Idén 35. alkalommal adták át a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítmények elismeréseként a Gábor Dénes-díjakat. A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő telje
A Renesas Electronics Corporation új, felhőalapú fejlesztőkörnyezetet dob piacra azzal a céllal, hogy egyszerűsítse a szoftvertervezési folyamatot autóipari AI mérnökök számára. A platform neve AI Workbench, ami egy integrált virtuális fejlesztőkörnyezetet takar, és a tervezésen túl szimulációt, finomhangolást is lehetővé tesz – a felhőben. Ezzel a
A német tulajdonú Zf Chassis Modules Hungary Kft. lengéscsillapítókat, továbbá első- és hátsótengelyeket fog gyártani a Bmw debreceni és a Mercedes kecskeméti üzemében 2025-től előállítandó elektromos autók számára.
Legalább annyi szavazatot és mandátumot szereztünk, mint az előző választáson, ami azt jelenti, hogy megvalósítottuk választási céljainkat, ezért mondhatom, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség győzött - hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség megbízott elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választ
Képtelenségnek nevezte egy vasárnapi tévéműsorban Vlagyimir Putyin orosz államfő Joe Biden amerikai elnöknek azt az állítását, hogy Moszkva megtámadhatja a NATO-t .
Idén ünnepli ötvenedik évfordulóját a Weishaupt Magyarországon. Ez a tény már önmagában sem hétköznapi, hiszen a nyugat-európai cégek jellemzően a rendszerváltás után jelentek meg itthon. A baden-württembergi székhelyű Weishaupt története ebből a szempontból is kivételesnek mondható és jól rávilágít arra, miben is gyökerezik a vállalat legfontosabb
Leszakadt egy felsővezeték Rákos állomás után egy, Hatvanból a Keleti pályaudvarra tartó elővárosi vonatra, és emiatt füstölni kezdett a mozdony - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel hétfőn.
A jakuzzi egy nagyobb léptékű beruházás, az autóhoz hasonlóan, de az üzemeltetési költségek kevésbé egyértelműek. Mennyit fogyaszt egy hónapban a masszázsmedence és miből tevődik össze egyáltalán a költség? És ha a téli hidegekben is szeretnél minden nap elmerülni a forró vízben, akkor mire számíthatsz a hó végén?
Leszakadt egy felsővezeték Rákos állomás után egy, Hatvanból a Keleti pályaudvarra tartó elővárosi vonatra, és emiatt füstölni kezdett a mozdony - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel hétfőn.
Pár nappal ezelőtt derült ki a boncolás eredménye, miszerint a néhai színész halálát ketamin akut hatása okozta. Most az egyik barátja osztotta meg a nyilvánossággal, hogy bár a színész harcolt, sosem volt tiszta.
A Városliget még a föld alatt is izgalmas titkokat rejt. A Magyar Zene Házának kiállítótereiben a múlt, a jelen és a jövő legjava ad egymásnak randevút. Sötét folyosón sétálunk be egy ismeretlen térbe, amikor hirtelen minden kivilágosodik és megszólal Hegyi Barbara éteri hangja. Ő maga nincs jelen a térben, mégis olyan, mintha itt lenne velünk,
Az észak-koreai hackerek évek óta tevékenykednek állami hátszéllel, a Recorded Future's Insikt Group most egy jelentést is készített a kriptovaluta-lopásokról.
Impozáns illatfelhőbe burkolózik az a Kossuth téri nagypolgári szalon, amely a SUPERZ. Budapest főhadiszállásaként szolgál. A magyar parfümmárka rövid idő alatt látványos sikertörténetet mondhat magáénak, amiben egyszerre van szerepe a tudatos tervezésnek és a szerencsés véletleneknek. A SUPERZ Perfume Kft. mindössze szűk két és fél évvel ezelőtt,
Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök, a párt tagja vasárnap késő este.
Míg 2010-ben tizenkettő, ma már 106 nemzetiségi fenntartású óvoda, általános iskola és középiskola működik Magyarországon - hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Sátoraljaújhelyen, a megújult Magyar-Szlovák Két Tanítási Nyelvű Nemzetiségi Általános Iskola és Kollégium átadóján.
Az ünnepi hétre is maradtak fontos makrogazdasági adatok és események, például a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése. Emellett érkeznek felülvizsgált GDP-adatok az Egyesült Államokból és az eurózónából, idehaza kereseti és munkaerőpiaci adatok jönnek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az első fecskéket még lehetett követni, mostanra viszont már nehéz kiigazodni a december 24-ei nyitva és zárva tartások bejelentéseinek áradatában, hogy mely kereskedelmi láncok működnek majd, ha nem is a rendes, de legalább rövidített nyitva tartás szerint 2023-ban szenteste napján.
Idei utolsó kamatdöntő ülését tartja kedden a Monetáris Tanács, az elemzők szinte egyhangúan újabb 75 bázispontos kamatvágásra számítanak, így 10,75 százalékra mérséklődhet az irányadó ráta. Az infláció akár nagyobb lazítási tempóra is lehetőséget adna, azonban eddig mindig az óvatosságot hangsúlyozták, így meglepő lenne, ha most adnák fel ezt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Annak ellenére, hogy az intelligens otthonok eszközei hihetetlen gyorsasággal fejlődtek és váltak a lakások esszenciális elemeivé, még mindig sok új lehetőséget és technológiai továbbfejlesztéseket rejtegetnek magukban. Nagy Magdolna, intelligens épületszakértő, a Hello Future alapítója összegyűjtött néhány trendet, amelyek 2024-ben várhatóak az ok
A BKK hivatalos honlapján megjelent információk szerint december 24. és január 1. között ismét lehetőség nyílik ingyenes parkolásra Budapesten, kivéve néhány kijelölt területet a fővárosban.
Mária dolgozna, de jelenleg térdprotézis műtétre vár, amit csak májusra ígértek neki. A tartalékai elfogytak, attól fél, hogy egy hajléktalanszállón fog kikötni.
Már csak pár nap és itt a karácsony, minden jegy az ünnep lázában ég. A nagy családi összejövetelekre azonban mindenki másképp készül... Heti horoszkóp következik.