Már most közzétette az OTP, hogy milyen feltételekkel nyújt lakáshiteleket 2024. január 1-től. Az új kamatok alapján továbbra is a januártól 8,5 százalékról 7,3 százalékra csökkenő aktuális kamatplafon közelében lesznek a THM-jei, az elérhető kamatkedvezményeket azonban szűkíti - írja a Bank360.hu.
A telematikai és ügyviteli adatoknak köszönhetően ma már mesterséges intelligencia által támogatott szoftverek percre pontosan megírják a sofőrök útvonalát, azon gépjárművezetők, akik pedig a vezetési stílusukat is ezekre az adatokra alapozzák, magasabb bérre számíthatnak. Tobak Tamás, a Waberer’s International Nyrt. IT igazgatója szerint ma már eg
Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz - jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Ewan McGregor 2020-ban, egy aukción vásárolta meg azt az ikonikus fekete Porsche 911 modellt, amelytől egy tegnap lezárult online árverés keretében vált meg.
Az ünnepi időszak sokak számára okozhat fejtörést, de azoknak sem kell aggódniuk, akik csak az utolsó pillanatban tudnak a készülődéssel foglalkozni, mégis szeretnének házi finomságokat készíteni. A bonyolult, órákat igénylő recepteket is könnyen hatékonnyá tehetjük néhány apró trükkel, és még a pénztárcánkat is megkíméljük velük. Elő a keverőtálak
Hogy mit jelent a kitartás? A küzdeni akarás? A talpon maradás számos nehézség ellenére is? Ambíciók, tervek, célok egy jobb és szebb jövő reményében? Vagy épp megélni álmainkat, miközben az életünkért küzdünk? Lakatos Katalin minden bizonnyal tudja a választ ezekre. Nem maradt más számára, mint a remény, szerető családja, varrás iránti szenvedélye
A kutatás nem csak a francia társadalom megosztottságra mutat rá a kérdésben, hanem arra is, hogy a muszlim kisebbség véleménye jelentős mértékben eltér a többségi társadalom véleményétől.
II. Rákóczi György ambíciózus vállalkozásba fogott: svéd szövetségben meg akarta szerezni az erdélyi fejedelmek által oly' hőn áhított lengyel trónt. Ám az erőviszonyokat tévesen mérte fel. Hadjárata, a kezdeti sikerek után katasztrófába torkollott és végül a bukását okozta.
Az Apple, a Visa és a Mastercard is komoly jogi kihívással néznek szembe. A vádak szerint a három óriáscég összejátszott annak érdekében, hogy korlátozzák a versenyt az értékesítési helyeken (POS) nyújtott kártyás fizetési szolgáltatások piacán.
A Fiat 600 hibrid 2024 elején érkezik a márkakereskedésekbe. Ez egy olyan autó, amely egyesíti a 100 lóerős benzinmotort egy 48 voltos elektromos rendszerrel, amely képes csökkenteni a fogyasztást és a CO2-kibocsátást. Átlagos fogyasztása 4,8 liter/100 km. Maximális sebessége 185 km/óra. Autonómiája városi ciklusban több, mint 600 km. A 80%-os tölt
A korábbi évek során a kriptovaluta piacokat a vadnyugati szinten szabad, szabályozástól mentes kereskedési platformok és a lakossági befektetők uralták.
Miközben a mesterséges intelligenciát alkalmazó eszközök elősegítik az ötletek kidolgozását, szövegek és tartalmak összefoglalását, az üzleti stratégia alapjainak megalkotását, az AI használatakor figyelembe kell venni azt is, hogy minden alkalommal, amikor kapcsolatba lép a felhasználó a chatbottal és információt kér tőle, fennáll a veszélye, hogy
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg három évvel az elektromos járművekre vonatkozó új brexit-vámok bevezetését, továbbá egyidejűleg hozzanak létre egy hárommilliárd eurós támogatási csomagot az Európai Unió akkumulátoriparáért.
A bevásárlóközpontokban tartanak Izrael-ellenes, palesztinpárti megmozdulásokat tüntetők, akik direkt a karácsonyra vásárlókat akarják akadályozni, de megrémítik a gyerekeket is, akik arra várnak, hogy a Mikulással találkozhassanak.
Százmilliós rekordbírsággal sújtotta az amerikai szövetségi kormány a tavaly karácsonykor járatainak jó részét törölni kényszerülő légitársaságot, a Southwest Airlinest. A közlekedési minisztérium hétfőn megjelent közleménye szerint a nagy közlekedési vállalkozásnak összesen 140 millió dollárt (49,3 milliárd forintot) kell fizetnie, ami példa nélk
A lemezlovas anyuka áradozva beszélt 8 hónapos kisfiáról, Benettről, aki szerinte egy igazi álom, így Lia már egy második gyerek érkezésén gondolkodik.