLarennel akarták indítani Larsont az Indy 500-on (Racing)
Érdekes részlet látott napvilágot Kyle Larson jövő májusi Indy 500-as debütálásáról. A Hendrick Motorsports 2022-ben...
dec. 2
17:51
Így tehetünk a félretájékoztatás terjedése ellen (in.hu)
Az Amerikai Pszichológiai Társaság új jelentése szerint a félretájékoztatás elleni fellépés hatékonyabb módjai közé tartozik a cáfolás, a megelőző figyelemfelhívás) és a digitális írástudás tanítása.A félretájékoztatás pszichológiájával foglalkozó amerikai és nemzetközi szakértőkből álló testület által írt jelentés bemutatta azokat a folyamatokat,
dec. 2
17:57
Kamala Harris súlyos üzenetet küldött: nem engedjük, hogy palesztinokat telepítsenek ki (ATV)
Az Egyesült Államok "semmilyen körülmények között nem fogja engedni, hogy palesztinokat kényszerrel telepítsenek ki a Gázai övezetből vagy Ciszjordániából, illetve ostrom alá vegyék a Gázai övezetet vagy megváltoztassák a határait" - jelentette ki az amerikai alelnök szombaton Dubajban a Fehér Ház közleménye szerint.
dec. 2
17:57
Jó pénzt kaphatnak az orosz katona-feleségek, hogy ne tiltakozzanak (Növekedés)
A brit védelmi minisztérium információi szerint az orosz hatóságok pénzt fizetnek azoknak a házastársaknak, akik a férjük túl hosszú ideje tartó frontszolgálata ellen tiltakoznak. A pénzt állítólag azért kapják, hogy ne demonstáljanak.
dec. 2
18:00
Megérkezett az Mszp Európai Parlament-listája: mutatjuk, kiket indítanak (Blikk)
Az MSZP szombaton a közösségi oldalán mutatta be a párt európai parlamenti listáját. Az alelnök, Tüttő Kata került a lista elejére.
dec. 2
18:09
Nukleáris katasztrófától tartottak az ukránok (Privátbankár)
Dióhéjban a szombati nap főbb fejleményei.
dec. 2
18:09
Centiken múlt a tragédia: a gyermek lábát és a babakocsi oldalát is elsodorta az autós (Blikk)
Negyven centiméteren múlott, hogy ne gázolja el totálison egy autós a 18. kerületi Nagykőrösi út gyalogátkelőhelyén a babakocsiban ülő gyermeket.
dec. 2
18:09
Foci-Eb: megkaptuk a németeket és a skótokat, de Svájccal kezdünk (Telex)
Június 15-én Kölnben mutatkozik be Marco Rossi válogatottja. Négy nap múlva a házigazda németekkel szemben játszanak Szoboszlaiék Stuttgartban, majd újabb négy nap múlva ugyanabban a stadionban a skótokkal. A spanyol–olasz–horvát trió egy csoportba került.
dec. 2
18:12
Euro 2024: Németország, Skócia és Svájc az ellenfél (Infostart)
Magyarország labdarúgó-válogatottja a német, a skót és a svájci válogatottal játszik a 2024-es Eb csoportszakaszában. A nyitány 2024. június 15., Kölnben. A németekkel és a skótokkal Stuttgartban játszunk.
dec. 2
18:15
Videón, ahogy majdnem elgázolnak egy babakocsis gyereket a zebrán, a lábát elsodorta az autó (ATV)
A felvételen látható sofőr egyszerűen továbbhajtott.
dec. 2
18:15
Egy raktár mélyén bukkantak ezekre az elfeledett Volkswagenekre (Autónavigátor)
Van valami felfoghatatlan abban, hogy csak úgy megfeledkeznek egy csomó új autóról, sem a járművek, sem az abból származó bevétel
dec. 2
18:15
Olyat produkált az időjárás december 2-án, amire még sosem volt példa Magyarországon (Pénzcentrum)
Megdőlt az országos melegrekord szombaton: Békéscsabán 18 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
dec. 2
18:15
Fény derült a kis Sarolta hercegnő titkos hobbijára (Glamour)
Katalin hercegné lerántotta a leplet arról, hogy a nyolcéves Sarolta hercegnőnek van egy titkos hobbija, amiben ráadásul nagyon tehetséges is. A hercegné szerint ha sokat gyakorol, akkor a kis Saroltából akár igazi zongoraművész is válhat.
dec. 2
18:15
Kurucz Adrienn: A nap, amikor szemüveges lettem (WMN)
Titkoltad már valaha, hogy rosszul látsz? Szégyellted a szemüvegedet gyerekkorodban vagy akár máskor, az életed folyamán? Megbarátkoztál vele vagy sohasem sikerült? Szemüvegesek, ide gyűljetek!
dec. 2
18:15
Legalább 118 ország vállalt zöld energiát érintő kötelezettséget 2030-ig (Demokrata)
A tervek szerint legkésőbb 2050-re akár teljesen meg lehet szabadítani a globális energiarendszert a fosszilis tüzelőanyagoktól.

Keresés