2023. december 18. hétfő

dec. 18
12:12
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Balkán békéje a mi békénk is (Demokrata)
Bosznia-Hercegovina békéje nélkül ugyanis nincs nyugat-balkáni béke és magyar béke sem – mondta a honvédelmi miniszter.
dec. 18
12:12
Egy ösküi férfit két óra alatt kétszer kaptak el ittas vezetésért (Magyar Nemzet)
Gondolta, majd másodszorra sikerült, de nem.
dec. 18
12:12
Döbbenetesen hosszú terroralagutat fedezett fel az izraeli hadsereg (Mandiner)
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezető katonai szóvivője az alagút teljes hosszát 4 kilométerre becsülte.
dec. 18
12:12
Ugrott a jogsi karácsonyra (Autószektor)
Az egyenruhások december 17-én vármegyénk útjain összesen 692 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során kiugróan magas számban mutatott pozitív eredményt a műszer. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik! Az egyenruhások k
dec. 18
12:12
A Médiatanácshoz fordul a Magyar Lapkiadók Egyesületének tiltakozása miatt a Mediaworks (Telex)
A fideszes médiabirodalom nagy részét összefogó kiadónak nem tetszik, hogy a Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint a szuverenitásvédelmi törvény veszélyezteti a sajtószabadságot.
dec. 18
12:12
Az egy szál alsógatyában tévét szerelő David Beckhamet láttad-e már? (Sassy)
A Beckham család New Yorkban vakációzik, amiről sorra osztják meg a tartalmakat. Ezekből kiderült, hogy David Beckham ért a tévészereléshez, de emellett igyekszik minél több minőségi időt tölteni a gyerekeivel.
dec. 18
12:14
Véradókat vár az ünnepi időszakban is az Ovsz (ProfitLine)
Az ünnepek előtti és a két ünnep közötti véradásra biztatja az embereket az Országos Vérellátó Szolgálat (Ovsz).
dec. 18
12:14
Magyar siker: nemzetközi filmfesztiválon díjazták a Mindszenty-filmet (Magyar Nemzet)
Vancouverben, a Bridge nemzetközi filmfesztiválon Pozsgai Zsolt Mindszenty Józsefről szóló, Szeretlek, Faust című játékfilmje három díjat is elnyert.
dec. 18
12:15
Munkahelyváltás miatt költöznének a magyarok (Piac és Profit)
A Trenkwalder idei Mobilitási Indexe szerint a munkavállalók 46 százaléka hajlandó jelenlegi lakóhelyéről elköltözni: közel azonos arányban gondolkodnak külföldi, illetve belföldi célpontban. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban
dec. 18
12:18
Áder János: június 1-jéig még érheti bosszúság a vásárlókat (Infostart)
A hulladékgazdálkodással összefüggő legfontosabb változásokról beszélgetett Világi Oszkárral, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettesével, Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában.
dec. 18
12:18
Egy "tűzhányó", mely majd csak jövőre készül kitörni (Agroinform)
A BCS olasz traktorgyár 2024-ben felfrissült tartalommal dobja piacra Volcan 85 erőgépét.
dec. 18
12:18
"Andiamo!" – Tadej Pogacar először indul a Giro d'Italián (m4sport.hu)
Pályafutása során először indul a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen Tadej Pogacar.
dec. 18
12:18
Napsütéses advent Szicíliában – Népes családi körben, zeneszóval, betlehemmel várják a szicíliai emberek a karácsonyt (Képmás)
Emlékszem, ahogy életem egyik legemlékezetesebb adventje közepén megérkeztem Szicíliába. Előbb csak a dzseki került le rólam, majd a pulóver is, a reptéri buszon ülve már pólóban figyeltem az Etna havas csúcsát. Szirakúza egyik kerthelyiségében napozva kávéztam egy feldíszített pálmafa alatt, majd Scicli bájos kisvárosában szieszta idején egy elegá
dec. 18
12:18
Eljegyezték Demi Lovatot (SzMo)
Az énekesnő egy éve van együtt Jordan Jutes-el, aki most meg is kérte a kezét. Kedvese csupán egy évvel idősebb nála. Ma már visszataszítónak tartja, hogy tinédzser korában idősebb férfiakkal randizott.
dec. 18
12:18
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A Balkán békéje a mi békénk is (Magyar Hírlap)
Magyarország eddig is részt vett az Európai Unió (EU) bosznia-hercegovinai műveletében, januártól kezdve azonban a missziónak magyar parancsnoka lesz.
dec. 18
12:18
Dárdai Pál is értetlenül áll az "őrültségek" előtt (Magyar Nemzet)
A Hertha nem bírt a Bundesliga sereghajtójával, hazai pályán játszott 0-0-t az Osnabrückkel.
dec. 18
12:18
Sárkány Éve Lampion fesztivál nyílt az állatkerti Biodómnál (Magyar Mezőgazdaság)
Vasárnaptól látogatható a Sárkány Éve Lampion fesztivál, amelyen hetven estén át a kínai lampionművészet több száz alkotását tekinthetik meg az érdeklődők február 24-ig a Fővárosi Állat- és Növénykerthez tartozó Biodómnál.
dec. 18
12:18
Férfikönnyek nyoma a birkózóelnök zakóján – így sikerült visszaszerezni Losonczi Dávid elvett vb-győzelmét (Mandiner)
A birkózószőnyegen rekonstruáltuk, milyen is volt az a tus, amit a bírón kívül az egész világ látott. Az égbekiáltó igazságtalanság nyomába eredtünk, és felidéztük, hogyan vették el, és hogyan szereztük vissza a megérdemelt magyar vb-aranyat.
dec. 18
12:18
A Bitcoin NFT hisztéria elérte a Sotheby’s-t is: pixeles gombakarakter 200 ezer dollárért (BitcoinBázis)
A nagyhírű árverési ház először értékesített Bitcoin Ordinals-t, amely Bitcoin NFT-ként ismert. Egy három darabból álló gomba témájú gyűjteményből származó
dec. 18
12:18
Zelenszkij lebukott: Zaluzsnij lehallgatására készült (AC News)
Az ukrán fegyveres erők főparancsnokának, Valerij Zaluzsnijnak az irodájában december 17-én, vasárnap lehallgató készüléket találtak.
dec. 18
12:18
Szexuális szolgáltatásaival járt az idős férfihoz, akit végül rokonával benyugtatózott és kádba fojtott (Telex)
Az idős férfi nagyobb összegű pénzhez jutott, eredetileg ezt akarta tőle megszerezni a nő és unkaöccse.
dec. 18
12:18
Gyászol az ország, meghalt Dózsa László (naphire.hu)
Az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője 81 éves volt.
dec. 18
12:18
Áder János: nem érdemes a dubajihoz hasonló klímakonferenciát szervezni (Öko-drive)
A környezet romlásának folyamata már nem visszafordítható, ezért a következő évtizedek kulcsa az alkalmazkodás lesz - mondta Áder János volt köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak A "dobd el" kultúrától a fenntartható fejlődésig címmel tartott előadásán.
dec. 18
12:20
Ijesztő adatok érkeztek: veszélyes a levegő Miskolcon és a Sajó völgyében (Magyar Nemzet)
Több városban is a legrosszabb értéket mérték.
dec. 18
12:21
Magyarország hamarabb is teljesítheti a kitűzött klímacélokat (Alternatív Energia)
A klímaváltozással kapcsolatos sikeres nemzetközi fellépés előfeltétele, hogy mindenki teljesítse az eddigi vállalásait. Magyarország elvégezte a "házi feladatát", aminek eredményeképp korábban elérheti 2030-as klímacéljait - közölte a magyar energiaügyi miniszter szombaton Dubajban.
dec. 18
12:24
Lemondott egy fideszes alpolgármester (Menedzsment Fórum)
Győr eddigi második emberének új megbízatása összeférhetetlen jelenlegi tisztségével.
dec. 18
12:24
Bajnokok Ligája-sorsolás: csak a Barcelonának fájhat (Infostart)
Az UEFA nyoni központjában tartották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását, és meglepő módon egyetlen igazán éles rangadó jött össze: a spanyol és az olasz bajnoki címvédő párharca.
dec. 18
12:24
Lemondott Radnóti Ákos győri fideszes alpolgármester (444.hu)
A pletykák szerint zsarolhatóvá vált, de ezt Radnóti közleményben cáfolta.
dec. 18
12:24
Washingtont aggasztják a kínai járműipari beruházási tervek Mexikóban (hirado.hu)
Jelenleg a kínai autók adják az összes mexikói autóeladás mintegy 20 százalékát, míg hat éve ez gyakorlatilag nulla volt.
dec. 18
12:24
Fájó veszteség: Elhunyt Dózsa László (Ripost)
Egy ország gyászolja a kiváló művészt.
dec. 18
12:24
Valerio Vincentnek lehet esélye bekerülni az NBA-be az Orlando Magic magyar munkatársa szerint (m4sport.hu)
Az Orlando Magicnél dolgozó magyar szakember szerint az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságba (NBA) manapság azoknak van a legnagyobb esélyük bekerülni, akiknek a legkevesebb a gyenge pontjuk.
dec. 18
12:24
Az Európai Unió nem tudja teljesíteni a környezetvédelmi célkitűzéseket 2030-ig (vg.hu)
Az unió 2021 és 2030 között vállalta 28 környezetvédelmi cél teljesítését.
dec. 18
12:24
Meghalt a magyar színészlegenda (BorsOnline)
Az érdemes művész haláláról családja számolt be.
dec. 18
12:24
A KITE Zrt. januártól a Kramer hivatalos forgalmazója (Agrofórum)
A Kite Zrt. 2024-től újabb nagy múltú, neves márkával, a német Kramer prémium kategóriás rakodóival bővíti portfólióját és forgalmazási tevékenységi körét.
dec. 18
12:24
Soha nem látott fotó került elő Diana hercegnéről, milliókat ér a különleges felvétel (Promotions)
Egy igazán különleges fotó került elő Diana hercegnéről.
dec. 18
12:24
Ez a mindennapi szokás növelheti a rák kialakulásának esélyét (Magyar Hírlap)
Egy orvos szerint érdemes odafigyelni a hőmérsékletre.
dec. 18
12:24
Cseh Katalin a Guardian hasábjain szidja Orbán Viktort (Mandiner)
A momentumos EP-képviselő az Európai Bizottság azon döntését is kritizálta, amely 10,2 milliárd eurós uniós forrást szabadított fel hazánk számára.
dec. 18
12:24
Az Európai Néppárt alelnökei feltekerték a Magyarország elleni narratívát (Magyar Nemzet)
Még amikor Spanyolországról kellett volna beszélni, akkor is Magyarország jutott a képviselő eszébe.
dec. 18
12:24
Nagyon súlyos fideszes önleleplezés: Tovább dagad a gondosórabotrány (Nyugati Fény)
Bizonyíték a pártállamra.
dec. 18
12:24
Rovanpera navigátort váltott, de Halttunentől sem köszön el (Racing)
Kalle Rovanpera szombaton a Toyota finn tesztterületén tesztelte a Rally1-es Yarist, melyben a program második felében már nem Jonne Halttunen navigált.
dec. 18
12:24
Budapest társasházas övezetében is elindul januártól a biohulladék szelektív gyűjtése (Telex)
Országszerte 14 település társasházi övezeteiben indul el az új rendszer.
dec. 18
12:24
Bomba jó hüttehangulat a 16. kerületben – bécsi szelet és gőzgombóc vár (Street Kitchen)
A Kis Tirol igazi gyöngyszeme a 16. kerülnek, hozza az alpesi fogadók hangulatát, és utazni is jóval kevesebbet kell a klasszik hüttekajákért.
dec. 18
12:30
Brown: Norris két évig nem szembesült kihívással házon belül, majd jött Piastri (m4sport.hu)
Az újonc odatette magát az egyre elismertebb csapattárs ellen.
dec. 18
12:30
Megvédte Jürgen Klopp Szoboszlait (Magyar Hírlap)
A Liverpool szerdán a West Ham United, szombaton a listavezető Arsenal ellen javíthat.
dec. 18
12:30
Karácsony = ajándékok? (Demokrata)
A magyarok 79 százaléka idén is ajándékozással készül karácsony ünnepére.
dec. 18
12:30
Kétszeresére nőtt Szlovéniában a határsértések száma (Demokrata)
Eddig 2023-ban 55 200 határsértőt tartóztattak fel a hatóságok.
dec. 18
12:30
A fővárosi utakon a kátyúk, gödrök száma már megelőzte a karókét (Mandiner)
Ideje váltani, Budapest ennél többet érdemel!
dec. 18
12:30
Győr egyik alpolgármestere lemond – az ő zsarolhatóságáról kérdezték a polgármestert (Telex)
Nem vártak a keddi közgyűlésig, Radnóti Ákos győri alpolgármester lemondását közleményben jelentette be a győri városháza.
dec. 18
12:30
Ezt mindenképp tedd meg a karácsonyi ajándékvásárlás előtt! (in.hu)
Az év vége az ünnepi partik, az édes finomságok, a csillogó dekoráció és a családi összejövetelek izgalmas időszaka – és egyben az év legforgalmasabb vásárlási időszaka is.Bár az évnek ez az időszaka gyakran örömmel és ünnepléssel jár, ez sokaknál pénzügyi stresszel és szorongással társulhat. A pénzügyi határok fenntartása az ünnepi időszakban több
dec. 18
12:32
Szupercsapat alakul a Tisza-parton? A nyáron több világklasszis is érkezhet Szegedre (m4sport.hu)
Alapos átalakulás vár 2024 nyarán az OTP Bank-Pick Szeged csapatára, a külföldi sajtóban már számos játékossal összeboronálták a Tisza-partiakat, egy Eb-győztes svéd kapust pedig már hivatalosan is bejelentettek.

Keresés