Az idei oktatási téli szünet a megszokottnál hosszabb, több mint 2 hét lesz; december 21-től január 7-ig tart. Sok szülőnek nehezen megoldható, hogy ezalatt végig otthon maradjon, és minőségi időt töltsön a szeretteivel, főként a gyerekekkel. Némi tervezéssel nemcsak a szünidő alatti felügyelet oldható meg, hanem tökéletesíthető a minőségi együtt t
Ezek a töltött sütőtökök nagy kedvencek lesznek, hiszen nagyon laktató, brutál finom, meg amúgy is: amiben sütőtök van, az már csak jó lehet. Na jóóóó, reszelünk rá még egy kis sajtot, és akkor tuti még jobban imádni fogjátok. A tölteléke egy darált húsos alap, de ha húsmentesre akarjátok, morzsoljatok bele helyette füstölt tofut.
Iránban a benzinkutak több mint felét kellett üzemen kívül helyezni nagyszabású kibertámadás miatt – jelentette be hétfőn a síita állam olajminisztere.
Katonai felvonulás és több kormányképviselő várta, majd megkoszorúzta az I. világháborús Hősök Emlékkövét. A török elnök délután találkozik Orbán Viktorral, a tervek szerint este már el is hagyja a várost.
Nyugodtan folyt ma az első órákban a kereskedés a magyar tőzsdén, 10 óra után nem sokkal viszont érkezett egy nagyobb, közel 4 milliárd forintos kötés a Magyar Telekomban, aztán 12 előtt nem sokkal újabb nagy kötések voltak az OTP-ben és a Molban, mutatjuk, hogy mi ezeknek az oka.
Ha egy kicsit figyelmesebbek vagyunk, akkor észrevehetjük, hogy a környezetünkben rengeteg olyan kiegészítő vagy kellék van, amiknek a jelenlétének egyébként nem vagyunk tudatában. Ezek közé tartoznak a különböző típusú etikett címkék is.
Megjelent az Első Yard, a Pénzcentrum podcast sorozatának új epizódja, melyben Kádár Tamás, a magyar sztár startup SEON-alapító (eddigi) karrierútját dolgoztuk fel.
Júniusban nyitotta meg kapuit a HAB – Hungarian Art and Business kiállítótér, amely az MBH Bank képzőművészeti gyűjteményéből kiindulva olyan kiállítások szervezését tűzte ki maga elé, ahol a klasszikus műalkotások a kortársak mellett szerepelnek, támogatva ezzel a képzőművészetről szóló dialógus folytonosságát. Vékony Délia művészeti igazgató arró
A munkavállalók 46 százaléka lenne hajlandó elköltözni a lakóhelyéről munkahelyváltás miatt a Trenkwalder idei felmérése szerint, ami kevesebb a tavalyi 53 százaléknál, de 3 százalékponttal magasabb a két éve mértnél - tájékoztatta az MTI-t a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég hétfőn.
A Dunán és a Tiszán is levonulóban vannak az árhullámok - számolt be az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklós Gabriella elmondta azt is, hogy a Velencei-tó vízszintje meghaladta az 1 métert.
Mind az orvosi, mind a gyógyszertári ügyeleti ellátás átalakulóban van, és előfordul, hogy sokszor egyik sincs elérhető közelségben. Emellett vannak olyan helyzetek, amelyek – bár nem igényelnek ügyeleti ellátást, de – elég kellemetlen éjszakát, hétvégét vagy ünnepeket okozhatnak.
Ehhez olyan új számítógépekre van szükség, amelyek nagyteljesítményű processzorral, úgynevezett egylapkás rendszerrel (System on Chip; SoC) működnek. Innovációs és technológiai vezetőként a Bosch élen jár ezen a területen, és a 2024-es CES® kiállításon (Consumer Electronics Show, Las Vegas, Amerikai Egyesült Államok) a világ első autóipari beszállí
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy hosszabbítsák meg három évvel az elektromos járművekre vonatkozó új Brexit-vámok bevezetését, továbbá egyidejűleg hozzanak létre egy hárommillió eurós támogatási csomagot az Európai Unió akkumulátoriparáért.
"Hála Istennek a Harry Potterért" - jelentette ki Gary Oldman, amikor a gyerekeiről és a magánéletéről beszélt. A világhírű színész szerint a Harry Potter- és a Batman-filmek mentették meg a filmes karrierjét.
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Budapest-Fővárosi Szervezete 2024. január 22-i indítással növényvédelmi alaptanfolyamot szervez, a Ii. forgalmi kategóriájú növényvédő szerek vásárlására és felhasználására jogosító engedély megszerzéséhez. Az úgynevezett „80 órás” avagy „zöldkönyves” tanfolyam elvégzése szükséges a Ii. és Iii. for