2023. december 19. kedd

dec. 19
14:42
Adventi ünnep volt a Jósavárosban (Nyíregyháza)
Már 3. alkalommal rendezték meg civil szervezetek a Jósavárosi Adventet, melynek célja, hogy építse, erősítse a közösséget. A különböző műsorszámok mellett a Szent Imre Plébánia rendezésében még egy élő Bethlehem is láthattak az érdeklődők. A rendezvény az idei utolsó volt a Jósavárosban, az aktív 2023-as év után felkészülnek 2024-re.
dec. 19
14:42
164 millióból újítanak fel közutakat Mándon (SzabolcsiHír)
Megvan a kivitelező.
dec. 19
14:44
Újabb hallgatók jelentkezhetnek agrárdiplomáciai menedzser képzésre (Demokrata)
Újabb hallgatók jelentkezését várják a 2024 februárjától induló keresztféléves programra.
dec. 19
14:45
Tett valamit a Mammut az öngyilkosságok elkerülésére (Infostart)
Szinte végig felkerültek már a korlátot megmagasító fémvázak és üveglapok a pláza negyedik emeletén, megelőzendő a további tragédiákat.
dec. 19
14:45
Idén is ingyenes lesz a parkolás az ünnepek alatt a fővárosban (hirado.hu)
Pár kivétellel idén is ingyenes lesz a parkolás december 24. és január 1. között.
dec. 19
14:48
Árak, változások, dátumok: ezt tudnod kell a horgászokmányokkal kapcsolatban (Agroinform)
Meddig használhatjuk az idénre megváltott horgászjegyeket? Mikortól vásárolhatók meg és mennyibe kerülnek a jövő évi okmányok? Hol lehet jegyet váltani a két ünnep között?
dec. 19
14:48
Sorsfordító pillanatot élt át Demjén Ferenc (Ripost)
Megdöbbentő vallomást tett a zenész.
dec. 19
14:48
Mi folyik itt? Lecsúszott a dobogó harmadik fokára a Prémium Magyar Állampapír (vg.hu)
Két, rövidebb futamidejű lakossági befektetés is népszerűbbé vált az elmúlt hetekben.
dec. 19
14:48
Durva, mit tett egyik rajongója Opitz Barbival (BorsOnline)
Egy kicsit túl messzire ment.
dec. 19
14:48
Idén is ingyenes lesz a parkolás az ünnepek alatt a fővárosban (Demokrata)
Pár kivétellel idén is ingyenes lesz a parkolás december 24. és január 1. között.
dec. 19
14:48
Január 9-től lehet jegyet venni az FTC-Olimpiakosz mérkőzésre (Demokrata)
A párharc első felvonását február 15-én Görögországban rendezik.
dec. 19
14:48
Így változik a közlekedés az ünnepek alatt a fővárosban (Magyar Nemzet)
Az év végi ünnepekhez igazodik a Budapesti Közlekedési Központ járműveinek közlekedési rendje.
dec. 19
14:48
Mi történik Magyarországon? Váratlan helyen bukkant fel a TEK, felkészült az ország (Nyugati Fény)
Erre még nem volt példa hazánkban.
dec. 19
14:48
Így ünnepelte Brad Pitt a 60. szülinapját (Sassy)
Közelebb kerültek egymáshoz a párjával, a 33 éves Ines de Ramonnal.
dec. 19
14:51
Egy magyar orvos megmutatta, hogyan lehet két nap alatt leküzdeni a koronavírust (Blikk)
A háziorvos két nap alatt legyűrte a koronavírust, most pedig elárulta, minek köszönheti a villámgyors gyógyulását.
dec. 19
14:51
Bővült és korszerűsödött a budapesti távhőszolgáltatás (hirado.hu)
A fővárosi távfűtési hálózat bővítésével, a meglévő távhővezetékek és hőközpontok korszerűsítésével jelentősen javítható Budapest levegőminősége.
dec. 19
14:54
Fordulat Vastag Csabáéknál: az édesapja megenyhült, együtt karácsonyoznak Evelinnel (Blikk)
Az idei karácsony más lesz Vastag Csaba életében, mint az eddigiek, hiszen ez lesz az első, amit házaspárként ünnepel Evelinnel. A Szentestét kettesben fogják tölteni a saját lakásukban, a gyönyörűen feldíszített fájuk mellett. Karácsony másnapján pedig nagy izgalmakkal mennek Veszprémbe – megtudtuk, hogy Csaba édesapja megenyhülni látszik menye ir
dec. 19
14:54
Nem várt dologra szánta el magát az Audi: ezzel kevesen számoltak az autópiacon (Pénzcentrum)
Nem alakultak úgy az elektromos autó eladások, mint arra az Audi számított, ezért a cég úgy döntött visszafogja az elektromos modellek bevezetését.
dec. 19
14:54
Sainz egyértelművé tette: egynél több évet kér a Ferraritól (m4sport.hu)
Még sok évig a Ferrarival versenyezne Carlos Sainz, az új szerződésére viszont nem várna sokáig.
dec. 19
14:54
Döntött a jegybank, így reagált a forint (vg.hu)
Az MNB döntését követően az euró-forint keresztárfolyam 382,4-ről felszúrt 383-ra.
dec. 19
14:54
Menekítették a lakókat egy 10 emeletes panelból: négy gyerek és három felnőtt meghalt (BorsOnline)
A tűzoltók több szomszédot sikeresen kimentettek.
dec. 19
14:54
Drámai bejelentést tett a szövetségi kapitány Milák Kristófról (Mandiner)
Elképesztő hírek érkeztek.
dec. 19
14:54
Több százezer ember menekül Szudánban a harcok elől (Magyar Nemzet)
Wad Madani egykoron biztonságos városába több százezren érkeznek a harcok elől.
dec. 19
14:54
Minden igaz: az okostelefonok és a tévék lehallgatnak minket (BitcoinBázis)
Először ismeri be egy marketingcég, hogy hozzáfér a telefonok és tévék mikrofonjához, és lehallgatja a felhasználók beszélgetéseit: a Google, az
dec. 19
14:54
Nagy változás jön a fővárosban az ünnepi időszakban - rengeteg embert érint (naphire.hu)
Az év végi ünnepekhez igazodik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járműveinek közlekedési rendje, és a korábbi évekhez képest több járatot indítanak.
dec. 19
14:54
A kisboltokra is figyel a rendőrség! Jó tanáccsokkal látja el a tulajdonosokat és az alkalmazottakat (Nyíregyháza)
Az erőszakos bűncselekmények (rablások) miatt különösen veszélyeztetettek az 1-2 fős kiskereskedelmi egységek, pl. dohányboltok, gyógyszertárak, lottózók...
dec. 19
14:56
Kiderült, mikortól lehet jegyet venni a Ferencváros-Olimpiakosz meccsre (vg.hu)
A párharc első felvonását február 15-én, a visszavágót február 22-én rendezik meg.
dec. 19
14:56
Dzsudzsák, sneaker, karácsonyi menü: ezekről vallott Szijjártó Péter a Mandinernek (Mandiner)
Könnyedebb témákban faggattuk a külgazdasági és külügyminisztert.
dec. 19
14:56
Elektromos autók oltásához használt különleges eszközt mutattak be a tűzoltók (Magyar Nemzet)
Mostanra minden vármegyében rendelkezésre állnak az e-oltólándzsák.
dec. 19
14:56
Kabay-díjat kapott Huszár István (Nyíregyháza)
A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Kabay-díjban részesítette Huszár István oktatót hétfőn. 1976 óta honorálják így azokat, akik a legtöbbet tettek a műszaki és természettudományos gondolkodás fejlődéséért akár oktatás, akár kutatás terén.
dec. 19
14:57
Ilyen is van: akad, ahol kirántják a pénzt a közmédia zsebéből (Privátbankár)
A lengyel kormány szerint csak jobb időkben tudja a költségvetés finanszírozni a közmédiát.
dec. 19
14:58
Karácsonyi Ünnep –135 diák vett részt Szakképzési Centrum rendezvényén (Nyíregyháza)
Karácsonyi ünnepséget tartott a Nyíregyházi Szakképzési Centrum kedden. 135 diákot hívtak meg, akik tanulmányi eredményükkel, sportteljesítményükkel kiemelkednek társaik közül. A rendezvényen az intézmény vezetői köszönetüket fejezték ki a tanulóknak, az igazgatóknak és az oktatóknak.
dec. 19
15:00
George Clooney keményen beszélt az egyik szerepéről: "Nincs elég drog a világon ahhoz, hogy visszatérjek" (Blikk)
Néha az olyan világsztárok sem elégedettek a szerepükkel, mint George Clooney. A 62 éves színész szerint borzalmas lett a vele készült Batman-film, olyannyira, hogy feleségének a mai napig nem engedi, hogy megnézze.
dec. 19
15:00
Egy tűzoltó is meghalt, amikor az öttagú családot próbálták kimenteni a lakástűzből (hirado.hu)
A katasztrófavédelem előzetes vizsgálatai szerint elektromos rövidzárlat okozhatta a tüzet.
dec. 19
15:00
Újabb akkugyár épülhet Budapest közelében? Megszólalt az építtető, ezt tervezik a területen (Pénzcentrum)
Nem lesz akkugyár, sem hulladéklerakó a Soroksár és Gyál területén tervezett óriásberuházás területén - közölte a fejlesztő cég. Hozzátették, raktárközpontot építenek, amelyen nem jelent a területre és a környezetre sem káros hatást.
dec. 19
15:00
Verstappen lett 2023 4. legtöbbet emlegetett sportolója – csak focisták előzték meg (m4sport.hu)
Egy statisztika szerint Max Verstappen volt a világ negyedik legtöbbet emlegetett sportolója 2023-ban a sportmédiában. A Forma–1 bajnokát csak három futballsztár előzte meg.
dec. 19
15:00
Indítványozták Donáth Anna mentelmi jogának felfüggesztését (vg.hu)
Az indoklás szerint Gurmai Zita országgyűlési képviselővel egy tavaly februári házkutatás során a helyszínt biztosító pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták.
dec. 19
15:00
Vlagyimir Putyin: Az orosz hadseregé a kezdeményezés (Magyar Hírlap)
Az államfő szerint az orosz hadsereg azt teszi, amit szükségesnek tart.
dec. 19
15:00
Bulgária meggondolta magát a gáz tranzitdíjának ügyében (Forbes)
a bolgár törvény súlyos kockázatokat jelentett Észak-Macedónia, Szerbia és Magyarország földgázellátása szempontjából, ugyanis a szállító, az orosz Gazprom erősen vitatta annak jogszerűségét.
dec. 19
15:00
Letarolja a magyar internetet a népszerű humorista Tóth Gabi-paródiája (Nyugati Fény)
A TV2 karaokeműsorát elemezte.
dec. 19
15:00
A kapitány Milák eltűnéséről: Nem rendőrök vagyunk mi, könyörgöm! (Sportal)
Szegény Sós Csaba! Az úszók szövetségi kapitánya itt áll fél évvel az olimpiai előtt, ezek után bárhova megy, bárhol felbukkan, mindig két olyan sportolóról kérdezik, akik jó eséllyel ki sem jutnak Párizsba.
dec. 19
15:00
169 milliós bírságot szabott ki a GVH az Elittárs oldalra (Telex)
Az ok: megtévesztő kommunikáció. A cég beismerte.
dec. 19
15:00
A kihűlés veszélyére hívja fel a figyelmet a rendőrség! (Nyíregyháza)
A beköszöntött hideg időszak nehéz próbatétel elé állítja az utcán élőket és a tüzelő nélkül, lakásukban egyedül élő idős embereket. A zord idő beálltával veszélybe kerülnek a hajléktalanok és a fűtetlen lakásban élők. Kérjük, fordítsanak figyelmet az egyedül élő időseket és a hajléktalanokat közvetlen veszélyeztető kihűléses halálesetek megelőzésé
dec. 19
15:02
Donald Tusk: A jövő évi lengyel költségvetésben egyelőre nem biztosítják a közmédia finanszírozását (hirado.hu)
A szejm kedden napirendre tűzi a lengyel közszolgálati televíziót, rádiót és a PAP hírügynökséget érintő határozatot.
dec. 19
15:02
Rekordalacsony Joe Biden támogatottsága (Magyar Hírlap)
Egy friss felmérés szerint csak minden ötödik amerikai gondolja úgy, hogy az ország jó irányba halad.
dec. 19
15:02
Újabb játékosával hosszabbított a Telekom Veszprém (Sportal)
A Telekom Veszprém a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Mikita Vailupau után Dragan Pechmalbec-el is szerződést hosszabbított.
dec. 19
15:04
Küldjön fotót a döglött vadról (Magyar Hírlap)
Minden tetem érdekes lehet!.
dec. 19
15:06
Csökkentette az MNB a növekedési előrejelzést - erről is szólt a jegybanki sajtótájékoztató percről percre (Menedzsment Fórum)
A jegybank kamatvágásának hátterét, valamint a friss inflációs és GDP-előrejelzéséről szóló sajtótájékoztatóját lapunk percről percre közvetíti, kövesse velünk ön is!
dec. 19
15:06
Most érkezett: brutális csőtörés volt Érden, Törökbálintot is napokig vízhiány sújthatja (ATV)
Tartalékolásra figyelmeztették a lakosságot, mivel akár egészen karácsonyig eltarthat a három települést is sújtó vízhiány.
dec. 19
15:06
Januártól nem lehet így fizetni a magyar boltokban: sokaknak fájni fog ez a kivezetés (Pénzcentrum)
Január elsejétől már nem lehet hidegélelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával a boltokban - adta hírül az RTL Híradó.

Keresés